Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
1984. augusztus 11. ^ KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Kedves Kisasszony! Amint azon a verőfényes vasárnap délutánon a Benczúr tér parkjában üldögéltem egy pádon, a néptelen sétányok között a csendet, és ifjú gyermekem vidám szaladgálását élveztem, eszembe sem jutott, hogy a Maga személyében aznap még egy ideológiai frontátvonulásra is számítanom kell. A melankóliának még az emléke is villámgyorsán továbbállt gondolataim közül, amikor a forró aszfalt irányából feltűnt, és a legutolsó divat szerint szabott áttetsző selyemruhájában egyenesen fdém irányozta lépteit. Most már szabatosan fogalmazok, és ezt azért hangsúlyozom, mert akkor kissé belém szorult a szó a meglepetéstől: megfordult velem a világ platánostól, szobrostól amikor rádöbbentem, mi történik velem. Egy jónevelésrői árulkodó hétköznapi bemutatkozó formula után kerek-perec tudomásomra juttatta, nem mást képvisel, mint Jehovát, akiben minden valamirevaló ember hisz és bízik, lévén egyedüli letéteményese az értelmes és erényes földi létnek, valamint az ígéretes túlviláginak. Bár shortban voltam és pólóingben, a piacról jövet, első ocsúdásom után azonnal tanújelét kívántam adni úriember mdvoilfomnak és mielőtt a tanok részletes ismertetésébe kezdett volna, felvilágosítottam: „bigott’ materialista vagyok. Megrökönyödve vettem tudomásul, hogy Magát ez egy fél lélegzetvételre sem állította meg. Ezek után az elején már jól bevált halk figyelem sáncai mögé vonultam vissza, bízva a szavai kapcsán ébredő érveimben. A lelki gyakorlat során meglepett, hogy mennyire járatos az Ö- és az Újszövetségben. Egy minden hájjal megkent ügyvéd is megirigyelhette volna, ahogy az oldalszámot és a beJ kezdést citálta, legyen szó éppen Pál apóstól korinthosziakhöz intézett leveléről, vagy akár Máté evangéliumáról. A gyanús pusztán az lett, hogy a szép és igaz citátumokból nem is olyan hosszú következtetési lánc végén egészen a mába jutott, és a végén megtudhattam a szomorú valóságot, amely szerint rövidesen tanúi leszünk ezen bűnös világ elmúlásának. Elérkezettnek láttam az időt a közbevetésre: hasonló világelmúlásokat bizonyos látnokok két-három évenként percnyi pontossággal megjósoltak már, csak az én életem alig három és fél évtizedében, és kivétel nélkül valamennyi az újságok viccrovatában végezte. Nem is gondoltam, hogy válasza mennyire újdonság. Az első világháború még élő isonzói hőseinek látomásáról még nem hallottam, pedig egyet és mást rebesgetnek szektájukról. Ezen obsitosok elmondása szerint, amelyekhez — Maga szerint — nem fér kétség, elképzelhető, hogy már csak hónapok vannak hátra. Ehhez képest meglehetősen nyugödtnak tűnt az arctoifejezése, sőt pillanatnyi meglepődöttségemet egy újabb adu kijátszására használta fel. Megtudhattam, hogy amennyiben csatlakozom a Jeho- vában hívőkhöz, tulajdonképpen nem kell elviselnem a meghalással való nyűglődékt?!Víiért“é,f)pen abban az állapotban, amelyben leledzem, sértetlenül a paradicsomban találom magam. Ez az információ akár fel is villanyozhatott volna, de lelombozódtam amikor megtudtam, hogy a paradicsom nincs olyan távol, hiszen itt lesz berendezve, ahol most vagyunk, de csak a kiválasztottaknak. Én még mindig nem tartoztam közéjük, és az sem lendített lelki üdvöm szándékai szerinti alakulásán, hogy bizalmasan tudomásomra hozta: az állam rövidesen leszámol az egyházakkal. Nem bírtam el rosszmájúság nélkül: egyre jobban leplezi néphatalmunk eme csúnya szándékát. Kihasználva pillanatnyi előnyömet szóvá tettem, hogy térítő érveiből mindeddig hiányoztak a mára vonatkozó programok, úgyszólván csak a múlttal, és a homályos jövővel foglalkozott, védelmembe véve ezúton a nagy egyházak e téren igazán előremutató törekvéseit. Mit kínálnak a fiataloknak egy hét, egy hónap, egy év múlva? — vetettem fel. A kósza pletykákat a zavaros egyenlősdiről, amely a szektában szokás, már szóvá se tettem. Nagyon sajnáltam magát Kisasszony! Felmondta a leckét, meggyőzően és szépen beszélt, mi több szuggesztíven. Ahogy húsz évével, ringó szoknyájával továbblépegetett, talán észre is vette: láttam Magán, hogy a birtokában lévő meggyőzési fegyvertár csak gyengébben felkészült alanyokra elegendő. Dienes Barnáné villamosmérnökkel a fiatal műszakiak életköríilményeiről G ön a Szabolcshő energiagazdálkodási osztályvezetője, villamosmérnök. Milyennek tartja a fiatal műszaki értelmiség érvényesülési lehetőségeit? — Bevallom, egy fél évvel már túl vagyok a fiatal kornak számító 35 évemen, így a most pályakezdők, az érvényesülésükért küzdők nevében nem nagyon tudok véleményt mondani. Magamról annyit: az én pályafutásom, úgy érzem nem egészen tipikus. Nekem szinte minden sikerült. A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán tanultam, a harmadik évfolyam befejezése után férjhez mentem. A férjem a Nyíregyházi Konzervgyár ösztöndíjasaként hazajött, én pedig szintén jöttem vele, nyíregyházi lettem. Nagyon megszerettem ezt a várost, a megyét... G Hol helyezkedett el a „féldiplomával”? — A gépjárműtechnikai vállalatnál kezdtem el dolgozni. Ez 1970-ben volt. Energetikus munkakört kaptam, közben levelezőn folytattam a tanulást. A munkám .nem volt túlságosan izgalmas, rendszerint papírokkal foglalkoztam, a különböző energiaelszámolási, nyilvántartási ügyeket intéztem. Arra nagyon jó volt ez a munkakör, hogy nyugodtan tanulhattam. Két év után be is fejeztem az egyetemet, s ekkor a vállalat is megszűnt, a TITÁSZ műszeres műszaki ellenőre lettem!" G Mennyiben adott ez a munka lehetőséget az önállóságra, az egyetemen tanultak hasznosítására? — Inkább a tapasztalatszerzést, az egész munkafolyamat megismerését tette lehetővé, mert az ember a tervezéstől a megvalósításig mindent nyomon követett. Ekkor volt a nagy erőművi beruházás, ekkor épült meg az a hőerőmű, ami a várost ellátja távhővel, s amelynek műszerautomatikai munkáit ellenőriztem. — Talán a pálya kezdetén félt volna az ember egy önálló, nagyobb munkát elvállalni. Itt lényegében a mások munkáját tanulmányozhattam, kísértem figyelemmel. Az erőműnél minden megvolt ahhoz, hogy a fiatalok kihasználják a lehetőségeiket a tanulásra, az előbbre jutásra, sok biztatást kaptunk az idősebb kollégáktól, vezetőktől. Het- venháromban megbízott beruházási csoportvezetőként folytattam a munkát... G Sokszor halljuk, hogy a fiatal műszakinak évekig, olykor évtizedekig várni kell, hogy az idősebbek helyére lépjen. Minek tulajdonítja, hogy alig egyéves diplomás mérnöki munkássága után megbízták a csoport vezetésével? „Nem hiszem, hogy a fővárostól távol élű műszaki értelmiségi, ha maga is törekszik erre, nem tarthat lépést a tudományok fejlődésével, flz információ- szerzésre |6 lehetőségek kínálkoznak megyénkben is, többek között a szakmai tudományos egyesületekben.'' £ Ilyenkor válaszút elé kerül a dolgozó anya, a szakmai fejlődésé, vagy a gyermeknevelésé legyen az elsőbbség? ön a munkát választotta. Nincs emiatt lelki- ismeret-furdalása? — Nincs, mert úgy gondolom, bárki, bármilyen munkaterületen dolgozik, szellemi, vagy fizikai munkán, és szereti a szakmáját, a munkahelyi közösséget, évekre nem tud elszakadni tőle. Nem is a szakmai előbbre jutás, a jó értelemben vett karrier miatt, hanem azért, mert hiányzik a mindennapos nyüzsgés, a benti munka, a kollektíva. — Nem hiszem, hogy a munka és a gyermeknevelés nem férhet meg egymás mellett úgy, hogy az ember lelkiismerete is nyugodt legyen, mert mindent megtett... A gyerekeink nem sínylették meg, most már iskolások és szépen haladnak. Mesterkéltnek érzem, ha valaki úgy gondolkodik: vagy a szakmai fejlődés, vagy a gyermeknevelés. A kettőt úgy kell és lehet gyakorolni, hogy kiegészítsék egymást, kiegyensúlyozottá tegyék az embert... — Csak annak tulajdonítom, hogy bíztak a fiatalokban a vállalatnál. Hetvennégyben neveztek ki hivatalosan is beruházási csoportvezetőnek, s ekkor vettem igazában hasznát az erőműnél szerzett műszaki tapasztalataimnak. Ha jól emlékszem, tizen- ketten dolgoztunk a csoportban — mérnökök, technikusok — az ő munkájukat kellett irányítani. Mint a csoport nevében is benne van, a beruházások előkészítése, megvalósítása és a kivitelezés ellenőrzése volt a feladatunk. Mindennapos versenyfutás volt ez az idővel, a tervekkel, úgy is mondhatnám, két tűz között, a tervező és a kivitelező között kellett naponta egyensúlyozni. G Mi volt ekkortájt a legnagyobb szakmai sikerélménye? — Ha egy-egy vitát megnyugtatóan lezártunk. Ha egy tárgyalás úgy végződött: minden feltétel megvan a beruházás elkezdéséhez, és ha a létesítmény határidőre el is készült. Ez megkívánta, hogy az ember alaposan felkészüljön az egyeztető tárgyalásra, egy kicsit, mint a sakkozók, úgy kellett a helyzetet örökösen elemezni, minden lépést kiszámítani. G Nem esett ez messze a tanult, mérnöki munkájától? — De, valójában munkaszervezéssel, koordinálással, a csoport vezetésével kellett foglalkozni, nem konkrét mérnöki munkával. Márpedig vezetéselméletet, vezetéslélektant és hasonlókat akkor nem oktattak a műszaki egyetemen, ezt a napi munka során kellett megszerezni. Nem volt unalmas a munkakör, azt nem mondhatom. Aztán olyan változás is következett az életemben, hogy hetvennégyben megszületett az első gyermekünk, hetvenhétben a második... Az első gyerekkel talán hét hónapot, a másodikkal egy évet voltam gyermekgondozási szabadságon. G Nyolc év telt el az egyetem elvégzése után, mint mondta, ekkor újabb munkakörbe, magasabb beosztásba nevezték ki. Termelési osztályvezető lett. Alig túl a harmincadik életévén... — Ekkor voltak az átszervezések, az erőmű beruházásai befejeződtek. Olyan erőműkapacitás jött létre, amit már továbbfejleszteni nemigen volt célszerű, a termelés, az üzemeltetés volt soron. Mondjam így, még zűrösebb munkakört kaptam, ahol a vonalvégen a fogyasztók álltak. Nagyon is érzékelhetővé vált a munkánk eredményessége, néha féltem felvenni a telefont, hol nem elégséges a hő, hol vannak problémák a távfűtéssel. Másfél évig csináltam ezt az idegfeszítő munkát. Igen sokat tanultam, körülbelül 130 dolgozó volt az osztályon... G Mennyi volt az osztályvezetői fizetése? — Ötezer-nyolcszáz forint, amire még jött a prémium, a készenléti díj és egyebek. Anyagilag is megbecsültek a TITÁSZ-nál, erkölcsileg is. De úgy éreztem, igen feszített ez a munka; ennyi elég volt, váltanom kell. Közben mind jobban elmélyültem az energiagazdálkodási problémákban, a szakmán belül ez vált a speciális szakterületemmé. Két évvel ezelőtt, amikor megalakult a távhőszolgáltató vállalat, a Szabolcshő, mivel rokon területről van szó, átjöttem ide, energiagazdálkodási osztályvezetőként dolgozom ... G Hogy sikerült karbantartani az egyetemen szerzett tudást? — Elsősorban önszorgalomból, önképzéssel. Szakkönyvekhez, ha nem is túl olcsón, de hozzájut az ember. Nem is muszáj minden könyvet saját pénzből megvenni. A műszaki könyvtárak rendelkezésre állnak, külföldi folyóiratok fordításaihoz is hozzájuthat az ember. Nem hiszem, hogy a fővárostól távol élő műszaki értelmiségi, ha maga is törekszik erre, nem tarthat lépést a tudományok fejlődésével. Az információszerzésre jó lehetőségek kínálkoznak a megyénkben is, többek között a tudományos egyesületekben. G Hogyan sikerült a saját otthont megteremteni? Milyenek lakáskörülményeik? .— Mondtam, én mindenben szerencsés vagyok. A férjem, mint a konzervgyár ösztöndíjasa, a vállalattól az egyetem elvégzése után lakást kapott. Azóta itt élünk. Egy plusz két fél szobás, 51 négyzetméteres lakás ez a Petőfi téren. Nem éppen tágas a négytagú családnak, de nehezen mozdulnánk, mert ragaszkodunk a gázfűtéshez, ahol én szabályozom a meleget. Ugyanis egy kicsit fázós vagyok ... G Igaz-e a megjegyzés, amely szerint a műszaki értelmiség egy kicsit bezárkózik a saját szakmájába, alig, vagy kevésbé érdeklődik a humán témák, a közéleti kérdések iránt? — Természetesen csak a saját nevemben beszélhetek. Szerintem ez akárcsak más foglalkozásoknál, egyénenként változik. Vannak biztosan olyanok is, akik alig vesznek tudomást a külvilágról, de ez egyre kevésbé tartható, mert a műszaki pályán dolgozók sem magunknak, vagy öncélúan végzik a munkát, hanem közösségben és minden friss információ, tudományos eredmény mellett az is izgatja őket, milyen hasznára válik az a vállalatnak, a népgazdaságnak. Lehetséges persze, ahol nem a képzettségnek megfelelő munkát végeznek a műszaki értelmiségiek, rutinfeladatokat oldanak meg évről évre, ott csökken az érdeklődés, nemcsak a társadalmi, közéleti kérdések, hanem olykor a saját szakmája iránt is. G Mi hátráltatja a fiatal műszaki értelmiség jobb érvényesülését, nagyobb társadalmi megbecsülését? — Az elején már említettem, én kivétel vagyok, nálam jól alakultak a dolgok. Elégedett ember vagyok. De hasonló értelmiségi kollégáimmal találkozva, én is valósnak tartam azokat a problémákat, amelyek a műszaki értelmiséggel kapcsolatban manapság elég gyakran elhangzanak. Talán többször is a kelleténél és lassan változik a helyzet. — Nem látom be, hogyan lehetséges, hogy egy szakmunkás keresete nem egy esetben magasabb, mint egy jól kvalifikált mérnöké. Ez jól tudom, több éves, országos gond, de szerintem helyileg, a vállalatoka bérgazdálkodási kötöttségek miatt nehezen tudnak ezen változtatni. Márpedig kellene. — A fiatal műszaki értelmiség életkezdése, lakásgondjának megoldása se mindig alakul olyan szerencsésen, mint a mi esetünkben. Nem a munkáslakás-akció ellen szólok, de valójában annak révén csak az a fizikai dolgozó nem jutott lakáshoz, aki nem akart. A műszaki értelmiségi dolgozókra sajnos nem terjedtek ki ezek a kedvezmények. Tudomásom van olyan mérnökről, műszaki dolgozóról, aki inkább átment fizikai állományba, hogy a lakásgondja megoldódjék. Ezen valami módon változtatni kellene ... G Milyennek tartja a műszaki értelmiség utánpótlását? — Sajnos, a műszaki pályákat nem mindig azok választják, akikben megvan a szükséges alap és eltökéltség. Évek óta a műszaki egyetemekre, főiskolákra a kívántnál kevesebb a jelentkező. Esetenként azokat is kénytelenek az intézmények felvenni, akik épphogy elérik a minimális pontszámot. Az ilyen középiskolai szintű fiatalokhoz kell igazítani a képzést? öt-tíz év múlva az ország műszaki színvonala, a tudományos-technikai fejlődés látja majd ennek a hátrányát, hiszen közismert, hogy a társadalmi-gazdasági célok megvalósítása mind képzettebb, sokoldalúbb szakembereket kíván ... G Miben látja a műszaki értelmiség érdekvédelmének legfontosabb tennivalóit? — Őszintén szólva, elég baj lenne az, ha külön érdekvédelmi szervezetek kellenek — szakszervezet, KISZ stb. — az értelmiség védelmére. Szerintem, ahol a vállalati vezetők tisztában vannak azzal, milyen szellemi és anyagi hasznot hoz a vállalat, a népgazdaság számára a munkahelyi értelmiség, ■> nem kényszerítik őket helybenjárásra, újításaik, netán találmányaik nemcsak elfogadásra találnak, hanem sikerül meg is valósítani azokat, a vállalati gazdasági munka- közösségekben, ahol erre lehetőség van, jövedelemkiegészítést is kapnak, ott jó a műszaki értelmiségiek közérzete. — Hozzáteszem, az is egyfajta képesség, tehetség, hogy az értelmiségi észre tudja vétetni magát, a teljesítményét. — A háttérbe szorulás, mellőzöttség érzését némelykor az okozza, hogy az értelmiségi dolgozó nem éppen látványos teljesítményét nem veszik észre. Az érdekeltek viszont könnyen beletörődnek ebbe. A nagyobb elismerés, presztízs az értelmiségiektől is még egyenletesebb munkát'kíván, egyfajta emberi-szakmai önbizalmat, tartást is, aminek nem az a lényege, hogy a vállalat, üzem, intézmény krémjének tartják magukat, hanem akik nélkül aligha mehet jól a termelés. S amely a tudásban lévő tartalékokat tárja fel, ami világjelenség, ami elől a mi megyénkben sem térhetünk ki... Köszönöm az interjút. Páll Géza
