Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-02 / 283. szám
1984. december 2. Kelet-Magyarorsxág 3 Nem a revizoron múlik! A hamis elszámolásokat büntetik. Különösen akkor, ha ennek révén kevesebb nyereséget mutat ki, helytelenül állapítja meg a befizetendő adót valamelyik vállalat, szövetkezet. Mégis, szinte alig van olyan gazdálkodó egység, amelyiknél ne fedeznének -fel hasonló mulasztásokat a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának revizorai. Így eshetett meg, hogy az idén az eredményeknél 4 milliárd forintos eltérést állapítottak meg, az adóhiány és -többlet a fizetendőnek egy százaléka körül alakult. Minden második évben eljutnak valamennyi vállalathoz, szövetkezethez a revizorok. A megyei ellenőrzési igazgatóság tapasztalataiból, valamint az országos összesítésből olyan tanulságokat is lehet leszűrni, amelyek a gazdálkodást minősítik. Talán kezdjük a bevezetőben említettekkel: a helytelen elszámolások többsége nem tudatos, s ez a főkönyvelők, pénzügyi szakemberek hibájából, a rendelkezések nem naprakész ismeretéből adódik. Ezért lehet említeni egyszerre — akár egy üzemen belül is — adóhiányt és többletet. sabban nőnek. Sőt az is megesik, hogy annak, aki veszteségesen termel az üzemen belül, ugyanolyan az anyagi elismerése, mint a jobban dolgozónak. A nyírkarászi Béke Termelőszövetkezetben például az utóbbi két évben veszteséges volt a szarvasmarha-tenyésztés, ennek ellenére az ágazatvezetők év végén prémiumot kaptak. A fé- nyeslitkei Tiszagyöngye Termelőszövetkezetben évente 6—700 ezer forintot fizettek ki szaktanácsadási díjként, miközben mind a búza-, mind a kukoricatermesztés veszteségesnek bizonyult. OBJEKTÍV MÉRCÉVEL A vállalatok, szövetkezetek többségében már felismerték, hogy a pénzügyi ellenőrzések nem a mindenáron hibát kereső tevékenységek közé tartoznak, hanem a törvényes elszámolási rendet szolgálják. Igen sokszor a számok tükrében rávilágítanak a külső szemlélő objektív mércéjével arra, mennyire használják ki lehetőségeiket. Nemzetközi összehasonlításban a magyar ellenőrző apparátus kis létszámú. Az évek során viszont a feladatokhoz kell alkalmazkodnia, így döntöttek három évvel ezelőtt arról, hogy a területi igazgatóságok helyett a megyei hivatalokból igazgatóságokat szerveznek. Azzal, hogy kevesebb lett az áttétel, közelebb kerültek.a gazdálkodó egységekhez, a munka is eredményesebbé vált. Üjab- ban azért szükséges bővíteni a létszámot, mert a gombamódra szaporodó kisvállalkozások, gazdasági munkaközösségek elszámolását is ellenőrizni kell. A megyei igazgatóságon ezért újabb négy revizor áll munkába, aki adott esetben az ellenőrzés mellett tanácsot is ad az elszámolások rendjére. L. B. ELADTAK, VISSZAVETTÉK ... . A gazdasági szabályozókat az élet változó követelményeihez igazítják minden évben. Ahhoz viszont, hogy ez az elszámolásokban is megjelenjen, szükséges azok pontos ismerete. Ezért az ellenőrzési igazgatóság a korábbi szokásoknak megfelelően december közepén most is megtartja a főkönyvelői értekezleteket. hogy a rendeleteket egységesen tudják értelmezni. Az ellenőrzési főigazgatóság egyik feladata az is, hogy különböző . témavizsgálatokká!, a mérlegek adatai alapján az irányító szerveket tájékoztassa az egyes szabályozók hatásáról, a vállalati magatartásról. Évek óta hangsúlyosan szerepel például a készletgazdálkodás javítása. Ennek egyik — negatív — példája található például a barabási Lenin Termelőszövetkezetben, ahol ősszel a megtermelt kukoricát azért adták el, hogy javítsanak a pénzügyi mérlegen, s így tavasszal magasabb áron vásárolták vissza az állattenyésztéshez szükséges abraktakarmányt. A fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Tsz-ben a saját nevelésű tenyészüsző- ket adták el az év végén, hogy tavasszal ideggn üszőket vegyenek magasabb áron, s ezzel népesítsék be a szarvas- marhatelepet. PRÉMIUM VESZTESÉGÉRT Tapasztalat, hogy a költségek alakulására eléggé érzéketlen a gazdálkodók nagy része. Legfeljebb a közvetlen bért, anyagot és energiát veszik figyelembe. így eshet meg, hogy az általános költségek az árbevételnél is gyorwwallgatok egy történeti tét, és már számon van a vigasztaló frázis, hogy öregnek lenni nem érdem, hanem állapot, de hát a mesélő nem fiatal, de nem is öreg. Kora szerint harmincöt éves, állapota szerint viszont boldog ifjú házas. A banális mondat, bármennyire is kényelmesen cserélhető benne az öreg fiatalra, és vissza, semmiképpen se jó. Ráadásul az ismerősöm immár második alkalommal lett fiatal férj, lévén a második házassága ez. No persze ez sem érdem, de korunkban meglehetősen gyakori. A történet akár panasz is lehetne, bár több benne a mosolyogtató. Idézem: „Úgy volt, hogy december végén esküszünk, így tudták a rokonaim, a barátaim. Mindenki. Most előre hoztuk két hónappal. Ha nem magyaráztam el még húsz embernek, kinek azért, mert megkérdezte, kinek azért, mert együttérzően a pofámba nevetett, hogy a születő gyerek miatt hoztuk előre az esküvőt, hanem nagyon is prózai oka volt ennek. Így lett az olcsóbb. Ismerősöm ugyanis éppen most került a kritikus korba. Pesten esküdtek, ha vár még egy hónapot, akkor nem kap 20 százalék kedvezményt a vendéglőben. Ez egy negyven személyes vacsoránál ugyebár tetemes összeg. Ha várnak a házassággal, akkor drágább a nászút is, mert az utazási iroda is csak a harminc éven aluliaknak kínál kedvezményt. Ez így összesen több ezer forint és mi tagadás, ennek az új párnak minden forintra szüksége van. Most kell majd lakást keríteniök, ezért is siettek a kérvénnyel, ki ne öregedjék valamiképpen a fiatal házasoknak jutó kedvezményt, a kedvező megítélést, az OTP-ét, n tanácsét, a vállalati támogatást, ami harmincon innen akkor is más, mint azon túl, ha ez a házaspár is szeretne majd gyereket, ha a férfi gyermek- tartást fizet, ha a keresete alig néhány száz forinttal több, mint egy nála öt évvel fiatalabb kollégájának, akkor se, ha a szerelmük éppen olyan nagy szerelem, mint akármelyik papíron is fiatal fiatalé. Mit mondhattam volna? Fiatalnak, fiatalabbnak lenni valóban állapot. Az egyik éppen úgy elkerülhetetlen, mint a másik. Fiatal házasnak lenni, bár egy kellemes állapot az is, negyvenévesen is lehet valaki, mint ahogy első házas is lehet. Igaz, hogy akkor már mindenféle kedvezmény nélkül. Csak úgy egyszerűen, számítás nélkül. Még az is lehet, hogy éppenséggel szerelemből. Bartha Gábor Levél Csernovoiböl Hotelépítő szabolcsiak Kedves levelet hozott a napokban a posta szerkesztőségünkbe az ukrajnai Bukovina székhelyéről, Csernov- eiiből: társai nevében Halásziné Iski Ildikó írta, aki a SZÁÉV dolgozóival együtt részt vesz a környék egyik legimpozánsabb szállodájának, a „HOTEL-CSEREMOS” építkezésén. — Miről is írnak a száéve- sek? Először is november 7. helyi megünnepléséről, a felvonulók között ott találhattuk természetesen a szabolcsi építőket is, akiket városszerte nagy szeretet övez. Szó van a levélben a dolgos hétköznapokról, az építők örömeiről, gondjairól is. Mint írják, ma már inkább az örömökről számolhatnak be, ám most egy éve ... ! Térdig jártak a sárban, az iszapban, aztán jöttek a kemény fagyok, a kétméteres hótorlaszok. A nehézségeket azonban sikerült legyűrni, s a tájba jól illeszkedve egyre erőteljesebben bontakoznak ki az új, modern szálloda körvonalai, hirdetve a szabolcsi építőmunkások szorgalmát, tudását. — Annak a 45 asszonynak, akivel egy csoportban vagyok. Ha bármilyen problémájuk van, akkor azt nekem tudni kell, a művezetővel, csoportvezetővel együtt azon vagyunk, hogy orvosoljuk a bajaikat. — Miért éppen önt választották meg? — Azt tőlük kellene megkérdezni. Én úgy hiszem, valaki olyan kell bizalminak, aki őszintén megmondja a véleményét. Ezt szeretik az asszonyok, hiszen tudják, hogy ugyanolyan munkás vagyok, mint ők. — Vagyis? — Vagyis hét éve járok be Petneházáról, ide Kisvárdá- ra, a Hunniacoophoz. Három lányom van otthon, most hogy nagyobbak, már nagyon sokat segítenek, azért valamennyivel könnyebb a háztartás ellátása. — Itt viszont adott esetben veszekedni is kell. Hiszen egy órabéremelés, egy jutalom elosztása nem megy könnyen. Közérzet a katedráit A kit az istenek gyűlölnek, azt pedagógussá teszik' — tanultuk annak idején a latin órán, s bizony nem igazán értettük az ókori bölcsesség velejét. Hogyan is érthettük volna, amikor úgy éreztük, nevelőink abszolút hatalmat gyakorolnak fölöttünk, szüléink is mindig a tanáraink iránti teljes tiszteletre biztattak, s maguk is igencsak tisztelettel viseltettek irántuk. Aztán felcseperedvén, rájöttünk: van igazság ebben a keserű mondásban. Akit pedig közülünk nem szerettek az istenek az — mint jó néhány éven át e sorok írója is — a saját bőrén tapasztalta: a pedagóguspálya nehéz pálya, a pedagógus helyzete társadalmunkban korántsem mondható megnyugtatónak, Persze — akárcsak a legutóbbi negyven esztendőben is — gyakorta változtak a dolgok. Olykor megfelelőbb, olykor nehezebb volt a helyzet. És hogyan állunk ma? Mit tükröz a pedagógus közérzet Magyarországon anno 1984? Azt hiszem: eléggé változatos képet. Ebből a képből nem hiányoznak a gondok, amelyeknek eredete többféle. A gondok egyi fő forrása: gazdasági helyzetünk általános nehezülése. Ennek hatásai alól nem vonhatja ki magát az oktatásügy sem, habár a művelődési kormányzat igyekszik lehetővé tenni, hogy legalább a szintentartásra elegendő anyagi fedezet jusson. A másik ok, ami miatt a pedagógus feje fő: oktatásügyünk változó korszakát éli, s e változások közepette bizony nem egyszerű megfelelni a változatlan követelményeknek. Azoknak, amelyeket így fogalmaz meg a jövő évben az országgyűlés elé kerülő oktatási törvény tervezete: „A pedagógus . kötelessége, hogy oktatómunkáját legjobb tudása, valamint a nevelési programokban, a nevelési és oktatási tervekben, a tantervi irányelvekben foglalt követelmények szerint végezze.” (40. § 2. pont.) A'nehézség éppen abban áll, hogy a programok, tervek, irányelvek eléggé gyakran változnak, s némelyikről kiderül, hogy nem állja ki a gyakorlat próbáját. Aki figyelemmel kisérhette, netán végigcsinálhatta a magyar oktatásügy legutóbbi négy évtizedét, az megérte — mondjuk — az 5+1 tündöklését és bukását, a tagozatos rendszer „bölcsek kövévé” nyilvánítását, s ugyanennek tagadását, hogy a technikus- képzés neuralgikus kérdéséről ne is beszéljek, s ugyancsak ne soroljak példákat az egyes tantárgyak apróbb-nagyobb változás á ról, amelyek mind-mind többletigénybevételt jelen tettek a pedagógia munká sai számára. Harmadjára: még mindig nem elegendő a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülése, nem megfelelő a pedagógusok és a szülők, a pedagógu.-*ok és az őket körülvevő tágabb társadalom kapcsolata. Kétségtelen, hogy a mostani tanév elején végrehajtott béremelések valamelyest javítanak a helyzeten. Az átlagosnak tekinthető 10 százalékos többlet egyáltalán nem alábecsülendő. A baj csak az, hogy a jelen helyzetben — a gazdasági munkaközösségek korszakában — a társadalom egyéb rétegeinek kereseti lehetőségei megnövekedtek, s így a pedagógusjö- vedelem és a más rétegek jövedelme közötti olló — ha az alapbérek valamelyest kiegyenlítődtek is — még tágabbra nyílt. Ehhez járul még, hogy — lévén a pedagógus munkateljesítménye egzaktan nem mérhető — eléggé bizonytalan a nevelők munkájának megítélése, értékelése. M int említettem, elfogadás előtt áll az oktatási törvény. Remélhetőleg sok mindent egyértelművé tesz majd, s az illetékesek érvényt is tudnak szerezni hatályának. Ámde jó lenne, hogy amikor a honatyák a végleges szöveget elfogadják, a törvény betűje és szelleme egyaránt az egyenlőséget sugározza. „A pedagógus kötelessége — így a tervezet (40. § 2. b. pont) —, hogy a gyermekek, tanulók, hallgatók emberi méltóságát és jogait tartsa tiszteletben...” A tanuló csupán arra kötelezett, hogy „tanúsítson tiszteletet a pedagógusok személye és munkája iránt...” (36. § 2. c. pont). Ez ugyebár jóval kevesebb! A szülők — és a bennük megtestesülő társadalom — számára viszont nincs ilyen paragrafus. Pedig kellene! S akkor az új törvény megvalósulásával jobb lenne a pedagógusok közérzete is. M. I. Kinek a bizalmija ? VÁLASZOL cs. molnár ferencné, A KISVÁRDAI BAROMFIFELDOLGOZÓ FŐBIZALMIJA — Közösen csináljuk a vezetőkkel. Leülünk és kiértékeljük az embereket. Van vita, akár még egy kiváló dolgozó kitüntetés odaítélésénél is, de mindenki elmondja. kit miért talál jónak, s igyekezünk a legjobbat kiválasztani. — Főbizalmi is, aki nyolc bizalmi munkáját fogja ösz- sze. — így már több embert képviselek. Ritka az olyan gyűlés, amikor nem szólok hozzá. De úgy hiszem, az is a dolgom, hogy elmondjam, mit tartunk jónak, mi az, aminek a változtatását szeretnénk. Van olyan probléma is, amikor nem várjuk meg a legközelebbi értekezletet, hanem az szb-titkárral egyenest az igazgatóhoz vagy a főmérnökhöz megyünk. Sikerül megegyezni, — Mi kell ahhoz, hogy bátran szóljon? — A bizalom. A mi csoportunk annyira jó kis közösség, hogy bátran kérhetjük a megértést, egymás támogatását. A. szalag mellett csakis úgy lehet jól dolgozni, ha segítjük egymást. L. B. Nyíregyháza, örökösföldi lakónegyed — a Bujtos felől. (Jávor László felvétele)
