Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-15 / 294. szám

1984. december 15. Az orosz birodalom lengyel tartományának Bialystok ne­vű városában 1859. december 15-én született Ludwik La­zar Zamenhof, az eszperan­tó nyelv alapszótárának és alapnyelvtanának a megal­kotója. A vallásilag és nyel­vileg erősen megosztott — lengyelek, litvánok, németek, zsidók és oroszok lakta — város szinte állandóan fe­szült légköre nagy hatással volt az emberi szenvedések iránt igen fogékony, jó nyelv­érzékkel megáldott fiatalem­berre. Ügy gondolta, hogy a város különböző nemzetisé­gű lakói között fel-fellobba- nó gyűlölködésnek nem le­het más oka, minthogy az emberek nem értik egymást, s egy közös nyelv egycsapás- ra megszüntetné a nemzeti előítéleteket. Életcélul egy ilyen nyelv megalkotását tűz­te ki. 1878-ban — alig tizenkilenc évesen — szűkebb baráti körben mutatta be a Lingwe Uniwersale nevű tervezetét, amelynek az alapelvei már ugyanazok voltak, mint a ki­lenc esztendővel később a széles nyilvánosság elé tárt eszperantónak: egyszerű, lo­gikus nyelvtan és a nagy európai nyelvekből merített szókincs. Az orvosi diploma meg­szerzése után 1887-ben meg­nősült, s felesége támogatásá­val jelentette meg először orosz, majd lengyel, német, francia és angol nyelven dr. Esperanto álnév alatt nem­zetközi nyelvének rövid szó­tárát és nyelvtanát. A kezdeti évek igen nehe­zek voltak a világnyelvalko­tó ifjú szemorvos számára. Varsó szegénynegyedében tu­dott csak rendelőt nyitni, na­pi 30—40 beteget fogadott, hogy családja megélhetését biztosítani tudja, s az esti és éjszakai órákban munkál­kodott az álneve nyomán esz­perantónak elnevezett nyelv terjesztésén és művelésén. Tevékenysége mégis sikeres volt; néhány esztendő alatt szinte minden európai nyel­ven jelent meg eszperantó nyelvkönyv, s évről évre nőtt az eszperantó nyelven kiadott irodalmi művek szá­ma. Zamenhof igen nagy je­lentőséget tulajdonított a nyelv irodalmi alkalmazásának: az ő fordításában jelent meg esz­perantóul 1894-ben Shakes­peare Hamletje, s ez nem csupán a nyelv kifejezőere­jének a fejlesztéséhez, ha­nem tekintélyének a növeke­déséhez is hozzájárult. Za­menhof műfordítói tevékeny­sége igazából 1901-től kezdve bontakozott ki, amikor a ne­ves párizsi Hachette könyvki­adó eszperantó szerkesztősé­get hozott létre: itt jelentek meg Zamenhof fordításában Moliére, Goethe, Schiller és Néptáncosok gálaestje A népek közötti barátság nyelve Válságos időket élt át néhány hónappal ezelőtt a KSZDSZ Szabolcs-Volán táncegyüttes — ami nem véletlen, és várható is volt Dalanics György művé­szeti vezető távozása után. A fejetlenség és tétovázás köze­pette is akadt azonban néhány fiatal, akik nem engedték szétszéledni a táncosokat — ami szintén elvárható volt egy ilyen színvonalú csoport tag­jaitól. Túl a hullámvölgyön, ismét fölfelé ível az út — en­nek bizonyítékát láthattuk a megyei művelődési házban né­hány napja bemutatott gála­műsorban. Apáról fiúra címmel Gaál András, a népművészet ifjú mestere szerkesztett kétrészes műsort, amelyről összességé­ben elmondható, hogy jól ta­golt volt; a nagy tömegjelene­teket és a kamaraprodukció­kat arányosan váltogató össze­állítást láthattunk. Az első részben régi, jól begyakorolt, szépen kidolgozott táncokat ján? — lényegében ez derült ki a második részből, amely­nek műsorában zömmel új ar­cokat láttunk. Csak a nyitó Mondóka-kóló és a záró Haj­likázó voltak régi táncok, a többit az utóbbi hetekben, hónapokban gyakorolták, ős­bemutatónak számít a Kör kör ki játszik című tánc, ame­lyet Danes Lajos népzeneku­tató megyei gyűjtéséből vá­lasztott ki és alkalmazott színpadra a Gaál—Szalavári házaspár. Lendületes, az élet­kornak megfelelő és valóban játékos tánc — érdemes más együttesnek is ajánlani. A Ki­nyílt a rózsa, valamint a Ver­tünk és dús mutatta meg a leginkább, mi az, amire a mű­vészeti vezetőnek jobban kell ügyelnie az elkövetkezőkben. A váltás biztató jövővel ke­csegtet; az új táncosok több­sége „belülről” táncol és nem „dolgozik” a színpadon. Kitűnt viszont például a Hollókői já­tékok térformálásából, hogy jó és Szalavári Anna egy ka- násztánccal és egy, a széki táncrendre épülő koreográfiá­val jelentkezett, ök a hagyo­mányos vonalat képviselik — annak alapján, amit itt nyúj­tottak: profi szinten. A zenekar, Botos Zoltán ve­zető prímással az élen, maxi­málisan teljesítette feladatát, jól összedolgoztak a táncosok­kal. Kiemelkedő volt a méhke­réki táncok kísérete. A zené­nél jegyezzük meg: szép, hogy a lányok két szólamban, a fi­úk kánonban is énekeltek. Íz­léses, stílusos volt Tóth László műsorvezetése. Néhány szépséghiba; a kicsi lányok közül többen utcai ci­pőben táncoltak; — a gyimesi ritmusoknál kiderült, melyik csizmában lehet és melyikben nem lehet jól táncolni; — alapszabály, hogy a szoknya alul „elvágólag” egyforma hosszú legyen, erre bizony job­ban kellene ügyelni. Ide tar­tozik, hogy alkalomszerűen Egy nagy magyar vasútépí­tőre emlékezünk, Kain Albert-. re, aki 75 éve, 1909. december 16-án halt meg. Kimagasló ílettevékenysége alatt számos iótéteményével szolgálta a ma­gyar vasútügyet. Szerteágazó munkássága során, többek kö­zött a máramarosi vasút, a juda-újszőnyi és a Balaton- vasútvonal tervezése és építé­li kivitelezése fűződik nevéhez. Kain Albert Nagykállóban született, 1858. december 16-án, L26 esztendeje. Iskolai tanul- nányainaik Nyíregyházán és Debrecenben történt elvégzését sövetően, 1876-ban Budapest­re ment, és az 1871-ben egye­temi rangra emelt József po­litechnikumba iratkozott be, ihol a mérnökképzés abban az időben már kiváiló szintűnek bizonyult. Egy évfolyamra járt több hallgatóval, akiiik később szintén a magyar vasútügynek lettek kiemelkedő műszaki-tu­dományos munkásad. Közü­lük is mindvégig baráti szálak fűztek Kolossváry Endréhez, a posta későbbi kiváló műszaki fejlesztőjéhez. Együtt voltak koszitos diákok a fővárosban, ő a Nyírségből, Kolossváry Veszprém megyéből. Mérnöki oklevelének meg­szerzését követően Kain 1881- ben mindjárt a MÁV-nál he-- lyezkedett el, ahol a század­forduló körül fejtett ki igen hasznos tevékenységet. Korai sikereinek elismeréseképpen kapott megbízást Csíkszereda megyei város és a korabeli or­szághatár közötti vasútvonal megtervezésére és megépítésé­re. E vonal megépítésével je­lentős mértékben fellendült a környékbeli híres fürdők és a Hargita turista-, valamint ide­genforgalma, de a teherszállí­tás terén is nagy feladatokat oldott meg az új vonal, amely a keleti forgalom lebonyolítá­sába is hathatósan bekapcsoló­dott. Rövidre szabott életének egyik utolsó munkája a bala­toni vasútvonal tervezésében való részvétel, amelyben nagy segítőtársat kapott dr. Ruzits- ka Lajos személyében, aki a vasúti felépítményeknek, a vasúti hidaknak volt kiváló szakértője. Kevesen tudják ma már, hogy Kain Albert írta a ma­gyar, német, angol és francia nyelven megjelenít, hivatalos jellegű kiadványt, Magyaror­szági vasutak címmel. Alkotó életének legjavában, a vasútépítkezések második nagy korszakában, aránylag fi­atalon halt meg, mindössze 51 évesen, Budapesten — 75 esz­tendeje, a magyar vasútügy legnagyobb veszteségére. Kain Albert akkor fogott a vasútépítéshez, amikor az ipa­rosodó országnak egyre na­gyobb kívánságának bizonyult, hogy az ipari vidékeket kap­csolják be a vasúthálózatba, és ez nem is bizonyult könnyű feladatnak, mert a MÁV mel­lett, még léteztek a különböző magántársaságok. Mikó Imre miniszter és Hollán Ernő mű­egyetemi tanár, államtitkár vezette vasútügyi bizottság munkája során alkalmazták az ún. vegyes vasúti rendszert, amellyel az új vasútépítkezé­sek tervszerűségét és a nagy magánvasutak monopolhelyze­tét igyekeztek ellensúlyozni. E nagy feladatok megoldásá­ban Kain Albert mind emberi magatartásával, mind szakmai felkészültségével egyértelmű­en helytállt. Bátyai Jenő 125 éve született Ludwik Lazar Zamenhof László Gyula felvétele lenne sokkal többet próbálni színpadon is. Csemegéket is tartogattak a műsorkészítők; a szólisták ka­maratáncait. Huszárszki Judit és Erdödi József az est nagy meglepetései a néptáncművé­szet újabb, modern irányzatát képviselő bemutatót tartottak, költőien és lendülettel, lírai tolmácsolásban. Gaál András szívesen venné a közönség egyetlen néptáncművészünk és aranysarkantyús táncosunk vendégszereplését is. összességében ígéretes mű­sort láttunk, a megújulás fel- szabadultabb hangulatával. Arra viszont ügyelni kell, ne­hogy ez szabadossággá váljék. Baraksó Erzsébet adtak elő, zömmel a régi tán­cosok közreműködésével. A be­köszöntő Szatmári táncok — a Rábai-féle koreográfiával — megadta az alaphangot, ezután igen jól hatott a Nyírségi pá-. ros lírai részleteivel és a szatmárököritói fergetegesből „kölcsönzött” zárólépésekkel. Ezt követte az utánpótláscso­port bemutatkozása, ami igen jól sikerült, örvendetes, hogy sokan vannak a színpadon, és elnézhető hibái ellenére is fe­gyelmezett produkciót láttunk. A legforróbb pillanatokat az első részt záró félelmetes Hor­tobágyi pásztortáncok virtuóz botosai szerezték a közönség­nek — ez is régi, sokat tán­colt szám. Ezzel egyenrangú volt előtte a lányok koszorúja a Kerezsi leánytánc ban. Ebben a részben a Méhkeréki táncok megoldása kevésbé sikerült — a nagyon nehéz ritmus követé­se helyenként az esztétikai minőség rovására ment. Mi történt a személycsere áta a művészeti vezető poszt­R. Rossetti; Zamenhof Gogol művei, valamint a tel­jes Biblia. Az igazi sorsfordulót azon­ban 1905 augusztusa jelen­tette. Ekkor rendezték meg a franciaországi Boulogne-sur- Mer városában az eszperan- tisták első kongresszusát. Az addig főleg írásban használt nyelv ragyogóan kiállta a szóbeliség próbáját: a húsz országból összesereglett 688 eszperantista kitűnően meg­értette egymást, sőt még esz­perantó nyelvű színielőadás is szerepelt a találkozó prog­ramjában. A siker nyomán elhatározták, hogy ezután évente megtartják az eszpe- rantisták világtalálkozóját: Genf, Cambridge, Drezda, Barcelona, Washington, Krak­kó és Bern az első világhá­ború előtti kongresszusok színhelyei. Zamenhof szinte minden alkalommal nagy ha­tású ünnepi beszédet mond, amelyek központi gondolata a népek közötti megértés és barátság elősegítése. A nyelv akkorra már meg­szűnt az alkotó személyes ügye lenni, százezrek hasz­nálták és tízezrek tevékeny­kedtek a terjesztése érdeké­ben világszerte. Zamenhof 1912-ben a krakkói kongresz- szuson visszavonult minden mozgalmi tisztségéből, hogy ezzel is hangsúlyozza: az esz­perantó nyelv nem az ő tu­lajdona, hanem a nyelvet használó nemzetközi közössé­gé. Az első világháború kitö­rése őt is megrázta, ugyan­akkor törekvéseinek a meg­valósulását láthatta abban, hogy a nemzetközi eszperan­tómozgalom svájci irodája tízezerszámra közvetített le­veleket, üzeneteket a hadvi­selő országok polgárai között. A háború végét már nem ér­hette meg, 1917. április 14-én hunyt el Varsóban. S ha mű­ve, az eszperantó nyelv nem is szüntethette meg a nemze­tek közötti ellentéteket a vi­lágon, az elmúlt évszázad so­rán a népek barátságának tagadhatatlanul hatékony eszköze lett. B. V BODNAR ISTVÁN: Elröppenni készülsz Jutkának 14. születésnapjára Elröppenni készülsz tenyeremből katica májusban katica köntösöd 2x7 pettyed most vetkezve levedled tovább nem mondhatom tovább nem játszhatom szállj föl az égre egyél katicaeledelt igyál katicaharmatot nyújts felém esténként katicakedved elröppenni készülsz katicabogárka szárnyaid kinyitva PAKOLITZ ISTVÁN: Tollbamondta A jobb családok csemetéi hátitáskával feszelegtek; a dűlőúti famíliák ősi küldötteinek hátán vászontarisznya laffogott; méregették bár egymást a bőr-bűzű hátitáskások és a kenderszagú vászontarisznyás népek, s noha kravál nem lett a dologból, az oskolamester mégis jobbnak látta, ha kifogja a szelet a vitorlából, s máris tollbamondta békéltető bölcsességét: „A tudás éppúgy belefér a vászontarisznyába, mint a hátitáskába; de még jobb, ha kinek-kinek a fejébe töltődik.” LEZSÁK SÁNDOR: Suhogó csöndben Suhogó csöndben fűben fekszem, ölelő szellő mellém ül, Fonnyadt pipacsról harmat cseppen, Buta bogár megrémül — Ügy nézek most a hajnali ködbe, mint akkor szemedbe, Éjszaka — Újjászületés után Egy mérnök útja Nagykállótól a nemzetközi hírig A vasútépítő emlékezete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents