Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-30 / 281. szám
1984. november 30. Kelet-Magyaromig 3 Jogyamt emlékezés 0 '* romét, izgalmát kívánta megosztani szerkesztőségünkkel Tóth Istvánná, a nyírmadai nagyközségi pártbizottság titkára. Egyszerű kockás lapon, kézzel írt levelében arról tudósított bennünket, hogy Nyír- mada és Pusztadobos, egyben hazánk felszabadulásának jubileumát, egy játékos vetélkedővel kötötték össze. Sokáig tanakodtak, hogyan lehetne kimozdulni a szokásos megemlékezési formából, amely egy ünnepi szónoklattal és kulturális műsorral adózik minden évben a fel- szabadulásnak. Kitalálták, hogy jó lenne egy széles körű vetélkedőbe fogni: amolyan családi totót indítottak útjára még szeptemberben. Tíz fordulóban 100 kérdésre kell válaszolni, amelynek első dátuma október 29., a két község felszabadulásának napja volt. Űttörők vitték a családoknak a játéklapokat, s hamar kiderült, a két községben négyszáz család vette komolyan a kérdéseket. így hozzávetőleg 1500 nyírmadai és pusztadobosi állampolgár A Mezőgép Vállalat fehérgyarmati és mátészalkai üzemében ebben az évben 900 Tajga—II típusú lakókocsit gyártanak szovjet exportra, ez több mint duplája az eredeti rendelésnek. A vállalat dolgozói a XIII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére vállalták a többlet lakókocsik gyártását. Képünkön: a fehérgyarmati gyár udvarán sorakoznak a szállításra váró lakókocsik. (Elek Emil felvétele) „Évelő” lesz a kukorica? Minden alkalmat ki kell használni a termés megmentésére beszédtémája fél évig — április 4-ig tart a vetélkedő—, a felszabadulás óta eltelt negyven esztendő. Arról is gondoskodtak a kérdéseket kidolgozó — és értékelő — pedagógusok, népművelők, hogy legyenek helyi kérdések is. Ilyenek például: ki volt a parancsnoka a községet felszabadító csapatnak, hogy hívták a nyírmadai földosztó bizottság elnökét és így tovább. A játék érdekességét és izgalmát az adja, hogy a kérdések is érdekesek, izgalmasak, a szervezés gyors, gördülékeny. „Hogy a játék tisztaságához kétség ne férjen — írja Tóth Istvánná — a kérdésekre csak egy ember tudja a biztos választ egészen az értékelés pillanatáig.” Majd így folytatja: „Már tudjuk, hogy érdemes volt hozzákezdeni. Október 30-a óta szinte meleg a könyvtár kilincse, forognak a könyvek, peregnek a lexikonok lapjai, általános és középiskolás tanulók lapozzák a történelemkönyveket, a felnőttek figyelmesebben olvassák az újságokat, a nagyszülők emlékeiket vallatják, mert a játékban a család minden tagja részt vesz. És a munkahelyi beszélgetések egyik állandó témája a történelem lett...” Igaza van a nyírmadaii, pusztadobosi patriótáknak: játéknak indították, az maradt, mégis több lett. S ez a legnagyobb emberi és politikai haszna a játékos emlékezésnek. P. G. A havas december küszöbén nincs vigasztalanabb tudat annál, hogy megyénkben a szemes kukoricának egy- harmada még betakarítatlan. Évelő növénnyé válik-e a maradék egy része, vagyis január lesz-e, mire fedél alá kerül? Erre a kérdésre a lápvidék peremén, a mérki Kossuth Termelőszövetkezetben kerestük a választ, ahol az esős hét elején még alig haladtak túl a felén a fontos takarmány betakarításának. Kétszer is meggondolja a terepjáró vezetője, melyik nyomon haladjon a mérki határ lápS oldalán a Vasas-háti 154 hektáros tábla mellett, ahol a kombájnok legutóbb abbahagyták a munkát. Akadályok sorozatban — Nem bírja el a gépet a talaj — dagasztja bizonyítékul mellettem a tésztaszerű sarat Báthori István főagro- nómus. — Az alja persze keményebb — túr bele a széles keréknyomba —, de mégse boldogulunk. Hiába volt napos és szeles a hót vége, csak ázott tíz napiig előtte a föld. A dzsip vezetője meg sem kísérli a visszafordulást, hátramenetben célozza meg a szilárdabb burkolatú utat. A ponyva védelme alatt latolgatja Alföldi János, az elnök: mit lehetett volna tenni, hogy most előrébb legyenek. Az tény, hogy a négy kombájnnak tíznapi munkája lett volna a csaknem félezer hektár, s ha ezt nézzük, már a szántásnál kellene tartani a tarlón. Tagadhatatlan viszont, hogy jól összeszámolva november eleje óta pusztán egy hét volt, amikor akadály nélkül lehetett dolgozni az esős napok miatt. Az egy hét és a tíz nap között azonban nincs akkora különbség, ami a lemaradást megmagyarázná. A tagok háztájija mellett elhaladva a főagronómus a kései kezdés okait sorolja, elemzi. — Megfogott bennünket eléggé a sárgarépa, amivel semmiképpen inem lehetett megvárni a fagyokat. Hatalmas mennyiség termett az idén és értékesítési gondok is nehezítették a vele való előrehaladást. Gátolt nagyon bennünket a (négyezer tonna cukorrépa még inkább, döntően ez okozta, hogy november másodika előtt nem tudtunk a kukoricához fogni. A szállítójárműveket külön is leterhelte a 14 ezer tonna silókukorica behordása, de annak biztonságba helyezéséről sem mondhattunk le, mert állatállományunk takarmányellátása nagyrészt erre alapozódik. És sorolhatom az almát is az akadályok közé, ismert, hogy mennyi embert és gépet leköt a mozgatása és eladása. Nedvesen, fólia alá A termelés egyes számú irányítója a végére hagyja az egyik okát a lemaradásnak. Hozzá is teszi, hogy ezt a gondot akár minden ősszel vállalják, akármennyit is késik miatta a munka. Soha nem termett még ennyi tengeri errefelé, még csák a közelében sem jártak a teljes terület átlagában a hét tonnának, márpedig most ennyit várnak. Száz hektáron felüli táblákban akkora terméssel küszködtek a kombájnok, amelyik szárítás előtt tizenkét tonnát nyomott hektáronként — kel/ A sényői Zöld Mező Termelőszövetkezet elektrotechnikai üzemében új termék, a feszültségkémlelő gyártását kezdték meg a közelmúltban. A készülék 10—35 kilovolt feszültség „jelenlétének” kimutatására alkalmas. Egyelőre 500 darabos szériát készítenek erőművek, bányák és 1 elektromos elosztók ré- 1 szére. Képeinken: az ér- 1 zékenységi tartomány 1 beállítása, — a kész mé- 1 rőegység összeszerelése. 1 (Jávor László felvételei) lemes gond. — Főtt is a fejünk, hová tegyük ezt a 2600 tonna tengerit, mert a szárító nem bírta csak a tagok termését — csatlakozik az elemzéshez az elnök.'— Végül is az egész közösben termett mennyiséget nedvesen tároltuk fólia alá, hogy ez sem okozzon fennakadást a minél gyorsabb kombájnolásban. Innen szedjük fel majd a télen a takarmánykeverő igénye szerint. Nincs nagy baj, de... Ütünk ismét kukoricatábla mellé vezet, érintetlen a szár, a cső. Kikívánkozik a kérdés : nem lenne nyugodtabb a vezetés, ha már maga mögött tudná az egész betakarítást? — Kétségtelenül szebb lenne az álmom — válaszol Báthori István, — Tanulunk minden szezonban valamit. Most például azt véssük jól az eszünkbe, hogy cukorrépával nem szabad foglalkoznunk tovább. Ezen a határszemlén egy árva kukoricaszárat sem láttunk volna, ha répa helyett valami korábbam leke- rülőt vetünk a tavaszon. A többi munkatorlódást azonban aligha tudjuk elkerülni, mert olyan az ágazati szerkezetünk. Egyébként pedig nincs itt még különösebb probléma, mert vigyáztunk a hibridek kiválasztásánál, hogy erős szárú legyen a tengeri. Itt, ezen a sáros vidéken sajnos be kell kalkulálni a hosz- szú és kényszerű ácsorgáso- kat. Az első keményebb fagyon három nap alatt letakarítjuk, ami még hátravan. A dátum, a december, kétségkívül aggasztó, de emlékezzünk csak: egész évben figyeltük a természetet, végig két hetet késett. Ebből az év végére sem dolgozott le semmit. A megye egészére jellemző a Márkén látott kép, bár vannak jobban álló területek Ti- szavasvári és Gávavencsellő környékén. Beregben és Szat- márban égetőbb a gond, amit ki tudja hányadszor tetőzött, hogy november utolsó dekád- jában errefelé több jutott abból a 30 milliméter esőből, ami átlagban hullott. Itt a sorok között csillogó víz tényleg a fagyot várja, mert addig gumicsizmával is nehezen lehet benne járni. Egészében azonban azt lehet mondani, hogy még nincs nagy baj, de hozzá kell tenni, hogy a figyelem nem lankadhat. Minden alkalmat meg kell ragadni a termés megmentéséhez. Ésik Sándor Szabálytalan útijegyzetek OLVASTAM A MINAP, hogy egy hazánkbeli turista- csoport kalandosnak ígérkező vállalkozásra szánta rá magát. Bejárják az Urál környéki őshazát, mégpedig úgy, ahogyan eleink onnan idejöttek: lovon. Mesélem ezt egy ismerősömnek, az ráncolja a homlokát, szemmel láthatóan töpreng, végül megkérdezi, hogy jó, jó, de mi ebben a ráció? Mit lehet egy szerencsétlen lovon kivinni a határon? A lovasitúra híre igaz, a történet viszont nem egészen, azzal én estem át a ló másik oldalára, de úgy adódott, hogy a közelmúltban többször jártam különféle csoportokkal külföldön. Ahányszor hazajöttem, mindig el akartam mesélni, hogy mit láttam, mi mindenre gondoltam ott a messzi idegenben, de már az első mondatoknál félbeszakítottak és kérdezték mohón, hogy mit hoztam? És amikor azt kezdtem mondani, hogy Kassáról sonkát^ Erdélyből fatányérost, Párizsból párizsit, akkor mindenki rám legyintett, hogy ugyan már, ennyi erővel elég lett volna Debrecenig menni és onnan hozni egy debreceni páros kolbászt. Elhatároztam hát, hogy mostantól feljegyzem, hogy ki mit vitt, ki hogyan hozott, hogy ki mennyit, mennyiért, hányszor és mikor megint. Én különben ezeket a jegyzeteket hoztam az útról, ezt viszont az utolsó szóig vámmentesen. ★ Ügy .volt, hogy hétkor indulunk autóbusszal, de éjfélkor hírnök jött és pihegve szólt, hogy ötkor kell menni, mert két busz is indul még, meg kell előzni őket a vámnál. Ötkor ott voltam egy kézitáskával. Az idegenvezető megkérdezte, hogy mit viszek. Mondtam, hogy semmit, a tízóraimat. Belesápadt. Hogyan képzelem én ezt? Ha nem viszek semmit, azt nem hiszi el á vámos. Eltölti velem az időt, a csoport meg nem tud vásárolni. Még az is lehet, hogy át se engednek ... Szerencsém volt. Mi magyarok jók vagyunk egymáshoz. A csoportom tagjai — szánalomból — összegyűjtöttek nekem néhány tucat spray-t, egy doboz szappant, és néhány száz rágógumit. így a vámos nem fogott gyanút, én meg a határon túl mindent visszaadtam. Ott a határon túl volt valami város, meg műemlék, meg minden, de nem ott álltunk meg, mert rendőrök is voltak, hanem egy félreeső kis utcában, ahoi titokban vártak ránk vagy kéttucatnyiam Később volt egy másik város is, régi templomokkal és egy „vado- natszép” áruházzal. Mi az áruházát néztük meg, mert a templomot az elmúlt századokban úgyis sokan látták. Sietnünk kellett, mert a harmadik városban akartunk vásárolni. Már akinek pénze maradt, ugyanis induláskor még szégyenkeztem, olyan rongyosak, lyukas cipősök voltunk, hogy kész szomorúság, de minden megállás után szépültünk valamennyit Ja, még meg akartunk nézni egy múzeumot, de az új cipősök mind sántítottak, és a múzeumban különben sem árultak semmit. Most, hogy hazafelé is megszántak az útitársak annyi áruval, hogy ne gyanakodjék rám a vámos, azon töröm a fejem, hogy benevezek arra a bizonyos lovastúrára is. Igaz, nyeregben még nem ültem, de ha kifelé szőrén megülöm a lovat, és a ló is kibírja a sok műemléket, múzeumot, akkor hozhatok rajta egy vadonatúj nyerget. Lehet, hogy drágább lesz, mint a honi nyereg ez az őshoni, de nem leszek gyanús új nyergemben a vámosnak, és itthon se néz mulyának senki. UTÓIRAT: ha egy tükör görbe, akkor a tükör a hibás, de azért, mert csúnyát mutat, még nem biztos, hogy görbe is. Utólag elárulom, hogy negyven utasból talán tíz-tizenöt volt ilyen. De ez már részletkérdés, ugyanis tízüktől is ilyennek látszott a busz. Bartha Gábor Bútorok Köleséről A mátészalkai Szatmár Bútorgyár megrendelésére is dolgozik a kölesei termelő- szövetkezet. A tsz faipari részlegében az idén 6 millió forintért gyártanak bútoripari félkész termékek, valamint a Szamos I, a Szamos II és az Anita ülőgarnitúra favázát. A sikeres együttműködés tovább bővül az idén, mivel a szövetkezetben a faipari mellett megkezdték egy kárpitos részleg létrehozását. A tsz egy meglévő épületében rendezik be az új üzemet. A szabászat már dolgozik. A még hiányzó gépek beszerelése, s a szakemberek betanítása után terv szerint jövő januárban kezd teljes kapacitással dolgozni a kárpitosüzem. A cél az, hogy félkész termékek helyett eladásra kész bútorok kerüljenek ki a kölesei termelőszövetkezetből. Bane Gyuricsics: Beszélgetés kesztyűben m + i mondta azt, hogy nem ml illik úgy beszélgetni, * hogy kesztyű van a kezünkön? Gondolják csak meg jól. Először, nagyon higiénikus úgy beszélgetni, hogy kesztyű van a kezünkön. Elmondod a magadét, lehúzod a kesztyűt — és a kezed tiszta marad. Azonfelül beszélgető társaid nem hagynak ujjlenyomatot. Ha pedig nincs bizonyíték — akkor könnyen letegadhatod azt, amit mondtál. Másodszor, vannak olyan forró témák, hogy köny- nyen megégetheted az ujjadat. És olyan hideg témák is vannak, hogy ereidben meghűl a vér. Kesztyűs kézzel pedig — ám legyen! Kedvedre beszélhetsz bármiről. Harmadszor, vannak olyan témák, amelyekhez nem lehet piszkos kézzel hozzányúlni. Ha pedig kesztyűt viselsz, akkor ki látja, hogy milyen a kezed? Ha beszélgetés közben kesztyű van rajtad, akkor általában úgy beszélhetsz, hogy semmit sem közölsz. Ez egyfajta szóbeli egyensúlyozó mutatvány. Magával ragad a szavak szárnyalása, csengése, zamatossága, hogy pedig eljutnak-e a célhoz, szükségesek-e egyáltalán — az nem izgat. Kesztyűben beszélgetni — akkor szokás, amikor mindenki egyetértését fejezi ki, csak azt nem tudni, miről van szó. Ez véleménynyilvánítás nélküli beszélgetés. Találkoztak — elcsevegtek — ~szétváltak. Mindenki kesztyűt visel. Egyébként, hogy a kesztyűben való beszélgetés témájáról szóljunk, ehhez le kell húzni a kesztyűt... De minek? Magunknak is többe kerül... Fordította: Gellért György
