Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

1984. november 24. ifi Áz attasé Milyen kicsi a világ! J0"! doltam néhány hónappal ezelőtt, amikor a Szovjetunió új debreceni főkonzulja beikta­tásán megpillantottam a középmagas, még mindig'fiatalos férfit, aki szerényen félre­húzódott az ünneplők között. Honnan isme­rem? Merthogy ismerős, az biztos! Észre­vette méricskélő pillantásomat s .majd ami­kor egyik közös barátunk révén üdvözöl­hettük egymást, nyomban felkiáltottam: — Persze, hát te vagy! az Iványi, Peking­itől! Ö erre mosolyogva válaszolt: — Iványi, de a Bujtosról! Szervusz. Így találkoztam húszegynéhány év után Iványi Zoltánnal, akit mi annakidején csak úgy emlegettünk magunk között: „a diplo­mata”. Gyorsan felidéztük a hajdanvolt if­júi éveket, az estét, amikor a föld másik ré­széről hazalátogatván, kellemes estét ,törtöt-, tünk a sóstói teraszon. Mi tagadás, annak idején nagyon sokan irigyeltük a jó megje­lenésű bujtosi fiút, aki a sors szerencsés út­jain világlátó emberré vált. Most elmesélte, hogy mindez csak részben volt szerencse, nagyon kemény munka előz­te meg. Nyíregyházinak vallja magát, jóllehet, gyermekévei egy! részét Mátészalkán élte meg, ahol az apja kereskedősegéd volt. Való igaz azonban, hogy amikor már felfogta a körülötte zajló életet, a család Nyíregyházán, a Bujtoson, az Ibolya utcán lakott. — Az Ibolya utca végén lévő legelőn so­kat fociztunk, erre ma is tisztán emlékszem. Ott tanultam meg — amit későbbi életem­ben sem felejtettem el — hogy ha felrúg­nak, el kell viselni a fájdalmat, fel kell tá- pászkodni és nyomban tovább futni! Mi bujtosi srácok egymással szemben sohasem voltunk durvák, de egymás között a fizikai erő, az állóképesség, az ügyesség szerint rangsoroltunk. Aztán nagy volt közöttünk az összetartás, erős a véd- és dacszövetség. A haverok például nekem gyakran segítettek a házimunkában, hogy a szüleim engem is elengedjenek játszani. Aztán még valami, edzettségünket általában azzal mértük, hogy húsvétkor megmártóztunk a bujtosi bánya­tó vizében. Évtizedek után is San, Iv£ő£ a bujtosi gyermekkorból a jó fizikai erőn­létet, a fáradalmak leküzdésének képessé­gét, a kísérletező kedvet, a szilárd akaratot vitte magával. Hozta persze a nyersességet, a gyors szókimondást is, amit későbbi pá­lyája során fel kellett cserélnie az árnyal­tabb kifejezési módokkal, a korrekt, válasz­tékosabb stílussal. Meg kellett tanulnia a fe­gyelmezett gondolkodást, s majd a pontos, plasztikus kifejezést szóban és írásban, ma­gyarul és idegen nyelveken. De addig még hosszú út vezetett. — Négyjen voltunk testvérek, három lány és én, de a szüleim a szűkös anyagiak mel­lett is nagy súlyt fektettek a taníttatásunk­ra. Én az általános iskola elvégzése után a nagy hírű Kossuth Lajos Gimnázium tanuló­ja lettem. Talán nem sértem meg egykori osztálytársaimat, amikor megvallom: jófor­mán egyikünk sem árult el az osztályban különleges tehetséget. Mi amolyan jó köze­pes képességű, szívós osztályközösség vol­tunk, de mindannyian vittük valamire. Nem­rég tartottuk a 30 éves érettségi találkozón­kat és nagyon jó érzés volt tapasztalni, hogy azok is értékes emberek lettek, akik egyko­ron a nélkülözés, a munkaalkalom hiányában Budapestre, Miskolcra vagy az ország más részeire kényszerültek, s azok is, akik hely­ben maradtak. Nagyon örültem, amikor megláttam Csisztu Lacit, aki most a nyír­egyházi városi pártbizottság titkára. Ugrálunk az időben, Se,lehoí vissza. Maga is nevet, amikor rákérdezek: hogy is történt az ő „nagy utazása”, amikor a repülőgép Pekingben landolt vele? — Érettségire készültünk, s nekem minden vágyam az volt, hogy orvos legyek. Aztán történt, hogy egy napon idegen emberek ér­keztek a gimnáziumba, mint később kide­rült, a Külügyminisztériumból s kérték, hogy beszélhessenek munkásszármazású végzősökkel. így jutottak el hozzám is, kér­dezték, nem volna-e kedvem diplomáciai pályára lépni? Először megijedtem, hiszen addig sohasem fordult meg a fejemben effé­le gondolat, meg tartottam attól is, hogy oda sok idegen nyelvet kell tudni. Az idegen emberek bátorítottak, ne féljek, mehetek majd megfelelő iskolára, fizetni nem kell a szüleimnek. Az az igazság, hogy valósággal „megfőztek”, igent mondtam, s így kerül­tem a Külügyi Főiskola hallgatóinak sorába. Elgondolkodik, s aztán helyesbít: — Valójában mégsem lettem „külügyes”, mert mire elkezdhettük volna a tanulást, megszűnt az iskola. így aztán két szék között a pad alá estem. Érettségivel a zsebemben kint voltam az utcán. De hát egy bujtosi sgutg elkeseredjék. Arra egy percig sem gondolt, hogy valamilyen hivatalban stemplizzen, ezért elment Miskolcra, fizikai munka után. A Miskolci Földkotró Vállalatnál helyezke­dett el, ahol a nehéz munkáért viszonylag tisztességesen fizettek, így a család segítsé­gére is lehetett. — Egyszer aztán jött a postás, táviratot hozott, amelyben az állt: jelentkezzek a kül- ügyben. Ott közölték velem; ha akarom, el­végezhetem a követségi titkárképző iskolát. Persze, hogy akartam, s amikor sikerrel megfeleltem minden vizsgán, nyomban fel­kínálták: menjek el Peking.be, az ottani ma­gyar követségre, titkárnak. Iványi Zoltán életében akkor ült először repülőgépen, amikor a Ferihegyről elindult Kínába. — Ültem a gépen, félni nem féltem, de rettenetesen izgultam. Végiggondoltam: te jó ég, én, a nyíregyházi srác most elmegyek a világ másik végibe! Igen, jól emlékszem, ott fenn tízezer méter magasan a szüléimre, a testvéreimre gondoltam, meg a Bujtosra, amely nekünk ugyanolyan küzdőtér volt, mint a Pál utcai fiúknak a Fűvészkert... Persze, hogy nem tudott akkor még kínai­ul. Azzal engedték el a külügyből: eredj, dolgozz és tanulj! Ennek igyekezett megfe­lelni, több nagykövet mellett dolgozott sze­mélyi titkárként Kínában. Nógrádi Sándor­ra emlékszik a legszívesebben, akitől nagyon sokat tanult, nemcsak szakmai dolgot, ha­nem emberséget, bölcs gondolkodást. — Nekem mindvégig különös világ volt Kína, ahol mindenekelőtt a sajátos szoká­sokat kellett elsajátítani. A nehézségek mel­lett voltak örökké emlékezetes események is. Találkozhattam híres emberekkel, neves politikusokkal, több ízben ott lehettem Csou En-laj közelében is . .. Hat évig teljesített diplomáciai szolgála­tot Kínában, majd a küldetés végeztével ha­zatért, „a központban” dolgozott, beiratko­zott a jogtudományi egyetemre, ám ezt a tanulmányt megszakította az újabb kikül­detés. — Ezúttal Törökországba szólított újabb feladatom, az ottani magyar követség sajtó- és kultúrattaséja lettem. So­kan el sem hiszik talán, mennyi munkával jár ez: két ország kiegyensúlyozott kapcso­latához jelentős segítséget adhat a rendsze­res, megbízható és tárgyilagos, gyors tájé­koztatás. Hazánk megismerése, megismerte­tése függött a jó sajtómunkától, s én ezt igyekeztem rendesen elvégezni. Közben persze megtanult törökül, elsajá­tította az angol nyelvet is. Fél évtizednyi ideig dolgozott Törökországban, s amikor véget ért szolgálata, ismét itthon kezdett nehéz munkához. Életének egyik kiemelkedő állomásaként tartja számon, hogy — fontos megbízatás­nak téve eleget — tagja lehetett a vietnami béke megvalósítását segítő Nemzetközi El­lenőrző Bizottság magyar csoportjának. Innen hazatérve igyekezett bepótolni a ta­nulmányokban mindazt, amit a diplomáciai pálya váratlan feladatai megakadályoztak. Politikatudományokkal foglalkozott, a leg­magasabb szinten, doktori címet is ennek során szerzett.' Most a Külügyminisztéri­um Pr°t° kollosztályának főelőadója — * így találkozhattunk Debrecenben is — de sejttette: ez a mostani beosztása is erőgyűjtés, felkészülés újabb küldetésre. Még jócskán van ideje, innen az ötven esztendőn. Angyal Sándor Művész páros Fesztiváltudósítások, díjak, (kritikák adtak már hírt egy szovjet filmről, amellyel e napokban a magyar közönség is megismerkedhet. Az im­már világhírű művészházas­pár — Gleb Panfilov rendező és Inna Csurikova színésznő — új filmjéről, .a Vasszáról van szó. Ezúttal nem a mű­iről kívánunk szólni, hanem a rendezőről és a főszereplő­ről, annál is inkább, mert előreláthatóan novemberben sorozat kezdődik televíziónk­ban Panfilov alkotásaiból, Csűri kovát pedig hamarosan egy másik filmben — Harc­téri regény — is láthatjuk. Tizenhat évvel ezelőtt mu­tatkozott be első alkotásával Gleb Panfilov. Ez a film a csodálatos A tűzön nincs át­kelés volt. A forgatás alatt szoros művészi és emberi kapcsolat szövődött a rende­ző és színésznője, Csurikova között. Mindkettő j ük sorsa eltér a szokványostól. Panfi­lov mérnök volt egy uráli gyárban, aztán Komszomol- funikcionárius lett. Később többféle csábító lehetőség kí­nálkozott számára, de átpár­tolt a filmhez. Döntő elhatá­rozás a Szállnak a darvak megtekintése után érlelődött meg benne. De hogyan kezd­jen hozzá? Amatőrfilmezés­sel próbálkozott, de ez nem elégítette ki. 1960-ban a moszkvai Állami Filmfőisko­la operatőr szakának levelező hallgatója lett. De a rendezés jobban érdekelte, otthagyta az operatőr szakot, és kezdett mindent élőiről... Inna Csurikova a színiis- kola elvégzése után az ifjú­sági színház tagja lett, ahol Baba Jaga boszorkányt, me­seál,latokat és-hfisahip Szere­peket bizíák ifá.’ Néha-néha kapott epizódszerepeket fil­mekben, ezek majdnem kizá­rólag karikatúrák voltak. Telt az idő, és életében nem változott semmi. Akkor közbeszólt a sors. Panfilov szereplőket keresett első filmjéhez. Csurikova is a je­löltek között volt. És hiába akarták rábírni tapasztalt kollégái a rendezőt, hogy mást válasszon, ő bízott a fi­atal színésznőben. (Akit a New York Times egy cikké­A különböző olvasói ízlés­típusok képviselői óhajának és a műfaji sokféleség csábí­tásának engedve, a szépiro­dalom világa helyett ezúttal a szociológiáéba (kalauzolom rovatunk olvasóit. Egy mére­teiben szerény, jelentőségé­ben viszont annál nagyobb szociográfiai írásművet aján­lok tanulmányozásra. Azok után, hogy az irodalmunk je­lenét féltő és jövőjéért aggó­dó pesszimista körökben el­hangzó vélemény szerint a határainkon belüli írásművé­szet kiszáradóban lévő fájá­nak már csaknem pusztán ez az ága hoz életképes hajtáso­kat, kirándulni sem haszon­talan erre a területre. Mátyus Aliz és Tausz Ka­talin egy-egy vallatóra fogott borsodi település: a Hollóhá­za vonzáskörzetébe tartozó Pusztafalu, illetve a Sátoral­jaújhelytől alig néhány kilo­méterre fekvő Károlyfalva lakóinak életviszonyait tár­ják fel és írják le könyvük­ben. Mátyus Aliz az egykori nyakas, rátarti „maga-ura’’ paraszt örökségét és örökösét ben „a XXI. század színész­nőjének” nevezett.) Így jött létre a kitűnő ket­tős, amelyben megtalálták önmagukat. Kapcsolatuk pá­ratlanul harmonikus, mind­ketten a maguk módján ér­dekes egyéniségek. Nehéz megállapítani, melyikük a hangadó. Az elsőbbséget ál­talában Panfilovnak, a ren­dezőnek adják. De úgy tűnik, rendezése mindenekelőtt azért olyan meggyőző, mert Inna Csurikova bensőséges játékára támaszkodik. Jött a Kezdet — amelyben egy üze­mi munkásnő Szent Johannát játssza, — a Szót kérek, amelyben Süksin is játszott, a Valentyina — és a siker, el­ismerés mindkettőjüknek. Munka közben teljesen el­lentétes ,a magatartásuk. Az egyszerű, nyílt Csurikova a felvételek előtt csendes, min­dentől eltávolodik, magába zárkózik. Minden jellemző vonása eltűnik, és egy új em­bernek ad helyet: annak, akit alakítania kell. Panfilov ezzel szemben munka közben sokkal inkább vonja be vizsgálódási körébe. Azt a réteget, amelynek haj­dan a föld adott rangot. A birtokolt földterület nagysá­ga és az a tulajdonsága, „ ... hogy tud-e hozzá kapa- r in tani-.s zápor í tani, földet még hozzátenni”. Tausz Ka­talin ezzel szemben a termé­szeti és az emberi törvények előtti meghajlásra, a hallga­tás, a tűrés, az alárendelődés és a belenyugvás képességé­re nevelt volt uradalmi cse­lédek és leszármazottaik év­tizedekkel későbbi életvite­lét, habitusát elemzi. Ketten együtt pedig egész mozgás­ban lévő historikumunkat, s a felgyorsult történések mö­gött a kevésbé változót. Arra a mindig izgalmas és sokakat foglalkoztató kérdés­re keresik a választ, hogy „Mit is jelentenek a való­ságban azonosnak tűnő törté­nelmi fordulatok, amikor el­térő tapasztalaid, magatartá- sú, értékrendű paraszti réte­gekben játszódnak le”. A fiatalokat jellemző hévvel és szenvedélyességgel azt kutat­ják, hogy „Hogyan reagál­nak a földosztásra, a téesz- szervezésre, a begyűjtésekre, a válságokra a generációk óta makacs kitartással dol­gozó „maga-ura” párásítók — s hogyan élik meg mind­ezt a Puszták népe feiszaba­ő maga, mint bármely más helyzetben. Elárasztja kör­nyezetét akaraterejével, ener­giájával, felélénkíti stábját. Gorkij Vassza Zseleznová- jának filmváltozata elkészí­tésekor megkérdezték tőle: azon kívül, hogy filmjeinek középpontjában általában asszonyok állnak, mi ösztö­nözte a darab megfilmesíté­sére? Válasza a többi között így hangzott: „Hogy miért határoztuk el magunkat ép­pen most, 30 évvel az első filmváltozat elkészítése után, ennek a filmnek a forgatásá­ra? Több oka volt. Elsősor­ban, hogy új szemlélettel akartuk Vassza jellemét meg­mutatni, és mindent, ami ve­le történik. A középpontban itt egy új, erős, nagyon érde­kes asszony áll, akinek figu­rája minden inkább, mint vaskemény, habár „Zselezo” vasat jelent. Azt hiszem, ne­vétől sok rendező engedte magát befolyásolni. De ez a férje neve, az ő leánykori ne­ve „Hrabova” (bátorság). Rövidesen megismerkedhe­tünk a Vassza című kétré­szes, színes filmmel, amely­ben Panfilov irányításával Csurikova mellett olyan ne­ves művészek játszanak, mint Vagyim Medvegyev, Valen- tyina Tyeliiskina, Jana Pop- lavszkaja. És röviddel utána a képernyőn láthatjuk újra a kitűnő művészházaspár kö­zös alkotásait. E. M. dított cselédei, akik meg­szokták a függőséget, s akik számára az önállóság sokszor veszedelmesebb, mint a ki­szolgáltatottság”. S teszik mindezt a mind nagyobb re­ményekre jogosító szocioló giai kutatás jól bevált mód­szerével. Aki szenzációt keres benne, ennek ellenére csalódik. Nem szolgál semmi rendkívülivel. De alapos, kiérlelt munka. A maga nemében hibátlan. S emellett élvezetes, jó olvas­mány. Külön-külön is. így egymás mellett pedig még inkább az. A parasztság kü­lönböző eredetű rétegeinek, s e társadalmi kategóriák egyes nemzedékeinek ’45 utáni történelmünk sorsfor­dító mozzanataira adott elté­rő állásfoglalásaira, e véle­ménykülönbségek genezisére irányítja a figyelmet. A frappáns cím már ön­magában is jó hírverése a műnék. A felszabadulásunk közelgő 40. évfordulója előtti tisztelgés szándékával válasz­tott tárgya, a témában -rejlő lehetőségek felismerése és igénye, tanárosan pontos ki­aknázása joggal keltette fei a szakemberek érdeklődését. Vitathatatlan erényei remél­hetően kivívják az osztatlan olvasói elismerést is. Tidrenczel Sándor A művészházaspár ■ ■ Örökség és örökösök (MÁTYUS ALIZ—TAUSZ KATALIN: MAGA-URA PARASZTOK ÉS URADALMI CSELÉDEK. BP„ 1984. MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ. 317. P. — GYORSULÓ IDŐ) ilM HÉTVÉGI melléklet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents