Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-07 / 287. szám
1984. december 7. Kelet-Magyarország 3 Á magyar sajtó napján Megtisztelő hivatás A hagyományokhoz híven ünnepeljük az idén is a magyar sajtó napját. Tisztelettel emlékezünk meg elődünkről, az első magyar kommunista lapról, a Vörös Üjság- ról, amelynek első száma 1918. december 7-én jelent meg. Homlokán viselte a máig élő, közös jelszót: Világ proletárjai, egyesüljetek! Első számának vezércikke tömör és félremagyarázha- tatlan címmel hívta fel a figyelmet: „Osztályharcot!” Hazánkban évtizedek óta nincsenek egymással kibékíthetetlen ellentétben álló kizsákmányolt és kizsákmányoló osztályok, más célokra mozgósít ma a kommunista sajtó, mint emdje hatvanhat esztendővel ezelőtt. De a megváltozott körülmények nem azt jelentik, hogy most könnyű a dolgunk, hogy már csak a babérokat kell learatnunk. A párt sajtója ma nem arra mozgósít, hogy a barikádokon harcoljunk, nem az a kérdés, ami a negyven esztendővel ezelőtti illegálisan terjesztett röplapokon szerepelt: két front van, hová tartozol ? Mi az építőmunka korszakát éljük, de ez a korszak nem mentes az ellentmondásoktól. Nem függetleníthetjük magunkat a körülöttünk forrongó világtól. A szocializmus építése több frontos harcot jelent. Minél bonyolultabb, nehezebb feladatok állnak népünk előtt, annál fontosabb, hogy az írott szó erejével segítsük a megvalósítást, magyarázzuk azt, ami az összefüggések ismerete nélkül érthetetlennek tűnik, érveljünk az eredményekkel biztató megoldások mellett, szót emeljünk minden alkotó kezdeményezés érdekében, és bíráljuk mindazt, ami hátráltatja, akadályozza a nehéz helyzetben a kibontakozást. A sajtó feladata a hiteles tájékoztatás, de nem kívülállóként. Különösen érvényes ez az országosnál kisebb közösségek sajtóorgánumaira. Egy-egy megye vagy munkahely lapját szinte személyes jó ismerősüknek érzik az ott lakók, nagy érdeklődéssel figyelik, miként képviseli ügyüket. Még a jelentéktelennek látszó események is fontosak, ha a jól ismert utcában, vagy közismert emberekkel történnek. Még inkább elvárják, hogy a szű- kebb pátriájuk sorsát érintő jelentősebb változásról, intézkedésről rendszeresen tájékozódhassanak a lapjuk hasábjairól. A szülőföldjükhöz, lakóhelyükhöz ragaszkodó emberek patriotizmusa is kifejeződik a megye, az üzem lapjának megbecsülésében, az iránta tanúsított figyelemben. Megtisztelő és felelősség- teljes hivatása lapunknak is, hogy az olvasók várakozásának eleget tegyen, hogy a szűkebb haza érdekében tettekre mozgósítsa a nemes szándékot. Kiváló fórumai lehetnek a lakóhelyi demokratizmusnak is a megyei, üzemi újságok hasábjain, helyet adva a termékeny vitáknak, az építő kritikának. A sajtónak — így a Kelet-Magyarország- nak is sajátos eszközeivel kell hozzájárulni ahhoz, hogy a termékeny viták segítsék a kongresz- szusi felkészülést, majd hogy a kongresszuson elfogadott határozatot magáénak vallja az egész magyar nép. A tennivalók megértetéséhez, s az egységes cselekvéshez nélkülözhetetlen, hogy a sajtó munkásai érzelmileg azonosuljanak az olvasókkal. Mert a legnagyszerűbb újságcikk is csak öncélú szellemi torna lenne, ha nem volnának a sajtó hű szövetségesei az olvasók, akiket tisztelettel köszöntünk a magyar sajtó napján. A magyar sajtó napja alkalmából csütörtökön köszöntötték a sajtó dolgozóit Nyíregyházán. A Kelet-Magyarország, az MTI, a lapkiadó, a nyomda képviselőit a megyei lap szerkesztőségében Bánóczi Gyula, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte, méltatta azt a tevékenységet, amelyet a párt politikájának közvetítésében végeznek. A többi között szólt azokról a feladatokról, amelyek az elkövetkező hónapokban az újságírókra várnak a párt XIII. kongresszusa, az országgyűlési képviselők és tanácstagok választása időszakában. A megyei tanács nevében Gyúró Imre elnökhelyettes, a szakszervezetek megyei tanácsa nevében Tóth Géza, az SZMT vezető titkára, a KISZ megyei bizottsága nevében Hajdú Sándor első titkár köszöntötte a sajtó munkatársait. Az ünnepségen kitüntetéseket, jutalmakat adtak át. A megyei tanácselnök Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést adományozott Bürget Lajos olvasószerkesztőnek és Mester Attilának, a Kelet-Magyarország kulturális rovata munkatársának. Az SZMT emlékplakettjével Farkas Kálmánt tüntették ki. A Sip- kay Barnáról elnevezett szerkesztőségi nívódíjat dr. Lányi Botond, a lap gazdaságpolitikai rovatvezetője kapta. A Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójában megtartott sajtónapi ünnepségen Ekler György, a megyei pártbizottság titkára méltatta a stúdió dolgozóinak munkáját. Az SZMT nevében Nagy László titkár, a KISZ megyei bizottsága nevében Jókai László titkár köszöntötte a rádió munkatársait. Többen kaptak elismerést, jutalmat munkájukért. Az SZMT emlékplakettjét Samu András, a stúdió vezetője vehette át. ★ Budapesten vette át a Magyar Rádió elnökének nívódíját Szilágyi Szabolcs, lapunk főmunkatársa, a munkásőrség országos parancsnokának nívódíját Bartha Gábor, lapunk munkatársa, a SZÖVOSZ elnökének nívódíját pedig Dragos Gyula, a lap tervezőszerkesztője. Az ország több ipari üzemét érintő gázkorlátozás újból az energiahelyzetünkre irányította az elmúlt napokban a figyelmet. Ez adott különös aktualitást annak a nemrég megtartott debreceni tanácskozásnak is, melyen három megye — Hajdú-Bihar, Szolnok és Szabolcs-Szatmár — valamint az illetékes minisztérium energiával foglalkozó szakemberei vettek részt. Az országban felhasznált energiahordozóknak felét importból szerezzük be, s ez bizony nem olcsó mulatság. Ezek ára az elmúlt esztendőkben tizenötszörösére emelkedett, ez, valamint egyre nehezebb beszerzésük fokozott takarékosságra intenek bennünket. A figyelmeztetést azonban — mint az a debreceni tanácskozáson is megfogalmazódott — még mindig nem vesszük elég komolyan. Eredmények, pazarlások Igaz, hogy értünk el eredményeket, igaz, hogy energiafelhasználásunk mértéke nem haladja meg a hat évvel ezelőtti mennyiséget, miközben az ország termelése jelentős mértékben nőtt, mindezek nem feledhetik, jelentősek még a tartalékaink és sajnos, jelentősek pazarlásaink is. A fogyasztókat, a szakemberek szerint még mindig nem sikerült rászorítani az energia racionálisabb felhasználására. Kezdjük a lakosságnál, még ha tudjuk is, hogy az országban felhasznált energiahordozóknak csak töredékké fogy el köztünk. Az új lakótelepek túlnyomó többségében ma már automata villanykapcsolókkal látják el a folyosókat, ám az „élelmes” gyakran kiszereli az automa- tikát, s a villany ég éjjel-nap" pal. A közösség kára Más. November vége, a fűtési szezon eleje. A szolgáltató vállalat szokás szerint vacakol, a lakásokban nem tizennyolc, uram bocsá’ húsz fok van, még tizenöt sem. Mit tesz a boldog, vezetékes gázzal rendelkező lakó? Begyújtja a tűzhely valameny- nyi rózsáját, hiszen azt nem méri senki, átalányt fizet. S tulajdonképpen még meg sem lehet szólni őket, hiszen ha a Távhő tisztességgel fűtene, nem kerülne sor a magánakcióra. A fűtésért felelős vállalatot természetesen nem károsítja ez a „partizánkodás”, de a nagyobb közösséget ...!? Folytassuk a példák sorát! Az áruházban, a hivatalban, az eladó, a hivatalnok ingujjban, az „ügyfél” meg felöltőben ... Szakad róla a víz. Természetesen nem akarja senki, hogy ezeken a munkahelyeken kesztyűben, bundában dolgozzanak. De hát az efféle „szolgáltatás” nem pazarlás? Kötelezettség ? Ilyen példák révén már el is érkeztünk az előbb említett gázkorlátozáshoz, mely korántsem okozott volna olyan pánikot, mint tapasztalhattunk, ha ... Ha az érintett üzemek tartották volna magukat a szerződésben vállalt kötelezettségeikhez. A gázt használó vállalatok többsége ugyanis annak idején kötelezte magát, hogy olyan berendezésekkel is ellátja üzemeit, melyekkel gond nélNagyüzem a nyíregyházi pb-gáztöltő üzemben. Felvételünk a dolgozók kommunista szombatján készült; csak jelentős túlmunkával tudják kiszállítani a nagy mennyiségben igényelt palackokat. (g. b.) kül áttérhet a gázról valamelyik másik fűtőanyagra. Ám mikor valóban át kellett volna térniük, kiderült, a Tiszán innen jó néhány üzemben elmulasztották felszerelni azokat a bizonyos szivattyúkat...! Sorolhatnánk még a példákat, melyek azt bizonyítják, rengeteget tehetünk még az energia okosabb, célszerűbb felhasználásáért. Balogh Géza Új tároló Új gabonatároló épült a mándoki Oj Élet Termelőszövetkezetben. A 3000 tonna szemes termény befogadására alkalmas könnyűszerkezetes épület 5 millió 200 ezer forintba került, létesítéséhez a közös gazdaság a Világbank által hazánknak nyújtott hitelből vett fel pénzt. A gépi berendezésekre közel kétmillió forintot költöttek, ezek segítségével a tárolt anyag teljesen emberi kéz érintése nélkül kerül a helyére. Pneumatikus felszedő juttatja a fogadógaratból a szárítóba a beérkezett kukoricát és gabonaféléket, innen hasonló úton jut a végleges tárolási helyére. A szárítótoronyátbocsátó képessége műszakonként 150 tonna, ami lehetővé teszi a komplexum folyamatos kiszolgálását. Egész évben teljes kihasználást terveznek a mándoki tsz-ben, ennek érdekében tizenöt éves szerződést kötöttek a gabonaforgalmi és malomipari vállalattal, amelynek értelmében a szomszédos termelőszövetkezetek termésének egy részét is fogadják, szárítják és tárolják. Ózdra, Budapestre Mérki kesztyű Mérki kesztyű a védőfelszerelése az ózdi melegüzemek dolgozóinak, és az ország más részein olajos munkát végzőknek, amióta az idén a helybéli Kossuth Termelő- szövetkezetben megkezdték a munkavédelmi kesztyűk gyártását. Az új melléküzemben a rövid betanulási időszak után a hetven tag már 17 féle kézvédő eszköz gyártására képes, és teljesítményük egy műszakban nem marad el a kooperáló partner Budapesti Timáripari Szövetkezet más együttműködőitől. A műhely, ahol a dolgozók létszáma a teljes felfutás után eléri majd a 130-at, egy meglévő épület átalakításával készült, és szociális létesítményekkel egészült ki a tsz- tagok egészsége és kényelme érdekében. Az új melléküzem állandó munkát ad majd egész évben a tsz asszonyainak, mégpedig nagyon kedvező kereseti lehetőséggel. Leállás egy évben csak egyszer lesz, amikor az almaszüretre vonulnak a kesztyű- üzemben dolgozók, hogy minél kevesebb idegen munkaerő alkalmazásával jó minőségben értékesíthessék a megtermett gyümölcsöt. A Szamos menti Állami Tangazdaság mátészalkai húsüzemében műszakonként 300 kilogramm disznósajtot készítenek. (Császár Csaba felvétele) A 4-es úton, Nyírtura táján két szemreva- ló fruska stoppol a dermesztő reggeli fagyban. Felveszem őket, s talán magukban hálásak is ezért, de ezt az istennek sem nyilvánítanák. A mai tinédzser lányokhoz illően fanyar-sa- vanykásan hallgatnak. Egyikőjük kocsim „kályháján” olvasztja ki fagyos ujjait. Unalmas így szótlanul: beszélgessünk. Ök ketten nem kezdenek bele, én próbálkozom: „Hova-hova?” A válasz tömör: „Nyíregyre”. A többi hasonló kérdésre sem több a felelet egy leheletnyi „igen”-nél és „nem”-nél. Amúgy kedves ajkacskájukon ki nem préselnének egyetlenegy bővített mondatot sem. Úgy látszik félnek. Sőt, egészen biztos, hogy félnek. De mégis, mitől? No igen, bizonyosan közúti kalóznak vagy vámpírnak néznek. Talán felsejlik gondolatukban borzalmas jövőjük: még mielőtt a városba érünk, egészen biztosan felnégyelem őket, majd hamvaikat szétszórom az Érpatak partján... Igazat adtam a didergő fruskáknak: hallgatni biztonságosabb egy kalóz-vámpír mellett. Abba is hagytam a faggatózást. Mindösz- sze annyit tettem, hogy fél Autóstop szememről letéptem a kalózoknak kijáró fekete kötést, a másikban visszacseréltem valódira az üvegszememet. Így nemcsak könnyebbé vált az autóvezetés, hanem láthatóan kissé megnyugtattam az ilyedt leánykákat. De csak kissé. Ezután gyors mozdulattal kicsavartam agyarként kiálló vámpírfogaimat. Erre az egyik leányka már fellélegzett. Abban most már biztos lehetett, hogy nem harapom át a torkát. De még ez sem lehetett elég meggyőző békés természetemről, így azután fél kézzel a volánt fogva, felváltva mindkét kezem ujjairól sorjában lerágtam a jó öt-hat centiméterre kinőtt karmaimat. Sikerem felfelé ívelt a szüzeknél: megbizonyosodhattak, hogy karmaimat sem fogom nagykabáttal bu- gyolált karjukba mártani. Már-már félszeg mosoly is megjelent a kis szöszke ajka sarkában. Sebesen lerúgtam lópatáimat és felvettem félcipőmet. Ez már teljes nyugalommal töltötte el a megtaposástól is megmenekülő két kis ártatlant. E kkor érkeztem meg velük a nyíregyházi Benczúr térre, mert oda jelölték meg úticéljukat. Kiszálltak, és amikor tisztes távolba értek, odaszóltak: „Kösz, kisöreg!” Es én a nyitott ablakon át azt is meghallottam, amint göndör kacaj kíséretében értékelik az utat: „Hát ez hülye, ez még ki se kezdett velünk.. Szilágyi Szabolcs I Ésszerűbb energiafelhasználási Fűtés gázrózsával?
