Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-26 / 21. szám
Az alföldi iskola művésze Kuruez D. István művészete Várakozás. (Hauer Lajos reprodukciója) A magyar piikjtűra meghatározó tája az alföld, a síkság, ezért beszélünk immár évtizedek óta több nemzedék vizuális termése után ás alföldi iskoláról. A mai magyar alföldi iskola mestere, Kuruez D. István most lett hetvenéves, évfordulóján újabb magas állami kitüntetést kapott a Munkácsy-díjas, SZOT-díjas festő, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze. Születésnapja tiszteletére rendeztek kiállítást a Műcsarnokban. 1914-ben született Hódmezővásárhelyen. Kiemelkedő része Van abban, hogy 1946- 47-ben létrejött a vásárhelyi művészék szervezete, s az évente megrendezett vásárhelyi őszi tárlat fontos eseménye képzőművészeti életünknek. Kuruez D. István 1953-ban műtermes házát átadta a Művészeit Alapnak, hogy létrehozhassák a 8. számú alikatóházat. ri fáradtságot, a robot keserűségét. 1961-ben festett Női feje remeklés — maga az Alföld 'testesül benne, a föld, a nyár. Előrehaladásának újabb jele, hogy a hazai tér kibővül, növekednek nemzetközi sikerei, s ez nem egyszerűen Kuruez D. István offenzívá- jia csupán, hanem piktúránk hiteles térnyerése öt világrészen. L. M. Szombati galéria Mikus Sándor: Anyaság Szakad a szívemre a hó Betakar bizsergő ifjúságod Oly elfogódott vagyok hogy szinte szikráznak ceruzám alatt a közhelyek: Te gyönyörű! Te gyönyörű! Kétféleképp is az vagy — És itt csap le rám a nemtudomság Titkok erdejében a szavak Némán visszhangzanak Mint gyertyaláng a szélfúvásban imbolygunk védtelen Imára nyújtott kezekkel óvom karácsony-tiszta arcod Ki ne hunyjon a lobogás a fény a csoda! Hogy föloldhasd remegésem a belső hóesésben (Sárándi József: Közhelyek a szerelemről) Szőnyi István magániskolájában képezte magát, később, 1940-ben -végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Rudnay Gyula, Nagy Sándor, Benkhard Ágost, Varga Nándor Lajos (tanítványaként. Kitűnő oktatói voltak, akik manuális képességét messzemenően kibontakoztatták, így ő lehetett a vásárhelyi központú alföldi iskola megújulásának egyik vezető mestere mind a tájfestészetben, mind a portré műfajában. Hódmezővásárhely hagyományaihoz híven a város Tornyai Társasága Kuruez D. István részére tanulmányi ösztöndíjat biztosított még 1934-ben. Kétszer kapott római ösztöndíjat, 1962-ben részt vett a velencei bienná- lén. Kuruez D. István legnagyobb érdeme, hogy történelmi hitellel alkotja műveit. Lényegében Móricz Zsiig- mond novelláit folytatja elé- gákusatab hangvétellel. Gubás parasztokat fest, akik vásárra igyekeznek, kendőbe burkolózott ’asszonyokat, ákik beszélgetnek a széles vásárhelyi utcán, és ez a terefere hétköznapjuk, ünnepük, eszmecseréjük, színházuk — a valóság „egyeteme”. Kuruez D. István festészete az átalakuló valóságnak megfelelő hangvételű. Fóliás tanyát fest, gyarpodást, nem nosztalgiát idéz. Üjabb honfoglalást jeleznek azon képei, ahol kombájnok takarítják be a -termést, gép veszi át a munkát, szünteti az embeTiszta forrás és zavaros lolkrock Kallós Zoltánról eddig is sokan tudták, hogy kiváló folklórista, a népdalokat, a hangszeres zenét, a táncokat, sőt a tárgyi néprajz emlékeit egyaránt tudományos igénnyel gyűjti. De, hogy nem csupán gyűjtőként, hanem eredeti „autentikus” népdalénekesként is élmény őt hallgatni, ezt idáig senki sem tudta személyes ismerősein kívül. Kallós tavaly Magyarországon járt, és — régi adósságot törlesztve — hat nagylemez anyagát rögzítette a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, gyűjtései alapján. Az első, a közelmúltban jelent meg. Anyanyelvi szinten Dalai — néprajzi szakkifejezéssel — eredeti adatközlésként is felfoghatók, lévén, hogy Kallós az északmezőségi Válaszút nevű községben született, egy olyan vegyes nemzetiségű faluban, melynek lakossága kétharmadrészt román, egyharmadrészt magyar, de sok cigány is él ott. A 60-as évekig őrizte népviseletét, táncait, hagyományát ez a település. Kallós Zoltán, aki a 30-as, 40- es években töltötte gyermekéveit szülőfalujában, a szó szoros értelmében anyanyelvi szinten sajátította el nem csupán a község valamennyi nemzetiségének nyelvét, hanem dalait, táncait, népszokásait, sőt, sajátos gondolkodásmódját is. Első nagylemeze tehát több mint egyszerűen kedvenc népdalainak gyűjteménye, mondhatnánk úgy is, hogy szürrealista népdalszövegekben megfogalmazott ars poetica, a népdalgyűjtő hitvallása. Persze nem csupán a szű- kebb hazából, a Mezőségből származnak ezek a dalok, hanem Erdély valamennyi tájegységéből, sőt Moldvából, a Szeret völgyéből is. Gyűjtőjük hosszabb-rövidebb ideig Románia valamennyi folklorisztikai szempontból jelentős vidékén megfordult diákként, vagy tanítóként, így például Gyimesben, Kalotaszegen, Moldvában és Széken. Az énekek többségét — három dal kivételével — hangszeres kíséret nélkül tolmácsolja Kallós Zoltán úgy, ahogyan annak idején a „Nagy öregektől” megtanulta. Azoktól, akiknél még valóban apáról fiúra szállt a népdaléneklés hagyománya. Döbbenetes erejűek különösen a legősibb, legarchaikusabb folklorisztikai réteget képviselő csángó nép- balladák. Jeles napok? Nem csupán úgy lehet tönkretenni és eltorzítani a régi korok művészeteinek üzenetét, ha teljesen megfeledkezünk róluk. Van egy másik mód is erre. Ha nem kellő tisztelettel, nem autentikus módon, hanem divatosan „korszerűsített” (vagy inkább korszerűsített?!) formában dolgozunk fel, tolmácsoljuk legszebb gyöngyszemeiket. Erre példa egy másik, szintén a közelmúltban megjelent nagylemez. Az album címe: Jeles napok. Egy időben jelent meg Kallós Zoltán népdalgyűjteményével. Szinte egymás után hallgattam meg a két lemezt, s így alkalmam nyílt arra, hogy tanulmányozzam, miként válik a tiszta forrás zavarossá ... Kallós elsősorban gyűjtő, nem rutinos, tanult énekes. Hangja néha megbicsaklik, túlságosan egyszínű. Ám hibái ellenére tolmácsolása eredeti, az általa előadott énekek egyszerűségükben is természetesek, művésziek. Egészen más a „Jeles napok” c. album hangulata. Sebestyén Márta és Szörényi Levente rutinos, felkészült, kiváló hanganyaggal bíró előadók., és mégis: ez a zene kimódolt, manipulált, érezhetően egy magas zenei műveltséggel rendelkező, ám a népművészet tisztaságát felidézni már nem tudó zeneszerző ösz- szeállítása. Sikertelen házasság Cserepes Károly, a „Jeles napok” zenei összeállítója és feldolgozója, a folk és a rock összeházasításával kísérletezik, nem először. Ez önmagában még nem volna nagy hiba, hiszen hasonló kísérletek — ha ritkán is, de — jártak már eredménnyel. (Gondolok itt az Illés együttes 60-as évekbeli próbálkozásaira.) Cserepes azonban érezhető — ha úgy tetszik, hallható — módon megfeledkezik Kodály és Bartók figyelmeztetéseiről, melyek szerint a népdalfeldolgozás újraalkotás, különleges érzéket és fogékonyságot igényel. „Nagyon kell ügyelni — írja egyik cikkében Bartók —, hogy a feldolgozás ne sértse az eredeti népzenei anyag hangulatát, ne próbálja módosítani üzenetében. Nos, Cserepes módosít — finom kifejezéssel —, de inkább drasztikusan megváltoztat. Megpróbálja a mai szórakoztatóipar tömegtermékeihez a diszkóhoz, kommersz rockhoz, zenei egyveleghez szokott átlagfogyasztó képvilágára fordítani a népdalokat, és így eladhatóvá, „élvezhetővé” tenni őket. Az eredmény .vitatható „Siralmas világ”. Ez a lemez „A” oldalának első száma. Bizony ez a cím sokkal precízebben fejezte volna ki Cserepes Károly népdalfeldolgozásainál zenei világát, mint a tisztaságot sugárzó, „Jeles napok”. Dezső László ZALÄN TIBOR: Kérés Egyszerű szavakkal Hatalmas kő lakik gyomrom fölött s ha legördül onnan: meghalok Tedd hogy rövidebb legyen az éjjel s magasabb mint a nappalok Tedd hogy ujjongva lássa testem : más gyönyörében még ragyog s Tedd hogy mellém állsz lehajtott fejjel s vársz amíg mindent itthagyok Régi keleti imas2 A muzulmánok lakta Keleten általános volt a szőnyegek kedvelése és használata. Elegánsan élni egyet jelentett a választékos és gazdag öltözködéssel, a kényelem pedig azzal, hogy a lakás tele legyen pazar szőnyegekkel, párnákkal és függönyökkel. Ez határozta meg a kor arculatát. Egy 955-ben meghalt mohamedán aszkétát, at-Tuszit halála után azzal jellemeztek, hogy neki sohasem voltak szőnyegei. A szőnyegek az egyes közel-keleti népek nemzeti jellegű lakásberendezésének szerves részét képezték. Gyártottak falra, padlóra, fekhelyre szánt szőnyegeket, takarókat, láb alá rakható kisebb darabokat; ülőpárnákat, a fej, illetve a hát mögé való apróbb párnákat. A keleti szőnyegek használatáról sok adat maradt fenn a IX—X. századból, ennek ellenére sem tudjuk pontosan, hogy mióta használtak a muzulmánok imaszőnyeget. Ba- ládhuri IX. századi arab történész szerint a hivők kezdetben az imánál a kövekre és a homokra borultak le, Tirmid- hi feljegyzései szerint (meghalt 982-ben) a napi kötelező imák során szövött szőnyegeken és a padlón fohászkodtak Allahhoz a hivők. A hagyományok szerint Mohamed próféta (571—632) valamilyen kelmét, Muawija kalifa pedig a VII. században az imánál gyékényt használt. A kairói al-Azha mecset 1009-ből származó lel tárában kiváló abadáni és egy szerű gyékényszőnyegekről tói ténik említés. A X. században élt Ibn Ab al-Aziz asz-Szuszi nevű férfit mikor beállt muzulmán szer zetesnek, a következőket móri dogatta: „Fogtam az imaszc nyegemet, mely olyan hossz volt, mint a nap, s levágatta! a bajuszomat, melyet korábba meghagytam.” Ez az első err lítése a keleti imaszőnyegei nek. A szőnyeg formájára i méretére is utalás történt, arra is, hogy az illető magáv: vitte a dervisrendbe az ims szőnyegét, és mint a mohám« dán Keleten szokás volt, levÉ gáttá arcát ékesítő szőrzeté Egyébként csak a rajongók, feltűnni vágyók és a dervise vágatták le a bajuszukat és szakállukat, mert a tisztes en béri külső enélkül elképzelh« teilen volt. 1071-ben Tyros mecsetjébe Ali kalifa egyik leszármazot ja 300 dinárt tett a tudós ti nító, Khatib al-Bagdádi imi szőnyegére, aki a haragtól e vörösödve felkapta imaszőnyi gét, és elhagyta a mecsetet, magas rangú személy kényt' len volt a padló réseiből i aranyait kiszedegetni. Egy m: sík történet szerint Haszan a Basri aszkéta már 728-bs használt imaszőnyeget, s ezt i Eufrátesz folyó vizére helye Ihlető székely minta arról a tájról, ahol Kallós gyűjtött. HU HÉTVÉGI MELLÉKLET
