Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-28 / 279. szám

1984. november 28. Kelet-Magyaromág 3 MEGHÖKKENTŐ, sőt, hihetetlen, de igaz: kétszáz esztendeje hazánkban a né­pességnek csupán a tizen­négy százaléka érte meg élete hatvanadik esztende­jét! Aminek társadalmi, gazdasági — és azon belül táplálkozási, egészségügyi — okai egyaránt voltak. Ma ez az arány nyolcvannégy százalék körül alakul, ami­nek szintén az előbbiekhez hasonló a magyarázata, en­nek az aránynak a követ­kezményeit azonban a kel­leténél, a szükségesnél ke­vésbé fogja fel a társada­lom, a család, .az egyén.' E következmények egyike: 1975-ben a nettó nemzeti termelés 6,4, tavaly 9,4 szá­zalékának felelt meg a nyugdíjak összege. (1983- ban 75 milliárd forintot fi­zettek ki ilyen címen.) Az emelkedés magyarázata egyrészt a nyugdíjasok tá­borának növekedése — nap­jainkban 2,2 millió fő felett —, másrészt az átlagos nyugdíj összegének — a havi átlagnyugdíj 1980-ban 2267, 1983-ban 2849 forin­tot tett ki — gyarapodása. Ami akkor is igaz, ha tud-,: juk — megelőzendő az érin­tett olvasó jogos közbeveté­sét —, hogy minden száz nyugdíjasból hatvanegyen havi 2500 forintnál kisebb ellátmányt kaptak az idén, az év eleji állapotok sze­rint. MENNYI MINDEN keve­redik, kavarog, villan fel fénylőn és tűnik el a ho­mályban, abban' a címszó­ban az Élet Lexikonában, amire azt mondjuk, nyugdí­jas, nyugdíjas évek. Mennyi végletes vélemény, milyen sok érzékenység, rengeteg félreértés, seregnyi félre­magyarázás. Mert a nyugdí­jast a dolgozók tartják el, ő csak a postást várja, sem­mit nem kell tennie a pén­zért, velük vannak tele az orvosi rendelők, a közleke­dési eszközök, mert persze ők ráérnek, hiszen semmi dolguk nincsen ... S a má­sik oldal, nincs kellő meg­becsülés, a nyugdíj a kevés­nél is kevesebbre elég, go­rombák a fiatalabbak, tü­relmetlenek velük az üzlet­ben, az orvosi rendelőben, a hivatalban, ritkán nyitja rájuk bárki az ajtót. . . Va­ló és hamis, vélt és igaz roppant kényes elegyülésé- nek tevői, tanúi vagyunk — voltunk, leszünk —, ám el ne feledjük, változó szerep- osztásban ! Mert kire-kire mindegyik szerepből jut, volt eltartott gyerek, az­után kereső, majd lett, lesz nyugdíjas, aki korántsem eltartott, hiszen megdolgo­zott járandóságaiért. Ponto­san ennek a szükségszerű és elkerülhetetlen szerepválto­zásnak a felismerése — és természetesen érvényesítése az intézkedésekben, a csele­kedetekben — az, ami át­alakíthatja a közvélekedést, ám e felismerés lassan for­málódik, holott a sokasodó feladatok sürgetik. Érzékelteti a társadalom számára seregnyi teendőt tartogató folyamat felerő­södését, hogy amíg 1950-ben száz produktív korúra — 15 és 59 év közöttire — 18 öreg korú jutott, 1980-ban ez 28-ra emelkedett, és a szakemberek számításai sze­rint 2000-ben harmincegy lesz . . . ! Más megközelítés­ből nézve: nyugdíjas, jára­dékos volt a népesség 2,8 százaléka 1949-ben, az idén január elsején pedig 20,7 százalék! Ne szépítsük a va­lóságot: kell, nagyon kell a több pénz — a termelésben létrehozott új érték — ah­hoz, hogy amit a pihenni tértek aktív korukban tő­keként megteremtettek, an­nak kamataiból kellően ré­szesedhessenek. Mégis, azt ne higgyük, a forint va­rázsszer, megold minden gondot. AZ 1983-BAN saját jo­gon nyugdíjba kerültek át­lagos havi ellátmánya 3791 forintot ért el a munkások és alkalmazottak, 2850 fo­rintot a termelőszövetkezeti tagok esetében. Figyelmez­tető folyamat ugyanakkor a postás hozta pénz reálérté­kének a csökkenése. Az 1980-ban megállapított 3000 forint nyugdíj tényleges ér­téke 1983-ban már csupán 92,3, a négyezer forintos járandóságé 90,1 százalék volt. Az évenkénti automa­tikus emelés tehát nem ké­pes ellensúlyozni az árszín­vonal növekedése okozta veszteséget, azaz itt is — mint sok másban — keres­ni kell a lehetőségekét, a módszereket — és elsősor­ban a forrásokat — a cél­szerűbb, ésszerűbb, igazsá­gosabb nyugdíjrendszer ki­alakításához. V. T. Embernek, gépnek Kemény lecke Már napok óta vigasztala­nul zuhog a z eső. A tiszalöki Szabadság Tsz határában a barátságtalan időiben erőgé­pek dagasztják a sarat. Az egyik tábla szélén két álló MTZ körül szorgoskodik két „pilóta”. — A kukoricatörés utáni mélyszántáson dolgoztunk kollégámmal — mondja Ham­vas Károly traktoros. — A felázott fekete föld már ma­gában is kemény lecke a gé­peknek. Ezért is húzzuk kiét traktorral az ekét. A nyúlós talajról azonban a kombájn által összezúzott szárat ösz- szeszedi a kerék, s így még nehezebben haladunk. A nagy erőlködéstől aztán kipukkant a differenciálműrvet összekö­tő nyomócső és elfolyt az olaj. Még szerencse, hogy idejekorán észrevettem a bBíjt. Sártengerben. Közben a sáros gép alá bú­jik egy villás kulccsal. Tóth Mihály, a társa ez alatt a ke­rekekre tekeredett sáros ku­koricaszárakat cibálja le puszta kézzel. — Ilyenkor aztán tényleg nem valami nyakkendős munka ez — jegyzi meg. — De hát -nincs mese. Haladni kell, mert a szárat be kell szántani időben a földbe, hogy tavaszra elbomoljon. Csak igy jöhet azután a kom­biné torozás. Ez idő alatt Hamvas Ká­roly is kicserélte a meghibá­sodott alkatrészt, s most pó­tolja az elszökött olajat. — Sürget az idő, igyekez­nünk kell. Hamarabb foly­tathatjuk a munkát, ha nem várunk a gépműhelyre. A traktorosok megtörlik kezüket. Búcsúznak. Beülnek a védelmet nyújtó fülkébe, a gépek feldübörögnek, s elin­dulnak az újabb erőpróbára. Gaál Béla Egység—szélszórt munkahelyeken Nem mindenütt könnyű az embereket szervezni. Van, ahol mindenki egy helyütt, egy üzemben található — itt nyilván egyszerűbb a mozgósítás. Van viszont olyan terület is, ahol kilo­méterek választják el az egyes munkahelyeket, s azok is változnak az adott mun­ka jellegétől fogva. S talán egy ilyen helyen még fon­tosabb, hogy olyan kommu­nisták képezzék a magot, akikre hallgatnak társaik, akik tudatában vannak, hogy munkájuk mások tevékeny­ségét befolyásolja. Ez a jellemző a záhonyi pályafenntartási főnökség. I. pártalapszervezetének terüle­tére is, hiszen Fényeslitkétől a záhonyi országhatárig ügyelnek a vasúti vágányok­ra a III. főpályamesteri sza­kasz dolgozói, a komorói legtávolabbi pontig felülvizs­gálják a széles nyomtávú vo­nalat a IV. főpályamesteri szakaszhoz tartozók, míg a mozgó szolgálat a gyors hi­baelhárításra hivatott. Hoz­zájuk tartozik még néhány főnökségi dolgozó — akik a múlt héten beszámoló tag­gyűlésen adtak számot négy év munkájáról. (Ugyanis 1982-ben alakult ez az alap­szervezet.) Mindenki érdeke A beszámoló — amelyet Kot Tibor tartott — egyszer­re adhatott számot eredmé­nyekről és nehézségekről. Akkor, amikor a gazdasági munkában különösebb gon­dok nélkül tettek eleget a fenntartási feladatoknak, akár megnyugvással szól­hattak volna az utóbbi évek­ről. Azonban azt is látniuk kellett, hogy ehhez ezen a területen elengedhetetlen a példamutatás, a szocialista erkölcsi normák megtartása. Új magatartást kívánt a fizikai munkásoktól, hogy adott esetben az átrakási munkában is részt kellett venniük, elismerve, hogy az átrakőkörzet legfontosabb feladatainak teljesítése egy­formán érdeke mindenki­nek Hiába javarészt régi kom­munisták alkotják ennek az alapszervezetnek a tagságát, mégsem voltak mentesek a szervezeti életet befolyásoló személyi változásoktól. Ezek közül talán az a legszámot­Inőtt most is az ősz, kér- 1 lelhetetlenül. Hiába ámított tavaszias lan­gyossággal, egyre apasztotta a reményt a nappalok zsugo­rításával. A korán beköszön­tő estéken a lélegzet párafel­hője ül az arcok előtt. Az utak nyálkás nedveibe elne­hezült levelek tapadnak, töb­bet nem kapja fel őket a szél. Ilyenkor elréved a tekintet, az elmúltakon mélázik a szív, termését leltározza a gondolat. Az országutak za­bolátlan vándorai megtér­nek, megcsendesedve áram­lik a forgalom. A nyírbátori út lankadatlanul ismétlődő kanyarjaiban alig-alig vil­lan szembe fény. Magamba merülve, a mu­lasztottakon merengve kö­vetem az előttem tolakodó fénynyalábot. Az ablak ré­sein nedves, szúrós, gomba- szagú levegő áramlik be. Nyu­galmas utazás. S akkor e szín­telenül csillogó tájban külö­nös alak körvonalait vélem kirajzolódni távolabb az út szalagján. Valami oda nem illőt, ami mintha közeledne. Lassítok, értetlenül, szem­meresztve várom a találko­zást. Egyre tisztábban érzé­kelem jelenlétét, mégis alig hiszek a szememnek. Egy ló jön szemben, magányosan, céltudatosan. Nem poroszkál, nem is vágtat, egyenletes ga­Köznapi történetek lopp ütemben közelít. Feje le­szegve, teste, szája, gőzölög, léptei dacosak. Sötét hom­lokán fehér csillag. Pillan­tásra se méltat, elhalad mel­lettem. Hallom patái koppa- nását, halk horkanását, mi­előtt eltűnik a kanyarban. Hátrabámulok, még mindig nem ocsúdtam e valószerűt­len jelenségből, majd a vi­lág kásahegynyire gyűlt ér- telmetlénségeire gondolok és gyorsítok. Hiszen végül is csak egy ló volt. No meg amúgy is ellenkező irányba tartunk.. . Alig néhány száz métert haladok, amikor a szemközti sávban félig rakott kordé mellé érek. Rúdja a földön, rakománya a sötétben kive- hetetlen. Egy férfi tápászko- dik mellőle, táblából körü­lötte, szólongat, hogy Csillag, te büdös dög, hol vagy, hogy tehettél ilyet? Hangjában nincs harag, csak ámuló, hi­tetlenkedő csodálkozás. Új­ra és újra hívja az elbitan- golt lovat s,kereng körbe a kocsi körül, mintha csak bú- jócskáznának. Az ember nem akarja hinni, nem meri ér­teni ami történt. Rászólok: kell-e segítség? Tántorogva közelít, behajol az ablako­mon. A pálinkaszag letag­lóz. Széles gesztussal mu­tatja csúfságát. — Ez a dög itthagyott! — motyogása pa­nasz és jajszó egyszerre. Nem szánom. Az a ló tudta mit csinál. Cudar évekért fizet­het most. Emberem cigaret­tát kotor elő, tüzet kér. Mind­untalan elvéti a gyufa láng­ját. Köszönetfélét mormog és ingadozva* visszaindul árva kordájához, leül az üresen maradt rúdra. Fejét csó­válja. Indítok. Nem kérde­zem elvigyem-e, hátra se né­zek. Csillagnak szurkolok, a lázadónak. Hogy célhoz ér­jen. Hogy várja friss abrak és alom. Napok múlva vitt újra arra az utam. Már beköszöntött a csípős hideg- és az áthatol­hatatlan sötétségű este. Fe­szült figyelemmel vezettem. Ilyentájt bukkanak ki a semmiből azok a fantomala­kok, sötét felöltőben, sapká­ban, sálban, hogy az utolsó vagy az azutáni pillanatban legyenek csak láthatóvá. Vagy már csapódnak is a motorháztetőnek, zuhannak a kerék alá. Velük rémisztge­tem magam, ébren tartandó lankadó készenlétemet. S az­tán mégis ... Inkább sejtés, megérzés — valaki megy előt­tem. Nem az út szélén, vala­mivel beljebb. A fék bizto­san, nagy erővel dolgozik. Az utolsó métereken már csak lépésben gurulok. Előt­tem kivilágítatlan lovas ko­csi, megrakva fával és le­takarva kátránypapírral. A bakon magába roskadt alak, a megeresztett gyeplő ma- gárahagyottan himbálódzik kezében. Ember, ló, kocsi — egyetlen sötét köpenyeg. Szív­dobogva állok meg. Miből, hogyan jöttem rá mégis, hogy előttem akadály van? Nem tudom, áldom a szerencsé­met. S akkor, néhány lépés­nyi távolságból felfedezem a figyelmeztető jelei. A. pára a lovak szájából! Mintha ci­garettafüst kanyarogna. Öv'a.- tosan megelőzöm a szekeret, s hátrafordulok. Kutatom, nincs-e csillag az egyik ló homlokán. Kékesi Katalin tevőbb, hogy az alakulás óta már a harmadik titkár irá­nyítja munkájukat. Az elő­döket az élet .más, fontos posztokra állította. S talán ugyanezzel függ össze az a kritikus és önkritikus hang­nem — amit a hozzászólá- sokban is megerősítettek — amely az utánpótlással fog­lalkozott. Nem véletlenül, hiszen a legnagyobb erőfe­szítések ellenére sem sikerült a taglétszámot növelni, pó­tolni a nyugdíjba menőket, mert azok, akikre számítot­tak, vagy más munkahelyre, kerültek, vagy éppen katonai szolgálatra vonultak be. Azonban az a tény, hogy az irányításuk alá tartozó KISZ-alapszervezet jól mű­ködik, bizakodásra ad okot, hiszen dolgoznak a területen olyan tehetséges fiatalok, akikkel érdemes foglalkozni. Színvonalas pártoktatás Politizáló munkásokat sze­retnének a pályafenntartási kommunisták is. Ezért ör­vendetes, hogy sikerült a pártoktatások színvonalát ja­vítani, hogy a tagság fele kö­zépfokú politikai képzettség­gel rendelkezik. A politikai vitakörök ugyancsak jó le­hetőséget teremtenek az ak­tuális kül- és belpolitikai kérdések megtárgyalására, azonban a szétszórt munka­helyek, a személyi változások miatt nem minden alakult a legjobban. A beszámoló fölött nem alakult ki nagy vita, a hoz­zászólók azt jónak ítélték. Sőt, inkább olyan bíráló szó hangzott el, hogy igen sok pozitívumról keveset beszél­tek, hiszen jó a részvétel a társadalmi munkában, az újítási versenyben a záho­nyi üzemigazgatóságon belül a legjobbak között vannak, új alapokra kerültek a szo­cialista brigádok, s ennek már érezhető az eredménye. Kitárté munkával Végül is reális képet kap­tak a pályafenntartási kom­munisták az utóbbi években végzett munkáról. Ismerik ■azokat a gondokat is — mint a munkásokat szállító jár­művek hiányát —, amelyeket, évek óta felvetnek. Tisztá­ban vannak a feladatokkal is, hiszen olyan határozatot fogadtak el. amely- felöleli a legfontosabb'-- tennivalókat. Mindez kitartó munkát köve­tel tőlük, s ennek alapján szeretnének' színvonalasabb gazdasági és pártmunkát vé­gezni a jövőben. L. B. ALKALOIDA: Tanlaboratórium, minőségvizsgáló Jelentős létesítménnyel gaz­dagodott az idén a tiszavas- vári Alkaloida Vegyészeti Gyár. Negyvenkétmilliós be­ruházásból elkészült a gyár­nak az a szárnya, amelyben helyet kapott a korszerűen felszerelt tanlaboratórium. Ebben közel 100 vegyipari szakmunkástanulónak terem­tettek lehetőséget a laborató­riumi gyakorlatok megszer­zéséhez. Az új épületrészben műkö­dik az Alkaloida minőség- vizsgáló egysége, amelyben százan dolgoznak. Itt ellen­őrzik a gyárból kiszállításra kerülő mintegy 100 féle gyógyszer és növényvédő szer minőségét. Ennek a létesít­ménynek a működésével megoldódott a szállítási dol­gozók tisztálkodási lehetősé­ge is, mert részükre új für­dőt, öltözőt is építettek. DIRUVÁLL: Hímzett kosztüm külfüldre A női divat egyik diktáto­ra Nyugat-Németországban a TEUTLOFF kereskedelmi vállalat. Ez év negyedik ne- _ gyedében került kapcsolatba ' az NSZK-ibeli céggel a nyír­egyházi Divat Ruházati Vál­lalat. A háziipari szövetke­zettel együttműködve hím­zett felsőrészes női kosztü­möket s nadrágkosztümöket varrtak a DIRUVÁLL-ban a külföldi megrendelőnek. Az idei 1300 darabos szállítmány sikert altatott, ezért már meg is kötötte a két vállalat a szerződést jövőre havi ezer darab női kabát, illetve kosz­tüm gyártására. TARPA: Jutalom — tisztaságirt A tarpai Esze Tamás Ter­melőszövetkezetben évente értékelik az ágazatok közöt­ti tisztasági versenyt. Az er­kölcsi elismerés mellett ju­talmat is kapnak a kollektí­vák, különösen.. azok, ame­lyek harmadjára is legjob­bak kategóriájukban. Az ipa­ri ágazatban harmadszor el­ső a szeszfőzde, az állatte­nyésztésiben a Komlós, szin­tén harmadszor ért el első helyezést. A nyertesek közö­sen döntenek a jutalom fel- használásáról. A szeszfőz­de dolgozói családtagjaikkal autóbuszos országjáró kirán­dulást szerveznek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents