Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-31 / 256. szám
XU. évfolyam, 256. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1984. október 31., szerda AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA Erősíteni kell a KGST- országok együttműködését Tyihonov beszéde a havannai ülésszakon A tagországok küldöttségvezetőinek és a meghívottként jelenlevő államok és regionális gazdasági szervezetek képviselőinek hétfőn elhangzott felszólalásai után kedden zárt ajtók mögött, a tanácskozás dokumentumainak előkészítésével folytatta munkáját Havannában a KGST XXXIX. ülésszaka. Nyikolaj Tyihonov miniszterelnök, az ülésszakon részt vevő szovjet küldöttség vezetője felszólalásában kitért a KGST-országok ez év júniusi, moszkvai felső szintű gazdasági értekezletén hozott határozatok végrehajtására. A Szovjetunió véleménye szerint a KGST-n belül és a kétoldalú kapcsolatokban is aktívabban kell törekedni arra, hogy a szocialista gazdasági integrációban rejlő lehetőségeket jobban kihasználjuk a tagországok gazdaságának fejlesztése érdekében — mondotta. A szovjet kormányfő országa egyetórtésérőiL biztosította a KGST Végrehajtó Bizottságának a két ülésszak között végzett munkáról hétfőn előterjesztett jelentését. Ennek kapcsán kitérít a tagországok ötéves terveinek most folyó egyeztetésére, amelynek során egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlődés távlati kérdései. Több tagország már alá is írta, v.'gy éppen most dolgozza ki az együttműködés 2000-ig érvényes programját. A tervkoordináció ily módon hatékony eszközzé válik, amely elősegíti a tagállamok gazdaságpolitikájának egyeztetését és végrehajtását, erőik hatékony egyeztetését. Érvényes ez a fűtő- és nyers- anyagigények kielégítése terén is. A Szovjetunió a maga részéről kijelentette, hogy folytatja eddigi szállításait kőolajból és több nyersanyagból más KGST-országoknak, s növeli a földgáz- és villa- mosenergia-exportját. Végrehajtásra kerül több nagy közös beruházás is. Aláírták már azt az általános egyezményt, amelynek értelmében a KGST-országok részt vesznek a Krivoj Rog-i vasércdúsító üzem felépítésében. Nagy Ma negyven éve, 1944. október 31-én szabadult fel Nyíregyháza. A jubileum alkalmából délelőtt 10 órakor felszabadulási emlékkiállítást nyitnak a Jósa András Múzeumban. Egy órával később kezdődik az ünnepi koszorúzás a Felszabadulás téren levő szovjet hősi emlékműnél, itt fogadják az úttörők hálastafétáját is. A délelőtti megemlékezés a Marx téri román, valamint a temejelentősége lesz a jamburgi lelőhely és a Szovjetunió nyugati határa között épülő föld- gázvezetéknek, valamint a Kaszpi-mélyföld kőolaj- és gázlelőhelyed kihasználásának. A Szovjetunió támogatja más KGST-országoknak azokat a javaslatait is, hogy területükön az együttműködés keretében hozzanak létre olyan létesítményeket, amelyek újabb fűtő- és nyersanyagforrások kiaknázását teszik lehetővé. Tyihonov szólt a tudományos-műszaki haladás meggyorsításáról is, amely a KGST-országok közös gazdasági stratégiájának egyik legfontosabb eleme. tőben lévő szovjet és román hősi emlékművek megkoszorúzásával fejeződik be. Az ünnepi tanácsülés délután 14 órakor kezdődik a megyei művelődési központban. A megemlékezést követően kitüntetéseket nyújtanak át. Végezetül a Szabolcsi szimfonikus zenekar, a Nyíregyházi vegyes kar, valamint a Móricz Zsigmond Színház művészei adnak műsort az ünnepi tanácsülés résztvevőinek. Ma: ünnepségek Nyíregyházán a felszabadulás 40. évfordulóján Képünkön: a kedves vendégek megérkezés után a pártszékházban. (Gaál B. feiv.) Felszabadulás utáni vezetők megyénkben Szabolcs és Szatmár megyék demokratikus újjászületésében, megszilárdításában aktívan részt vett veteránok, egykori vezetők érkeztek kedden Nyíregyházára, a város felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségekre. A kedves vendégeket a megye és a város vezetői köszöntötték a pártszékházban, majd Sóstón, az úttörőtáborban folytattak baráti beszélgetést, ahol a vendégek felelevenítették egykori élményeiket, a megye és a város vezetői pedig a mai Szabolcs-Szat- márról, a mai Nyíregyházáról beszéltek. A vendégek ma Mátészalkára, a felszabadulás utáni Szatmár megye székhelyére látogatnak, délután pedig részt vesznek Nyíregyháza felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeken.--------------------------------------------------------------> Üvegtechnikai társulás Nyírszőlős határán új üzemcsarnok fogadja az erre járókat. 1981 végén írták alá az alapító okmányt, 82 áprilisában ideiglenes körülmények között, 15 fővel megindult a termelés. A METRIMPEX Külkereskedelmi Vállalat és a sóstóhegyi Vörös Csillag Termelő- szövetkezet üvegtechnikai termelési társulása jött itt létre. Az új, korszerű üzemcsarnok ebben az évben készült el, a- próbaüzemelés júniusban kezdődött. Az 1800 négyzetméter alapterületű csarnokban 225- en dolgoznak korszerű körülmények között, két műszakban. Az üvegtechnikai társulás szocialista országokba exportálja termékeit, idén mintegy 65 millió forint értékben. A termékskála igen tág, 350 féle orvos-egészségügyi, oktatási és ipari felhasználásra készül laboratóriumi üvegfalszerelés. Ez évben már tőkés piacra (Peru) is szállítottak 5 millió forint értékben termékükből. Első képünkön (fent): az üzemcsarnok, j Második képünkön (alul balra): Szász ] György.né mérőlombikot gyárt. Harmadik; képünk (alul középen): pontos munkát vé- 1 géz Tóth Erzsébet, Maroda Sándorné és j Konyári Béláné — hitelesítik a termékeket. Negyedik képünkön (lent jobbra): aj gyártás utolsó fázisa a feliratozás, Varga] Erika szitanyomással készíti el. (Jávor- László képriportja) Gépipari íjjdonságok megyénkből Szigorúbb követelmények, bővülő tőkés export A közelmúltban Sóstón megtartott jubileumi megyei termékbemutatón gépipari üzemeink is ízelítőt adtak legújabb termékeikből. Ennek alapján kértünk tájékoztatást négy vállalattól, az Idei és a jövő évi újdonságokról. A Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárában a szemüveglencse gyártásában komoly rekonstrukció fejeződött be. Ennek haszna új termékekben, jobb minőségben mutatható ki. Egy vákuumgőzölő berendezés üzembe állításával évi 600 ezer szemüveglencsét tudnak reflexiócsökkentő réteggel bevonni. Az ilyen lencséknek jobb a fényáteresztő képessége, esztétikusabb a megjelenése, mivel nem lép fel a zavaró tükrözés a lencse felületén. Bármennyire gyógyászati eszköz a szemüveg, egyben divatcikk is, s a gyártóknak ehhez kell alkalmazkodniuk. Mivel nő az igény a nagyobb átmérőjű lencsék iránt, kifejlesztették azt a típust, amelynek geometriai és optikai tengelye nem esik egybe, így a 65 milliméteres lencse 75 milliméteres keretbe építhető. Ebből évente 300 ezret kérnek a megrendelők. Ugyancsak nőnek a külföldi és hasai igények a laposabb görbül etű és vékonyabb lencsék iránt, a két új konstrukcióból évi 2—3 millió darabos gyártási kapacitást építettek ki. A műanyag lencséknél pedig rövidesen indítják a 70 milliméteres tóricus lencse sorozatgyártását. A Hajtóművek és Festőberendezések Gyára, nyíregyházi 2. számú gyárában egy NSZK-beli cégtől megvásárolt licenc alapján kezdték el gyártani a Venti Clain rendszerű porvisszanyelő egységgel összeépített porszóró fülkét. Négy különböző méretben, kézi, automatikus és vegyes festési móddal készül az új termék, amely jól vizsgázott például a moszkvai játékgyárban, a Videotonnál és a HAFÉM kempingcikkeket előállító gyárában. A HAFE konvejorai köny- nyű egy- és kétpályás típusokkal bővültek saját fejlesztés alapján. Alkalmazásukkal komplett szállítórendszerek valósíthatók meg. Ez a termék eljut mind a szocialista, mind a tőkés piacra és a hazai felhasználókhoz. Az öntödei Vállalat kis- várdai vasöntödéje igen szigorú minőségi követelmények mellett bővíti tőkés exportját. Ehhez osztrák megrendelésre zöldterületi lefolyókat gyártanak, az NSZK-ba csapszekrényeket küldenek. Ebből fél év alatt 7 újfajta csapszekrény gyártását vezették be. A lakáskultúra fejlődéséhez kapcsolódnak a különböző kályha és kandalló öntvényekkel. Itt az export növelésére törekednek, mivel a nyugatnémet megrendelők elégedettek a Vulkán termékeivel. A Csepel Szerszámgépgyár nyírbátori fúrógépgyárának idei új terméke az RSZH—75 típusú sugárfúró gép, amelyből az idén 104 készül, háromnegyed részben exportra. Marógép tartozékként körasztalt gyártanak, amely spirálmenet marását is lehetővé teszi. Szinte kizárólag exportra kerül az itt készült szerszámtár, amely megmunkáló központok önálló egysége. A hatvan szerszám befogadására alkalmas szerszámtárból az idén 44-et gyártanak. Jövőre újabb feladatot kapnak a nyírbátoriak. Megkezdődik az EC-szerszámgépek szerelése. A nagy pontosságú gépekből, amelyek bonyolult alkatrészek megmunkálásánál a hagyományos gépeknél ötszörié termelékenyebbek, 30—35 gyártására számítanak. A motorházak automatikus megmunkálására alkalmas PTC peremesztergák ugyancsak az új termékek közé tartoznak. Ezekre is jellemző a nagy. termelékenység: mintegy tízszeres teljesítményt nyújtanak az egyetemes gépekhez képest. L. B. VILÁG PROLETÁRJAI. I EGYESÜLJETEK! I