Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

L egalább is az a mér­hetetlenül nagy ré­sze, amelyet az em­beri találékonyság eme új csodája meg­mutathat, feltárhat, zíthet. Naponta kapjuk a eket a világ minden sarká- a képrögzítés új eszközé- : térhódításáról és további életesedéséről. Szűkös anya­viszonyaink között sokak- : úgy tűnhet, hogy a video- zülékek mindennapos hasz- ata számunkra — távoli ő. Pedig számtalan jel bizo- tja, hogy ez a jövő egyál- ín nem olyan távoli. .z elmúlt években elsősor- i a külföldi munkát válla- egyéni importja nyomán ültek képmagnók az or- ?ba, s a bizományi áruhá- on, illetve az ellenőrizhe- en feketepiacon keresztül •éltek gazdát — méregdrá- . Ha valaki egyszer megír- i videózás hazai történetét. a korszakot minden bi- mnyal a „reprezentációs aózás” koraként aposztro- a majd. A több százezer ntot érő felvevő és lejátszó sülékek rendszerint az :gatói irodákat díszítették, iszben az úgynevezett „va- nvédelem” szempontjait, :ben a hozzá nem értés mi­vaj mi kevésszer kapcsol- be őket. Arról többnyire sem lehetett, hogy a bir- ó intézményekben dolgozó művelődési csoportok ren- etésszerűen használhas- is ezt a nagyszerű techni- Lassan azonban növeke- a készülékek száma, ;kent az áruk, s elvesztet- az újdonság varázsát. Et- kezdve néha már azok is be vehették a kamerát, ználhatták a lejátszó be- iezéseket, akik valóban et lehelhettek a techniká- A népitánccsoport a pró- felvételeit elemezve tanul- >e új műsorát, a képzőmű- :kör tagjai felvételeket ké­rtek a legértékesebb kiál- >okról, a szünidei foglalko- ikon a tévéből felvett rajz­ieket nézhették a gyerekek, ielőtt jobban elmélyülnénk a video hazai helyzetének és fejlődése várható irányainak elemzésébe, feltétlenül meg kell említenünk néhány indo­kot azok közül, amelyek a kö­zeli jövő egyik legfontosabb fejlesztési feladatává teszik ennek a technikának a széles körű elterjesztését. Először is azt kell leszögeznünk, hogy a video több mint a számtalan technikai újítás, vagy infor­mációhordozó eszköz egyike. Egyes — talán túlzó — véle­mények szerint a video mint technika a mindennapi hasz­nálatban lehetővé teszi korunk új népművészetének megte­remtését. Ha ez így nem is igaz egészen, az tény, hogy a videokamera és -magnó a mozgókép — különösen pedig a televíziózás — történetében először fordítja meg a viszonyt az alkotó-fogalmazó és a néző között. A hagyományos csa­tornákon a néző, tetszik nem tetszik, csak azt és akkor kaphatja meg, amit a forgal­mazó cégek üzleti, ideológiai vagy egyéb megfontolásból jó­nak látnak. Kamerával a kéz­ben azonban bárki rögzítheti a körülötte lévő valóságot, reprodukálhatja, feltárhatja, új összefüggéseket találhat benne, s mindezt technikailag tökéletes színvonalon. Erre az amatőrök által eddig használt filmfelvevő gépek soha sem voltak igazán képesek. Meg­bomlik a hagyományos vi­szony a televízió és nézője kö­zött is, hisz bárki rögzítheti a kiválasztott műsort, és egy számára alkalmasabb időpont­ban megnézheti. A néző maga választhatja meg a lejátszás sebességét, ritmusát is. A vi­deónak nemcsak képrögzítő, tároló szerepe van, hanem ar­ra is alkalmas eszköz, hogy se­gítségével egyének vagy cso­portok jobban megismerjék önmagukat, szűkebb-tágabb világukat. Erre a közösségi vi­deózás adja a legnagyobb le­hetőséget. Szinte csak ötlet­szerűen sorolva is, mennyi új lehetőséget kínál ez az eszköz a művelődési házakban! Egy jól összeállított videotárból csak elő kell venni a legutóbbi tanácstagi beszámoló felvéte­lét, hogy a résztvevők szem­besíthessék terveikkel a meg­valósult elképzeléseket. A szűkebb környezet népszoká­sainak, népművészetének em­lékeit felvéve évekre forrást, mintát adhatunk a népművé­szetekkel foglalkozó csopor­toknak. Az iskolatelevízió film­jeit rögzítve, hasznos segéd­eszközöket kaphat az ismeret- terjesztés. Ez csak azoknak a lehetőségeknek egy része, ame­lyekkel a video a hagyomá­nyos közművelődési formák­hoz kapcsolódhat. Az elmúlt hónapokban több olyan gazdasági intézkedés született, amelynek nyomán várhatóan meggyorsul e tech­nika elterjedése. A Videoton­ban és az Orionban megkezdő­dött a hazai gyártása, impor­tálunk a Szovjetunióból és a vámszabályok módosítása után várhatóan emelkedni fog az egyénileg behozott készülékek száma is. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az egységesítés. A típusok és rendszerek csatá­rozásából világszerte a VHS- rendszer látszik győztesen ki­kerülni. Mind a behozatali kedvezmények, mind pedig a gyártási-fejlesztési irányok ki­jelölésével már érvényesül en­nek a felismerése. A technikán túl szükség van azonban a teljes körű jogi szabályozásra is. A ma érvény­ben lévő jogszabályok a fel- használást egyes területeken túlbonyolítják, más területe­ken pedig nem adnak elégsé­ges útmutatást. Tisztázatlanok a szerzői jogi kérdések is. En­nek az összevisszaságnak az eredményeként az eszközöket nem lehet igazán kihasználni. A közművelődésnek is fel kell készülni az új eszköz adaptálá­sára. Rugalmas szervezeti keretek­kel, tanfolyamokkal kell előkészíteni a terepet ar­ra, hogy a video már ma, de legkésőbb holnap a minden­nap használatos eszközök kö­zött találjon helyet magának. Pallagi Ferenc A toll európai mestere volt Szerb Antal emlékére A náci ideológusok kultúrateremtő és kultúraromboló „fajokra,, osztották az emberiséget. A német népet ter­mészetesen az első csoport­hoz számították. Vajon me­lyik csoportba sorozták vol­na — hia ilyen kérdések el­döntésére még marad idejük — magyarországi bérencei­ket, a Sztójay- és Szálasii-fé- le hatalom emberselejtjét? Nem győzzük számba venni azokat a veszteségeket, ame­lyekéit értelmiségiek iegyál- kolásával a magyar kultúrá­nak okoztak. Áldozataik név­sorában (több olyan jelesség­nek a nevét .is olvashatjuk, akik a német szellemnek is szolgálatot tettek mint iro­dalomtörténészek vagy mű­fordítók. Deportálásban pusztult el Mohácsi Jenő, Madách német fordítója, ön­gyilkosságba kergették nyolcvankét éves karában Riadó Antalt, a jeles versfor­dítót, puska tussal verték agyon a század egyik legje­lentősebb magyar irodalom- tudósát, Szerb Antalt. 1901-lben született. A giim- náziumbain Sík Sándor volt az osztályfőnöke. Magyar— német—angol szakos tanári oklevelet kapott. Néhány évig középiskolában tanított. Egyetemi magántanári ké­pesítést szerzett. 1934-ben je­lent meg A magyar irodalom története című könyve, amely tagolásával, előadásmódjával meglepte az adathalmazok­hoz szokott olvasóközönséget. Hiába iianyailgott a jobbol­dal, hiába morgolódott a szélsőjobb, a szakma elis­merte, és számos magyarta­nár felhasználta a tanítás­ban. 1941-tben került a könyv­piacra A világirodalom tör­ténete, szellemesen és rend­kívüli irodalmi-filozófiai lá­tókörrel megírt háromkötetes munkája. Irt számos kisebb irodalmi tanulmányt, amelyek az európai szellem teljességé­nek ágényével elemeztek egy­egy írói művet vagy irány­zatot. írt regényeket, novel­lákat is, utóbbiak közül leg­ismertebb A Pendragon-le- genda, a kalandreg én y b ől és tudományos művelődéskuta- tásból elegyített rendkívül izgalmas történet. A magyar toll egyik legeurópaibb mes­tere volt az Európától egyre távolodó Magyarországon. 1944-ben munkaszolgálat­ra hívták be. Ahogy á szov­jet csapatok közeledtek, haj­tották nyugat felé, ugyanúgy, mint Radnóti Miklóst. A bestiális gyilkosság a rendel­kezésünkre álló adatok sze­rint 1945. január 27-én tör­tént az ország nyugati hatá­rán, Dali község területén. Az elásott holttestet a fel- szabadulás után megtalálták, és ünnepélyesen helyezték el a jeles íróhoz méltó sírba. Az ötvenes évek első felé­ben elutasítóan kezelték örökségét, az ötvenes évek végétől azonban egyre-másra jelennek meg munkái új ki­adásban, több regényét és novelláját lefordították ide­gen nyelvekre. A magyar szellemi kincstárnak nagy értéked; korai halála sok-sok új értéktől fosztotta meg a magyarságot. A puskatus nemcsak egy ember kopo­nyájára csapódott, hanem nemzeti 'kultúránkra ds. Bán Ervin íyegek és felkérte Rabi’a al-Ada- i szent életű nőt, hogy a :n együtt imádkozzanak. A ;y válasza az volt, hogy obta a levegőbe az ima- lyegét, és felkérte az asz- it, hogy ott fenn végezzék a vallásos leborulásokat. zád, a híres perzsa festő 1479-ben készített minia- m méltóságteljes dervist ízol, aki a folyón imasző- gen kelt át. Kelet legszebb lyegei az imaszőnyegek ak, és ezeknek varázsos- ;ikus erőt tulajdonítottak, in Battuta XIV. századi s arab utazó könyvében gsúlyozta, hogy Egyiptom- sok a muzulmán kolostor, indegyik dervis a saját szőnyegén ül. A kolostorba i jelentkezéskor a dervis- It derekán öv, vállán ima- lyeg, jobbjában bot, és bal “ben vizeskancsó van. Ev- Cselebi XVII. századi tő- utazó és történész is ha- ókat írt a török dervisek- Valószínű, hogy az ima- yegek használatát a mu- lán aszkéták és dervisek stték be, meghatározva az szőnyegek rendeltetését és epét. Abu Nas as-Sarrádj, 988-ban halt meg, hivat- k egy régen élt szufi sejk tására, miszerint a dervis- (koldusnak, azaz muzul- szerzetesnek) imaszőnyeg- kell rendelkeznie, mert i köteles ülni, arcát Mekka Gördesz, XVII. századi török imaszőnyeg — az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. irányába fordítani, hódolatát és tiszteletét Allah (arabul az isten) iránt kifejezni, és magá- bavonultan hosszasan tűnőd­ni és elmélkedni. Az 1872-ben alapított buda­pesti Iparművészeti Múzeum­ban száznál több keleti ima­szőnyeget őriznek, ez a gyűj­temény kiválóan alkalmas az imaszőnyegek tanulmányozásá­ra. Gombos Károly Restaurátorok műhelye A nagyobb múzeumok, képtárak, galériák név­telen, ám nélkülözhetetlen munkatársai a res­taurátorok. Ök azok, akik egyrészt gondoskod­nak a sokszor évezredes-évszázados tárgyak szak­szerű megóvásáról, másrészt kijavítják azokat a festményeket, szobrokat, amelyekben a gondat­lanság, a vandál emberi beavatkozás vagy egy­szerűen csak az idő múlása tett kárt. Az is gyak­ran előfordul, hogy egy-egy festményt, szobrot az elmúlt századok folyamán avatatlan kezek ja­vítottak, esetleg olyan egykori technikával, amely több kárt tett a műalkotásban, mint hasznot. Sú­lyos a felelősségük; amivel dolguk van, az egy­szeri és megismételhetetlen. Egy sérült műtárgy helyrehozásához ismerni kell a tárgy anyagát, a művész eljárásának főbb szakaszait, a későbbi változásokat, károsodáso­kat és az esztétikai helyreállítás lehetőségeit. Ezért a restaurátorok nagymértékben igénylik az együttműködést a művészettörténészekkel és a természettudományos szakemberekkel. A legkor­szerűbb technikai eszközökkel dolgoznak, de nem nélkülözhetik a már megszerzett tapasztalatokat, a rutint sem. Fizikai, kémiai, biológiai vizsgála­tokkal állapítják meg, hogy történt-e már ko­rábban javítás a műalkotáson. A fizikai módsze­rek közül fototechnikai, röntgen- és mikroszkó­pos eljárásokat alkalmaznak. A kémiai vizsgála­tok a felületi szennyezés természetéről és a fel­használt kötőanyagokról adnak értékes adatokat. Ide tartozik még a festékek azonosítására szol­gáló kémiai analízis is. A restaurátor célja az eredeti állapot lehető legjobb megközelítése. Arra törekszik, hogy az alkotás történeti és esztétikai értéke egyensúly­ban legyen. A későbbi beavatkozások eltávolítása csak akkor szükséges, ha az eltávolitandó anyag egyértelműen értéktelen, továbbá ha a feltárt eredeti nagyobb történeti vagy művészi értékű. A feltárást mechanikai vagy vegyszeres úton végzik, rendkívül óvatosan. A különböző korok­ban ugyanis a festékek oldószere más és más volt, és az alapozást sem szabad figyelmen kívül hagyni. Előfordulhat, hogy az oldószer megvál­toztathatja a festék színét, reakcióba lép vele. A feltárt eredeti anyagot ezután konzerválják, majd következik az esztétikai helyreállítás. Képünk az angol Nemzeti Galéria egyik fest­ményét mutatja be: Nicholas Poissin Az arany­borjú imádása című képét. A festményt vandál kezek rongálták meg. Alul látható a sérült, felül a kijavított kép. (MTI Külföldi Képszolgálat) tyideo az egész világ! 1985. január 26. Q Q

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents