Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-06 / 209. szám
1984. szeptember 6. Kelet-Magyarország 3 Jegyzetek Ésszerűbb takarékosság □ elecsöppentem egy olyan vitába, amely a takarékosságról szólt. A beregi termelőszövetkezet szakemberei azért marták egymást, mert az egyik sokallotta, a másik keveselte a búza alá kiszórandó műtrágya hatóanyagát. Az egyik ember tapasztalati alapon, a másik a termelőszövetkezet pénzügyi lehetőségeit ismerve érvelt. Kinek volt igaza? Mindkettőnek és talán egyiknek sem. Előbb az igazságról. A mezőgazdasági termelés az elmúlt néhány évben látványosan, de eléggé drágán fejlődött. A korszerű technika és technológia, a töménytelen kémiai szer nem csak a tonnákat növelte, de a termelés költségeit is. A tonnákról nem mondhatunk le, viszont a termelés eszközigényessége sem csökkenthető. Áltakarékosság lenne tehát, ha a technológiából kihagynának néhány munkafázist avagy a talajviszonyoktól eltekintve az igényektől kevesebb műtrágyát szórnának ki. A vita hevében, az érvek és ellenérvek felsorakoztatásában az említett szakemberek még véletle nül sem mondták ki, hogy mi lehetne a takarékosság igazi módja, hol az a tartalék, amely a termelésnövelést jövedelmezőbbé, gazdaságosabbá teszi, teheti. Az ésszerű takarékosság alapja a jobb munkaszervezés, az eszközök hatékonyabb alkalmazása, a munkában részt vevők anyagi érdekeltségének növelése lehet. A műtrágyánál maradva, nem az a fontos, hogy egy hektárra kétszáz, vagy háromszáz kilogramm hatóanyagot szórnak ki. A jó, vagy jobb termés attól lesz, hogy a műtrágyát mikor, hogyan és mivel szórják ki. A hogyan a legcélszerűbb. Ha a traktoros nem érdekelt abban, hogy a kiszórás egyenletes legyen, ha órabérben dolgozik, akkor a négyórás alaposságot igénylő munkát két óra alatt elvégzi, két órát viszont pihen az árnyas fasorban. Már vetik a rozst. Maholnap a búzára is sor kerül. Az ésszerű takarékosságról nem lehet és nem szabad lemondani. Ha keresik, minden üzemben megtalálják annak a módját, hogy a ráfordítási költségek és a hozamok viszonya jó legyen a jövedelmezőség javuljon. S. E. Kőbe vésett útikalauz □ z ismeretlen helyen csetlő-botló, téblá- bóló ember tekintetével keresi, kutatja az utcát jelölő táblát. A sarki házak falán, kerítések homlokán díszük leggyakrabban, vagy azokat csúfítja festékvesztett, pattanásos arcával. Mert az utcatáblák sorsa is, hogy megvénülnek. Súlyosabb, vasból öntött fajtáik a felpuffadt vakolattal együtt várják a pillanatot, amikor legyőzi őket a nehézségi erő. Alig néhány éve, hogy a felduzzadt lélekszámú megyeszékhely, Nyíregyháza utcáira elkészítették az új. kék alapú, fehér feliratú névtáblákat. A forgalmasabb utakat, nagyobb utcákat ma már ezek jelölik, a messziről észrevehető téglalapok mutatják az utat, az irányt a környéken először megforduló járókelőnek. Csak a kanyargós, keskeny, itt-ott romantikusan zegzugos utcácskákban fedezhetők fel a régi, öntöttvas utcatáblák. Fenn vannak tehát a helyükön az utcai névtáblák, mégis lehet hiányérzetünk. Nagyobb településeken régi gyakorlat, hogy legalább a központból kivezető utak elején, a sarkokon emléktábla függ, melynek tömör soraiból kiderül, kiről, milyen érdemei alapján nevezték el a hullámzó forgalom színterét. A Nyíregyházára érkező idegen a városnéző sétákon csak elvétve talál hasonló feliratokat, amikből például megtudja, Inczédy György és Hatzel Márton mit tett lakóhelye felvirágoztatásáért. E kőbevésett útikalauzunk igen töredékes, hiányos. A szabadtéri hagyományápolásban akadnak tehát tartalékaink. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a jelekből ítélve, nem maradnak sokáig kiaknázatlanul. Városszépítö törekvés, hogy a közeljövőben művészi értékű alkotások kerüljenek minden, belvárosból eredő utca elejére. A sóstói nemzetközi éremművészeti telep zárókiállításán már láthattuk Szabó Iván alkotását, a Bethlen Gábor utcára szánt tábláját, s hamarosan elkészül a Szarvas utcához Sebestyén Sándor bronzba álmodott munkája. Ha a sort követi a többi és a kísérő táblák meggátolják. hogy a nyíregyházi utcák névadói elszemélytelenedjenek, akkor e sajátos helytörténeti „kiállítás” közelebb visz múltunkhoz. R. G. A Szamos menti Állami Tangazdaság fehérgyarmati 960 férőhelyes tehenészeti telepén naponta 11—12 ezer liter tejet fejnek, amit a tejipari vállalat mátészalkai üzemébe szállítanak. Képünkön: a telep korszerűen felszerelt tejházában Bodor Ándrásné szűrőbetétet cserél. (Császár Csaba felvétele) Iskolából italbolt? Itt csak a változás állandó... Kálló vonzása Városias kép Nagykálló kapujában, (gaál) A sebességkorlátozó tábla lassításra késztet. Az út két oldalán szegélyköveket raknak, ha majd helyére kerül az aszfalt is, jó két méterrel szélesebb lesz a faluba vezető út. A lassúbb tempó nézelődni is enged. A régebbi, a megszokott házak mögött már elkészült és még most épülő több szintes lakások, pár száz méterrel beljebb, a gimnázium melletti utcában lakott és félkész társasházak, szokványos és egyedi elképzelésről árulkodó családi házak. A falu másik végén nem csak szűkebb az út, átmenni sem lehet, de megszokhattuk már: az utóbbi néhány évben nemigen volt olyan nap amikor a község minden útja egyszerre járható volt. Valami mindig történik Nagy- kállóban. Egykor megye- székhely volt — Csoda? — kérdez rám Fodor János tanácselnök. — Ennek a településnek annyiszor változott már a szerepe, a funkciója, hogy itt a változás az egyetlen, ami állandó. Volt ez valamikor falu, aztán a török időkben végvár fontos szerepe volt a Rákóczi- szabadságharc idején is, aztán megyeszékhely lett 1876- ig. Sokáig a járás központja volt, előbb nagy terület köz- igazgatásának centruma, majd összezsugorodott néhány falura, mígnem 1978- ban magára maradt. De csak egy évig. 1979. január elsejétől a nagyközség egy társat kapott: Biri csatolt község lett, ez év január elsejétől pedig újabb funkcióval ruházták fel: megyei irányítású nagyközség lett Visszakanyarodunk a lezárt utakra, az elterelésekre. — Ami az idegent, az átutazót bosszantja, az örömet hoz az ittédőknek — mondja a tanácselnök —, mert az csak pillanatnyilag kellemetlen, de mindig valami jót jelent. Például ivóvízvezetéket, amiből már csak egy fél kilométer keli és a nagyközség minden utcájában víz lesz; csapadékelvezetőt; amelynek ma már 16 kilométer a hosz- sza; szennyvízcsatornát amely gerincvezetéke északdél irányban átszeli Nagy- kállót, s minden utca rácsatlakoztatható. És itt álljunk meg egy szóra. Lehet olcsóbban is Térkép, pontosabban a nagyközség új rendezési terve kerül az asztalra, ezen jól követhető a Balkányi úti iparteleptől a Napkori úti szennyvíztelepig a gerinc nyomvonala, amelyből 2200 méter hosszúságú 10 milliót érő rész megépítése a megyében is egyedülálló vállakózás volt. Törő Imre vb-titkárral egy meglehetősein kátyús úton zötyögünk. Én szidom a kátyúkat, ő dicséri, s mondja: próbáltam volna itt korábban autózni, mielőtt kohósalakkal megjavították, mert útépítésre is csak összefogással nyílik lehetőségük. Ezt is a szennyvízvezeték-építésnek köszönhetjük — mondja —, hiszen mielőtt lezártuk a Balkányi utat, előbb ezt kellett megjavítanunk, hogy elfogadható terelőútunk legyen. Különben azt hallottuk: nemigen volt még egy olyan beruházás, mint ez 3 szennyvíz, már csak azért sem, mert 12 millióra terveztük, 10-ből megoldottuk, és egy fél évet megspóroltunk a kivitelezési időből. A Korányi gimnázium melletti utcában a költségvetési üzem dolgozói serénykednek, egymás mellett emelkednek a négylakásos társasházak. Alig néhány száz méterrel arrébb, a Nagykerti szőlő és a Kert utcák között újabb telkek formálódnak — nem lesz hiány telkekben. Kelendő telkek A ma még csak dülőút által kenesztülszelit terület jövőre már új kis negyede lesz Nagykállónak. Kell is a hely, mondják az őslakók, mert többen építkeznek, mint amennyit előre felbecsültek. A tanácson 260 lakás építésére számítottak öt év alatt, eddig 245-re adták már ki a műszaki szakemberek a lak- hatási engedélyt, 162 építése pedig most van folyamatban. És nem csak helybeliek építkeznek már, volt rá példa, hogy nyíregyházi család váÄ zergej Csernov 6. b-s tanuló kinyitotta új. még tiszta dolgozatfüzetét, s napbarnította kezével szépen formálta a betűket. Fogalmazás. Aztán lemásolta a tábláról a témát: „Hogy telt a nyaram?” Lendületesen belevágott: „A nyaram jól telt.” Itt megállt, s hosszasan elgondolkodott. Az egész nyarat úttörőtáborban töltötte, s ez nem volt különösen jó. A korai kelések, sorakozók, a szülők látogatására való, végnélkülinek tűnő várakozások, a szúnyogok — Szergej minderre tökéletesen emlékezett. Fogta a tollat, határozott mozdulattal áthúzta az első mondatot, s helyette ezt írja: „Rosszul telt a nyaram.” Ekkor fölbukkantak emlékezetéből a végigküzdött focimeccsek, az izgalmas, titokzatos játékok, az uszodai fürdés, az erdei kirándulások, az ügyes kezek szakkör, a mozielőadás, a szülők ajándékai. sárolt magának telket Kálló- ban. — Az már korábban sem volt újság, hogy a nagyközség zártkertjében nyíregyháziak vásároltak hobbitelket, kertet maguknak, de hogy építkezni akarnak, az már minőségi változást jelent — mondja a tanácselnök. — Azt, hogy a mi körülményeink is megfelelőek, hogy Nagykálló sem csak a tanyán élőknek jelent vonzó hatást. Ma többen ingáznak már Nagykállóba, mint Nagy- kállóból és ez jót, munkát, kenyeret jelent. Vonzó lesz a mások által nemrég felfedezett és talán majd üdülővé fejlődő tavunk is. . Üdülőterület alakul A harangod! víztározóként ismert, hatalmas tó ma még csak a halászati szövetkezetnek hasznos, mindenki másnak csupán szép, de a ímegye idegenforgalmi területeinek fejlesztési elképzelései között már ott szerepel a neve, mint majdani üdülőterület. Legföljebb arra lenne célszerű vigyázni, hogy ne váljék olyanná, mint a császárszállási tó, amely ma csaknem annyi bosszúság forrása az ottani tulajdonosoknak és horgászoknak, mint amennyi örömet jelent. Szépül, s bár kisebbek a lehetőségek, a korábbiaktól nagyobb ütemben fejlődik Nagykálló, amit köszönhet lakóinak és az üzemeknek, intézményeknek, akik s amelyek szívesen fognak szerszámnyelet, adnak gépet, vagy ajánlják fel pénzüket, ha értelmes célokért hívják, mozgósítják őket. Balogh József Mindezt rossznak nevezni becstelenség lett volna. Át kellett hát húzni a második mondatot is. Szergej mélyet sóhajtott, majd leírta: „A nyarat úttörőtáborban töltöttem.” Több írnivalója nem volt. Miközben beadta az egymondatos fogalmazást, gratulált magának idei első egyeséhez. A tanárnő, Larissza Vaszil- jevna este a dolgozatokat javítva elakadt Szergej fogalmazásánál. — Hát ez meg micsoda dolog?.' — háborodott. — Egy ekkora gyerek, aki egész nyáron táborban volt, nem tud mit írni? Egyszerűen nem hiszem el! A Nyíregyházi Áfész takaros jelentést készített a Nyírteleken valamint a hozzá tartozó kilanc tanyán lévő ösz- szesen 17 kereskedelmi egységének működéséről. A beszámoló azon részével, amely az erényeket és a hibákat taglalja, nincs mit vitatkozni, nyilván megfelenek az adatok a tényeknek. Fogadjuk tehát el: alapvető gond nincs. Van azonban a jelentésnek egy passzusa, ami gondolkodásra késztet. Nevezetesen az, melyben a gyulatanyai italbolt felszámolásáról szólnak, s arról, hogy próbáltak más helyiséget keresni, de jelenleg ilyen nincs. A szövetkezet által megvásárolt iskola átalakítására pedig, idén nincs elegendő beruházási lehetőségük. Nem vagyok szemforgató, nem hirdetek absztinenciát, legfeljebb any- nyit mondok: csínján az itallal. Hogy miért, magyarázatra nem szorul. Ebből az is következik: elismerem az italmérő helyek jogosultságát, tudomásul veszem, hogy társadalmi szükséglet tartatja őket fenn, habár néha elgondolkodom: mikor van szó „össznépi” érdekről, s mikor az üzemeltetők jól kiszámított anyagi érdekéről. De, ezt most ne taglaljuk, messzire ver* zetne... Azt azonban több, mint szokatlannak tartom, hogy egy iskolát, vagy annak valamely helyiségeit alakítsák italbolttá. Mert, ha a volt iskola alakítható, márpedig az, akkor talán, jobb hasznosításról is gondolkodhatnának az erre hivatottak. Ügy tudom: ma. Ma-' gyarországon, italboltból nincs hiány. (Legfeljebb kulturált, s épp ezért nem a lerészegedést szolgáló vendéglőből nincs elegendő.) De hiány van könyvtárban, klubban, öregek napközijében, próbahelyiségben, cukrászdában, jó és olcsó ételt kiszolgáló kisvendéglőkben. A felsorolásból következik: még csak azt sem mondom, hogy a volt iskolából kulturális, szociális intézmény legyen, habár ezt tartanám a legjobbnak, a legméltóbbnak. H a minden ilyen van Gyulatanyán, ám ne MR&ítsenek többet Tehát: hasznosítsák a vendéglátós céljaira. De annak ne a legaljára. Ha már vendéglátás, legyen színvonalas (ne az áraiban elsősorban), s legyen kultúrált. (speidl) De ekkor eszébe jutott a saját nyara: szintén táborban, rajvezetőként. Hangulata ettől végképp elromlott. Eszébe ötlöttek az értelmetlen látogatási napok, az idegőrlő kínlódás Kuz- jákinnal, aki betörte az ebédlőablakot, az embert agyongyötrő szúnyogok, a korai kelések... És már-már bevéste Szergejnek az elégtelent. Ám ekkor szemei előtt megjelent a derűs harmonikás, Oleg Petrovics képe; visz- szagondolt a gyönyörű túrákra, mikor éjszakára sem tértek vissa a táborba; a mulatságos káposztahernyókra; a tűlevéltől illatos levegőre; barátnői elbűvölő bronzszi- nére... Larissza Vasziljevna elmosolyodott, és Szerjozsa mondata alá, hogy: „A tiya- rat úttörőtáborban töltöttem”. nem osztályzatot írt, hanem rövid választ: „Én is!...”
