Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
1984. szeptember 8. E lindult világgá a három gyermek. Alkonyaiig még tréfára vették, de utána futótűzként terjedt a riadalom. Az emberek csizmát húztak, előkerültek a halász zseblámpák. Felosztották maguk közt a Szamos- partot. Daróc alatt kezdték. Átfésültek minden négyzet- métert, mert valaki látta, a folyó felé tartott a kis csapat. Fél 11-kor az egyik bokorban találtak rá az akkorra alaposan megrémült gyermekekre. Fél falu lélegzett fel egyszerre... Még most is foorzong a pap, Gál Andor, amikor a napokban történt, s majdnem tragédiába torkolló eseményt említi. — Az árvíz óta nem mozdult ennyire egyszerre a falu. Rémképek jelentek meg előttünk, mert a Szamossal senki nem tréfál errefelé. Évtizedekre az emberek emlékezetébe vésődnek a soha el nem képzelt, de megtörtént szerencsétlenségek. A kimerültségtől és a hirtelen jött nyugalomtól már a felelősségre vonás is elmaradt... Géberjén fölött áll a levegő. A Holt-Számos kettészeli és szinte körülöleli a parányi falut. Csak néhány megrögzött horgász bízik a szerencséjében a porton. Fogás helyett talán megtörtént legendák keringenek nagy halakról, ügyes horgászokról. Csábítja a hír ide messze földről a halra vágyókat. Néhol a Tisza nincs olyan erélyes, mint itt a Szamos. Vegyes érzelmekkel viseltetnek a szeszélyes folyó iránt. Még most is úgy emlékeznek arra a május 16-ára 1970-ben, mintha tegnap történt volna a Tunyogmatolcs alatti gátszakadás, amikor a fél falu víz alá került. Az emberi sorsokat eldöntő tragédia ma mérföldkő és egyben tájékozódási pont a családok történetében. De a pap és az iskolaigazgató, Balogh Miklós egyöntetűen állítják: — Anyagilag felemelkedett a falu még abban az évben, mert a salgótarjáni bányászok és a katonák 100 házat húztak fel pár hét alatt. De lélekben eltávolodtak egymástól az emberek. Megszűntek az addigi estézések és pár hónap alatt többet változtak a társadalmi érintkezési normák, mint az azt megelőző századokban összesen. Háromszobás sátortetős házak sorakoztak, fürdőszobával, meleg vízzel. Beköltözött a tévé és behúzódtak az emberek .. A hatholdas kastélypark ma már duzsungelként burjánzó növényei egykori jómódra vallanak. Nyolc láb magasra nőttek a mogyoróbokrok, a sétányok helyét csak egy-egy csapás jelzi. A dombnak mondott halmon emelkedik a kastély, amely ma egyedülálló művelődési intézmény a megyében: együtt van az óvoda és az iskola. Ide hordják a gyerekeket a szomszédos Fül- pösdarócról is. Óvodai és iskolai nevelés zajlik egy fedél alatt. így is keseregnek az iskolában: 13 elsőst írtak be a két faluból. Ezt a tanévet mindössze 121 kisgyermek fejezte be. Megállíthatatlan a folyamat. 1984-ben például egyetlen kisgyermek sem született Géber- jénben! Tavaly 7 új kis emberrel gyarapodott a falu, 14-en mentek el. Az idén pedig csak mentek ... Ez okozza most a gondok egyikét. Nincs itt betelepülő. Aki ezen a tájon kereste a boldogulás útját, annak az ősei is itt éltek. Most viszont épül a ravatalozó Győrteleken és amint átadják, bezárják a géberjéni temetőt. A templomból jövet megállította a papot Mohácsi János, Tolnay Klári egykori öltöztetője. A nyolcvan év feletti bácsi már csak „arra kéri a mindenhatót, addig szólítsa magához, amíg az övéi közt pihenhet...” A parányi temető a kastélyparkban húzódik meg. A délelőtti órában magányosan árválkodik. Gondozott sírok, de nem hivalkodó márványtömbök őrzik az ősök emlékét. Varga, Király, Tömöri, Szabó a legtöbb felBáthori család birtoka. Királyi adományként kapja Jékey Ferenc 1659-ben, s hogy miként sáfárkodtak vele, mutatja a közfelfogás, a megbecsült földesúr képe. Gedi bácsi mesél. Élénken megőrizte emlékezetében az egykori mondákat, babonákat. A fiatalabbak már nem is hiszik, de úgy negyven éve még harcos jánból ide jött férjhez. A nagyon hasonló hangzású falunevek gyakorta okoznak derültséget. Még ma is emlegetik, hogyan lett Géber- jénnek tíz párnázott széke. Érkezik a csomag a postáról, rajta a címzett, Gáborján. Megörültek a géberjé- niek, mert éppen hiányzott nekik néhány ülőke. Haladéktalanul postára tették a Barangolások Géberjén iraton. S rendre ismétlődnek a férjek és feleségek családnevei. Kibogozhatatlanul összefonódtak a családfák. Amikor pár éve véradás volt a faluban, ugyancsak elcsodálkozott a nővér, itt mindenkinek azonos volt a vércsoportja! A családtörténetekben páran azért igyekeztek rendet tenni. 1805-ben leégett a parókia, s a lángok martalékául esett a gondosan vezetett anyakönyv is. Ettől "az évtől kezdve azonban nemcsak az anyakönyv maradt fenn, hanem megszerkesztették az egyik pár Király István és Tóth Mária házasságától a családfát. A pergamenpapirra rajzolt becses ereklyét Király Gedeon féltve őrzi. A méhészkedő nyugdíjas főpénztáros szívesen időz a történelmi, földrajzi könyvek fölött. Eres kezével simogatja a századforduló jeles munkáját, a Magyarország vármegyéi és városai sorozatból Szatmár vármegye történetét. Magától kinyílik a könyv Géberjénnél, amelyről az 1387-es esztendőben tesz először említést a krónika Gabrien néven. 1393- ban már Geberiennek írják, majd a Matucsini, később a szomszédságban álltak Fül- pösdaróccal. A legények bő gatyában kivonultak a falu szélére, a kötényüket teleszedték görrel (az agyagos talaj kiszikkadt darabjaival) és megvívták a csatát a szomszéd falu legényeivel. Mesél még az öregember a csengős-bongós szekéren a Csoba-dűlőből érkező la- bonc halászról, a boszorkány által megrontott és eLapasztott tejű tehenekről. Hitvese, Szécsi Lenke apró fejbólintásokkal helyesel az ezerszer hallott történetekre. Negyvenhat éve ment hozzá emberehez, alig 19 évesen, s már megszokta, hogy az ura pontosan emlékszik régmúlt dátumokra, a falu jeles eseményeire. Megragadtak emlékezetében az egykori tragédiák. Gedeon bácsi gondolkodás nélkül mondja a nagy ököritói tűzvész idejét. Hogy is felejthette volna el 1910. március 27-ét — neheztelés csendül a hangjában —, amikor két mostohatestvére is bennégett abban a pajtában! Kevés betelepülőt tart nyilván a 672 lelkes piciny szatmári falu. Ritka az olyan asszony, mint Szabó Miklósné. Hajdúból, Gáborpénzt, s ma is dicsérik a kissé figyelmetlen postást. A falugyűlés, a szülői értekezlet eseményszámba megy. Komolyan veszik mindkettőt. Éppen ezért erkölcsi kötelességének tartotta a tanács, hogy a társközségben annyira sürgetett buszvárót gyorsan felépítsék. A szülői értekezlet afféle fórum Géberjénben. Amikor a pedagógus elmondja, amit akar, a szülő kérdez. És nemcsak a gyereke előmeneteléről. Kérdez az almáról, a biztosnak tűnő állattartásról, a szerződött gyümölcsről. Kinyűjék-e az almát? Szabad-e megharagudni végleg arra a gyümölcsre, amely sokáig a nagyobb darab kenyeret adta? Balogh Miklóstól várják a biztató szót, az útmutatást. És mint a sokat megénekelt falusi tanító, a lámpás, az élet más dolgaiban is szellemi vezér. Elhiszik neki, hogy átmeneti a megtorpanás az alma körül. Hiszen ezek az asszonyok ősszel lekvárt főznek, télen almát hámoznak, s ma már ez a társadalmi érintkezés egyik színtere. Mi lenne velük, ha meggondolatlanul döntenének az évtizedes gyümölcsről? öreg házak idős lakóit a hagyomány vezérli, az új I sor fiatal házasai pedig jól megfontolt anyagi számítás j miatt tartanak állatot. Másutt ritkán fordul elő, Géberjénben viszont őshonos a sima szőrű, fekete zsírsertés, a kornvald A falusi kondás régebben 150 disznót hajtott ki. Manapság nincs olyan ház, ahol ne tartanának néhányat. Biztos szerződés hozza a nagyobb jövedelmet. Legalább száz szarvasmarha hízik a géberjéni istállókban. A kicsiny falu hagyománytisztelő népe még ma is eljár a templomba. De hittanra régóta nem iratkoznak a gyerekek. Ritka az olyan házaspár, mint Czine Györgyik, akik öregségükre karon fogva mennek a párttaggyűlésre. Akik urasági cselédből lettek a falu vezetői, elkötelezettek a rendszerhez. Czine Gyuri bácsi a földesúr csikósa volt, majd ő lett az első tsz- elnök. 1947-ben asszonyával együtt léptek be a pártba. A konyhában krumplilángos illata terjeng, Mariska néni a béressorsra, a nincsre kötött igenre sóhajt. Mára viszont megbecsült szakmát adtak a gyerekeik kezébe. Fogy a falu. Az árvíz sokakat elriasztott, de azóta kevesen költöznek el. Tipikus például Varga Sán- dorné sorsa: férje kőműves, ő ápolónő a szomszéd falu szociális otthonában. Mindketten géberj éniek és soha nem fordult meg bennük, hogy innen elmenjenek. Láthatatlan szálakkal köti őket a falu. Aki ide követi a férjét, mint például Varga Jenöné Kocsordról, az az egyszerűséget, a nyílt- szivűséget kedvelte meg. Az egykor Szamostól rettegő falut lokálpatrióta szellem hatja át és tartja meg évszázadokon át az utókornak. Tóth Kornélia KM HÉTVÉGI melléklet
