Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
1984. december 31. KM ÜNNEPI MELLÉKLET Áz ősök szenvedélyét örökölte Rákóczi doktor Varsóból Amikor Rákóczi Anrlrn« vars°i főorvos AnaraS nyíregyházi barátainál járt, életében másodszor Magyarországon, történelmi-magyar neve ellenére angol nyelvtudásával boldogult csupán. Tokaj szőlőskertjei láttán maga is eltűnődött: vajon leszármazottja lehet-e ő annak a Rákóczinak, akinek birtokai itt, a Hegyalján voltak, akinek életrajzából nem hiányzik Lengyelország sem? ö maga erről mit sem tud, bár éppúgy kíváncsi rá, mint édesapja, aki ugyanezzel a magyaros névvel a 40-es esztendők tekintélyes lengyel újságírója, a nürnbergi per egyik tudósítója volt. Dr. Andrzej Rakoczy , — mert lengyelesre alakította . nevét az idő — Varsó legkorszerűbb kórháza, a Szpi- tal Bródnowski ultrahangdiagnosztikai osztályát vezeti. Mint az egyik legkorszerűbb kórfelismerési módszer országos és nemzetközi. szaktekintélye ma — feltételezhető magyar ősének szenvedélyét örökölve — e fájdalommentes és sokat ígérő diagnosztika lengyelországi elterjesztéséért küzd. A 44 esztendős főorvos hazájában érvel, oktat, vizsgál, nemzetközi szín- pozionokon referál a lengyel eredményekről, szakértőként vesz részt orvosi műszerek külföldi felkutatásában, vásárlásában. Kora ősszel járt Nyíregyházán, magánemberként. a minap orvosi szakegyesülete pedig őrá bízta, hogy hivatalos szakmai kapcsolatot teremtsen a magyar ultrahangdiagnosztika szakembereivel is. Amikor erről a modern orvosi módszerről faggatom, a denevérről beszél, aki a magából kibocsátott ultrahangok visszaverődéséből állapítja meg az előtte álló és kikerülendő akadályokat, tárgyakat. Ezt a felismerést előbb a hajózás hasznosította a tengeralattjárók tájékozódására. Ez a szovjet Szoko- lov érdeme. Az orvosi alkalmazás pedig századunk közepén merül fel Ausztriában. Az ultrahangos vizsgálat iránti érdeklődés azonban még nincs egészen egy évtizedes, de olyan messzire mutat, fejlődése olyan ívű, hogy máris általánosan alkalmazzák a magasan fejlett országokban. Dr. A. Rakoczy varsói diagnosztikai osztálya a Visztula jobb partján levő Praga munkáskerületben van: páciensei javarészt a Polski Fiat autógyár e környéken lakó munkásai, de járnak ide a főváros, sőt az ország távolabbi vidékeiről is. A laikus számára sebészeti műtőhöz hasonlatos tágas teremben vizsgálóágy áll és egy képernyővel, komputerrel filmfelvételt készítő apparátussal kombinált műszer. A vizsgálóágyra fekvő beteg „gyanúsított” testrésze fölött, a parafinnal bekent bőrfelületet pásztázza- simogatja a diagnoszta „ceruzaféléje” és mindazt, ami a bőr alatt, az izmok alatt a test belsejében van, a műszer kivetíti a képernyőre, ahonnan az orvos olvas, diagnózist állít fel, s hogy alaposabban elemezhesse a belső szervek állapotát, le is fényképezi. „Az ultrahang áthatol a test szövetein, de a belső szerveket felépítő szövetek különbözősége folytán a visz- szaverődés különböző erősségű lesz.” — magyarázza Rakoczy doktor, s hozzáteszi, hogy a műszaki fejlődés ma már azt is lehetővé teszi, hogy az ultrahang keltette visszhangot, a belszervekről, a májról, veséről, lépről, gyomorról visszaverődő ultrahangot kép formájában, tehát látható, az orvos által elemezhető alakban képernyőre, filmre vigyék. Ez épp olyan, mintha lézerkéssel metszetet készítene az orvos az emberi test belsejéből, de mindez fájdalommentes vizsgálattal láttatja bele a diagnózis készítőjét a test rejtett részeibe. Teljesen veszélytelenül, mellékhatások nélkül tudhatja meg a 'vizsgáló orvos, mi is történik páciensének belső szerveiben, például a terhes anya méhében. Rakoczy főorvos rendelőjében gyakorta megfordulnak az egyik legsúlyosabb kór, a rák gyanújával hozzá irányított páciensek is. Az ultrahang áthatol a máj szövetein, és megerősíti vagy kizárja az egyéb diagnosztikai módszerekkel már felderített rosszindulatú daganat létezését. Epekövet vesekövet is felderít a komputeres ultrahang-diagnosztika. Magasan fejlett országokban ezt a diagnosztikai módszert a beteggel való első orvosi találkozás eszközeként használják, de — amint dr. Rakoczy elmondja — a Lengyel Népköztársaságban is szinte lavinaszerű gyorsasággal terjed az alkalmazás iránti érdeklődés. Minden egyes kórház vágya, hogy mielőbb rendelkezésére álljon ilyen műszer és hozzáértő orvos is, hiszen széles körű alkalmazási lehetőséget kínál a szívgyógyászat, a sebészet, a belgyógyászat, a szülészet-nőgyógyászat, az ortopédia, a szemészet, a gyermekgyógyászat és legfőképpen az onkológia, tehát a daganatok felismerése számára. A varsói főorvos példák egész sorát említi amikor is percek alatt állíthatott fel műszerével olyan diagnózist, amire azelőtt több hetes veszélyes és fájdalmas kutatás, kórházi befektetéssel járó vizsgálatsorozat volt szükséges. Mi sem természetesebb, ennek a módszernek is van határa, akadálya: ugyanis az ultrahang nem hatol át a levegővel telt testrészeken és a csontokon. Kizárják hát a módszer alkalmazását a tüdő- gyógyászatban és a bélrendszer vizsgálatánál. Rakoczy doktor katowicei orvostanhallgató korában a hasnyálmirigy kutatásával jegyezte el magát, később ebből szakvizsgázott az európai hírű varsói Hartwig profesz- szornál, csak hogy — mint ő maga vallja — állandóan olvasván a világ szakirodalmát, úgy érezte, sokkal többet tehetne az emberekért, ha a modern technika is a rendelkezésére állna. 1975-ben angol nyelvű szakirodalomból értesült arról, hogy Amerikában már megkezdték az ultrahang-diagnosztika gyakorlati alkalmazását. Egy évvel később Lengyelországban, a poznani orvosi műszervásáron meg is látta az első ilyen műszert, amit a Picker-cég készített. A vásáron alkotó vita kerekedett a lengyel külkereskedők, az amerikai gyártó és két lengyel orvos — Graban professzor és Rakoczy doktor — között: megszületett a döntés az első készülék vásárlásáról és arról, hogy Rakoczy doktor otthagyja klinikai főorvosi állását ezért az új diagnosztikai munkáért. Amerikai tanulmányút, majd sok-sok lengyel páciens vizsgálata következett, könyvtárnyira duzzadt a szakirodalom és 1980- tól a módszer olyan tekintélyt vívott ki magának Lengyelországban, hogy napjainkban már nem könnyű lépést tartani a kórházak igényeivel, s most a műszerek beszerzése szinte kisebb gondot okoz, mint az ultrahangdiagnosztika szakorvosainak oktatása: tavaly húsz orvos vett részt ilyen tanfolyamon, de a következő alkalommal már nyolcvanan kívánták meghallgatni a varsói főorvost. A legutóbbi kurzuson a lehetőségeket tíz-hússzoro- san meghaladta a jelentkező orvosok száma. Nemzetközi kongresszusokon nem egy alkalommal találkozott dr. Andrzej Rakoczy magyar orvosokkal is. És most, hogy a Lengyel Nép- köztársaságban megalakult a Radiológiai Társaságon belül az ultrahang-diagnosztikával foglalkozó orvosok egyesülete — titkára Rakoczy főorvos lett — egyik első szándékuk épp a magyar diagnosztákkal való tapasztalatcsere-kapcsolat megteremtése. Magyar- országon a jövő esztendőben várható a hazai ultrahangdiagnosztika szakorvosainak első kongresszusa. „Szeretnénk, ha éppen a magyar kollégák lennének az elsők, akikkel határainkon túl is szorosan együttműködhetnénk tudományos munkánkban” — mondta Nyíregyházán jártakor a lengyel orvos, Rákóczi András, aki Polonez autójával ugyanazon a hegyaljai úton tért vissza hazájába, amelyen talán nagy névrokona is járt-kelt pár száz évvel előbb. Szilágyi Szabolcs „Magam is részes munkás voltam, akárcsak a többi fiatal, amikor jött a front, s néhány óra alatt át is vonult a falunkon, mai nevén ökö- ritófülpösön. Negyvennégy október végén történt ez, 22 éves voltam, mindenre kíváncsi, mindenről tudni akaró fiatalember. Akkortájt először a kisgazdapárt kezdett mocorogni először a faluban, de jelentkeztek a kommunisták is: Farkas Áron, Balogh Lajos meg a többiek. Az a teljes igazság, hogy ilyen pártról arrafelé még hallani sem hallottak, s amikor megalakultak, akkor sem lehettek többen huszonötnél. Én is közéjük sodródtam, bizonyára csak ezért, mert Áron bácsiék egyenesen beszéltek, később ők bábáskodtak leginkább a földosztásnál is. A pártalakításkor vetődött fel, hogy létre kellene hozni a faluban egy közbiztonságról gondoskodó erőt is, mert elég sok errefelé is a tolvaj, a csavargó, hiszen közel a határ. Hát így történt, hogy hatan meg is alakultunk községi rendőrségnek, akik a Nemzeti Bizottság nevében intézkedtünk. Nem sokat adtunk a formaságra, csak egy nemzeti karszalagot húztunk fel, amire oroszul ráhímezték otthon, hogy „polica”. Farkas Bertalan bácsi még az első háborúban járt az orosz fronton, kint is maradt, megnősült, jól bírta a nyelvüket. Egy puska volt az egész fegyvertárunk, azt is valahol az utcán leltük. Egyenruha semmi, de mégis felnéztek ránk az emberek, mert érezték, hogy vigyázunk rájuk. A múló idő összemossa a dátumokat, de azt nem lehet felejteni, mi volt errefelé 44 ősze után. A szatmári rész közvetlenül a háború után igen jól állt élelmiszer tekintetében, s mert az ország más része éhezett, megindult a cserebere, meg a feketekereskedelem. Valósággal csüngtek az emberek a vonatokon: jöttek a pestiek, mentek a szatmáriak áruért, vagy áruval. Több helyütt óriási mennyiségű élelmiszert halmoztak fel, kihasználták a városiak szorult helyzetét. Hónapokon át kutattuk fel az ilyen raktárakat, s indítottuk az élelmet a városokba. Aztán az olaj- és a sóüzérekre Házat építeni mindig életre szóló vállalkozás. S valóságos gyász, tragédia, ha gonosz kezek, vagy természeti katasztrófa romba dönti az otthonná vált házat... — Nekünk az első házat a bombázás pusztította el negyvennnégyben. El se tudom mondani milyen fájdalom volt. Ugyanitt állt, ahol a mostani. Jóformán ilyen is volt. Évekig laktunk albérletben a Mező utcában, aztán úgy gondoltuk, neki vágunk egy saját háznak. Kimondani is sok, mennyi kölcsönt vettünk fel rá, 12 ezer pengő adóssággal kezdtük az életet az új lakásban. És amikor lebombázták, még mindig volt rajta néhány ezer pengő teher ... Bakó László 86 éves nyugdíjas tanító és felesége, Sárika néni 84 éves háztartásbeli Nyíregyházán az Árpád utca 9. sz. alatt él, ahol a bombatölcsér helyén a háború után újra felépítették házukat. Negyvenhat évig tanított elemi, és tanonciskolában Bakó László, a Ságvári-tele- pen levő általános iskolából ment nyugdíjba, mint igazgató tanító. Felesége még mindig elérzékenyül, amikor a ház második újjászületése kerül szóba... — Ragaszkodtunk ehhez a kis fészekhez. Azért is raktunk össze minden fillért, hogy újra felépíthessük és a saját otthonunkban lakjunk. Szeretjük ezt a környéket, bár körül vesznek bennünket mindenünnen a bérházak, itt van a szomszédban a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat székháza is. Itt nőtt fel a lányunk, aki ma már nyugdíNagyon sok ember él e hazában, akinek a sorsa egybefonódott a felszabadulás utáni idők küzdelmeivel. Közéjük tartozik Nagy Zsigmond is, aki az egykori Szatmár megye távoli községéből, a Móricz Zsigmond által drámaian megírt szomorú tűzvész falujából, Szatmárököritóról indult, hogy részt vegyen az új élet, az új rend kialakításában, megszilárdításában. Ma is tisztán élő emlékeit a szatmáriakra oly jellemző ízes, szép szavakkal idézi: Egy karszalag krónikája csaptunk le, meg az állatokkal kupeckodókra. Visszatérve magára a rendőrségre: úgy 45 tavaszán — amikor Mátészalkán megalakult a Szatmár megyei kapitányság — már mi is tartoztunk valahova, onnan is kaptunk majd néhány újabb puskát, amit persze a falunkban sohasem kellett használni, de jó volt, hogy volt. Fizetés? Talán csak 45 őszén kaptunk valami tiszteletdíjat, néhány száz pengőt a községtől. A következő tavaszon aztán hívattak Gsenger- be, a járáshoz, orvosi vizsgálaton is részt vettünk, s ekkor neveztek ki Óköritó rendőrbiztosának, öt embert kaptam. Egyenruhát is ekkortájt adtak: csak nadrágot és sapkát, zubbonyt egyáltalán nem, s bakancsot is jóval később. Az első rangom egyébként az őrmesteri cím volt, Rajk László aláírásával, ma is őrzöm. De hogy ugorj ak az időben: amikor a rendőrbiztosság helyébe az „őrs” lépett, akkor én már Mátészalkán dolgoztam, egyebek között szolgálatvezetőként, majd az őrsparancsnok helyetteseként. Bár itt-ott elvétve már olvashattunk is róla, mi a kötelessége a rendőrnek, valójában mindent ösztönösen, a legjobb belátásunk szerint végeztünk. Ezért is jött jól aztán, hogy 1947 tavaszától őszéig Debrecenben alapfokú rendőriskolán tanulhattunk. Igazában itt sajátítottam el a szakmát, hiszen tanultunk is és dolgoztunk is: fogadtuk és biztosítottuk a frontról hazatérő hadifoglyokat, mi engedtük majd haza is őket. Aztán megint jött a nagy erőpróba, a 47-es választás, ahol neves szónokokat kellett biztosítanunk. Az ott tanuló gárda lett később a rendőrség parancsnoki karának az alapja, kikerült közülünk még vezérőrnagy is. Innen már törzsőrmesterként távoztam, méghozzá Porcsal- mára parancsnoknak, de nem sokáig, mert mihamar Csen- gerben, a járásnál őrszemélyzeti parancsnoki beosztást kaptam. Te jó ég, ha belegondolok: összesen két biciklink volt minden „jármű”! Csupán 1948-ban nyílt lehetőség arra, hogy a rendőrök részletre vehetnek kerékpárt. Engemet aztán a sors ide- oda dobált. Előbb Vásárosna- ményban dolgoztam, majd kineveztek Kisvárdára kapitánynak, innen behoztak a „megyéhez”, a közrendvédelmi osztály vezetőjének, századosi rangban. Voltam a megyei főosztály függetlenített párttitkára is, amíg később kiküldtek a Szovjetunióba, főiskolára. S milyen az én szerencsém: éppen 1956 októberében tértem haza, a legnehezebb időkben, volt munka, szakadásig. Az ellenforradalom leverése után a megyei főkapitányság közrendvédelmi osztályát vezettem, s már őrnagyként állítottak a városi-járási kapitányság élére, itt szolgáltam 65-ig s aktív rendőri pályámat a főkapitányság „társult" osztálya vezetőjeként fejeztem be, amikor 1974- ben alezredesként nyugdíjba vonultam ... De csak papíron, hiszen ma sem vagyok mellőzött: a főkapitányság panaszirodáját vezetem és az első kerületi párt- alapszervezet titkára vagyok.” Angyal Sándor jas, Budán él a családjával, a férjével és a három unoka is a fővárosban él. De ilyenkor ünnepek táján mindig hazajönnek a régi házba ... A ház sorskönyvében újabb fejezet kezdődött 1984 derekán. Idős gazdái, aligha gondolták, hogy harmadszor fel is kell építeni a családi fészket. jóval túl a nyolcvanadik életévükön. Sárika néni sírva idézi a szörnyű pillanatot, amikor akár úgy, mint máskor, begyújtotta a palackos gáz lángját... — És akkor egy szörnyű robbanás következett. Négy vagy öt fal dőlt össze, nem tudom azóta se felfogni, hogy menekültem meg. Hogyan maradtam életben — gondolkodik el az idős asszony. Lánya, Rédey József né is épp otthon volt, megnézte a szülőket, amikor náluk jártunk, hogy megnézzük a harmadszor fel. vagy újjáépült családi házat. — Azt hittük soha nem lesz a romok helyén ház — mondta Rédeyné — Pestről mi sem tudtunk intézkedni, különben is, hová forduljunk, kinek van annyi pénze, hogy hozzálásson az építkezéshez. Az édesanyám hetekig a kórházban volt, míg újra felépült, az édesapám maradt a romba dőlt házban. Az ablakon lehetett bejárni, egy szobában húzódott meg. Szerencsére nyár volt. Hová is szaladtunk volna, mint a szomszédba, megkerestem az építőipari vállalat vezetőit, hogy ha tudnak segítsenek ... S innen már az emberi segítőkészség és összefogás vette kezébe Bakóék házának további sorsát. Az építőipari vállalat vezetői. Nagyőszi Béla, aki azóta már nyugdíjba vonult, embereket, brigádot vitt a bajba jutott pedagógus-? család megsegítésére. Lebontották az életveszélyes falakat. aládúcolták a menthetőket és hozzáláttak a munkához. Már az elején tudomást szerzett a szerencsétlenségről a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottsága is, a megyei titkár iskolai segítőket szerzett, a 110-es szakmunkásképző intézet tanárait, oktatóit, tanulóit... A nyári gyakorlati munka egy részét itt töltötték az építőipari szakmát tanuló diákok aztán jöttek a belső szerelők, festők legalább öt szakma fiataljai. És újra állt a ház... — Babérokat érdemel mindenki — mondta csendesen Bakó néni — amit velünk tettek, ahogyan az első perctől önzetlenül dolgoztak és ahogyan viselkedtek, a vállalat dolgozói és a szakmunkás- képző diákjai, szakoktatói, tanárai, osztályfőnökei — Ujj Sándorné vezetésével — azt nem tudjuk elmondani. Biztos, hogy legalább százezer forintot kitesz az önzetlen munkájuk. Ha csak pénzben számoljuk. De a legnagyobb, hogy nem maradtunk magunkra. Nekünk nyugdíjasoknak, nem lett volna pénzünk újra felépíteni ezt a házat. Kölcsönt se nagyon kaptunk volna. Most újra van házunk és az ünnepeket nyugalomban itt töltjük. Újra áll — most már harmadszor is — Bakó Lászlóék háza az Árpád utca 9. sz. alatt. Két idős ember otthona. akiknek nincs más kívánságuk, mint az: csak egészségünk legyen továbbra is .... Páll Géza „Babérokat érdemelnek...” És újra áll a ház Hóiknál
