Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-10 / 238. szám
2 Kdet-Migrramág 1984. október 10. Megkezdődött a gimnázium távfűtési vezetékének nyomáspróbája. A . vezeték teljes műszaki átadására, az út helyreállítására várhatóan október végéig kerülhet sor. A KÁLLAI ÉVA UTCÁBAN 500 méteres szakaszon befejeződtek az útépítési munkálatok, és megkezdődött az útszakasz műszaki átadása. További 600 méteres szakaszon még dolgoznak az építők. Az út teljes átadását, november első napjaiban tervezik. Építkezők figyelmébe! Az Országos Takarékpénztár megkezdte az Északi lakótelepen, a közelmúltban tartós használatba kijelölt telkek értékesítését. A VÁROS EGYIK LEGSZEBB épülete lett a költségvetési üzem munkája nyomán újjászületett „Csizmadia palotaA munkálatok befejeztével még novemberben régi helyére költözik a gyógyszertár is. Park épül Mátészalka belvárosában, az óvoda előtti területen. EBBEN A HÓNAPBAN öt alkalommal indul „színházjáratú autóbusz" Nyíregyházára, illetve Debrecenbe, a művelődési központ szervezésében. Befejeződtek az „Igaz ez a szép” szocialista brigádvetélkedő üzemi döntői. A városból nevezett 45 brigádból 8 jutott a városi döntőbe, melyet október végén tartanak. Ártalmas galambok Nem vagyunk a Szent Márk téren. Mármint Velencében. Pedig önkéntelenül is arra asszociál az ember, ha a város bizonyos pontjaira viszi a sorsa. A galambok uralnak némely épületet és ennek — hogy ismondjam? — tapasztalható nyomai láthatók, érezhetők. Tessék megnézni a nemrég külsőleg is rendbe hozott volt járási hivatalt, a bíróság, a gyönyörű könyvtár épületét. A galambjárás díszes nyomai éktelenkednek a falakon, tetőn, járdán és a járókelők ruházatán ... Az OTP hatalmas reklámbetűire nem is jut jelző. Előre is bocsánatért ese- dezek e kis zsörtölődés miatt a galambászoktól és egyéb állatkedvelőktől, de — a tények ettől még tények maradnak. (ny) Mi drágább, mi olcsóbb a piacon? Állandó standok épülnek Idegennek egy város piacát látni olyasfajta élmény, mintha a háziasszonyok éléskamrájába, a családok életébe lesne. Milyen a mi piacunk? öreg fáival, fedett standjaival, nyüzsgő forgalmával szép. Olyan igazi piac, ahová — szép időben — nemcsak vásárolni mennek el az emberek, hanem körülnézni, vagy egy-egy vasárnap reggelen beszélgetni is. Persze a jó piac az, amelyik olcsó. Négy hét vége tanulsága: ha az árakat Nyíregyházával hasonlítjuk össze, akikor tömegáruban olykor kicsit olcsóbbak, primőr árukban mindenkor drágábbak vagyunk. Általában Szálkán drágább a gyümölcs. Ugyanez a helyzet, ha Debrecenhez mérjük magunkat, bár Debrecen nemegyszer olcsóbb, mint Nyíregyháza. Kedvezőbb, ha a miskoici, ózdi, kazincbarcikai árakhoz hasonlítjuk árainkat. Ezek mind drágábbak. A szálkái és a környékbeli piacoknál lényegesen olcsóbb viszont a szolnoki és a pesti piac. Északkeleti csücske ez a hazának, és minden drágább, amit gépkocsikon hoznak idáig.' örüljünk, vagy panaszkodjunk9 Talán örülnünk érdemesebb. Képeink bizonyítják, hogy élénk és érdekes a piac. Több áruval bizonyosan lehetne jobb. A standok fölé már megépültek a féltetők. a város terveiben szerepel, hogy a szabad terüleMit vegyünk? Paprika vásár IRODALMI ŐSZ Színház a pódiumon Idép is gazdag a „Mátészalkai Irodalmi ősz” programja. Az első előadásra október 26-án kerül sor „Színház a pódiumon” címmel Andai Györgyi színművész és Juhász Jácint Jászai-díjas színművész zenés, ónálló estjét rendezik meg. Az irodalmi ősz további előadásai is nagy érdeklődésre számíthatnak. November 14-én Szerencsi Éva és Józsa Imre közös műsorát láthatják. 23-án Esztergályos Cecília Jászai-díjas érdemes művész lesz a művelődési központ vendége. A szervezők az időpontot még nem tudják, de még ebben az évben Mátészalkára látogat Lukács Sándor színművész új zenés vendégjátékával, és sor kerül Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész zenés önálló estjére is. ten egy bódésor is épül majd, ahol gazdaságok, termelőszövetkezetek árulhatnának, árakat is mérséklőin, állandó standjaikon. Ez a holnap. Addig nincs más dolgunk, mint szelíden várni, hogy a bővebb kínálat szelídítse a nemegyszer nagyvárosi árainkat. Á Tajga-siker Tőkés export az ERDÉRT-nél Információt kértünk Mátészalka néhány üzemétől, gazdaságától arról, ahogyan a közgazdaságilag köztudomásúan nehéz 1984-et a harmadik negyedév befejezése után látják. MEZŐGÉP: 1978-ban jó színvonalon gyártották a mezőgazdasági pótkocsikat. A vásárlási kedv csökkent, a termék egyre kevésbé volt nyereséges. Májusban kiderült : nyereségesen gyártható lenne a Szovjetunióba szállítható Tajga—II lakókocsi. Az átállásra alig két hét volt. Az. hogy a gyáregység most eredményes háromnegyed évet tudhat maga mögött, bizonyítja: egy felnőtt kollektíva képes arra, hogy a nehezedő körülmények ellenére talpon maradjon. A Kraszna menti Termelőszövetkezetben 1984. évre hárommillió-háromszáztizen- ötezer forint nyereséget terveztek. Változtattak a termelési szerkezeten, alkalmazkodtak a kormány által meghirdetett gabona- és húsprogramon. Most úgy látják, hogy a kitűzött nyereség elérhető, és ebben a rossz gazdasági évben is túlteljesíthető. Jó évzárásra készül az ÉRDÉRT mátészalkai gyáregysége. 1984. évi tervüket időarányosan teljesítették, a termelési értékük mintegy 17 százalékát jelentő tőkés exportjukból hárommillió dollár bevételre számítanak .. A hír fedezete hétszáz ember munkája. 1984-ben 4,9 százalékos bérfejlesztés volt a vállalatnál. Üzemen Pétül is javultak a dolgozók munkakörülményei A közelmúltban személyi változások voltak a BFK mátészalkai gyárában. Voltak gondjai az üzemnek, de álljon itt egy hónap eredmény listája. Szeptemberben árbevételi tervükét 116 százalékra teljesítették. A szovjet export területén 184, a tőkés export területén 307 százalékos a túlteljesítésük. A ház A hír; október 15-én, 16 órakor nyitják meg Mátészalkán, a volt tsz-iroda épületében, az amatőr alkotóművészek házát. Október 22-ig itt, tekinthető meg amatőr képzőművészeink kiállítása. Akvarellek, olajfestmények, grafikák, fafaragások. Néhány embernek nagy öröm a ház, a helyiség, a közös műhely lehetősége Szeretnénk hinni, hogy alkotói pályájukon is előrelépést jelent a ház megnyitása. Régi a terv, sokan munkálkodtak érte. Nem képzőművészek, nem az örömben érdekeltek, hanem olyan emberek, akik tudják, megértik, hogy egy város több mint a gyorsan épült hazak sokasága, több mint a lakótelepek sokasodása, sőt több, mint a foglalkoztatási mutatók változása, a javuló üzemi eredmény,; az immár ipari termelésben is elfoglalt rang. Minden város kétféleképpen épül. Kívül és láthatón, de láthatatlan is, bennünk emberekben. Apró hétköznapi gazdagodásokkal, miként épült ez a műhely is. Felszabadulásunk 40 évfordulójára készült el, de évekig, évtizedekig szolgálni fogja azt, ahogyan kifelé és befelé, is látványban és tartalomban is gazdagabban élünk. Az oldalt összeállította: BARTHA GABOR Meseszínpad, bohócverseny Tallóió* az októberi programokban Gazdag idén októberben, pontosabban a hónap második felében a mátészalkai művelődési központ programja. Gyermekek részére október 17-én délelőtti és délutáni előadáson a budapesti Vidám Színpad művészei szórakoztatják a legkisebbeket. Műsoruk címe: „Ribizli segíts!”. Október 29-én, ugyancsak délelőtti és délutáni előadáson a budapesti Meseszínpad művészeit láthatják a gyerekek. A műsor címe: „A kíváncsi kacsa kalandjai”. Novemberi előzetes, hogy 20-án „Bohócversenyt” rendeznek a gyerekeknek, „igazi” bohócok, bábművészek és énekesek közreműködésével. A felnőtt programok közül jó szórakozást ígér október 20-án Medveczky Hona táncművész show-műsora A politika iránt érdeklődők október 23-án a politika fórum rendezvényeinek keretében, Vértes Évával, a Magyar Rádió külpolitikai szerkesztőségenek munkatársával találkozhatnak a művelődési központban. Képes Gábor fiatalember és „öreg" tanácstag. A MÁV-pályafenntartás vezető mérnökének Mátészalkán Isoíc dolga van. Mondják róla, hogy szabad idejében sorra látogatja választóit. Mondják, másfél cikluson át VB-tagként, de a műszaki, kommunális bizottság tagjaként is sokat dolgozik a tanácsban — Rendszeresen látogatom a választóimat es igyekszem úgy szervezni a munkámat, hogy mindenkihez eljussak egyszer. Igaz. sok érdekes, emberileg szép történetet, tudok, de ha len ne valamiféle naplóm, akkor abba nem ezeket írnám. Ezek az én emberi élményeim, olykor feíemelö- ek, olykor súlyosak, de mégsem a legfontosabbak. — Mit jelent az ön életében az. hogy a városi tanács tagja? — Természetesen munkát. A munkával jövő örömet. Annak idején kellett’’ egy fiatal vasutas a tanácsba. Ez lettem en. Nyilvánvaló, hogy egyik napról a másikra nem változtam meg. Mérnök vagyok, akinek a város otthont és kenyeret ad. Mérnök, akit elsődlegesen a műszaki problémák, vasutas, akit a vasút érdekel. Meg kellett tehát találni azt, amivel tanácstagként legjobban szolgálhatom a testületet. A várost. Ez a valami a szakmám. — Adhat-e szakmai élményt a tanácstagnak kötelező közéleti tevékenység? — Különféle képzettségű, az élet más és más területén dolgozó emberek vagyunk ott együtt. Ugyanazt a dolgot, adott esetben egy beruházás ügyéi másképpen látja az orvos a mérnök, a megépülő műhelyben majd dolgozó munkás, a munkás gyermekét nevelő pedagó gus, a lakótelep ellátásáért felelős kereskedő. Miért a demokratizmust említettem az előbb? Azért, mert és ezt nem mindenki tudja, a tanácsülések elé nem kész anyagok kerülnek, nem egy írott szöveg, amire mi ott rábólintunk, hanem egy gond. probléma, ügy, ami ről döntenünk kell. Legjobb tudásunk szerint, egy mással vitatkozva is. — Mindig? — Lényeges dolgainkban igen. Én ezekről a lényeges dolgainkról írnám azt a bizonyos képzelt naplót. És persze arról, ahogyan ezeknek a közös, kollektív döntéseknek az eredményét immár itt élő emberként megélem.... — Ha jó, ha rossz? — Tévedni lehet, de én tudom és hiszem, hogy ezekben a döntésekben több a jó. Több a jó, mintha egyetlen embert kényszerítene a balsorsa arra. hogy minden ügyünkben, a mások sorsáról is, egymaga döntsön... A tanácstag naplójából „Nem lettem más..."