Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-04 / 2. szám

1985. január 4. Kelet-Magyarország 3 /----------------------------------------------------------------------------------------\ Ha túl csendes a tanácsülés Képviselet vagy hivatal? MILYEN TENNIVALÓK VANNAK a tanácsok és a szakigazgatási szervek kap­csolatának továbbfejlesztésé­ben? A kérdés időszerűségét erősíti, hogy napjainkban kü­lönösen fontos a közéleti de­mokratizmus fejlődése. A ta­nácstestületek legtöbb dönté­sét a szakigazgatási szervek készítik elő. Tevékenységük szakszerű, általában jó szak­mai színvonalat tükröz. Gyakran hiányzik azonban belőle az előkészítés során felmerült különböző, és az előterjesztő szándékától elté­rő vélemények feltüntetése. Az is előfordul, hogy már az előkészítés során meggyőzik a tanácstagokat, bizottságo­kat a szakigazgatási szervek megítélésének helyességéről, és így a tanácstestületnek nincs módjában eldönteni, hogy a különböző vélemé­nyekből melyiket fogadja el. Előfordul, hogy nem min­den tanácstagot kérdeznek meg a 'tanácstestület főbb döntésének előkészítése so­rán. De van jó példa is. Egyes tanácsoknál — külö­nösen a lakosságot közvetle­nül érintő döntéseket meg­előzően — széles körű köz­véleménykutatást tartanak. Például arról, mi a vélemé­nyük a helyi közlekedésről, hogyan lehetne azt javítani? Néha az idő is sürgető. Vi­szonylag későn fejeződik be az előkészítés, eljön a döntés ideje, és a testületi tagok ilyenkor inkább vállalják a döntés felelősségét, mintsem ismét visszaadnák az előké­szítőknek a szűk körű véle­ményt tartalmazó előterjesz­tést. Nagy jelentőségű gazdasá­gi, társadalompolitikai kér­désekben, például éves és középtávú tervek meghatáro­zásánál a tanácstagok nagy terjedelmű előterjesztéseket, számokkal is alaposan meg­tűzdelt javaslatokat kapnak, amelyek nem eléggé közért- hetőek. Ezért aztán az ilyen napirendeket" tárgyaló tanács­ülések a kelleténél csende­sebbek, nem megfelelő az ak­tivitás. A felszólaló tanácsta­gok is elsősorban saját terü­letük kisebb-nagyobb gond­jaival foglalkoznak, és ilyen előkészítés után valójában aligha lenne lehetséges, hogy a vita az egész település fej­lesztésének összefüggő kér­déseire kiterjedjen. A jövő­ben tehát az ilyen jelentős tanácsi döntések során cél­szerű, ha a tanács először megfogalmazza például a te­lepülés fejlesztésére, az ellá­tás javítására szolgáló el­képzeléseit, kialakítja kon­cepcióját, ennek alapján a szakigazgatási szervek hozzá­fognak a részletes tervek ki­alakításához, és ezt követően a tanács dönt a végleges ter­vekről. A TAN ÄCSTESTÜLETEK ÁLTALÁBAN a legfontosabb helyi és területi (megyei) feladatok megoldásáról tár­gyalnak. Időnként mégis elő­fordul, hogy a település éle­tében jelentős ügyeket nem a tanács, hanem a végrehajtó bizottság tárgyal. Ezen a gya­korlaton úgy szükséges vál­toztatni, hogy a közösséget érintő fontos gazdasági és társadalompolitikai kérdések­ben mindig és kizárólag a tanács döntsön. így például azokat a közlekedési, szolgál­tatásfejlesztési koncepciókat, amelyeket egyes helyeken a vb fogadott el, a tanács ha­tározza meg a jövőben. Ügy vélem, hogy a felso­roltak is jelzik, a tanácsok döntési gyakorlatában is van még tennivaló. Azt kell elér­ni : a döntések során az eddi­ginél jobban támaszkodja­nak a lakosság véleményére érzékeltessék az üléseken eltérő érdekeket, hogy min­dennek tudatában döntsenel? a tanácstagok. Mindez azt is mutatja, hogy célszerű na­gyobb figyelmet fordítani a döntések előkészítő szakaszá­ra. A tanács bizottságai, a tanácstagi csoportok, a ta­nácstagok, a falugyűlések, jö­vőre az elöljáróságok mind szélesebb körben vegyenek részt ebben. Nagyobb szere­pet kell szánni a nyilvános­ságnak. A lakosság már az előkészítés szakaszában is­merje meg, hogy milyen fon­tosabb ügyekben készül dön­teni a tanács, és közvetlenül vagy tanácstagja útján le­gyen lehetősége véleményt is mondani. Ha ily. módon tör­ténik a felkészülés a tanács­ülésekre, akkor lesz lehető­ség az érvek és ellenérvek alapján választani a külön­böző véleményekből,. Ezek te­hát a döntések változatait is jelentik. Rendszeres megjele­nésük, és érvényesülésük a tanács testületi munkájában nagy előrelépést jelenthet. A már elhatározott dön­tések túlnyomó többségét a szakigazgatási szervek hajt­ják végre. Ha úgy tetszik: a hivatalok. A végrehajtás ál­talában következetes, szak­szerű és alapos. A tanácstes­tületek azonban túl sokat bíznak a végrehajtásból a szakigazgatásra. Nem arról van szó, hogy csökkentsék fe­lelősségüket, hanem arról, hogy kísérjék figyelemmel — bizottságaik, egyes tagjaik útján — a végrehajtást, se­gítsék észrevételeikkel, javas­lataikkal, ha kell tevőlegesen saját munkájukkal. Hiszen a tanácstagok tapasztalatai, a részletek konkrét ismerete csak hasznára válhat a „hi­vatal” munkájának. Hasonló a helyzet az ellenőrzéssel. A tanács tevékenyen vegyen abban részt, és" minősítse is ezáltal a szakigazgatási szer­vek munkáját. Ily módon tel­jesülhet a cél: miszerint a szakigazgatási szervek tevé­kenységének értékelésében az az elsődleges, hogyan se­gíti a testületek munkáját, hogyan érvényesíti azok dön­téseit. A TANÁCSOK ÉS A SZAKIGAZGATÁS KAP­CSOLATÁNAK továbbfej­lesztése hozzájárulhat a nép- képviseleti munka tartalmi fejlesztéséhez, a szocialista demokratizmus növekedésé­hez. Ennek szabott irányt az MSZMP Központi Bizottsá­gának októberi állásfoglalá­sa, amely megfogalmazza, hogy a népképviseleti testüle­tek a lakosságot foglalkozta­tó, a közvéleményt szélesebb körben érdeklő minden kér­dést vitassanak meg, és a döntéseiket nyílt vita alapján alakítsák ki. Patkó Imre, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezetője Múlt év júniusától új üzemcsarnokkal bővült a máriapócsi Rákóczi Tsz lakatosüzeme. Az üzembe esztergakésgyárto sort telepítettek a szakemberek, s ma már 25 fajtát gyártanak ebből a termékből. (Gaál Béla felvétele) BESZÉLGETÉS ZÁRSZÁMADÁS ELŐTT Gyeplőre fogott szabályozó Serény munka folyik az irodákban, készül az elmúlt esztendő mérlegbeszámolója. Most dől el pontosan mennyi­ért termeltek a szövetkezetben, milyen pénzügyi alappal kezdhetik 1985-öt a kótaji Egyesült Erő Termelőszövetkezet­ben. Beszélgetésünk alapja a tavalyi termelés, az idei ter­vek. — Rengeteg munkát ad ne­künk a mérlegbeszámoló elő­készítése — mondja Podlo- vics Antal főkönyvelő. — Minden percünket ez tölti ki, szombaton is dolgozunk. Február 8-án, a közgyűlésen, már a tagsággal kell ismer­tetni eredményeinket. A zár­számadásra pedig komolyan kell felkészülni. Búza és kukorica — Munka az mindig van — szól Pál Elemér, a szövet­kezet elnöke. — Télen sem pihenünk. A melléküzem- ágakban folyamatos a ter­melés, ugyanígy az állatte­nyésztésben, a gépesítési ága­zatban. Emellett most folyik az istállótrágya kihordása, egyéb szállítási feladatokat végzünk. A kótaji szövetkezet évek óta a jól gazdálkodók közé tartozik. Milyennek értéke­lik a múlt évet a téesz veze­tői? Pál Elemér válaszol: — Az alap- és kiegészítő tevékenység fele-fele arány­ban oszlik meg a termelőszö­vetkezetben. Ez értendő a termelési értékre és az ered­ményre is. A növénytermesz­tési főágazatunk a búzára és a kukoricára szakosodott. Nem titok, sarkallt bennün­ket a jelentős, 25 százalékos árkiegészítés. Három év át­lagában búzából 800, kukori­cából 1400 hektár volt a ve­tésterületünk, míg az átlag 4,5, illetve 6,5 tonna. Ezen­kívül saját állatállományunk részére termelünk takar­mánynövényeket. Természe­tesen a két növény betakarí­tása, de a vetése, vegyszere­zése, ápolása, óriási munka­csúcsot jelent. Ilyenkor tény­leg nincsen nappalunk, de éjjelünk sem. Az időjárásra nyáron sem­mi panaszuk sem volt a kó- tajiaknak. Igaz, a kukoricá­nál kisebb problémát oko­zott a három-négy hetes csa­padékszegény időszak, de át­vészelték. Az eredmény vár­hatóan nyolc-kilenemilliós nyereség a növénytermesztés­ben. Tanácsi támogatás — Ilyen nagy és két nö­vényre szakosított területnek meg kellett teremteni a gé­pesítési hátterét is — mond­ja Balta Gábor főagronómus. — öt nagy teljesítményű és tizenöt közepes erőgépünk van, s az ezekhez kapcsolódó munkagépek. Nem mondom, problémáink voltak, vannak, főként alkatrészellátásban, pedig a mai mezőgazdaság­nak a gépesítés a fő ütőereje. Az állattenyésztésben kis megtorpanás után ismét fej­lődés mutatkozik. Növelik a tehénáílományukat, a telep korszerűsítésére pedig tavaly megyei tanácsi támogatást kaptak, s 1985-re is ígéretet kaptak, ötmillió forinttal se­gíti a tanács a további re­konstrukciót. így nem vélet­len, hogy örömmel nyugtáz­za Müller Ferenc főállatte­nyésztő a tavalyi 4050 literes tejtermelési átlagot. Kezükben a jövő — A nyereségünk felét ad­ja a gumifutózás, az export­ra történő bélragasztás, ahol a női dolgozókat foglalkoz­tatjuk és a faüzemünk — ve­szi át a szót Podlovics Antal főkönyvelő. — Pénzügyi gon­dunk nem volt, s várhatóan a 160 millió forintos termelé­si érték mellett 15 milliós nyereséget könyvelhetünk el. — Optimisták vagyunk 1985-öt illetően is. A szabá­lyozók ugyan hátrányosan érintenek bennünket, több mint felével csökken az ár- kiegészítés, de nem esünk kétségbe. Tudjuk a jövőnk a mi kezünkben van, mi irá­nyítjuk az életünket — mondja befejezésül Pál Ele­mér. Sipos Béla J ózsefházán a néni sze­méhez emeli a kezét, úgy nézi a vendéget. Közben feljön a kertből a házigazda. A tisztaszobában vidáman pattog a tűz, s a beszélgetés a múltra terelő­dik. Hiába’ nem akármilyen jubileumhoz érkezett Mun­kácsi Lajos és felesége szüle­tett Gonda Julianna: éppen hatvari esztendeje esküdtek egymásnak örök hűséget.' — O, jobb rá se gondolni, mi mindenen mentünk ke­resztül! — sóhajt Juliska néni. Tiszavasvári mellett, a fő­út árnyékában bújik meg a tanya. Itt látták meg a nap­világot, és soha nem vágytak el innen. Minek is mentek volna? Cselédnek mindegy, hogy melyik uraság földjén robotol, s akkor legalább a szülőföldön maradnak. Des- sewffy gróf megengedte, hogy az intéző házában meghúzód­janak. Aztán a földbe süp­pedt, földes szobájú cseléd­ház! Palotának látták, ami­kor a négy gyermekük ott látta meg a napvilágot. — Később hallottunk róla, hogy a takarékpénztár ad kölcsönt, ha valaki építkezni akar. Felhúztam az ünneplő ruhát és bementünk a vá­rosba. A fényes hivatalban elmondtuk, hogy elég volt a cselédlakásból, építenénk magunknak egy kis házat. Kérdezgették, hány gyere­künk van, miből élünk? Min­denféle papírt kértek. Nem tetszett az már nekem. Hát a becsületes munka nem szá­mít? Csak azt ígérhettük be, hogy visszafizetjük, amit kapunk. Vártuk egy ideig a pénzt, de hiába. Belevág­tunk. Mindig annyit építet­tünk, amennyire futotta a szűkös pénzből. A meleg szobában a fő helyen katonaruhás ifjú néz szembe a fényképésszel. Huny vidéken megfordult a kato­na! Csak a hadifogság hó­napjai teltek nehezen, mert akkor már a család sorsa ag­gasztotta. Három hónap és hét nap után, 44 évesen jött haza Lajos bácsi. De mintha éveket öregedett volna!... — Egy rossz lovunk ma­radt itthon, azzal kezdtük el a gazdálkodást. De szekerünk nem volt. Julis hizlalt egy malacot, eladtuk, abból vet­tünk egy szekeret. 20—22 holdat is megdolgoztunk har­madában a nagyobbik fiam­mal. Utána csináltam ma­gamnak egy tiszta új szeke­ret, vettem két jó lovat és bevittem az éppen alakuló­ban lévő téeszbe. Ki gondol­ta akkor még, hogy odavész a jószág a fogattal együtt! Feloszlott a tsz. Viharos idők köszöntöttek ránk, majd szervezték újból a közöst. Én azonban nem mentem el a tanyáról. Voltam a téeszben jószággondozó, lettem ha­lász, majd kocsiskodtam két éyig. Világéletemben a sza­badban kerestem a kenyere­met. Nem is vert le a beteg­ség soha. — Nem panaszkodhatunk most a sorsra — tűnődik az Hegyvillamosítás Szabolcs-Szatmár megye nem bővelkedik hegyekben; igazából hegy, csak Tarpán és Barabáson van. A tarpai hegy, azonkívül, hogy kőbá­nyával rendelkezik, a nagy­község szőlőskertje is. Az utóbbi években a hegygaz­dálkodásban minőségi válto­zás történt. A direkttermő tő­kéket felváltották a bor- és csemege szőlőfajták, és nagy­arányú volt az építkezés is. Az idén, — hogy még össz­komfortosabbá tegyék az itt épült hétvégi házakat, — be­vezetik a villanyt. A villamo­sításban, társulásos alapon, több mint félszáz telektulaj­donos vesz részt. Pálya f llok az ablakban, nézem az előttem lévő parkot. Né­hány nappal korábban vastag hópaplan fedte, most meg tükörsima jég takarja, nyüzsög a sok j ósavárosi gyerek rajta. Koriznak, korongoznak, csúszkálnak ... élvezik a váratlanul jött lehetősé­get. írtam, néhány nappal korábban még érintetlen hó fehérlett a park kézi- labdapályáján, mikor a környék valamelyik fel­nőttje hatalmas hólapáttal jelent meg a kerítések között. Nem sokáig tolta egyedül a havat. Jöttek a környék gyerkőcei, embe­rei, ki seprűt, ki lapátot hozott, de volt aki a pusz ­ta kezével söpörte a ha­vat. Hamarosan már vö- röslött is a salak, majd ömleni kezdett a víz. . Minek szaporítsam tovább a szót! Hajnalra már jég szikrázott a salakon. És most itt „dühöng” az ifjúság. Állok az ablakban és azon tűnődöm, ki ta­lálta ki a lakótelepi elide genedés fogalmát. De tű­nődöm azon is, vajon ki lehetett az a felnőtt, aki megmozgatta a környéket. Van-e gyermeke, mi lehet a szakmája, hol is dolgoz­hat . ..? S vajon követik-e példáját, példájukat e nagy városban. S míg el nem felejtem: a jég az Eperjes és a Korányi utca sarkán várja a tél szerelmeseit. (bg) U. i.: E kézirat már éppen a nyomdába tartott volna, mi­kor megtudtuk, a jégoál.va „kiviteli” munkáit, a Volán Vörös Csillag szocialista bri­gádjának tagjai irányították, s vállalták a jégtakaró folya­matos felújítását is. idős asszony. — Ketten oda­értünk az emberrel, ahová más ötödmagával. Karácsonykor a kicsiny ház megtelt élettel. Eljött a négy gyerek, a nyolc unoka, a tíz dédunoka. Ritkán áll meg annyi autó a Munkácsi-porta előtt, mint most az ünnepen. Meséltek a gyerekek a téesz- ről, a varrodáról, a hivatal­ról, a Debrecenben tanuló unoka a vendéglátóipari is­koláról. Ennek az unokának a sorsát nagyon a szívén vi­seli -az idős házaspár, a vá­rosi albérletet is ők fizetik neki, csak tanuljon. A kará­csonyfa fénye meghittséget varázsolt a ma már nagycsa­lád tagjai köré. Hatvan esz­tendő békés egyetértésben ritka jubileum. És szép aján­dék, mert lélekben gazdagít­ja a fiatalabbakat. — Szegények voltunk mi, nagyon szegények — kezét tördeli Juliska asszony. — Ha az uram kapott húsz fil­lért, hát hazaadta. „Kell a négy csöpp gyereknek, tedd el, anyjuk.” Igazából még­sem voltunk szegények soha. Szerettük egymást és ez át­segített az élet buktatóin. Ennyit adhattunk útrava- lóul a gyerekeinknek. Tóth Kornélia r Autósar Józsefházán Munkácsiéit gazdagsága

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents