Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-26 / 226. szám
2 Kelet-Magyaromig 1984. szeptember 26. Eredmények, tapasztalatok, feladatok Iskolakezdés gondokkal Elismerés az üzemnek Ha lerakják e lapokat, eggyel ismét csökken a sáros járdák száma Gyarmaton. Munka Aligha van Gyarmaton olyan ember, aki valamilyen módon ne lenne kapcsolatban a tanács költségvetési üzemével. Van aki tanácsi lakásban él, másnak csak a lakása előtti útszakaszt takarítják, s ha létezik is olyan férfi, nő, akinek az égvilágon semmi köze a kis üzemhez, az is tudhat létezéséről. Ha másképp nem, de látja a várost díszítő fákat, virágokat, a szépen gondozott parkokat, melyek az itt dolgozók keze munkáját dicsérik. Ha valakik, ők aztán valóban a kirakatban élnek, dolgoznak! Mindönki látja — Olyan a mi üzemünk, mint a labdarúgás, ahhoz is ért mindenki, arról is van véleménye minden embernek — mosolyog Sípos Sándor, műszaki vezető, aki alakulása óta tagja a kollektívának. — Most több mint száztízen vagyunk, de tizenöt évvel ezelőtt, az indulásnál... .! Még a nevünk sem az volt, mint a mostani, KÖFA- brigádként szerepeltünk. Aztán ahogy nőtt, erősödött a város, úgy fejlődtünk mi is egyre gyorsabban. Járjuk a fürdő melletti üzem telepét, s hiába volt itt az imént hatalmas zápor, száraz lábbal kelünk át egyik csarnokból a másikba. Friss betonutak kanyarognak az udvaron, s most látja az ember, mily nagy szükség van rájuk e kötött, agyagos földön. De láttuk volna néhány hónappal ezelőtt! — így á műszaki vezető. Valóságos mocsár volt nemrég még itt, az üzem dolgozói töltötték fel, — jórészt társadalmi munkában — hogy egyáltalán hozzá lehessen kezdeni az otthonteremtéshez. Saját használatra Az udvar egyik sarkában fóliasátrak, szegfű, gerbera zöldell a párás melegben — innen kapják az utánpótlást a város parkjai. Odébb az asztalosműhely, erős állványokat, létrákat vésnek a mesteremberek. Saját használatra készítik, a kőművesek, festők kérésére. A kerítés mellett járdalapokat formáz két férfi, ez is kevesebb pénzébe kerül a városnak, mint ha máshol csináltatná. kirakatban Apropó, pénz! Tavaly tizenkétmillió forintos termelési értéktervet tűztek maguk elé, s lett helyette tizenötmillió. Az idén is hasonló összeg a cél, időarányosan természetesen teljesítették. De miből is jön össze e csinos kis summa, hiszen tudjuk, hogy a szolgáltatásból nehezen lehet meggazdagodni. Pillanatkép az asztalosműhelyből. (Császár Csaba felvételei) Szén, olaj, cserép — három olyan nélkülözhetetlen termék, melynek beszerzése hónapok óta rengeteg gondot okozott a gyarmatiaknak. A helyzet sajnos ma sem megnyugtató, a háztartási tüzelőolaj kivételével, derült ki az ellátásért felelős vezetők válaszaiból érdeklődésünk nyomán. A gyarmati TÜZÉP- telepen van ugyan például mosatlan szén, de ennek fűtőértéke alacsony, a lakosság nem szívesen vásárolja. Vajon mi lesz azzal a több száz lakossal, akik szeptember végéig sem tudták beváltani tüzelőutalványukat? Nos, azokat szeptember 30- ig visszaváltják, ám ez aligha vigasztalja azokat, akik szénre vágytak. — Apró-cseprő munkákból — válaszol a gazdasági vezető, Balogh Csaba. — Nekünk egy harminc-negyven ezer forintos megbízatás már komoly feladatnak számít. Leggyakoribbak a két-három ezer forintos tételek, de hát sok kicsi sokra megy. Egyébként a legtöbb pénzt az építőipari tevékenységünk hozza a konyhára, de ne valami nagy létesítményekre gondoljanak. Toldozás-foldozás, felújítás, ez a mi fő profilunk. Azonban végtére is mi annak idején nem azért alakultunk, hogy új iskolákat, Nem sokkal rózsásabb a helyzet a tetőfedő anyagoknál sem. A TÜZÉP helyi telepe ugyan időben elküldte megrendelését a termelőkhöz, ám a szállítás akadozik. (Akárcsak a szénnél, itrt is soványka a magyarázat, miszerint az őszi szállítási csúcs miatt gyenge az ellátás.) A telepen például mindössze ötezer cserép áll rendelkezésre, holott legalább húszezer darabra lenne szükség. Egyetlen vigaszuk maradt az építőknek: palából és síküvegből az elkövetkező hetekben jelentős tétel várható a gyártók ígérete szerint. örvendetes hír viszont, hogy napokon belül megoldódik a gyarmatiak fűtőolajgondja. Az ÁFOR szakemberei már a szigetelést végzik a városközpontban lévő üzemanyagkút olajtartályán, mely korábban kilyukadt, s az első javítás sem volt valami tartós. Kiemelve a földből, felvetődött annak is a gondolata, hogy új helyre telepítik, hiszen itt akadályozza a forgalmat, s nagyobb űrtartalmú tartályokat sem tudnak elhelyezni. Erre azonban különböző okok miatt most nem kerülhetett sor, igaz, a vásárlókat elsősorban nem is ez izgatta, hanem: legyen folyamatos az ellátás. A szakemberek szerint ez hamarosan megvalósul, szeptember végére végeznek a javítással, s nem kell Vámosorosziba, vagy Mátészalkára elmenni olajért. intézményeket építsünk. Nekünk a város igényeihez kell alkalmazkodnunk. Társadalmi munkában Becsületükre legyen mondva, megpróbálják ezt a lehető legjobban tenni. Sőt! ösz- szeszámlálni is lehetetlen volna talán, mennyi mindenre vállalkoztak, vállalkoznak társadalmi munkában. Ezért kapták meg most, alkotmányunk ünnepén a tanács és a népfront közös oklevelét, mely azt tanúsítja: a település fejlődését szolgáló és a tanácsi feladatok megoldásában kiemelkedő társadalmi munkát végeztek az üzem dolgozói, akik nap mint nap, ezrek előtt vizsgáznak. Mit tehetünk a művészet sajátos eszközeivel szűkebb hazánk, Szatmár értékeinek megismertetése, megbecsülése érdekében? — ez volt annak a szeptember közepén megtartott tanácskozásnak legfontosabb témája, melynek vendéglátói a városi pártbizottság és városi tanács vezetői, vendégei pedig azok a gyarmatiak, és környékbeliek voltak, akik különféle területen végzett tevékenységükkel mára országos hírnévre tettek szert. A vendégek között üdvözölhettek országos lapokban publikáló írástudó embereket, több kiállításon sikert arató képző- és népművészeket, A napsütés még a nyarat idézi, mit sem változtat azonban a tényen: már szeptembert írunk, megkezdődött az iskola. Vajon milyen feltételek várták, várják Fehérgyarmat általános és középiskolásait, pedagógusait? A válaszadásra Kónya József, a városi tanács művelődési, egészségügyi és sportosztályának vezetője vállalkozott. — A gyermekek még javában vakációztak, amikor a város és a környékbeli települések tanácsi és oktatási vezetői fontos tanácskozásra gyűltek össze Gyarmaton — kezdte Kónya József. — Számba vettük az elmúlt oktatási év eredményeit, tapasztalatait, az előttünk álló legfontosabb feladatokat. Természetesen főleg a gondokról volt szó, amiből sajnos van elég. — Melyik gond a legnehezebb a város vállán? — A tanteremhiány. Még viszonylag a három-hat évesek vannak a legjobb helyzetben, hiszen nem kevés társadalmi összefogással szép, új óvodákkal gyarapodott az elmúlt időszakban a város, ám az általános iskolák sajnos mára kinőtték épületeiket. A két általános iskolába több mint ezerháromszáz gyermek jár, sajnos szükség- tantermeket, kölcsönépülete- ket is igénybe kellett venni. Ráadásul minden erőfeszítésünk ellenére tanulóink hetven százalékának tudunk csak napközis ellátást nyújtani. Égetően szükség lenne egy új iskolára, hiszen a negyvenhat tanulócsoportnak és huszonkét napközis csoportnak igen mostoha körülmények között kell dolgoznia. Még az a szerencse, hogy pedagógusaink felkészültsége és azaz igen széles területen munkálkodókat. Egy azonban közös mindannyiukban: itt élnek hazánk talán legszebb táján, az itt élők gondjai, az ő gondjaik is. Soha nem rendeztek még hasonló találkozót városunkban, és soha nem volt még ennyi a közért a művészet eszközeivel cselekvő ember a környéken. Időszerű volt hát a baráti találkozó, hiszen mind a vendéglátók, mind pedig a vendégek sokat segíthetnek egymásnakErre már most szükség lesz, hiszen felszabadulásunk negyvenedik évfordulója alkalmából pályázatok sorát hirdette meg a város, melya különböző szakok aránya jónak ítélhető. — Mi a helyzet a középiskolás „fronton”? — A szakközépiskola új, kényelmes épülete nagy gondot vett le a vállunkról, de ezen a szinten meg a szakmunkásképző intézet problémái nyomasztják a várost. Sajnos, ők is kénytelenek albérletben tanítani, de talán még ennél is nagyobb baj, hogy kollégiumi elhelyezést egyelőre nem tudnak adni a Tiszahátról, az Erdőhátról, a Paládok környékéről bejáró tanulóinknak, akik így kénytelenek naponta ötven-hatvan kilométert is búszozni. — Szóljunk a jó hírekről is! — Ez a kevesebb. A felújítások, apróbb korszerűsítések időben megtörténtek, itt a legjelentősebb: megszüntettük a drága olajtüzelést az iskolákban, s olcsóbb, gazdaságosabb fűtésre tértünk át. De ne csak az anyagi oldalról beszéljünk, hiszen magas szakmai színvonalon, szűkös körülmények közepette is lehet dolgozni. Tehát a tervekről! Mint szerte az országban mindenütt, mi is méltóképpen akarjuk megünnepelni hazánk és városunk felszabadulásának negyvenedik évfordulóját, melyben fontos szerep vár majd a tanulókra és a pedagógusokra. Természetesen mi is bekapcsolódunk a közelgő Világ Ifjúsági Találkozó előkészületeibe, a helyi VIT-majálisok szervezésébe. Ez kivaló szórakozást és nevelői hatást sejtet, mint a tanulmányi versenyek is, melyeken oly sok sikert értek már el tanulóink. Az oldalt összeállította: BALOGH GÉZA nek vezetői sokat várnak a szeptemberi találkozó résztvevőitől is. Minden bizonynyal érdekes - művek érkeznek majd a három kategóriában — általános és közép- iskolásoknak, valamint felnőtteknek — meghirdetett helytörténeti honismereti pályázatra, melynek beküldési határideje 1985. január 31. Ezzel párhuzamosan került sor az irodalmi és képzőművészeti pályázat meghirdetésére is, a művek a tervek szerint a város egy- egy intézményének, felszabadulás utáni létesítményének, illetve a könyvtár hely- történeti részlegének gyűjteményét gazdagítják majd. Visszaszóltak „fészkükre...“ |Medves vendégeket fo- ff gadott nemrég a gyarmati Petőfi Sándor nevét viselő szakközép- iskola: harminc évvel ezelőtt végzett növendékei gyűltek ismét össze egykori iskolájukban. Bizony három évtized nagy idő, de nem annyira hosszú, hogy elfeledték volna akkori csínyeiket, szerelmeiket a gyarmati iskola valaha volt nebulói. S ha egy-egy emlék meg is fakult, volt aki emlékeztessen: például Ga- csó László, az akkori iskolaigazgató, vagy Tóth László tanár úr, akik ma is Gyarmaton élnek, s akik nem kis büszkeséggel vezették végig a messze repült növendékeiket rohamosan fejlődő városukon. Az ötödik X-hez közeledő öregdiákok bizony meghatva hallgatták régi pedagógusaik szavait, s elérzéke- nyülve bolyongtak a közben szép_ derék felnőtté cseperedett iskolájuk falai között. Mert többségük messze repült ugyan, de a fészek mégis csak itt van, Gyarmaton. A szeptemberi találkozó résztvevőinek egy csoportja Nem találja a vásárló Szén, olaj, cserép Pályásat felszabadulásunk ünnepére Ismerjük meg Szatmári!
