Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-14 / 267. szám

1984. november 14. Kelet-Magyarország 3 Élmények emberközelből SZŰKSZAVÚ EMBER Bácskái Gyula. Szavát még sérelem esetén is alig hal­lani. Inkább emésztette magát akkor is, amikor pe­dig napnál világosabb volt, hogy neki van igaza. Akit utána vettek fel raktáros­nak a vállalathoz, maga­sabbra értékelték azonnal, mint őt, oly sok évi becsü­letes munka után. Hallgatott sérelméről. Akkor szólt róla, amikor a napokban Miskolczi Tibor, a pártszervezet titkára és társa felkereste Nagyhalá­szon a három hónap óta betegeskedő embert. Meg is lepődött, amikor a nyír­egyházi elvtársak beállí­tottak hozzájuk. Hamaro­san poharak kerültek az asztalra és saját termésű ezerjó. Szívesen kínálta vendégeit a házigazda, s jóízűen folyt a jó szó is. Nemcsak az idei szeszélyes, szőlőszemeket éppen csak érlelő időjárás okozta gon­dokról szőtték egymás kö­zött a beszélgetés és a bi­zalom fonalát, hanem az üzemi gondokról, a párt­életről, családról, a világ dolgairól is. A szűkszavú ember mindjobban kitárta lelkét. Bő másfél óráig tartott a látogatás. Szíves szóval, elvtársi légkörben. Marasz­talta a gazda és felesége a kedves vendégeket. Még arra is szakítottak időt, hogy megnézzék, dicsérjék a kiskertet, a szép sertése­ket, a ház asszonyát, aki betegen is példásan ellátja a ház körüli teendőket. Az­tán elköszöntek. Annak reményében, hogy megis­métlik a kellemes látoga­tást. A BETEGESKEDŐ RAK­TÁROS ilyen közelinek és közvetlennek talán még soha nem érezte magához ezeket az embereket, mint most. örült, hogy itt hal­lotta tőlük: visszavárunk! De Miskolcziék is meggyő­ződhettek a raktáros ra­gaszkodásáról. A Nyíregy­házi Mezőgazdasági Gép­gyártó Vállalat munkása szívből vallotta: nagyon hiányzik számára az üzem, a munkatársak, s alig vár­ja, hogy gyógyultan ismét ott legyen övéi között. Egyetlen beszélgetés han­gulatát, légkörét, epizódja­it próbáltuk felidézni ab­ból a csaknem harminchá­romezerből, amelyek a na­pokban, reggel és este, mű­szak előtt és után, otthon, műhelyben, a duruzsoló gé­pek szomszédságában, az almáskertekben és a szán­tóföldeken zajlottak. Be­szélnek az emberek az élet örömeiről, gondjairól, kö­zös dolgainkról, a politi­káról, a nehézségekről és az okokról, szinte kizáró­lag a jobbítás, a kiútkere­sés szándékával. Nem gon­dolom azt, hogy valameny- nyi olyan meghitt, benső­séges volt, mint az emlí­tett. Pártéi etünkben a ta­pasztalható szürkeség mel­lett azonban üdítő beszél­getések is jócskán voltak. Ezekre van nagy szükség. A munkásnő, a tervező- mérnök, az elektroműsze­rész és a lakatos elmond­ták: rajtunk, mindannyiun­kon múlik, hogy legyen időnk és türelmünk egy­másra. Ne csak most, más­kor is! Figyeljünk arra, amit az emberek, kommu­nisták és pártonkívüliek, a fiatalok és öregek, a nők és az egyedülállók monda­nak. Egymásnak és ne­künk, mert nem önös cél­lal teszik. VAJON ILYEN ÉRZÉ­SEKKEL fogadjuk-e min­dig gondolataikat? Nem vagyunk-e olykor bizal­matlanok egymással szem­ben a nehézségek megíté­lésében és leküzdésében, amikor egymásnak ellent­mondó módszereket val­lunk? Nem vágjuk-e köny- nyen egymás fejéhez a megpecsételő jelzőket türel­mes, kulturált vita helyett? Fiatal tehetséges kutatók beszéltek sikereikről az Universilben, kitüntetett újítanék a Nyíregyházi Konzervgyárban, fejlesz­tők a Taurusban, gazdasá­gi munkaközösségben dol­gozó szocialista brigádta­gok több üzemünkben. Kis­mamák lepődtek meg, öre­gek örültek, amikor ajtót nyitottak munkatársaik otthonaikban. Várták őket, mert tudtak róla, hogy mennek beszélgetni. Ér­deklődni: hogyan élnek, mi a véleményük politikánk­ról, az üzemiről . . . E beszélgetések értéké­ről vallotta egyik párttit­kár: „Nem szükséges hoz­zájuk fillérnyi beruházás sem, csak figyelmesség. Mégis oly kevés időt, .ener­giát fordítunk rájuk. Pe­dig ezek a beszélgetések újra megmutatták: így ke­rülhetünk emberközelbe egymással.” Ezek az esz­mecserék, viták formálják és alakítják a helyi politi­kát. Egy fiatal párttitkár asszony egyórányi szenve­délyes vitáról mondta: „Jó­ízű beszélgetés volt a kivá­ló újítónővel, s úgy érzem, csak abbahagytuk és nem befejeztük a beszélgetést.” PÉLDÁK SOKASÁGAT, a beszélgetések sokszínűsé­gét említhetném. Gondo­lom, ennyiből is kiderül: a világon semmi nem pótol­hatja a közvetlen élményt, a személyes kapcsolatot, az okos vitát, a szenvedélyes­ség légkörét, amelyek ki­alakulhatnak, ha óhajtjuk, ha feltételeit közösen meg­teremtjük. A meghitt be­szélgetések mindig akar­nak valamit. Felemelnek, megerősítenek, cáfolnak, gondolkodóba ejtenek, el­képzeléseket változtatnak meg, figyelmeztetnek, inte­nek gyengeségeinkre, a pártélet gondjaira, fehér foltjaira, sok-sok minden­re. Farkas Kálmán Szabályozók A közelmúltban kezdték meg a Kelet-magyarországi Faipari Vállalatnál a va tokos ajtók gyártását. Az új terméket kooperációs munkában a Fémmunkás Vállalat balkányi üzemé­vel közösen gyártja a nyíregyházi vállalat. Képünkön: Szokoi Sándor, Fehér József, Szu- hánszki István és Szoboszlai Tamás szereli össze az ajtókat. (GB) Vándorlás a Vertikálban Hová mennek a kilépők? Százötven dolgozóból naponta harminc, van úgy, hogy negyven nem megy be dolgozni ?. baktalórántházi Vertikal konfekcióüzemébe, A többség betegség, a kisebb rész sza­badság miatt marad távol. Jelenleg az ipari szövetkezet konfekciórészlegében az évente kiesett, fizetés nélküli .mun­kanapok száma meghaladja a negyvenet. Vagyis durván számolva ez két hónap. Pedig minden rózsásnak tűnt még néhány esztendő­vel ezelőtt. A hetvenes évek végén kétszázharmincan dol­goztak a szövetkezet konfek­cióüzemében. A nyolcvanas évek legelején stabilizálódni látszott a létszám, s ami a legfontosabb, fiatal nők al­kották a varroda gerincét. Igaz, egyszerre sohasem vol­taik ennyien az üzemben, hi­szen fiatalokról lévén szó, többen gyermekgondozási sza­badságukat töltötték. Aztán sokan nem mentek vissza a szövetkezetbe a három év le­telte uitán. Most ott tartanak, alig százötven munkásnő ta­lálható az üzemben. Szervezés, bér — Ha tényleg lennének ennyien — kesereg Tóth László üzemvezető. — Min­den reggel azzal kezdjük a munkát, megnézzük, hányán jöttek be és akkor átcsopor­tosítjuk a dolgozókat. Mert minden munkafolyamatot el kell végezni, nem lehet egyik szalagon sem több, vagy ke­vesebb munkáskéz. Nap, mint nap szervezési gondjaink vannak. Ez persze kihat a termelékenységre, ugyanak­kor a munkabérekre is. Akkor kezdett rohamosan csökkenni a dolgozók száma, amikor a környező települé­seken a termelőszövetkezetek is megszervezték varrodáikat, fonodáikat. Leveleken, Ra- mocsaházán, Petneházán, Va­— Nem lehet igaz! Ezt a szerencsét, hogy itt talá­lom dnt a vendéglőben, kedves... — Pszt... Kérem, ne em­lítse a beosztásomat! Ma­gánemberként tartózkodom itt a saját vodkám mel­lett. Üljön le! Iszik egyet? — Könyörtelenül megtil­totta az orvos, ezért hát, ha volna olyan kedves, és te­kintettel lenne arra, hogy... — Ostobaság! — Még senkinek sem ártott meg egy pohárkával! Na, tölt­sünk! — Természetesen, ha már volt olyan szíves, de talán bátorkodom emlékeztetni arra, hogy hosszú idő óta folyamodom, hogy ön, ked­ves ... — Pszt! Ne említse a be­osztásomat! Minek kell mindenkinek tudnia? Am.i pedig az ön dolgát illeti, emlékszem, persze hogy emlékszem. — Elnézését kérem, hogy bátorkodtam megzavarni a nyugalmát, de nemrégiben éppen ön volt szíves meg­jelölni egy időpontot... — Sajnos, igen fontos ügyben el kellett utaznom. — Természetesen, nem szemrehányásképpen mond­tam, csak szerettem volna tisztelettel emlékeztetni önt, milyen körülmények között élek. A lakás ned­ves, a fürdőszoba használ­hatatlan, mindenhol beá­zik .. v — Mindenki azt hiszi, hogy különleges helyzet­ben van. De ha azt mond­tam önnek, hogy emlékez­ni fogok, akkor úgy is lesz! Három nap múlva az ügy el lesz intézve. — Három nap múlva? Azt sem tudom, hogyan háláljam meg, kedves ... — Pszt! Szóra sem ér­demes. Apróság. — Három nap múlva te­hát lesz egy tiszta, száraz, fürdőszobás lakásom? — Magam nézek utána! — Hogyan köszönjem meg önnek, kedves vízve­zeték-szerelő elvtárs? — Na tessék! Az isten szerelmére! Hányszor kér­tem, hogy ne említse a be­osztásomat! Most aztán mások is rögtön hozzám fordulnak. Az egyiknél fo­lyik, a másiknál csöpög a csap, a harmadiknál kilyu­kadt a cső... És mindez ki­nek fog gondot okozni? ön­nek, miniszter eltárs! Adamecz Kálmán fordítása ján, Ófehéntón, Pusztadobo­son melléküzemágként ter­melnek a téeszekben, s ép­pen ezekről a helyekről jár­tak és járnak be a dolgozók. — Volt olyan, amikor egy­szerre nyolc, tíz, sőt húsz dolgozónk kérte ki a munka­könyvét — szól a nem is tá­voli múltról Végh Sándor, a szövetkezet elnöke. — A pót­lás teljes mértékben sohasem sikerült, ráadásul számol­nunk kellett azzal, hogy a? új dolgozók még nem tanul­ták meg jól az egyes munka­folyamaitokat. így a termelé­sünk ezzel együtt csökkent, s az idén sem tudjuk teljesí­teni maradéktalanul vállalá­sainkat. Tervezéskor talán lehetett volna erre számítani, hiszen nem ez az első év, hogy el­mennek a szövetkezetből. Er­re azonban nem gondoltak akkor a Vertikálban. — Egy nyugatnémet cég megrendelésére végzünk most bérmunkát — folytatja az el­nök. — Elrendeltem, hogy szombatonként is kell dol­gozni. Néha csak lézengtek az üzemben, pedig ezerforintos prémium volt kitűzve, s a teljesítménytől függően még ezerforintos pluszjutalom il­lette meg a dolgozóikat. Ez sem hatott csábítókig. Érződik a hcmcpuSafor» A nyugatnémet export ki­sebb része meghiúsult. Ennek a következményeit a szövet­kezet látja és állja, súlyos százezrek forognak kockán. S hogy miért nem jöttek dol­gozni, erre csak feltevés van, de minden bizonnyal az őszi betakarítás, az almaszedés a fő ok. Hadd álljon itt két mun­kásnő véleménye a jövésről- menésről. Dobronyi Katalin kilenc esztendeje dölgozik a Vertikálban, Laskodról jár be. — Gépi varrónő vagyak. Az üzemben nap mint nap új arcokkal lehet találkozni, ezt pedig mi a zsebünkön érez­zük meg, mert egy új dolgo­zótól nem lehet százszázalé­kos teljesítést elvárni. A sza­lagon viszont egymásra va­gyunk utalva. A vándorlás a hangulaton is érződik, kö­zel sem olyan, mint három, négy évvel ezelőtt. Tóth Gizella Nyírkércsről jár be mindennap, ő vissza­jött a szövetkezetbe. — Tanulóként a Vertikál­ban dolgoztam, majd elmen­tem a levelek! tsz varrodá­jába. Nem tetszett a hosszú utazás, egy évvel ezelőtt jöt­tem vissza. Itt a keresetem is több. Ám hallgassunk meg két véleményt olyanoktól is, akik nemrég még Baktalóránthá- zán dolgoztak. Tamás György- né hazament Ofehértóra hét­évi munka után. — Mintha csak nekem nyílt volna meg a téeszben a varroda. Elmarad a bejá­rás, több a szabad időm. S az már csak ráadás, hogy azzal fogadtak, én leszek az egyik műszakvezető. Szilvási Sándorné is az ófehértói termelőszövetkezet nemrég átadott varrodájában dolgozik. — Egy évig voltam a Ver­tikálban, augusztustól itthon vagyak. S ezen _ van, a hang­súly. Ki róhat ja meg ezért ete­ket az asszonyokat? Inkább a jelenlegi üzemtelepítési poli­tikán kellene elgondolkodni egy kicsit. Kevesebb a vártnál A gond továbbra is gond B'aktalórántházán. Ez látszik az idei, módosított terven. Hatvanmillió forintos terme­lési értéket terveztek, ebből 15,4 milliót a konfekcióüzem- ből. Innen egymilliós a vár­ható elmaradás, de a vasipa­ri tevékenységük is keveseb­bet hoz majd néhány millió­val. így aztán a nyereség sem 8,5 millió, hanem csak ötmil­lió lesz. Mit lehet még ehhez hozzátenni? Csak annyit, a szövetkezet jövőjét maguk a dolgozok építik. Sipos Béla Nagy becsületük van újab­ban egyes rendeleteknek. Még napvilágot sem látott mindegyik, de már gazdasági vezetők tucatjai érdeklődnek a januártól esedékes szabá­lyozóváltozások legfontosabb tudnivalóiról. Nem véletlenül, hiszen most folyik a jövő évi tervek számainak, irányai­nak kimunkálása, s ehhez el­engedhetetlenül szükséges a lehetőségek ismerete. Az egyik tsz-elnök mondta a minap, csak azért utazott el egy távoli tanácskozásra, hogy aláírja a jelenléti ívet, mert asszerint ítélik meg, mennyire akar a közös gaz­daságuk lépést tartani az új­jal. Meglehet, hogy vannak még olyanok, akik nem tar­tanak többre egy-egy tájé­koztatót, mi több, az is meg­eshet, hogy a felkészületlen előadó jóformán csak a rö­vid időn belül írásban is megjelenő változásokat ol­vassa fel. Azonban ettől több­re kell látni, mert ahol kon­zultációs lehetőséget terem­tenek, ahol érdemi felvilágo­sító munka folyik, ott a jö­vő évi gazdálkodásban fo­rintokban lehet mérni a ka­pott információk hasznát. Különösen a vállalati irá­nyításban több változásnak lesznek részesei vezetők és dolgozók. Ezekre felkészülni csakis alaposan érdemes, hi­szen nem rövid távra szóló döntéseket kell hozni. A táv­latokban való gondolkodás viszont megkívánja, hogy a részletekkel is tisztában le­gyen mindenki, az általános ismerete mellett a helyi ten­nivalókra koncentráljon. A termelőszövetkezeteknél például maguk dönthetik el, milyen bérszabályozás sze- . rint akarnak gazdálkodni a következő években. Ehhez viszont alapos elemzés szük­séges, különben úgy járnak, hogy elszalasztják a legjobb lehetőségeket is, avagy ma­gas adót rónak ki rájuk, ha nem tartják be a szabályokat. Az sem közömbös az ipar­ban és mezőgazdaságban, hogy milyen fejlesztéseket terveznek, mennyire ismerik fel, hogy a fő népgazdasági célok, az export fokozása, a gazdaságos termelés kap zöld utat minden szinten. Látszólag szűk vezető kör ': érint a szabályozóváltozás. Ám mögöttük emberek áll­nak, akiknek egész tevékeny­ségét, annak értelmét hatá­rozza meg egy-egy vezetői döntés. Ezért érdemes min­denütt odafigyelni a válto­zásokra, időben felmérni a lehetőségeket, s aszerint cse­lekedni. L. B. Dorogdosszíé K önnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint Nyíregyházáról Dorogra telefonálni. így le­hetne lefordítani a rég­múlt időkből származó mondást korunk nyelvére. Reggel nyolc órakor an­nak rendje és módjá sze­rint jegyeztettünk egy hí­vást Dorogra, a szénbányák vállalat vezérigazgatójához. Az idő múlt, bejött egy szám, de sajnos, egy óvoda dadája álmélkodott rajta, miért éppen náluk kere­sik a vezérigazgatót. Az ember nem adja fel egykönnyen, újabb jegyez- tetés, újabb várakozás. Ez­után már szakmabeli je- lentkezett, a szénbányák vállalat, csakhogy Tata­bányára kapcsolták a hí­vást. A többször sürge­tett telefont már azonnal- ra kértük, mégsem jött egyhamar. Pontosan három és fél órás várakozás után kaptuk vonalvégre a ve­zérigazgatót. A hívás tehát sikerült, de milyen áron? Hány forin­tot tesz ki a telefonszámla a sorozatos téves kapcso­lások miatt? És ha valaki az otthoni telefonjáról je­gyeztet egy vidéki számot, bizony, temérdek pénzbe kerül a vonal túlsó végén ülő hibáját kiegyenlíteni. A kiesett órákról nem is szólva, ami szintén anya­giakban okoz kárt mind­annyiunknak. Akár terme­lőüzemről, akár intézmény­ről, akár szerkesztőségről van szó. Kétlem, hogy az ország két pontját csak ennyi idő- alatt és utánjárással lehet összekapcsolni. (tk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents