Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

után, 1922—25 között az Operaházban volt rendezőasz- sziáztens. 1925—32-ig zeneszerzést tanult, 1928 és ’32 között Kodály Zoltán tanítványa. 1933-tól az Operaház rendezője, majd főrendezője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola zenei rendezői főtanszakának vezetője, majd az (iskola főiigazgatója, a Színházi és Filmművészeti Szövetség elnöke volt. Háromszoros Kossuth-díjas, kiváló művész.

Évszámok, adatok, mögöttük a sokoldalú, szenvedélyesen dolgozó, nagy tudású ember. Hogyan is (írt róla 75. születésnapja alkalmából Bessenyei Ferenc? „Akihez közülünk olyan kegyes volt a sors, hogy ennek az üstökös- '(iek a fénycsóvájába kerülhetett, az magán hordja a jegyeit, amíg él. Ö az utolsó polihisztor, akiben együtt a zene, a cselekvés.”

Nevéhez kiváló operarendezések fűződnek, mint az 1934-es Don Oarlos, az 1937-es Tosca és Turandot, a felszabadulás után az Othello, Mejtusz Ifjú Gárdája. Híre túljutott a határokon, a milánói Scalába, a velencei Ha Fenicébe, a bécsi Staatsoperbe hívták a Turandotot, a Bohéméletet, a Faustot színpadra állítani.

A felszabadulás után a prózai színház fedé is fordult érdeklődése. Megrendezte a Nemzetiben a III. Richardot és az Othellót, a Madách- ban a Rokonokat, az Operett Színházban a Szabad szelet. Munkálnak méltatásaiban visszatérő jelzők: színpadi titkok beavatottja, zsonglőrje, varázslója, virtuóz játékmestere.

A filmművészet is izgatta alkotói fantáziáját. Nevéhez fűződik az első magyar zenés film, a Gül Baba rendezése 1938-ban, továbbá az első színes filmé, a Ludas Matyié 1949-ben.

1965-ben nyugdíjba ment, de tovább tanított. Helyem ötödik születésnapján Major Tamás "köszöntötte a Rádióban, Sándor -Judit a Muzsika című lapban. A töhbi között ezt írta: „Semmitől sem irtózott úgy, mint a közönytől, semmi sem dühítette úgy, mint a langymeleg középszer, semmire sem áldozott annyi időt, energiát, mint arra, hogy a rutin-attitűdből kirázza munkatársait, és megteremtse s fenn is tartsa azt <az izgalmasan feszült atmoszférát a színpadon, ami nélkül nem tudott dolgozni.”

E. M.

Nádasdy Kálmán emlékezete

„Nádasdy mindig adott, mindig osztogatta a kincseit, és nagyon sok kincse volt. Benne egyesült a XX. századi magyar kultúra különleges gazdagsága, Ady Endre költészete, Bartók és Kodály zenéje, pedagógiája, a magyar kabaré, a dalművészet, az ope- Tettirodalom ihletése, a zenés és prózai világirodalom teljessége fért el tudásában, és kelt életre prosperál magatartásával”

— írta 1983 augusztusában Lengyel György az Új Tükörben, Nádasdy Kálmánra emlékezve.

November 27-én lenne 80 éves, ha négy esztendeje nem ragadta volna el (a hirtelen

halál. Hat évtizedes páratlanul gazdag életpálya zárult ■le azon az áprilisi napon. Mindössze 16 éves volt, amikor a iközépiákolás fiú olasz nyelvgyakorlásként lefordította a Gianni Schicchit. Az

Operaház aztán ennek alapján megrendelte tőle a műfordítást. S ettől kezdve volt zenés és prózai színházak rendezője, tanár és igazgató, fordító és zeneszerző.

A középiskola elvégzése

Dohányvágó gép.

Díszes és egyszerű dohányzacskó.

(Császár Csaba felvételei)

Farlat i B fnczár*ícft ni be n

Az utóbbi idők legrangosabb képanyagát Stéhlik János tőművész mutatta be a nyíregyházi Benczúr Gyula-terem! A Szegeden élő fiatal alkotó szerelmese a tájnak, a Tiszái a tanyai világnak. Derű, hangulat sugárzik minden képérő nagy sikerű bemutató anyagából ezúttal két képet közlünk

Mocsaras vidék

Őszi napsütés. (Elek Emil felvételei)

HÉTVÉGI MELLÉKLET

E

F m ® * • » £ __

ciii men nem ért c7iiÍPfPCR9iirsi

Az évek vonulását ki állítja meg?

Mézes Lajos tanár úr reszkető mutatóujja közel három óra hosszat sorjáz az egykori pedagógiai gimnázium — a „fiúképző” — harminc évvel ezelőtt érettségizett növendékeinek névsorán. Ők voltak azok, akik négyéves képzés után egy esztendőt ,,gyakorlóéves tanítóként”

dolgoztak valamelyik falusi iskolában, $ csak azután tettek pedagógiai vizsgát, szereztek képesítést az általános iskola alsó tagozatában való oktatásra.

— Mi voltunk azok, akik vállaltuk ezt a nehéz, de komoly és felemelő feladatot; s lám, mindannyian sokra vittük — mondja a tánctanár, feledve, hogy már az egykori értékelés is hangsúlyozta: a tanítójelöltek nem voltak kellően felkészülve, nem álltak helyt a várt mértékben.

A-tól Z-ig hosszú a névsor, öt éve találkoztak legutóbb; van, aki harminc év után csak a mostani érettségi találkozóra jött el. Fél évtized vagy három — ugyan az az izgalom, feszültség az arcokon; hogyan lehetne néhány percbe belesűríteni az éveket?

Az óvónőképző intézet adjunktusa nem válaszolt a hívó levélre; nem volt bizonyos

benne, hogy el tud jönni hogy ideér az ország másih végéről. S most mégis itt van. Tíz mondat; ennyi jái neki, ennyi mindenkinek Minden szó megfontolt és megszenvedett; egy zaklatod magán- és közélet állomásai.

által megfertőzött, tönkretett óvodás és kisiskolás; legyetek figyelemmel, legyetek figyelemmel.

A plébános az egykori igazgatóhoz intézi szavait: emlékezem az igazgató úr megdöbbent arcára, amikor

egykori gimnazista ezért maradt távol; ahogy a Svédországban élő, világhírű építészmérnök is. A római sebészprofesszor, neves orvostanár üzent: még ma telefonálni fog. {Nagy zsivány volt világéletében, mondja Mézes tanár úr; négy-öt dolgozatot is diktált egy időben.)

A hatvanból vagy tizenöten nem jöttek el a találkozóra. Ki látta őket? Ki találkozott velük? Ki tud róluk?

A bécsi vállalat személyzeti és oktatási osztályának vezetője keresi a szavakat; 1946-ban, amikor falusi gyerekként idekerültem, még kopaszon álltam itt; mára megkopaszodtam; köszönöm a levelet, amelyben csak eny- nyi állt: „ha időd engedi, gyere; meglátod, megéri.”

Mézes tanár úr másik névre bök. Aztán újra másikra, és újra és újra.

Meghalt. Meghalt. Meghalt. Meghalt. Születtek 1932-ben.

Bepárásodnak a szemek; most melyikünk következik?

Komorabb lesz mindenki ezután, megkeményednek az arcvonások. Több szó esik betegségről — a kifáradt idegekről, a rakoncátlankodó gyomorról, légszomjról beszél az is. aki életében nem szívott cigarettát.

Nagy szobrász az idő. Súlyosak a lélek legmélyén mérlegre tett évek.

Herceg Árpád:

Az évek és az emlékezet

közöltem, hogy papi szemináriumba iratkozok be; hallom, tán még ma sem bocsátott meg nekem.

Ne nyugodjék le a nap a te haragvásoddal, mondja a volt igazgató; legtehetségesebb növendékem voltál, nagy dolgokra hivatott; mos- tanig alig hallottam sorodról.

A szakközépiskolai kollégium igazgatója üdvözletét küldi: mondják, hogy pszichológus lett; bizonyára, sajnálja azt a tíz percet, ami alatt közeli lakásáról idesétálna. így van ezzel a szállítási vállalat osztályvezetője is; tán kétszáz méterre lakik ide; innét a harmadik ház, egészíti ki valaki; 'nagyon messze van, a világ vége.

Kanada is messze van; a. turístaútievéllel távozott

család, válás, öngyilkossági kísérlet; huszonöt év nevelő- tanárkodás egy szakmunkás- képző fiúkollégiumában; főiskola, egyetem, kitűnő vizsgák, de tanári katedra nem jutott neki; ebben a városban nem. Öt éve elhívták innét docensnek. Némileg kárpótolva érzi magát a süly- lyesztőben töltött két és fél évtizedért.

A Közmű- és Mélyépítő Vállalat mérnökével csupán annyi történt, hogy lánya mára másodikos gimnazista lett; ennyit tart fontosnak elmondani.

A neves gyógypedagógusból a szakma iránti rajongás beszél; legyetek nagyobb figyelemmel a gyermeki lélek iránt! Magunk között szólva, rengeteg a degene- rált, az emberi közömbösség