Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
1984. november 7. Kelet-Magyarország 3 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából többen kaptak kitüntetést, amely a munka, a köz érdekében kifejtett több éves tevékenység megbecsülése. Közülük villantjuk fel néhány ember portréját, bemutatva a küzdelmes, de mégis sok örömet és sikert hozó életutak Elismerés a becsületes munkáért „ENGEM EZ IS ÉLTET .. ” Nekem ez a városom Újsághír: Kovacsics Gyula nyíregyházi veterán november 6-án a Parlamentben a Szocialista Magyarországért Érdemrendet vette át. Hogyan lehet — és szabad — egy igen gazdag, regényes életútról dióhéjban írni. Külön fejezetet érdemelne, hogyan lett az európai vándordíján Amerikába tartó brassói asztalos Berlinben született fiából nyíregyházi polgár? Aki azt mondja most 81 évesen: „nekem ez a városom”. Külön fejezet szólhatna arról is, hogyan alakult volna az élete, ha az egyik barátja rábeszélésére, nem a fa művészi megmunkálásának szép mesterségét választja, az asztalosságot, a faszobrászi munkát. Jó lenne azt is legalább érzékeltetni, hogyan hatott a fiatat fiúra a felvidéki város, Eperjes hangulata, ahol a faipari iskolában és a városban először csodálkozott rá a világra. De az sem lenne izgalomtól mentes fejezet, amely azt idézné fel, amikor a Tanács- köztársaság idején Nyíregyházán a megyei direktórium megbízásából az ifjúsági bizottság egyik vezetője volt, és a bukás után az ellenforradalmárok elhurcolták. Élete nem hétköznapi eseménye volt az a nap sem, amikor 1930-ban részt vett a Szociáldemokrata Párt kongresszusán, és ott felszólalt, s amikor itthon leszállt a vonata ról, két rendőr várta. Ennyire jól Sikerült ecsetelni felszólalásában a földesurak szabolcsi földosztását, a cselédek viskóinak árverezését, a nyomort. Mindezek részletesebb ábrázolására ezúttal nincs sok lehetősége a krónikásnak, bár az évek során nem egy alkalommal már jelentek meg életrajzi jellegű Írások, portrék Kovacsics Gyula nyíregyházi nyugdíjas életéről. Mindenre pontosan emlékszik, ami külön csodálandó; a háború megpróbáltatásaira, a Don-kanyarra, a nyilasok előli bujkálásra, a kalandos hazaérkezésre. Nagy események tanúja és résztvevője volt Kovacsics Gyula, aki 60 éve tagja a pártnak, s az utóbbi évtizedekben is több felelős beosztásban dolgozott tisztességgel, emberséggel. Már 14. éve, hogy nyugdíjas, felesége halála óta egyedül él. Családját nagyon szereti, gyerekeit, unokáját, de napjai mégis csendesen telnek, sokat van egyedül. Néz ki a Kun Béla utcai lakás ablakából... „Mostanában a felszabadulási évforduló közeledtén sokan megkeresnek. Meghívtak a városi ünnepségre is, most pedig a magas kitüntetés... De nincs minden nap 40. évforduló, és jönnek a hétköznapok. Azt szeretném, ha ugyanúgy visszaköszönnének, akik eddig is így tiszteltek. Engem ugyanis ez is éltet...” P. G. Egyfolytában lehúzni 32 évet a termelőszövetkezeti mozgalomban mindenképpen . dicséretes dolog. S különösen az, ha mellé különféle vezető posztok társulnak. A hőskortól napjainkig soha nem nyolcórás munkaidővel számolták ezt a fáradozást, de különösen nem annak, aki emberek, egy falu sorsáért felelős valamilyen formában. Márpedig Maiidig Gyula, a varsánygyürei partvezetőség titkára ezt is elmondhatja magáról. A nagyvarsányi parasztfiú — mert varsányinak vallja magát, hiába 1938-ban költöztek a faluba, s a felszabadulás titán a faluhoz tartozó Szabadságtanyán telepedtek meg — nem hozhat fel különlegességeket életútjá- ról. Ugyanúgy kezdte, ugyanúgy dolgozott, mint kortársai, a hozzá hasonlók. Még az 1952-es belépése az akkori kis termelőszövetkezetbe sem hozott változást. Ám felfigyeltek rá, 1953-ban iskolára küldték, majd 1955-ben párttitkárnak választották. Közben hol könyvelő, majd brigádvezető, elnökhelyettes volt, bábáskodott a közös gazdaságok egyesülésénél, amíg kialakult a mosjani, jó j'jjhírt^gé'rzett Tisza Tér.rnelőjpszöveffkézet. Ézí/év. áprilisé-, ban ihnen méíit 1 nyugdíjba, s a párttitkári posztot a fia vette át, miközben az apa a községi pártvezetőség élén tevékenykedik tovább a köz érdekében. Ci^taJ- _ a . vezetésünk» 1974-ben' harmincéves ser» volt az elnökünk, de a szakvezetők is fiatalok — említi. — Mégsem lehet észrevenni, hogy korkülönbség BEÉRETT A TERMÉS Egyet akartunk: a boldogulást van köztünk, mert egyet akartunk, a boldogulást. És az egységes vezetéssel csak a fejlődés jött. Kár lenne azt hinni, hogy mindenféle feszültségtől mentes volt ez a három évtized. Még az is megesett, hogy a nagy jóakarat ellenére fegyelmit akasztottak Mándi Gyula nyakába. Azonban azzal, hogy nem az irodában ült, Jaanepa.az. pnjbf rek, kq-i .zott, érez*e-jól „Aagát, .jwjgiy hozzá • ' bizalommal ' fbrfltfl- hattak az asszonyok is, kivívta magának a megbecsülést. — Ha becsületesen látja el az ember a munkáját, akkor lehet belőle akár nyugdíjas is — vallja szerényen. Mint ahogy az is természetes volt számára, hogy az első munkásőrök közé tartozott, tíz évig az acélszürke egyenruhában szintén a közért harcolt, majd további hét évig tartalékosként számítottak rá. Közben — természetesen a felesége áldozatkészségével — ‘ felnevelt három gyermeket, maga pedig ma is velük, a ház körüli pepecseléssel, de néha kemény munkával érzi jól magát. Az ünneptől pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozatának tulajdonosaként fogadhatja a barátok és ismerősök gratulációit. Lányi Botond Élete maga a történelem. Ez a gondolat motoszkál az TENNI AZ ITT ÉLŐKÉRT „Még bőven van energiám“ ember fejében, míg Szabó Ferenc, a bátorligeti tanácselnök szavait hallgatja. A póraháza-tanyai gyermekévekről, vagy Debrecenről, ahol eredeti szakmájában, cipészsegédként dolgozott, s ahol először élt át bombatámadást. Ezek az állomások röpke kiruccanások azokhoz az évtizedekhez mérve, melyeket szülőföldjén, Bátorligeten töltött különböző funkciókban, 1966 óta pedig tanácselnökként. — Mikor megkérdezték, hogy elvállalom-e a tanácselnök tisztét, bizony megijedtem. Tudtam, hogy nem gyerekjáték felelősséget vállalni egy falu sorsáért. Annál is inkább, mert nálunk rengeteg volt a hiányosság. A háború előtt szegénysorsú cselédemberek lakták ezt a tájat. Egyetlen örökségük a felszabadulás után a szegénység volt, kincsük pedig szorgalmuk s két dolgos kezük. Visszatekintve az elmúlt évekre, nyugodtan mondhatom: örülök, hogy nem riadtam vissza a feladattól. Büszke vagyok az eredményekre. Jó hallani, mikor régi falubeliek, akik tizenöt—húsz éve nem jártak erre, azt mondják: rá sem lehet ismerni, annyit változott a környék. Nem is olyan könnyű csokorba szedni az eredményeket — főleg ha azt számítjuk, hogy Bátorligetnek pár éve társközsége is van: Terem, ahol a lakosság fele tanyán él. — Számomra fontos volt, hogy a teremiek ne érezzék: lakóhelyük csak mostoha- gyerek. Kulcskérdés volt a tanyán élők helyzetének javítása. Amit eddig fel tudunk mutatni, nem kevés, de bőven vannak hiányosságaink is. Mindkét községünkben szükség lenne öregek napközi otthonára. Bátorligeten bővítésre vár az iskola, Teremen joggal sürgetik a vezeték- s ivóvízhálózat létrehozását. S ez csak néhány a legfontosabb tennivalók közül. Szabó Ferenc most is szű- kebb pátriája jövőjéért aggódik. Miért? — kérdezhetik sokan —, hiszen a tanácselnök maholnap hatvanéves, s e gondok megoldása sokkal inkább a következő nemzedék feladata lesz. — Igen, lassan számolni kell azzal, hogy nyugdíjas leszek. Ez nem jelenti azt, hogy többé már nem foglalkozom a közösség ügyeivel. Még bőven van energiám, s bízom benne, hogy a következő esztendőkben is tehetek valamit az itt élőkért — hiszen ez az életem... Szabó Ferencet több évtizedes munkássága elismeréseként november 7-én a „Munka Érdemrend” ezüst fokozatával tüntették ki. H. Zs. A TANÁRNŐ KÍVÁNSÁGA Éveket vennék másoktól Elindult a nevelői pályán 1948-ban, egy Tisza menti kis faluban, Benken. Itt szólították először tanító néninek, pedig még alig múlt tizennyolc éves. A kisvárdai tanítóképzőben végzett, szülei Nyírmadán éltek, ahová néhány hónap múlva hazakerült. Először, mint a „legkisebb”, a tíz kilométerre lévő Hunyadi tanyára járt ki hol gyalog, hol kétkerekű bricskán. összevont alsó négy osztályt tanított... — Aztán a körülményes kijárás miatt, egy idő múlva bejöhettem a községi iskolába. Tizennégy évig éltem és dolgoztam a szülőhelyemen, ekkor végeztem el munka mellett, levelezőn az egri tanárképző főiskola rajz szakát, férjhez mentem. A községben alig akadt olyan fontos helyi tennivaló, amihez ne kérték volna a munkámat. Tanácstag, nőtanácsi vezető voltam, színjátszó csoportot szerveztünk... Ács Lászlóné, született Nagy Emma rajz szakos általános iskolai tanárnőnek más véleménye van a „senki nem lehet próféta a saját hazájában” szólásmondásról. Öt nagyon tisztelték, szerették a községben, azok az idősebb emberek is, akik mint gyermeket is jól ismerték. Huszonkét éve, mégis úgy alakult, hogy búcsút mondott Nyírmadának, a megyeszékhely 2-es számú iskolájában folytatta a nevelői munkát. Ott kapott először jutalmat. A napköziben tanított, s mosolyogva sorolja az akkori nebulókat, akikből azóta orvos, mérnök, katona, szakmunkás és még kitudja milyen foglalkozásbeli felnőtt ember lett. — Engem soha nem rázott meg, ha új helyen kellett folytatni a munkát. Igyekeztem úgy dolgozni, mintha már rég ott lennék. Tanítottam vagy két évig a tanárképző főiskola erdősori 2-es gyakorlójában is, majd a mostani iskolámban," a Bát- hori utcai 6. számú általános iskolába jöttem, ahol igen jól érzem magam. Osztályfőnök is vagyok, az osztály- főnöki munkaközösség vezetője... Csöndesen említi, hogy a rajztanítás mellett festeget is, sőt újabban megbarátkozott a tűzzománccal, a báto- ri stúdió tagja, s jó másfél évtizede rendszeresen részt vesz a megyei amatőr képzőművészeti tárlatokon is. Az országos pedagógus tárlatokon több alkalommal szerepeltek munkái. Legújabb vágya, hogy létrehozza a megyeszékhelyen a gyermekalkotások galériáját, amilyen már van az országban kettő, a nyíregyházi lenne a harmadik. Tanítványai számos országos és nemzetközi rajzpályázaton nyertek díjakat, amire nagyon büszke... — Legalább öt élete kellene, hogy legyen az embernek. Még úgy érzem, alig csináltam valamit, és az évek máris nagyon sietnek. Ilyenkor szoktam mondani a munkatársaimnak, szívesen vennék éveket másoktól... Sok még a dolgom, a mondanivalóm... Ács Lászlóné nyíregyházi általános iskolai tanár több évtizedes fáradozását a „Munka Érdemrend” ezüst fokozatával ismerték el... Páll Géza A BIZALMI HELYTÁLL Halk szónál érvel társaiért Radványi Jánosné, ez a halk szavú asszony tíz esztendeje él a berregő varrógépek világában. Tűvel, géppel keresi kenyerét. Gyereklányként vált szenvedélyévé a varrás. Szeretetét Mária nagynéniétől örökölte, s ez kíséri életútján most is a Divat Ruházati Vállalat munkásnőjét. Tíz éve dolgozik a varrodai nagycsarnokban a Petőfi szalagon. Nincs a negyedszáz masina között olyan, amelyen Radványiné ne készített volna ruhát. — Itt kezdtem egy évtizeddel ezelőtt a szalagon, és ma is itt dolgozom — mondja csendesen. — Borosné dolgozik még mellettem a régiek közül, a többiek fiatalok. Neveltjeink. Régen is a női kabátokat varrtuk, csak akkor inkább belföldre, nem úgy, mint most. Ezek a divatos kabátok már eljutnak az NSZK-ba és más kü; :szá- gokba is. Tíz éve stircel gallérokat, varr zsebfedőket.. Ha a .«ük- ség úgy kívánja, bármelyik reszortra beugrik. Családanya, két lánygyermeke van. Éva a nagyobbik, édesanyja, nevét kapta. Most szerzett diplomát, magyar—történelem szakon végzett a tanárképző főiskolán. A kisebbik, Tímea a Zrínyiben másodikos, míg a férj a S'AÉV dolgozója, huszonkét éve kőműves. Radványiné csendességével, szerénységével tűnik ki. 3zérí szavaztak neki társai bizalmat nyolc évvel ezelőtt, amikor szakszervezeti bizalminak választották. Huszonöt hasonló sorsú-életű varrónő osztja meg vele szinte naponta szíves-örömest gondját, baját, tárja ki szívét. Tudják róla: ha szükséges, igaz nem replikázva, halk Iszóval érvel értük, szói ügyükben. S a vezetők tudják; ha Radványiné szót emel valakiért, jogos sérelem orvoslásáért teszi. — Nem gondolom, hogy hangoskodással többre mennék. Ha igaz ügyben szól az ember, nem kell nagy hanggal fellépnie — vallja. — A szalag dolgozóinak többsége fiatal, 25 éven aluliak. Szeretem őket. Szívesen keresnek meg gondjaikkal, tanácsokat kérnek. S ez a bizalom valóban jólesik nekem. Két műszakba jár dolgozni. Reggel 5-kor kel, kerékpárra ül, s amíg az időjárás engedi, bekarikázik a Vörösmarty utcáról az üzembe. Azt mondják róla, szinte egész nap a szavát is alig hallani. Precíz varrónő. Keze alól csak minőségi munka kerül az asztalra. Talán két hónap is eltelik, míg egy-egy hiba becsúszik. — Nagyon szeretek varrni. Nem tudom, szenvedélyem-e, de egy bizonyos: ha nem varrhatok, nem érzem jól magam. Hobbija a munkája. Szabad idejét is a varrásra áldozza. Ilyenkor ;ervez, szab, varr. Két lányának és magának. Három év vei ezelőtt lett kiváló dolgozo. November 7-én a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapta meg. Farkas Kálmán
