Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. szeptember 15.^ Kedves Fábiánék! A nyáron, amikor utoljára jártam Csengerben, nem sok időnk volt beszélgetni sem Veled, Laci, sem pedig édesapáddal. A helytörténeti kiállítás megnyitója nem volt alkalmas hosszasabb társalgásra, hiszen egy percre nem álltatok meg — mindenütt találtatok valami igazítanivalót, helyretenni egy mángorlót vagy éppen a nagyszerűen sikerült parasztszoba berendezésén javítani ezt-azt. Aztán jöttek a vendégek — magas helyekről is — és persze, mindenkinek volt kérdése. A legelső az, ami az enyém is volt: „Nahát, ezt mind Ti csináltátok?!” A válasz szerény bólintás volt az idősebb és az ifjabb Fábián László részéről, persze, nyomban hozzátéve — mi magunk, de nem magunkban ... Sokat segített a falu. Kaptatok tárgyakat, írott vagy képes emlékeket sok-sok csenged embertől, segített a helyi nagyközségi tanács, hiszen — igaz, hosszú vajúdás után — méltó helyet adott a kiállításnak; közreműködött ^gz áfész, a termelőszövetkezet, a csenged cipőüzem és még sokan mások. Az alapot azonban a Fábián család teremtette meg: a már nyugdíjas gimnáziumigazgató és két pedagógus fia Nem áll szándékomban újra szembe dicsérni benneteket, épp eleget ámuldoztam azon a profi szintű munkán, amit végeztetek — legyen ez már a szakemberek dolga. Néhány megjegyzésem lenne viszont — már nem csak a csenged falutörténeti kiállításokról, hanem inkább annak ürügyén. Nemrégiben alkalmam nyílt szót váltani néprajzos szakemberekkel. Érdekesen alakult beszélgetésünk, hiszen én vállaltam az „ördög ügyvédje” szerepét, ami köztudottan nem hálás dolog. Én voltam ugyanis, aki váltig állítottam, hogy túl sok a csak nevében „múzeum”, az ilyen-olyan helyi kiállítás országszerte, hogy nem kell ezekből any- nyi, legyenek inkább pénzzel jobban támogatott, jobban fölszerelt szép múzeumaink a nagyobb városokban. Szétaprózódnak az erők, ha egy-egy kisváros vagy éppen község állandó kiállítást rendez be. Az „ellenfeleim” azt állították: nincs igazam. Igenis szükség van a falvakkisvárosok helyi kiállításaira! Ezekben — néhány lelkes helyi ember keze munkájával — tovább él a település múltja. Márpedig ha a múltunkat alaposabban ismerjük — a jövőnkön is könnyebben igazítunk ... Már jeleztem az előbb, hogy a magam véleménye ellen korteskedtem a vitában — csakis azért, mert hallani akadam a hozzáértők érveit. Azokat az érveket, melyek — s ez is tudott dolog — nem mindig egyeznek szakmai berkekben sem. Aztán persze úgy ért véget a társalgás, hogy teljes volt a vélemények egyezése: kell, nagyon is kell a helytörténeti emlékek ápolása, a kisebb- nagyobb gyűjtemények kiállítása — akár minden faluban! Nem sorolok én itt érveket — már csak azért sem, mert ez a nyílt levél nem enged nagyobb terjedelmet... Inkább elmesélek egy szép jelenetet, melyet ama emlékezetes csenged megnyitón láttam. A hivatalos vendégeken kívül szép számmal vettek részt a kis ünnepségen csenged lakosok is. Szívet melengető volt egy fehér hajú bácsi néhány „műsoron kívüli” szava: megköszönte mindenkinek a fáradozást (főképp a Fábián családnak), mert mint mondta, nagyon kell ez a kiállítás — ez is a hazaszeretetre nevelés kiváló módja egy faluban! Aztán bent, az egyik teremben két idős férfi állt egy sarokban. Régi csengeri fényképek előtt beszélgettek — szinte gyerekes örömmel ujjongtak föl egy-egy ismerős, azóta tán rég el porladt arc láttán, majd meg- csöndesedett szóval emlékeztek barátokról, szomszédokról, eltűnt ódon házikókról ... Ehhez nincs mit hozzáfűzni — legfeljebb az ámuldozó gyerekarcokról lehetne még beszélni, mint a másik (talán még fontosabb) pólusról. Úgy hiszem, nem azoknak kell magyaráznom, akik szerte a megyében hasonló ügyben fáradoznak ... Kitartást — és minél több hivatalos vagy nem hivatalos segítséget — kívánva maradok baráti üdvözlettel: a fiatalok érvényesüléséről A A MEZŐGÉP a megye egyik legnagyobb w vállalata. KISZ-titkára szerint milyen jövőt lát maga előtt egy fiatal szakmunkás, aki még éppencsak most ismerkedik egy ilyen nagy gazdasági szervezettel? — Azt láthatja, hogy lehet szép dolgokat létrehozni, az egymilliárdos árbevétel komoly munkát takar. Aránylag rövid idő alatt megduplázódhat a szakmunkás órabére, tehát 14 forintról akár 28—30 forintra is emelkedhet. Azt is hamar meg lehet tudni nálunk, hogy aki akar, tanulhat, a szakmát- jában is, de azon túl is. Van például olyan jogászunk, aki lakatosként kezdte, s végig a vállalat segítségével tanult. Természetesen az eredeti szakmához kapcsolódó továbbtanulás a jellemző. Nem kell sok idő ahhoz sem, hogy kitűnjék: nálunk elég sok a fiatal vezető. Munkahelyi csoportvezetőtől kezdve gyáregységi üzemvezetőn át a nagy- vállalati osztályvezetőig a többség harmincnegyven év közötti, de tőlük fiatalabbak is vannak. Azt is észre lehet venni, nem attól függ a megvalósítás, hogy egy jó ötletet hány éves dolgozó javasolt, hanem attól; életrevaló-e a téma- Tehát szerintem nem lehet rossz benyomása nálunk egy most kezdő fiatalnak. Mégis nagy vérveszteségeket szenvedett el mostanában a MEZŐGÉP; elég sok szakember, köztük fiatal lépett ki... — Ez is igaz, de az ellentmondás csak látszólagos. Néhány jelentős í'orgácsolóüzem létesült a közelmúltban, s ezek „felszippantották” a környékük szakembereit. Nyilvánvaló, ha az üzem helyben van, nem kell ingázni, s esetleg nyolc forinttal magasabb órabért kínálnak — nem mindenki áll ellent, s mi is tudjuk: csupán az öntudatra és a hűségre hivatkozni ma nem elég. Igyekszünk természetesen versenyben maradni, de az ismert szigorú bérszabályozás 20—30 százalékos béremelést nem tesz lehetővé, míg egy induló kisüzem 20—30 fős gárdájának az anyavállalat teremthet kedvezőbb induló feltételeket. Az elvándorlások ellenére is változatlanul jelentős a törzsgárdánk s nem kis létszámokról van szó. Nyolc gyáregységünkben, két és fél ezren dolgoznak, s a létszám fele fiatal. Persze nem is gazdasági kérdésekre akarok választ kapni — bár a perspektíva és a fizetés alapvető —, hanem a KISZ-munkáróI, annak lehetőségeiről. Ez a kollektíva háromszor kapta meg a Kiváló KISZ-szervezet címet és négyszer a KISZ legmagasabb kitüntetését, a Vörös Vándorzászlót. Azt jelenti ez, hogy gondok nélküli a szervezeti élet, ifjúságpolitikai munka? — A nagy nyilvánosság elé rendszerint az eredmények, a kitüntetések kerülnek, a hozzá vezető útról, a kudarcokról ritkábban kérdeznek. Pedig ilyenek is vannak, bár a mi helyzetünk jobb az átlagosnál. Ennek egyik oka, hogy jók az alapjaink. 1957-ben a megyében másodiknak, Nyíregyházán elsőnek alakult a mi KISZ-szervezetünk, s egy jó kollektívát jó titkárok fogtak össze. Kedvező az is, hogy o szakmai vezetők többsége is érzékeny a közélet, az ifjúsági munka iránt, többségük maga is volt ifjúsági vezető. így aztán megértik a problémáinkat, és segítenek. Ha tehát van kezdeményezés, nálunk nemigen „akasztják el”. Mindemellett nekünk sem jönnek ingyen az eredmények, hiszen végül is ugyanabban a nagyobb közegben dolgozunk, mint bármelyik más KISZ-szervezet. A mi fiataljaink legtöbbjének is gond a lakás, ugyanúgy leköti a pénzszerző munka a szabad időt is, s egyáltalán: nem valamiféle kiválasztott fiatalok dolgoznak nálunk. ^ Mi hát a „titok" nyitja? — Titok tulajdonképpen nincs, csupán arról lehet szó, hogy hosszabb távon sikerült olyan helyzetet teremteni, amelyben sok fiatal felismerte a KISZ-tagságban rejlő személyes érdekeltséget. Első hallásra talán furcsának tűnhet egy ilyen kijelentés, amit rossz esetben követhet egy kérdés: talán érdekből KISZ-tagok a fiatalok? Szerintem ez megközelítés kérdése, hiszen minden szervezetbe valamiért lé^ be az, aki elszánta magát a tagfelvételi kérelem kitöltésére. Az pedig nem lehet baj, ha egy fiatal felismeri azt az érdekét például, hogy neki jó, ha elkötelezett társak között vállal valami pluszt a munkája mellett. Az is jó, ha sok újat hall a szűkebb és a tágabb világ dolgairól. Az sem haszontalan, ha megtanul több ember előtt beszélni, vitázni, érvelni, ha elsajátítja a szervezés módszereit, ha megtanulja, hogyan kell másokat képviselni. Nyilvánvaló, hogy ily módon a fiatal „többet ér”, ha„I nagy nyilvánosság elé rendszerint az eredmények, a kitüntetések kerülnek, a hozzá vezető útról, a kudarcokról ritkábban kérdeznek. Pedig ilyenek is van- nak...“ marabb kaphat nagyobb megbízatást gazdasági munkaterületen isMindez igaz, de manapság mégis gyakran halljuk: nehéz társadalmi tevékenységet, közéletet szervezni, mert mindenki hajt a pénzre. Egy jó szakmunkás pedig hamar pénzre tudja váltani ismereteit a szabad időben is ... — Az igaz, hogy sokan panaszkodnak, és az is, hogy sokan hajtanak a pénzre, de az áLtalánosítás nem helytálló. Mi például tudtuk azt, hogy a válla,lati gazdasági munka- közösségek is ugyanazt az időt hasznosítják, s nagyrészt ugyanazokkal a tagokkal, mint a KISZ-szervezetek, mégis támogattuk a vgmk szervezését. Nem közömbös ugyanis számunkra, hogy dolgozóink mennyire kötődnek hozzánk, tehát aki keresni akar, az nálunk kereshet-e a plusz munkájával. Az sem igaz, hogy mindenki hajt a pénzire. Nálunk nagyon sok olyan negyven év körüli jó szakember dolgozik, aki nem vállalt munkát a gmk-ban, pedig hívták is. Van ugyanis lakása, telke, autója, megalapozta az életét, s értékeli a szabad időt, a családjával töltött órákat, a kirándulást, netán a kulturális programot. Nyilvánvaló azonban, hogy más a helyzet azzal, aki lakásra, kocsira gyűjt. S ezek éppen a fiatalok. Ennek ellenére nem reménytelen annak a helyzete sem, aki KISZ- es programot szervez ... 0 ... csak éppen nem mindegy hogyan ... — Természetesen. A legfontosabb, hogy mindenkinek testreszabott feladata legyen, olyasmi, amit kedvvel lehet csinálni. Semmi kivetnivalót nem találok abban sem, ha ugyanazt a rendezvényt három különböző fiatalnak háromféleképpen ajánljuk. Például így: „gyere el, utána zene lesz, meghallgathatod az Omega új számait”. Vagy: lányok is lesznek, találkozhatsz Évával, láttam legutóbb is jót beszélgettetek.” De márkát adhat az előadó neve is. Ha nem igyekszünk minél több emberrel szót váltani, csak egyszerűen kiírjuk a hirdetőtáblára. hogy előadás lesz, ne csodálkozzunk, ha kong a terem. Mindenesetre számításba kell venni, hogy nemcsak a KISZ az egyedüli, amely ma elfoglaltságot ad a fiataloknak ... A Gyakran kerül szóba, hogy néha a bő- ^ ség zavarával küzdünk, sok a rendezvény. Valóban sok? — Fennáll a veszélye, de figyelembe kell venni, hogy csak ' azok számára sok, akik mindenben részt vesznek. Mi azt az elvet követjük, hogy nem kell sok rendezvény, de amihez a KISZ a nevét adja, az élményt adó legyen. A programok többséget pedig szervezzék a szakkörök, klubok, kisebb közösségek, ahol az érdeklődési kör alapján alakulnak a kollektívák. Azt biztos, nem unják, mert aki szeret például modellezni, az akár mindennap szívesen tölt egy-két órát a modellezőklubban. Nem elég fiatalosak a rendezvények — ^ — hangzik el sokszor a summás értékelés. Mi lehet ennek az alapja, menynyi az ítéletben az igazság? — Én is hallottam ilyen véleményeket, sőt azt is: másoljuk a párt módszereit, holott nem biztos, hogy a tizenéves KlSZ-esek- nek úgy kell szervezni a KlSZ-programo- kat, mint a jóval idősebbeket tömörítő párt— alapszervezeteknek. Ezzel az általánosítással sem lehet egyetérteni. Kétségtelen, hogy vannak bizonyos formaságok, amelyeket időnként kívülről is, de a tagság köréből is kritizálnak. Szerintem azonban egy taggyűlésnek, még inkáb egy hosszabb távot átfogó beszámoló taggyűlésnek vannak formai követelményed is, amit meg kell tartani. Sőt a beszámolót is célszerű leírni. De nem minden rendezvény ilyen szabályozott, s nem lehet általánosítani egyetlen rendezvénytípus alapján. Feltételezem, hogy aki részt vett már KISZ politikai vitakörön, Ifjú Gárdafoglalkozáson, KISZ-csoport megbeszélésen, nem mondja, hogy azok is „öregesek”. A Ez már összefügg a közszereplés módjával. Mennyire közéletiek ma a fiatalok? — A kép még vállalati méretben is nagyon változó. Van, aki hamar megszokja a szereplést, jól elő tudja adni a mondandóját, idegen helyen vagy nagyközönség előtt is jól feltalálja magát. Nekik könnyebb. De hadd mondjam meg, nekem is van lámpalázam, ha négyszáz ember előtt kell beszélni. Ezt is, mint mindent, gyakorolni kell, s mi fórumokat teremtünk hozzá. A Tulajdonképpen hol tűnhet ki ma egy fiatal, hol figyelhetnek fel egy tehetséges fiúra, lányra? — Rengeteg helyen, mindenekelőtt a munkahelyén, mert az alapvető, hogy a munkát jól el kell végezni. Vannak intézményesen szervezett lehetőségek is. A Fiatal Mérnökök, Közgazdászok Tanácsa (FMKT) jó lehetőség a tehetség kibontakoztatására, hiszen a témacsoportok vállalati vagy annál magasabb szintű feladatokon is dolgozhatnak. A Ki minek mestere? versenyeken a szakma legjobbjai nemcsak üzemi, hanem megyei, országos sikereket is arathatnak. Az Alkotó Ifjúság keretében a legjobb ötleteket s szerzőiket karoljuk fel. De kitűnhet a fiatal az ifjúsági klubban, a vitakörben, magában a KISZ-alapszervezetben. Amiben talán többet lehetne tenni, az a kiemelkedő teljesítményt nyújtók propagálása. A A MEZÖGÉP-nél sok a fiatal műszaki szakember. Hasonlók-e az itteni gondok az országoshoz, amelyről egyre többet hallunk az utóbbi időben? — A gondok elsősorban anyagi természetűek: fizetés, letelepedés, lakás. Ezekben nagy általánosságban o mi lehetőségeink sem jobbak az országosnál, tehát azok a gondok ránk is jellemzőek. Van még egy dolog, ami gyakorta szóba kerül: kapnak-e a képzettségükhöz, felkészültségükhöz méltó munkát a fiatal mérnökök. A mi gyakorlatunk — szerintem — jobb, nemcsak feladatot, hanem vezető beosztást is viszonylag hamar kapnak a jól képzett fiatal szakemberek. — Ami az anyagiakat illeti, a mar említett vgmk révén próbálunk segíteni. Sok mérnök, technikus, jól képzett szakmunkás alkot teamokat, csoportokat. Különösen a műszaki fejlesztésben, a technológián vált be ez a forma. Gyorsabban, s olcsóbban készülnek el a fontos tervek, mint a nagy tervezőintézeteknél, s eddig a minőséggel sem volt baj. Az pedig, hogy jó esetben a fiatal szakemberek meg tudják duplázni havi jövedelmüket — hozzájárul a stabil szakembergárda kialakulásához, a folyamatos továbbképzéshez. A Szóba került beszélgetésünk során a lakásgond. Ebben történt-e már valami, ami a megoldás felé mutat? — Frontáttörésről nem beszélhetünk de történt kedvező változás. Részben jó kapcsolatokat ápolunk a tanácsokkal. A társadalmi munka és más együttműködés révén a városokban a vállalat dolgozói hozzájuthatnak különböző típusú lakásokhoz. Nyíregyházán részt vettünk a lépcsőzetes lakás- hozjutás kidolgozásában és az új minigarzonokból a mi dolgozónk is kapott. Úgy gondolom, ez a kísérlet, amely a megyeszékhelyen most indul, a KISZ tekintélyét is növeli. Arról van szó, hogy a jogos lakásigényléssel rendelkező fiatalok közül a KISZ választja ki azokat, akik a kulcsot kapják. Most például 450 jelentkezőből 120-at. Nyilvánvaló, hogy a mozgalmi, a közösségi munkában is többet vállalókat részesítjük előnyben. A Végül egy személyes kérdés: hogyan w lesz ma valaki KISZ-bizottsági titkár egy nagyvállalatnál? — Az én szakmám esztergályos. 1970-ben tettem szakmunkásvizsgát, s a MEZÖGÉP- hez kerültem. Később műszaki rajzoló lettem, az érettségi mellé megszereztem a technikusminősítőt is. A következő lépcső a szerszámkészítői kinevezés volt, 1980-tól a gyártóeszköz-gazdálkodási csoport vezetője vagyok. Az elhelyezkedésnél leginkább a labdarúgás játszott szerepet, részben azért jöttem a MEZÖGÉP-hez, mert ilt akkor jó focicsapat volt. Ez volt az első kötődés. A KISZ-ben lépésenként haladtam. Előbb a KISZ-csoportvezető, majd műszaki alapszervezeti titkár lettem, ahol négyszer választottak újra. Két éve került szóba, hogy a bizottság titkárának jelölnek, s akkor — kísérleti választási formában — nem küldött- értekezleten, hanem valamennyi KISZ-tag részvételével választottak meg. Most vagyok 33 éves. £ — Köszönöm a beszélgetést. Marik Sándor Hagy László KISZ-bizottsági titkárral
