Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-04 / 2. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. január 4. Áz „űrvédelem11 marad Hová nyílik az ablak? Kommentár Tűz a tűzszünetre A salvadori hadsereg ismét megsértette a tűzszünetet — adták hírül a nagy nyugati irodák. Fontosnak tartották azonban rögtön mellészerkeszteni a pozitív hirt is: a salvadori érsek szinte egy időben jelentette be, hogy januárban folytatódnak a tárgyalások a kormány és az ellene fegyverrel harcolók képviselői között. A két hír így együtt valóban jobban jellemzi a salvadori helyzetet, mint bármelyikük egymagában. A tűzszünetet a hazafias gerillaszervezetek egyoldalúan hirdették meg, míg a Duarte- kormány csak bizonytalan ígéreteket rebegett a fegyvernyugvás tiszteletben tartásáról. Nos, a tűzszünet megsértése olyasmit sugallhat, hogy a kormányhadsereg nem áhítozik békességes rendezésre, s szándékosan provokálja a felkelőket. A tárgyalások folytatásának híre viszont reményt kelt, hiszen arra utal, hogy nem záródott el az út a polgárháború észszerű — tehát fegyvermentes — befejezése felé. Ez pedig a remények netovábbja ebben az országban, ahonnan az új év harmadik híre éppen arról szólt, hogy hány ezren pusztultak el tavaly csak a szadista halálbrigádok gyilkosságai következtében, s hol van még ez a szám a háború valamennyi 1984-es áldozatának ijesztő számától ?! A hírek tehát egyértelműen azt mutatják, hogy Salvadorban ellentmondásos a politikai képlet. Egyfelől a kormány — úgy látszik valóban — tárgyalni akar, "másfelől hadseregében, amely .korántsem minden részében hűséges kiszolgálója saját kormányának, láthatóan sokan aggódnak, hogy a végén még túl nagy engedményeket tesznek Duartéék a gerilláknak. Valószínűleg ebben messze nem egységes a hadsereg tisztikara, hiszen ezt sejdíti a tény, hogy a felkelők ajánlotta tűzszünetet december végétől mostanáig csak itt-ott rúgta fel — viszonylag enyhébb méretekben — a katonaság. A hazafiak gerillahadserege is ennek megfelelően reagált: válaszolt a provokációkra, ahol azok történtek, de nem indított nagyobb akciókat, ezzel is igazolva, hogy igen komolyan veszik a kormánnyal folytatandó tárgyalásokat, sőt reménykednek azok eredményességében. Ez pedig határozottan pozitív fejlemény Salvadorban, amelyet remélhetőleg nem semmisíthet meg az a tűz, amelyet a kormányhaderők némely egysége nyilvánvalóan nem is annyira a gerillákra, mint inkább magára a tűzszünetre, mint egy megkezdett megbékélési folyamat szimbólumára nyitott. Avar Károly A genfi szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó előtt az amerikai sajtó teljesen egyértelműen úgy értékeli az Egyesült Államok tárgyalási terveit, hogy azoknak kulcsfontosságú eleme lesz a Reagan által meghirdetett „űrvédelmi” program megtartása. A kormányzat képviselői különböző bizalmas és kiszivárogtatott nyilatkozataikban egyrészt azzal érvelnek, hogy ez a program még csak a kutatás szakaszában van, így nem vonható be az érdemi leszerelési tárgyalásokba, s az esetleges tilalom végrehajtása így nem is lenne ellenőrizhető, másrészt azt igyekeznek erősítgetni, hogy a Szovjetunió a kutatási programot illetően előbbre tart az Egyesült Államoknál. Az ABC televíziós hálózat általában jól értesült fehér házi tudósítója szerdán este egy magát meg nem nevező, de rendkívül fontos beosztású és a leszerelési elképzeléseket betöltő fehér házi személyiségre hivatkozva egy meglepő érvet is idézett: e kormánytisztviselő szerint az „űrvédelemre” azért van szükség, mert a Reagan-kor- mány első négy évében megindított hatalmas fegyverkezési programja tulajdonképpen nem érte el a célját és Laurent Fabius miniszter- elnök kijelentette, hogy a francia kormány gazdaság- politikája 1985-ben sem fog megváltozni, s továbbra is ragaszkodik a szigor politikájának folytatásához. A miniszterelnök a televízióban nyilatkozott, miután előzőleg tanácskozást folytatott minisztereivel a kormánypolitika fő irányvonalairól. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikáját nem választástaktikai szempontok fogják irányítani (márciusban járási választások lesznek, 1986 tavaszán pedig újraválasztják a nemzetgyűlést). Fabius határozottan elutasította azt a szocialista párton belül is hangoztatott gondolatot, hogy a a sokat emlegetett „sebezhe- tőségi ablak” még inkább kitárult. Mint emlékezetes, az 1972- es SALT-szerződés gyakorlatilag kölcsönös alapon „se- bezhetőségi ablakot” hagyott mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok fölött azáltal, hogy minimálisra korlátozta mindkét fél rakétavédelmi lehetőségeit. A konzervatív erők igyekeznek már előre megakadályozni mindenfajta megállapodást, illetve kompromisszumot. A The Wall Street Journal például szerdán terjedelmes részleteket közölt Weinberger amerikai hadügyminiszternek decemberben a külföldi tudósítók számára adott és az úgynevezett hadászati űrvédelmi kezdeményezést magasztaló beszédéből. Emellett több olyan állásfoglalást is leközölt, amely a kompromisz- szumok elutasítására, illetve a különböző fegyverkezési programok folytatására szólít fel. A lap ugyanakkor azonban helyet adott vezető amerikai tudósok levelének is: az űrfegyverkezési programot közismerten ellenző tudósok — Hans Bethe, Carl Sagan és mások — ismét rámutatnak, hogy a program megvalósítása lehetetlen, megkísérlése viszont veszélyes. küszöbönálló választásokra való tekintettel lazítani kell a szigor politikájának gyeplőjén. Kijelentette: a korszerűsítés politikáját nem lehet a választások oltárán feláldozni, s válság idején nem lehet az országot „simoga- tással kormányozni”. A miniszterelnök elismerte, hogy a legnagyobb gondot a növekvő munkanélküliség jelenti (az elmúlt évben 300 000-rel nőtt a munkanélküliek száma), de nem tett konkrét ígéretet annak csökkentésére. Kijelentette: a kormányban megvan az akarat a munkanélküliség csökkentésére, de új munkaerők alkalmazása a vállalatokon múlik. Chan Sy miniszterelnök elhunyta alkalmából a párt és a kormány képviselői részvétlátogatást tettek a kambodzsai nagykövetségen. Maróthy László, az MSZMP KB PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára és Nagy János külügyi államtitkár fejezte ki együttérzését Sop Horn ideiglenes ügyvivőnek. Nem lohot slmogatással Szigor Franciaországban — Drágulások Jugoszláviában A benzin árának emelését további újévi drágulások követték Jugoszláviában. A városi közlekedés díja 38,3 százalékkal emelkedett, a fűtésért és a meleg vízért 27,8 százalékkal többet kell fizetni, a szemét elszállításáért pedig 15,3 százalékkal. A csütörtöki lapokban megjelent a szövetségi pénzügyi titkárság közleménye, amely az új forgalmi adókat ismerteti. Egyes adók növekedése következtében emelkedett a cigaretták, a szeszes italok és déligyümölcsök kiskereskedelmi ára. Megszűnt néhány termék forgalmi adója: parafából készült hőszigetelő anyagok, a legalább 20 százalékban újrafinomítással nyert olajat tartalmazó motorkenőolajok, bizonyos hanglemezek, magnószalagok és « kazetták. Csökkent a tőr- í galmi adója számos terméknek, így például gyógyszereknek, szénsavas üdítő italoknak, import kozmetikai cikkeknek, egyes szőnyegfajtáknak, nemesfémekből készült tárgyaknak. A forgalmi adó megváltozásának a kiskereskedelmi árakra gyakorolt hatásáról a közlemény nem tartalmaz összesítő adatot. J A Pravda cikke H szocialista közösség kezdeményezései A szocialista közösség céljai között változatlanul az első vonalban van a szocialista vívmányok és értékek védelme, a béke megőrzéséért és az enyhülésért vívott közös harc. A szocialista közösségnek döntő szerepe van a nukleáris katasztrófa elhárításában — írja a lap csütörtöki számában megjelent, a szocialista országok békekezdeményezéseit elemző cikkében a Pravda Csupán a Szovjetunió száznál, több, a különböző fajtájú és típusú — köztük a nukleáris — fegyverrendszerek korlátozására és csökkentésére irányuló javaslatot tett. A szovjet kezdeményezések összhangban vannak azokkal a javaslatokkal, amelyeket a többi testvéri ország tett e területen. Mindezek között is kulcsfontosságú jelentősége van a világűr militarizálása megakadályozásának, a hadászati és közepes hatótávolságú fegyverzet csökkentésének, mivel megvalósulásuk lehetővé tenné a nukleáris fegyver teljes betiltását, végső soron pedig teljes megsemmisítését — hangsúlyozza az SZKP KB lapja. A szocialista országok jó- akarátanak új bizonyítéka az a nemrégiben tett kezdeményezés, amelyben a Szovjetunió azt javasolta az Egyesült Államok kormányának, hogy kezdjenek tárgyalásokat a nukleáris és űrfegyverzet teljes kérdéskörében — emlékeztet a lap. A cikk a továbbiakban ismerteti az NDK és Lengyel- ország békepolitikájának fő vonásait, a Balkán atomfegyverektől való mentesítésére irányuló bolgár és román javaslatokat, a közép-amerikai válság megoldását célzó kubai és nicaraguai politikát, az ázsiai és csendes-óceáni térség biztonságának fokozását célzó mongol kezdeményezéseket. Vietnami kémper Enyhítették az ítéletet Életfogytiglani szabadság- vesztésre változtatta a Vietnami Államtanács Mai Van Hanh és Huynh Vinh Sanh halálos ítéletét. A két személyt — három más társukkal együtt — a vietnami legfelsőbb bíróság decemberben ítélte halálra államellenes összeesküvés szervezésének bűntettéért. A két elítélt kegyelmi kérvényének elfogadását indokolva az államtanács határozata megjegyzi: bár Vietnam a jövőben is a legszigorúbban lesújt a hazaárulókra és a kémekre, e két elítéltnél figyelembe vette őszinte megbánó magatartásukat és feltáró jellegű vallomásukat. Az UNITA foglyai A genfi székhelyű. Nemzetközi Vöröskereszt szerdán kapcsolatba lépett az angolai UNITA ellenforradalmi szervezettel és sürgette a múlt hét végén elrabolt 22 külföldi személy szabadon bocsátását — jelentette be Genfben a Vöröskereszt egy munkatársa. A tisztviselő elmondta: Nagy-Britannia és a Fülöp- szigetek kérte a Vöröskereszt szervezetet, hogy járjon közbe a fogságba esett személyek érdekében, akik közül három brit, 17 Fülöp- szigeteki és kettő amerikai állampolgár. A Nemzetközi Vöröskereszt már korábban is tárgyalt az UNITA szervezettel túszok szabadon bocsátása érdekében. Napirenden a videotechnika A videótechnika hazai alkalmazásának szabályozásáról is tárgyalt csütörtöki ülésén a Minisztertanács. A Művelődési Minisztérium előterjesztése elsősorban a videóberendezések felhasználásának tartalmi kérdéseivel foglalkozott. Megállapította: olyan sajátos — nazánk politikai, társadalmi érdekeinek megfelelő — gyártási és terjesztési rendszert kell kialakítani, amely elősegíti a társadalmilag hasznos művek alkotását és széles körű felhasználását, ugyanakkor megakadályozza a szocializmus eszméitől idegen, a jó ízlést sértő produkciók terjesztését. A videókultúrát nemzeti kultúránk szerves részének kell tekinteni; ezért elsőbbséget szükséges adni a magyar videóprogramoknak. A hazai videózásban elsősorban a közösségi, csoportos felhasználási formákat indokolt támogatni, mert az e területen elért eredmények szolgálhatják legközvetlenebbül politikai, művelődési céljainkat. A népgazdasági lehetőségektől függően az egyéni, otthoni videózás gyors elterjedése is lehetséges, ezért — a közösségi felhasználással párhuzamosan, de annak alárendelten — ennek a fejlesztése is fontos — mutatott rá az előterjesztés. A tartalmi célkitűzésekkel összhangban kialakultak a videóprogramok gyártásra és forgalmazásra vonatkozó elképzelések is. Az előrelépéshez elsősorban a már meglévő szervezetekre és intézményekre indokolt támaszkodni. Így a tervezett rendszerben kiemelt szerepet kapna a Magyar Televízió, amely mint önálló videóműsor-gyártó, -kiadó és -terjesztő működne. Emellett a közeljövő legfontosabb feladata a széles körű videókazetta-kölcsönző hálózat kialakítása, mert csak ily módon számolható fel a jelenleg áttekinthetetlenül burjánzó feketepiac, s válnak széles körben hozzáférhetővé a hazai műsorok. Így például lehetőséget kívánnak adni a könyvtáraknak, hogy videógyűjteményt hozzanak létre. A műsoros kazetták bizományi terjesztésébe beKapcso- lódhatnak majd a kisvállalkozások, amelyek esetleg működtethetnének videóklubot, videómozit is. A videótechnika szakembereinek képzését és továbbképzését már több intézményben megkezdték. A Népművelési Intézet komplex tanfolyama videóklubvezetői képesítést ad, az Országos Oktatástechnikai Központ pedig a továbbképzésben vállalt jelentős szerepet. A Magyar Iparművészeti Főiskola feladata lett az úgynevezett vizuális kommunikációs tervezők főiskolai és egyetemi szintű képzése. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán pedig az operatőrök felkészítésében kap nagyobb teret a videótechnika oktatása. A videókultúra terjesztésében jelentős szerepet vállalhatnak a megfelelő technikával rendelkező pedagógusképző intézmények. Az amatőr videózok tömeges alapképzését — területenként — a közművelődési intézmények bevonásával, esetleg kisvállalkozások segítségével kívánja megszervezni. Az Egyesült Államokban tárgyalt a japán kormányfő. A képen: Nakaszone Reagan amerikai elnökkel látható Los Angelesben. Közel-Kelet Merénylet és támadások Jasszer Arafat elnökletével szerdán Ammanban tartott ülést a PFSZ Végrehajtó Bizottsága. A tanácskozáson a Palesztin Nemzeti Tanács által novemberben megválasztott 11 vb-tag közül 7 vett részt. Mint Abdel Rahim Ahmed, az Arab Felszabadítási Front elnevezésű szervezet egyik vezetője, a vb tagja közölte, az ülésen elsősorban biztonsági kérdéseket vitattak meg azt követően, hogy a múlt hét végén meggyilkolták Fahd Kavaszme-t, a végrehajtó bizottság tagját, Hebron város egykori polgármesterét. Ahmed, aki a merényletért Szíriát igyekezett felelőssé tenni, elmondta, hogy szó volt a palesztin vezetők és intézmények védelmét célzó közös jordá- niai—palesztin intézkedésekről. — Az Arab Felszabadítási Front vezetője úgy nyilatkozott, hogy a napirenden szerepeltek Husszein királynak a közel-keleti kérdés megoldását célzó javaslatai is. A palesztin politikus szerint elhatározták, hogy a PFSZ VB küldöttsége január második felében választ fog adni az uralkodónak, aki a PFSZ részvételével tartandó nemzetközi értekezletért száll síkra. Egyébként a WAFA palesztin hírügynökség beszámolt arról, hogy az El-Fatah kommandói szerda hajnalban sikeres tüzérségi támadást hajtottak végre Metulla és Kir- jat Smona izraeli települések katonai szektorai ellen. A hírügynökség részletekbe nem bocsátkozott. Tel Aviv- ban nem erősítették meg a jelentést.