Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-05 / 183. szám
1984. augusztus 5. Kelet-Magyarország 3 Mit kíván a szavjet partner? Az alma minősége M int a korábbi esztendőkben mindig, valószínűleg az idén is augusztus végén kezdődik az almaszedés Szabolcs-Szatmár megyében. A termés minőségéről és mennyiségéről három hét távolából még nehéz lenne nyilatkozni, de egy bizonyos, hogy a termelők a tavalyi nehéz értékesítési év után az idén mindent megtettek a fán lévő alma minőségéért. Ám ez még kevés. A szakemberek úgy tartják, amíg a szárán van az alma, addig nincs gond a minőségével. Minden probléma szedéskor, illetve utána keletkezik. Éppen ezért a legnagyobb óvatosságot igényli a betakarítás, majd az osztályozás, csomagolás■ és a szállítás. Márpedig csak á megóvott, gondosan szedett, minden nyomástól és más felületi károsodástól mentes gyümölcsnek van jó exportja, egyáltalán piaca. Még a nyáron, több hónapos tárgyalássorozat után írták alá az idei magánjogi szerződést a Szo- juzplodoimport és a Hun- garofruct képviselői. Eszerint a téli almát két fajtacsoportban kéri a vásárló. Az első a piros, a második a fehér fajtákat tartalmazza. A hagyományos piros almafajták, a jonatán, golden delicius, a red delicius, a stacking és a staymared mellett az újak is polgárjogot nyertek. Ezek az idared, a gloster 69 és a jonagold. Egyéb jól tárolható piros almafajták szállítására is van lehetőségük a gazdaságoknak, de ezeket a vevőnek külön jelezni kell. A szovjet szállító, a Szojuzplodoimport október 12-ig csak a szedésre érett árut veszi át, amely alkalmas hosszabb tárolásra, hiszen a Szovjetunióban a magyar almát a saját alma elfogyasztása után árusítják Természetesen ez az időpont az évjárat körülményeinek megfelelően módosítható. A két külkereskedelmi vállalat — a Szojuzplodoimport és a Hungarofruct — megállapodtak az alma minőségében is. Az első osztályú áru csak fajta- azonos, gondosan szedett, tökéletes alakú és színe- ződésű, ép, egészséges húsállományú lehet. Gombabetegségektől, állati kártevőktől és azok nyomaitól, mindennemű mechanikai sérüléstől, vegyszer- és permetlémaradványtól mentesnek kell lennie. Az első osztályban a megengedett egyéb szépséghibák összterülete nem haladhatja meg az egy négyzetcentimétert, a másodosztályú alma előírása abban tér el az előzőektől, hogy itt a szépséghibák összterülete két és fél négyzetcentiméter lehet és ebből a fuzikládium egy négyzetcentimétert képviselhet. Az első osztálynál az alma alsó mérethatára 60, a másodosztálynál 55 milliméter. Erre az esztendőre a szovjet partner engedélyezte, hogy a szállítmány tíz százaléka harmadosztályú minőségű lehet. Behatárolt az alma mérete is. Az első osztályú 60—70 milliméter közötti, illetve 70 milliméternél nagyobb lehet. Az utóbbi esetben az október 20-ig szállítható jonatán felső mérethatára 75 milliméter. Ettől az időtől a nagyobb gyümölcs csak külön csomagolva és külön vagonba adható fel. A másodosztályú alma méret- csoportjai: 55—60, 60—70 és 70 milliméternél nagyobb.. E nnyi a vevő kívánsága, ami teljesíthető. Sőt, teljesíteni kell, mert az exportalma ára mindig magasabb a belföldinél, nem lehet mindegy, hogy mennyi gyümölcs kerül egy-egy gazdaságból a határon túlra. Vagyis, minden szállítónak saját érdeke, hogy jól szervezze az alma szedését, szállítását, nem utolsósorban az értékesítést. Sípos Béla KI USKf ivii- ii KONZERVGYÁR OOÖ MÁRIA ÉPÍTŐTÁBOR „Köszönjük, jól vagyunk!” — Nagyon aranyosak a gyerekek, pedig féltem, hogy nem bírunk majd velük. Még csak először vagyok építőtá- borosokkal, de tavaly azt láttam, hogy inkább lófráltak, mint dolgoztak. Erre ezek a diákok úgy dolgoznak, hogy öröm nézni és még sómmi gond nem volt velük. Csak jót tudok mondani! — válaszolta kérdésünkre Antal Fe- rencné művezető, aki a Kecskeméti Konzervgyár Joó Mária építőtáborában dolgozó szabolcsi fiatalok munkáját irányítja. Öröm ilyet hallani a szaporodó rossz tapasztalatok után, s főleg, hogy ezek a gyerekek a mi megyénkből érkeztek Bács-Kiskun fővárosába. Rövidke látogatásunkkor mi is meggyőződhettünk a művezetőnő igazáról. — Szabad időben kijárunk a városba, a strandra, este pedig még mindig volt valami érdekes program ■— mondja a délelőtti műszakról visszaérkező, de láthatóan vidám nyírma- dai Földi Miklós, aki Bakta- lórántházán tanul, utolsó éves mezőgazdasági gépszerelő. A szálláshelyen, a Gépipari Automatizálási Műszaki Főiskola kollégiumában 4—8 ágyas szobákban laknak, s egy hosszabb séta után már ott is vannak a munkahelyen. A délutáni műszak már javában dolgozott, felezte a sárgabarackot, amikor odaértünk. Hosszú fapadokon ülnek egymás mellett, előttük a Mit tesznek a dolgozókért? Válaszol Szikszay Ándrásnó, a Szabolcs Cipőgyár bizalmija SZIKSZAY ANDRASNE — Talán a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, jónak ítéljük meg a gyárban dolgozók helyzetét. — Vagyis mindent megkapnak? — Persze, hogy szeretnénk magasabb fizetést, sok minden igénye lehet egy embernek. De ugyanilyen sokat számít, hogy évek óta együtt dolgozunk, ismerjük és segítjük egymást, tudunk bajainkról. A szalagon és a Jókai Mór szocialista brigádban is jó a légkör. — így a bizalminak kevesebb a feladata. — Másabb inkább. Hiszen nálunk is van olyan, aki rossz helyzetbe kerül akaratán kívül. Hozzám jön, aki segélyt kér, s az a tapasztalat, ha a bizalmi javasolta, akkor elfogadják a kérelmet. Sőt olyan is volt, aki magától nem szólt volna, biztattam, adjuk be a papírt. — Jó légkört mondott. Ehhez az is hozzátartozik, milyen körülmények között dolgoznak. Ebben a kánikulában öröm nézni, milyen csinosak a cipőgyári lányok, asszonyok. — A szalag melletti munkát már megszoktuk. A kollektív szerződés pedig rögzíti, milyen munkaruha jár. Üjabban utalványt kapunk, a munkáruházati boltban mindenki olyant választ, ami tetszik neki. Azelőtt, amíg itt volt raktáron a ruha, nem volt olyan választék. — Panasz? — Most egy kis gond van a büfével, mert helyettesítenek. Délutánra nem jutott kenyér, tej. Egyébként általában olyan az ellátás, hogy sokan innen Vásárolnak, viszik haza. — Es a „könnyebbik” oldal, az üdülés? — Az őszi, téli beutalók kelnek el nehezebben. De a mi szalagunknál most, nyárra is mindenki „kapott beutalót. Sok a fiatal, közülük többen mentek férjhez, még az is kapott, aki későn szólt. — A brigádjuk a kirándulásairól is híres. — Már csak szeptemberre leszünk együtt, hogy elmehessünk. Egy utazáshoz a szakszervezet is ad segítséget, a fiatalokat a KISZ támogatja az ifjúsági alapból. Az ilyen együttlét is hozzájárul a jó hangulathoz. Lányi Botond gyümölccsel teli ládák. A többség — főleg a szebbik nem képviselői — gumikesztyűben kapkodja a begyakorlott mozdulatokkal az egész barackot. Késsel körbevágják (ha hibás, külön teszik), egyik ládába kerül a leendő befőtt, a másikba a mag. Csoda, hogy’ tudják ilyen gyorsan, zokszó nélkül tenni a dolgukat, amikor szinte forr a levegő a csarnokban. — Ki lehet bírni, csak a barack nem mindig jó — halljuk Molnár Marianntól, a tiszavasvári szakmunkásképző iskola gyógyszergyártójától. S hogy miért pont őt kérdeztük, annak is van oka. Brigádjuk egyike a legszorgalmasabbaknak, szerdai teljesítményük éppen kétszáz Berta Erzsébet Székelybe, Iváncsik Mária Bökönybe ír levelet szüleinek. egy kitűnő diszkó — összegeznek a lányok. — Nem is tudom, miihez kezdenénk a gyerekek nélkül, mindig ott dolgoznak, ahol szorít a cipő. Ráadásul idén minden turnusban meg lehettünk elégedve velük — értékeli a szabolcsi diákok nyári munkáját a gyáregységvezető, Bárány András. Három óra van, uzsonnaidő. Jólesik kinyújtóztatni az elzsibbadt tagokat is. „Bogu- sék” azonban kijelentik, hogy nem éhesek, s engedélyt kérnek, hogy tovább dolgozhassanak. Komolyan veszik a táborvezetőség szobájában függő jelmondatot: „A munka becsület, dicsőség és építőtáborozó dolga!” Szöveg: Papp Dénes Kép: Császár Csaba Fiúk, lányok vegyesen felezik a barackot. A nevelő vakációja H ívatlan vendégként érkeztünk pénteken délelőtt Tiszavasváriba, az Iskola utcába. Szűk, sikátorszerű, régies hangulatot árasztó utcácska ez a nagyközség egykori büdi részén. Szokatlan volt, hogy az Iskolában találtuk az igazgatót és az egész „vezérkart”. Éppen iskolavezetői megbeszélést tartottak az igazgatói irodából és tanári szobából kialakítandó, még erősen feltúrt tanteremszerűségben. A „szerűség” megjelölés jogos, mert csak ezután lesz szükségtanterem a két helyiségből. De lesz itt más is. Az iskolabővítési, -építési elgondolás úgy másfél, egy éve vált ötletből komoly tervvé és az idén, ezekben a napokban kerül kézzelfogható közelségbe. Üj épületszárnyat ragasztottak a régi iskolához, s bár még amikor ott jártunk és megörökítettük a munkát, jócskán volt tennivaló. Mégis, az igazgató a leghatározottabban közölte: augusztus 31- én csendben, az építésben részt vevő brigádok, társadalmi segítők szerény megvendégelésével lel is avatják az immár nyolc tantermesre bővült — a szükségtantermekkel tizenkét helyiséges —, megfiatalított „büdi” iskolát. Nem vagyunk hivatottak felmérni és értékelni a nagy társadalmi összefogás minden mozzanatát, netán menet közben előforduló kockázatát is, hisz az indulásnál meglevő milliók újabb milliókat vonzottak magukhoz. De milliókban mérhető a társadalmi munka, az anyagban, berendezésben, erőgépekben, szakmunkákban értékké váló összefogás is. Kollektívák sokaságát említették az iskolában — az Alkaloidától az áfészig —, amelyek már-már pénzben alig mérhető igyekezettel segítették az építkezést. A szülők és a diákok is építették, csinosították az iskolát és a szűkössé vált udvart. Közeli tervük, hogy a szomszédban levő telket — éppen a kicsinyre zsugorodott udvar pótlására — az iskolához csatolják. Szeptemberre már az újjászületett iskolában kezdhetik a tanulást a gyerekek, megszűnik a „kétműszakos” tanítás. Osztói délelőtt járnak iskolába a büdi gyerekek. A zért is említjük a büdi fa lunevet, mert a község nek az a része — amely egykor Tiszabüd. névé Viselte — mintha a korábbi tilos tohaságért megkapta volna ' jussát. Kezd felzárkózni a váró siasodó község központjához. Mindez sok helyi patrióta munkájával, buzgalmával válik való ra és az iskola vezetőinek, tan ■ testületének igyekezetével. Mikor pihennek az iskola nevelői? „Ezt kérdezte — mondta mosolyogva az igazgató — a feleségem is tőlem. Azt válaszoltam: vasárnap, ekkor lesz a mi vakációnk . .. ” P. G. százalék! Komolyan veszik a munkát, míg beszélgetünk, sem áll meg egy pillanatra a kezük. Brigádjuk neve, a rejtélyesen hangzó: Bogus. — A macimat hívják így — adja meg mosolyogva a magyarázatot Nagy Erika brigádvezető. Azt mondják, néha eléri őket a holtpont, a fapadon sem túlságosan kellemes hat órán keresztül ülni, de ha lankadna a munkakedv, egy-két sztori, vicc elég, hogy újból teljes lendülettel darabolják a barackot. A felvidításban Balogh Miklós (vagy ahogyan itt ismerik, Csoki) viszi a prímet. Nem szomorkodnak az eddigi éllovasok, a kisvárdai 111-es iskola diákjai sem. Főleg, hogy 217(!) százalékos teljesítményük jutalmául nemcsak az emblémás trikókat kapták meg, de kétezer forint körüli összeget is kiosztott a gyár és a tábor vezetősége a tizenkét fős brigád tagjainak. — Nem kell semmi különös, hogy ekkora teljesítményt érjünk el, csak mindenkinek rendesen kell dolgozni — állapítja meg a kis csapat „főnöke”, a záhonyi Végh László. — Néha ugyan fáj egy kicsit a csuklóm, de ki lehet bírni. Pedig Laci nem ilyen munkához szokott, a villanyszerelők ritkán ülnek ennyit egy helyben. A barabási Tóth Mária és a Gyulaházán lakó Vass Szilvia johban hozzászokott az ilyesmihez. Férfiszabók lévén sokat görnyednek a varrógép mellett. — A munka jó, a kaja is (kétféléből válogathatunk) ráadásul minden este van P itymallat- kor meg- csikordult a külső ajtó. Hrisz- tina felébredt, és megkönnyebbülten sóhajtotta: „Milyen jó, hogy már évek óta nincs megkenve. Különben nem is tudnám, ha valaki belép a házba.” Valaki lassan és óvatosan a hálószoba felé közeledett, és halkan bekopogott. — Ki az? — kérdezte Hrisztina. — Én vagyok — válaszolta egy rekedt férfihang. — Ki az az én? — Mircsó. — Biztosan eltévesztette a lakást. — Nem én, még most is ott van a folt a küszöbön. Tizenkilenc évvel ezelőtt, késő délután ugyanebből a lakásból mentem ki, hogy keressek egy petróleumlámpát. Amikor kialudt az áram, azt mondtad nekem: „öltözz fel, és haza ne gyere petróleumlámpa nélkül!” — Mintha rém- lene valami... Volt egy férjem, valami Mircsó nevű hegesztő. — Ma már a férjecskéd főmérnök. két felsőfokú végzettséggel. BORISZ ARNACDOV: Apai érzés — Aha — gondolkodott el Hrisztina —, eltűntél, mivel csak középiskolád volt, aztán meg nem tudtál egymagad helyrejönni. Már hallottam hozzád hasonlókról. Az egyik például elment cigarettáért, és soha többé nem tért vissza. A másik meg fogta a szemétvödröt, és szintén nem ment vissza. — Én azonban, amint látod, visz- szajöttem. Akkor, tizenkilenc évvel ezelőtt szörnyű hóvihar volt, majd lefagyott a fülem. Bementem valahová, hogy egy kicsit átmelegedjek, de rögtön elfelejtettem, hová és miért indultam. — Föltételezem, hogy most, miután visszatértél, legalább eleget teszel a megbízásomnak — nevetett Hrisztina. — Mi az hogy, ha tudnád milyen meglepetést készítettem neked! Itt hozok neked egy hétéves fiúcskái, Nikolának hívják. Hárman voltak testvérek. Csakhogy : anyjuk egy hónappal ezelőtt elment a másik kettővel cipőt vásárolni, és többé nem tért vissza. Koljó, fiacskám, gyere be! A kisfiú félénken belopódzott a hálószobába. — Nincs mit tenni — tuszkolta előre Mircsó —, mégiscsak az apja vagyok. Viseld gondját! Én megyek. — Hová? — kiáltott fel Hrisztina. — Nem azt mondtad, hogy ne jöjjek vissza petróleumlámpa nélkül? ... Viszontlátásra.
