Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
1985. január 3. Kelet-Magyarország 3 Pártszervezés — pártélet • 9 Üzenet a kongresszusnak PÁRTUNK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA már decemberben az ország népe elé tárta azt a dokumentumot, amelynek neve: kongresszusi irányelvek. Párttagok és pár- tonkívüliek milliói ismerkedhetnek meg e dokumentummal, amely neve szerint is az irányt szándékszik megfogalmazni. Következő öt esztendőnk haladási irányát. A most sorra kerülő taggyűléseken — azonkívül, hogy megválasztják az alapszervezetek vezetőségét és titkárát, illetve küldötteiket a felettes pártszerv értekezletére — elsősorban az irányelveknek megvitatása áll majd az érdeklődés homlokterében, a róla szóló vitának feladata és felelőssége ad igazán rangot és súlyt a kommunisták tanácskozásainak. Fel szokott vetődni a kérdés, hogy ugyan miként és mennyire lehet valóban befolyást gyakorolni az egész ország ügyeinek kimenetelére olyan kicsiny és az országos irányító szervektől távoleső közösségekben, mint egy- egy vidéki pártalapszervezet? E kérdésre nemcsak a pártnak az a sokszor és nagy hangsúllyal kinyilvánított kívánsága ad választ, amely szerint az egész társadalom véleményére, segítségére, javaslataira igényt tart, hanem felel az irányelvek szelleme is. Mert a kongresszusi irányelvekben is fellelhető az a fajta nyitottság, amely a párt egész politikájára, munkastílusára jellemző. Nyitottság tehát minden gondolat előtt, legyen az kritikai, legyen az. módosító célzatú, vagy tartalmazzon akár olyan új elemet, amely nem, vagy esetleg nem a hozzászóló által kívánt nyomatékkai van jelen az irányelvekben. Az irányelvek ugyanis még nem határozat. Hanem a határozatot megelőző, kiegészítésre, végleges megformálásra váró dokumentum. A párt az irányelvekben csak annyiban előlegezi meg a későbbi határozatot, hogy felvázolja az elveknek és a tennivalóknak azt a keretét, amelyen belül célszerűnek tartja a most folyamatban levő országos eszmecserét csakúgy, mint majd a kongresszus döntéseit; azok nyomán pedig a következő öt év cselekedeteit. DE A KICSINY PÁRTALAPSZERVEZETEKBEN nemcsak azért lehet országos méretű felelősséggel megvitatni az irányelveket, mert a legtávolibb országrész vitáinak, javaslatainak is szerepük lehet a végső megfogalmazások, célkitűzések eldöntésében, hanem mert e közösségek élete és jövője szempontjából az is legalább olyan fontos és meghatározó érvényű, ami az irányelvekből rájuk vonatkozik. Éppen ezért az irányelvek megvitatása bizonyos mértékben a saját helyzetünk, a saját sorsunk megvitatása is. Gondolati, elemző igényű áttekintése mindazoknak a helyi tapasztalatoknak és sajátosságoknak, mindazoknak a helyi gondoknak és teendőknek, amelyek bennünket a legközvetlenebbül érintenek. Az irányelvek mindehhez nemcsak keretet és alapot ad, hanem ösztönzést is. És a párt kongresszusára az emberek — különösképp a párttagok — nem csupán azzal készülhetnek, ha kinyilvánítják kívánságukat, hanem azzal is, ha állást foglalnak a tekintetben, hogy közvetlen környezetükben mi történjék a következő öt esztendőben. És a lehetőség egyszersmind felelősség is. A MUNKAHELY, A LAKÓHELY, a különféle szervezetek olyan közösségek, amelyekhez tartozunk, s amelyeknek színvonalától, erejétől, belső viszonyainak demokratizmusától, szervezettségétől is függ életünk minősége. Ettől függ a közérzet is, amellyel élünk és dolgozunk, az a célfelismerés és céltudat, amellyel feladatainkat megfogalmazzuk és csoportosítjuk, az a biztonságérzés és közösségi szellem, amely mindig produkálni képes olyan erőmennyiséget, amely az újabb és újabb gondok legyűréséhez, feladataink tisztességes elvégzéséhez helyi és országos méretekben elegendő. Itt a pillanat és a lehetőség, sőt kommunisták számára kötelesség; üzenni a kongresszusnak. De nem mindegy, hogy mi az üzenet tartalma. És az irányelvek éppen azáltal rónak nagy felelősséget az üzenőkre, hogy semmiféle üzenetet nem tesznek kizárttá. A kommunisták, a párt- alapszervezetek lelkiismeretére, politikai bölcsességére, tapasztalatainak gazdagságára és felelősségére is bí- zatik: mit fogalmaznak meg önmaguk számára teendőként, s mit javaslatként az országos döntések előkészítésében. Megszoktuk kissé a nagy szavakat, kifejezéseket, így azt is, hogy mindez: sok tekintetben megszabja a következő öt esztendő történéseit. De ha figyelmünk el is siklik néha e sokat emlegetett félmondat felett, mégiscsak ez az igazság. Tehát ennek tudatában, nemcsak az ország, hanem a saját sorsunk iránti felelősséggel kell olvasnunk, átgondolnunk és — ha van mivel kiegészítenünk — megvitatnunk az irányelveket. TÁRSADALMUNK VEZETŐ EREJE, a párt csak valamennyiünk tapasztalata, véleménye birtokában, csak az egész nép bölcsessége által támogatva képes jól megfelelni történelmünket formáló feladatának. Üzenet a kongresszusnak — ez azt is jelenti, hogy taggyűléseken és más társadalmi, politikai fórumokon megfogalmazzuk a kongresszusnak szánt véleményünket, javaslatunkat vagy akár bírálatunkat, de jelenti azt is, hogy a politikai munkában, tehát vitában is megfogalmazzuk és tudatosítjuk a magunk feladatát. És hogy ezt becsülettel elvégezzük, s hogy ennek alapján a következő öt esztendőben is tudjuk, s tesszük majd a dolgunkat a magunk helyén, ez is része lehet, legyen is az üzenetnek, amelyet az ország küldeni tud és akar a párt XIII. kongresz- szusának. Cs. I. S zeretném megszólítani a bácsit, de félek, hátha megzavarnám. Mindennap látom a hatalmas bérházak között. Sétál. Két bottal. Ki tudja, melyik „betonkalitkában” lakik. Egyedül, vagy családdal? Irigylem és csodálom. Valakitől azt hallottam, túl van a nyolcvanon. Semmi mást nem tudok róla. De a legfontosabbat mégis. Élni tud és akar... A Vörös Október Ruhagyár vásárosnaményi gyárából idén 130 ezer zakót, 322 ezer nadrágot és 30 ezer női kosztümöt készítenek. Ezek döntő többségét szovjet exportra gyártották. Az utolsó szállítmányokat már el is juttatták a szovjet megrendelőknek, s ezekben a napokban már a belkereskedelem részére dolgoznak. Képünkön: Gergely Ferenc- né belföldi piacra kerülő zakót vasal. Megbecsülni az alapítókat A közösség gyökere A „mai fiatalok”-nak van egy rétege a tsz-ekben, amelyik tényleg megérdemli, hogy emígy idézőjelben emlegessék korosztályukat. Azokról a türelmetlenekről jut ez eszébe az embernek, akik tulajdonképpen már ki is nőttek jócskán a siheder korból, és nincsenek már távol attól a korosztálytól, amelyik a dolgozók derékhadát adja. Mivel tényleg sokat tettek már le az asztalra, és elvitathatatlan, hogy folyamatosan oroszlánrészét vállalják a munkának, jogosnak tekinthető, hogy rövid és hosz- szú távú döntésekből ők hozzák a legtöbbet. Van azonban valami, amit nem sajátíthatnak ki maguknak pusztán azért, mert mindig ők fogják meg a munka vastagabbik végét. A zárszámadó közgyűléseken, amelyek előkészítése most van soron, feszült várakozás előzi meg azokat a beszámolókat, ahol a kisebb kollektívákat, személyeket név szerint említik jó munkájuk alapján, és sajnos ilyenkor előfordul, hogy a tagság legérzékenyebb részéről, a nyugdíjasokról szó sem esik. Akiknek ünnep Egyáltalán, ott vannak-e valamennyien ? — vetődhet fel a kérdés. Szerencsére elmondható még. hogy túlnyomórészt. Akinek az egészsége megengedi, az mindenképpen, mert bár többségük már nemigen veszi ki részét a közös munkából, őket érdekli a legjobban, hogy mi is történik ott. A zárszámadás nekik leginkább ünnep, közülük kerül ki a legtöbb hozzászóló, és még az sem kedvetleníti el őket, ha a már említett fiatalok egy része megmosolyogja szavaikat, jelentősnek egyáltalán nem nevezhető problémáikat. A közgyűlésnek persze kötelessége meghallgatni a százmilliókban mért tevékenység ismertetése mellett azt is, hogy a nyolcvanéves Mari néninek miért a kapuja elé dobták le a néhány bála szalmajárandóságát, amikor az a kocsislegény az ólig is Séta közben Nem hagyja el magát. Nem enged az öregedésnek, a betegségnek. A magánynak. Mindennap teszi ' a dolgát. S talán az életben maradását köszönheti a mozgásnak, a sétáknak. Tulajdonképpen szeretném kézen fogni a kis öreget és elvihette volna; Az a baj, hogy ilyen problémák idáig eljuthatnak, és nem oldódnak meg azon a szinten, ahová ez tartozik. Nem hívják Bagatell dolog, mondhatná akárki. A mai méretekhez képest tényleg az, de az idős tsz-nyugdíjasnak semmiképpen. Van-e egyáltalán módjuk, helyük, fórumuk szóvá tenni hasonló gondjaikat? Nem mindenütt! ATE- SZÖV felmérése szerint a megye tsz-einek több mint egyharmadában nem szerveztek még nyugdíjas közösségeket, holott a tagság 30— 50 százaléka nyugdíjas. És bizony, az utóbbi években egyre több közös gazdaságban tapasztalható, hogy a közgyűlésen a „megjelenésre nem kötelezhető” nyugdíjas, járadékos tagok száma csökken. Mi több. van ahol a kötelező meghívást is elmulasztják, máshol a jogszabályi kötelezettségnek eleget tesznek ugyan, azonban „kioktatják” a tagot, hogy nem fontos megjelenni. Elismert érdemek A TESZÖV küldöttközgyűlésén Mészáros János, a kál- lósemjéni tsz elnöke nem félt a súlyos szavak kimondásától, amikor így minősítette az ilyen és hasonló eseteket: „azoknak a tagoknak a kirekesztése. akik vagyonukat adták a közösnek, akik éveken át munkájuk után nem jövedelmet, hanem adósságot könyvelhettek el, akik ezek ellenére bíztak a jövőben és lelkesedtek, nem vezetési hiba, hanem érdemtelenség a tagság bizalmára.” Semmivel nem menthető a türelmetlenség, az alapok megteremtőinek érdemeit elfelejtő közöny. A szövetkezeti mozgalom egyik nagyszerűsége az a közösség, amelyhez a tag a belépéstől a haláláig tartozik. Gyökér ez a mozgalomban, amelynek szaggatása természetellenes. Esik Sándor elvinni, bekopogni sok hasonló korú nénihez, bácsihoz, akik begubóznak a maguk öregségébe, panaszaikba, magányukba. De megértenék-e az örökmozgó öregembert, aki hol a tanárképző főiskola előtt, hol a Sóstói erdő szélén, az Ungvár sétányon, a Korányin, a Május 1. téren állandó, szinte azt mondtam, tartozéka az utcának. Aktív járókelő, aki évtizedek súlyát, tapasztalatait cipeli. Láthatóan nem keresi a tárTelitalálat, görbe tükörben Szilveszter a tévében és a rádióban Szilveszterológus — a szilveszteri műsorokkal magán- szorgalomból, de „tudomás nyosan” foglalkozó — ismerőseim szerint hazánkban kétféle embertípus létezik. Az egyiknek teljesen mindegy milyen a tévé, a rádió szilveszteri műsora, mert ilyenkor már megszépül minden. A másik típusnak viszont sose lehet olyan műsort csinálni, ami elnyerné a tetszését, valóságos lelki, érzelmi kielégülést szerez neki, hogy napokig szidhatja a tévét, a rádiót, mert megint „becsapták”, azaz összecsapták a műsort, csupa unalom, agyoncsépelt poénok, erőlködés, és így tovább. Nem lehet tudni az 1984- es évet búcsúztató tévé- és rádióműsor vajon melyik tábort erősítette, nincs kezünkben a „tetszési index”. Attól tartunk, nem is lesz, hisz erre csak akkor nyílna lehetőség, ha egy gombnyomással azonnal szavazna a hallgató, a néző. Maradjunk hát a személyes véleménynél, s kezdjük a látható műsorral, a televízióval. A Parabola szilveszteri különkiadása, a Szuperbola adta meg az alaphangot ezúttal is, majdnem magára vállalva valamennyi, a közéleti, .politikai, társadalmi töltésű petárda fellövöldözését a nem éppen felhőtlen szilveszteri égboltra. És a színes, sistergő. robbanó, életünk zegzu- gaiba is be-bevilágító petárdák valóban nekünk, gyarló, reménykedő és optimista nézőknek készültek, akik hajlamosak vagyunk a szilveszteri műsorokból is valamiféle üzenetet, biztatást kiérezni. Nem alaptalanul. A Szuperbola közéleti poénjai — gondoljunk az egykori bölcs vezírre való utalásra és a kontrasztot kifejező sakkjátszmára — egyszerre voltak szellemesek, politikusak, hétköznapiak. Nem kellett hozzájuk vájt fül, be- avatottság, a néző tudta miről van szó és felszabadultan nevetett. A jövő század magyar televíziójának meséje is telitalálat, görbe tükör, amely a jövő ürügyén szólt a ma televíziózásának gyöngéisaságot, de nem is zárkózik el, mindenre rá tud csodálkozni. Kezet nyújtott az öregségnek, de nem enged a szorításnak. Nem kivagyiságból, nem akarnok- ságból, csak mert így helyes. Így emberibb ... Nézem és nagy melegséget érzek a kis öreg iránt, akinek a nevét sem tudom, nem is fogom talán megtudni, s aki mégis egészen közel került hozzám. Az életszeretet jelképe ... P. G. ről, továbbmenve, tájékoztatásunk kisebb-nagyobb gubancairól. Nem hiányoztak természetesen a Szuperbolá- ból a csinos, meztelen hölgyek sem, s hogy az egyensúly helyreálljon, a pucér férfiak is felvillantak, diszkréten és csupán a poén kedvéért. Aki még ezek után is maradt a tévé előtt a „Minden lében két kanál” című angol bűnügyi komédia után ismét találkozhatott a korábbi szilveszteri műsorok sztárjával, Hofi Gézával. „Temetném a munkát” címmel nem is any nyira a munkáról, mint életünk közismert fonákságairól szólt, amolyan „hofisan”, nem többet és nem kevesebbet nyújtva, mint amit tőle megszoktunk. A perselyezés a pusztavacsi epizód váltotta ki talán a legnagyobb tetszést, mert a humor mellett gondolkodásunkra, szemléletünkre is apellált. A „Valahogy mindig lesz” címmel a Vidám Színpadról sugárzott élőközvetítés, a Telepódium kabarébemutatója egy jól pergő, szellemes, kellemes másfél órával ajándékozta meg a nézőket. Akadták természetesen visszaköszönő poénok, motívumok is bőven, a műsorvezető Sas Józsefnek sem volt igazában a műsor felpörgetésére elegendő puskapora, de az újszerű Hacsek és Sajó (Chru- dinák—Pálfy), a két kéményseprő „huszár” — Agárdi és Koós — a kis Kabos jelenete, s néhány kabarétréfa új színeket is hozott. S hogyan szórakoztak a rádióhallgatók, vagy a tévét és rádiót felváltva szondázok ? Szokás ilyenkor a rádiót dicsérni, megint jobb volt, mint a tévé — halljuk nemegyszer jogosan. Csak arról feledkezünk meg, hogy a rádiónak valóban jobbnak is kell lenni, mivel a látvány elmaradását is pótolni kell. Az idei „BUÉK 1985” című szilveszteri kabaréműsor nem okozott csalódást és ebben nagy része volt Major Tamás szóvivőnek és Verebes István helyettes szóvivőnek. Végig uralták, előrelendítették a műsort, nemcsak összekötötték a különböző jeleneteket, számok közötti „időt és teret”, hanem évődő, repliká- zó, szellemesen csevegő, a hallgatókkal is állandó kontaktusban lévő közreműködé- désük megadta az est akusztikáját is. Ez pedig nem más, mint egy nagy-nagy, egész évet befogadó görbe tükör, amelybe a humor, a szatíra, a dal eszközével láthattuk meg önmagunkat. Mit emeljünk ki a műsorból? Nem hálás feladat, mégis talán megérdemli Sinkó Péter közéleti jelenete — Vitray Tamás sportközvetítésében — Tabi László monológja, az elmaradhatatlan Koltay Róbert, Markos György, Moldova György. Páll Géza
