Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. augusztus 25.’^^ Megyénkből indultak Kívánságműsor volt a televízióban. Nem a nézők levelei alapján állították, össze a műsort, hanem népi ellenőröket faggattak munkájukról, s cserében teljesítették egy kívánságukat. A kiválasztottak egyike Kovács János, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság közérdekű bejelentések, panaszok főosztályának vezetője volt. Számokat, adatokat, eseteket hallhattunk tőle, s egyszer csak egyik mondatában elárulta: messziről, Szabolcs megyéből vezetett az útja a fővárosba*, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságig, A Vigadó tőszomszédságában lévő székház negyedik emeletének egyik ízlésesen berendezett szobájában fogad. Asztalán — ahogy hivatása követeli — panaszok, bejelentések, s egyiken kedves megszólítás: Tisztelt Fölr dim! Mondja is a főosztályvezető: amióta a kívánságműsorból megtudták, hogy szabolcsi, egy kicsit megszaporodott az innen érkező levelek száma. Munkájáról váltunk néhány mondatot, de a beszélgetés akaratlanul is haza, a szülőföldre terelődik. Szinte szerepet cserélünk: ő kérdez, s én válaszolok, mert hiába a gyakori hazalátogatás, még többet szeretne tudni mindenről, ami itthon történik. Rég volt, amikor az élet messzire sodorta. 1929-et írtak, amikor Kovács János* egy nyíribronyi csatád hetedik gyermekének megszületett. Édesapja a Jármy uradalomban dolgozott, édesanyja főzött-mosott-takarított és — ahogy ez parasztcsailádoknáll ma is van — övé volt a kert, a jószágok körüli munka is. Sajnos nem sokáig. János kétéves volt, amikor édesanyja meghalt Nehéz esztendők következtek a Kovács család életében. János 6 éves korában Nyírkércsre került, s osztatlan iskolában végezte el a négy elemit. Amikor ezekről az időkről beszél, még a hangja is megváltozik, hisz azóta is mindig nagy tisztelettel gondol Nyitrai Józsefre, volt tanítójára. Nyírkércs után Nyíregyháza következett: a Bethlen Gábor utcai iskolában járta ki az ötödik és hatodik elemit, s ezzel jó ideig vége is volt a tanulásnak. Pedig jó eszű gyerek volt. Mácza István tanár úr bíztatta is, hogy folytassa a polgáriban, de erre már nem került sor. 13 éves vólt, amikor édesapja is meghalt, s a ki- lencgyermekes család szétesett. A gyerekek rokonokhoz kerültek. János mostohaanyjával Baktalórántházána költözött, s kőművesek mellett dolgozott, hogy legalább a saját kenyerét megkeresse. Itt érte a felszabadulás, de rövid idő múlva már Zalában találta magát: az apai rokonság őt is elvitte, ott tanulta ki a kőművesszaíkmát. — Ezután ha könnyebbé nem is., de má- sabbá vált az életem. 1950-ben bevonultam katonának, s mint ahogy abban az időben nem számított ritkaságnak, elvégeztem a tisztiiskolát Tulajdonképpen elégedett is voltam ezzel abban az időben, de egy jó barátom azt mondta: nehogy azt hidd, hogy ez életed végéig elég, addig ragadd meg az alkalmat, míg fiatal vagy. Tanulj! Beiratkoztam a középiskolába, leérettségiztem, s utána katonai, majd rendőri tiszti iskolákban tanítottam. A gazdálkodással kapcsolatos tantárgyak oktatásához persze nem volt már elegendő a sima érettségi és a 'tisztiiskola, elvégezte a közgazdaságtudományi egyetemet. Munkáját, helytállását magas rendfokozattal ismerték el. Ez az egyenruhás-tanári korszak 1965-ig tartott, ekkor hívták el Kovács Jánost a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz. Előbb gazdasági szakértő volt, aztán főosztályvezető-helyettes, 1980 óta főosztályvezető és az intézmény párttitkára. — Sokáig az iparral kapcsolatos témákkal, az utóbbi években a panaszokkal, bejelentésekkel azok vizsgálatának szervezésével, intézésével foglalkozom. Hogy milyen témákkal fordulnak hozzánk az emberek? Mindennel, ami foglalkoztatja őket. Sokan, ha úgy érzik, hogy munkahelyükön, vagy városukban, falujukban olyan döntést hoztak, ami nekik sérelmes, nekünk írnak levelet, pedig olykor elegendő lenne péLdául megfellebbezni, vagy a legközelebbi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz fordulni. Ezt természetesen nem panaszként mondom, hiszen mi a levelek, bejelentések száma alapján nem csak olyan következtetéseket vonunk le, hogy sok még a gond, hanem az ilyen levelekből tudjuk: bíznak bennünk, számítanak segítségünkre. Kérdezni sem kell, Kovács János már mondja is: természetesen megkülönböztetett figyelmet fordít a Szabolcs-Szaitmárbol érkezett panaszoknak, bejelentéseknek. — Különösen azután a tévészerepiés után emelkedett meg az otthonról érkezett levelek száma. Volt, aki csak annyit írt: szeretne eljönni hozzám egy kis eszmecserét folytatni a társadalmi problémákról, de a legtöbben leírják egyéni, vagy munkahelyükkel, környezetükkel kapcsolatos panaszaikat. Vannak állandó bejelentőink is, akik csak velünk tárgyalnak, pedig a bejelentéseket, panaszokat nem mindig személy szerint mi vizsgáljuk ki. Az egyik nyíregyházi állandó levélíró például nem is olyan régén került a megyébe, de hamar volt ‘mindenről véleménye. Megkérdeztem tőle: miért költözött oda, ha ott szerinte minden rossz. Azt mondta: oitt laknak a legjobb szívű emberek és a legolcsóbb a piac. — Kapunk levelet a társadalom minden rétegéből, a gazdaság, a társadalom minden területéről. Az emberek ölnek azzal a lehetőséggel, hogy a panasz jogát törvénybe iktatták. Panaszkodnak, dicsérnek, gyorsan reagálnak minden olyan eseményre, ami az országban történik. Régi dolgok is előkerülnek. Egy kéki ember azt kérte: vizsgáljuk felül anyagi helyzetét, mert apja vagyonát elperelte az első magyar biztosító, s ez igazságtalan volt — A legtöbben persze a munkahelyükön lévő, őket sértő dolgok ellen emelnek szót. Korábban sok volt a hatósági munkát kifogásoló bejelentés*, panasz, mostanra kevesebb a számuk, s ebből arra következtethetünk, hogy javult a tanácsok munkája. Nem csökkent viszont a jövedelemszerzéssel kapcsolatos ügyek száma. Az ilyen levelek jelentős része valós gondokat tár tel, ám olyan is akad, aki nem érti, hogy aki többet dolgozik, annak joga többet is keresni. — A lakosság gyors reagálását jelzi, hogy amint megjelentek például a kereskedelemben az új értékesítési formák, vagy lehetőség nyílt munkaközösségek alakítására nyomban megjelentek az ezekkel kapcsolatos bejelentések is. Változatlanul sok a tsz-ek melléküzemági tevékenységével, illetve az ofbt tapasztalt fonákságokkal, visszaélésekkel kapcsolatos panasz, de volt aki protekciót *akart tőlünk kérni közérdekűnek feltüntetve saját problémáját. Sajnos mindenre nemigen tudok válaszolni, pláne azonnal. A közgazdászképzés meglehetősen széles körű ismereteket ad, de a panaszok nagy része jogi ismereteket kíván. Talán jobb lenne, ha elvégeztem volna még a jogi egyetemet is. A helyettesem azonban jogász, s héttagú főosz- itályunkon három jogász dolgozik. Egyébként népi ellenőreink a különböző területek elismert szakemberei, természetes hát, hogy a bejelentések, panaszok zömét nem személy szerint mi vizsgáljuk ki. — A népi ellenőrökhöz évente 8—10 ezer panasz, bejelentés érkezik, s ennek körülbelül 60 százaléka igaznak bizonyul, legtöbb szőr valamilyen rendelkezés rossz értelmezése miatt de emberi gondatlanság, gonoszság is gyakran előfordul, örülök neki, hogy Nyíregyházáról, a megyéből kevés ilyen esetről hallak, annak meg pláne, hogy néha egy- egy köszönőlevelet is olvashatok. A munka mellett természetesen szót váltottunk a kikapcsolódásról is. — Két hobbim van. Az egyik a kert. Bevallom, sose szerettem kapálna, kaszálni, de az embernek egészsége megőrzéséhez szüksége van a mozgásra. Nekem ezt a kertem adja meg. A másik a spoi l. Nem én sportolok, inkább szurkoló vagyok. Legjobban a focit szeretem és oitt vagyok mindenütt, ahol szaI bolcsiak, nyíregyháziak szerepelnek. A pesti csapatok közül is azoknak szurkolok, amelyikben otthonról igazolt fiúk játszanak. Sajnos ősztől már jószerint csak otthon láthatóim a nyíregyházi csapatot. Nemrég felmérték a KNEB-nél, hogy az ott dolgozók közül ki hányszor jár vidékre és azt is, hogy hová. Kovács János volt az egyik legtöbbet ufcaizó és útiránya leggyakrabban haza; Szabolcsba vezetett. — Nem titkolom: minden lehetőséget megragadok, hogy hazamehessek. Testvéreim közül négyen Nyíregyházán élnek, de sok barátom is van, s úgy érzem, ők is örülnek ha találkozunk. Amikor hivatalos dolgom van, akkor is szakítok néhány órát a testvéreknek, a barátoknak, de ha magánemberként utazom haza, akkor sem neheztelek érte, ha hivatalos dolgokkal, panaszokkal is megkeresnek. Nem tehetek róla. a szívem így is, ezért is hazahúz. Balogh József Mini mozimitológia Bár kétségtelen, hogy a majmok a kánikulai meleget kedvelik, mégsem hiszem. hogy filmforgalmazóink emiatt időzítették mostanra érkezését. Ennél sokkal prózaibb okokra gyanakszom: nyár közepén, szabadságidőben többen járnak moziba, mint máskor, így az egyébként is várható nagy nézőszám tovább emelkedhet. Megérkezett hát — 8 év késéssel — az óriásmajom, s a# film- hiánylistáról újabb cím húzható ki. Most már csak türelem kérdése, rövidesen a legkisebb mozik vetítő- vásznán is látható lesz, s bárki hazánkfia elámulhat a tizenöt méteres monstrumon, aki — istenem, jo ízlése van — a szőkét kedveli. Ám hogy az érdeklődőnek is jó ízlése van-e, aki King Kongot kedveli, az bizonyára többekben megfogalmazódó kérdés. Hová tegyük értékrendünkben a mozimitológia figuráit? Miben gyökerezik hallatlan népszerűségük? Mert hogy kelendőek ifjak és öregek körében egyaránt, az aligha vita tárgya. Kelendőbbek még irodalmi előzményeiknél is (már amelyiknek van), s ez sem véletlen, hiszen a filmnek az írott szöveggel szemben megvan az az előnye, hogy készen nyújtja a figurát. A néző megtakaríthatja azt a gondolati műveletet, amelyet az olvasónak törvényszerűen el kell végeznie: képpé transzformálni tudatában a leírást. Mellesleg szólva alig hiszem, hogy Spielberg eredeti szövege alapján bárki el tudott volna képzelni olyan bájosan csúnya figurát, mint a Föl- dönkívülii, becenevén E. T. Ehhez a mozi láttató képessége kellett. S ha a kelendőség kérdését felvetettük, jelezni illik azt is, hogy az érdeklődés a filmtörténet minden korszakában rendkívüli volt a rendkívüli figurák, a kitalált élőlények iránt. Az irodalom óriásainak mintájára (küklopszok a Odüsz- szeiában. Gulliver stb.) a filmen is megszületnek a hatalmas méretű, emberfeletti erejű alakok: a dr. Frankenstein ördögi manipulációjával életre keltett lény, fejében egy rablógyilkos agyával (1931); majd az első King Kong (1933); azután *a Gólem, a ralbbi Lőwy által mozgásra bírt agyagember Duviver mozijában (1936); ezt követően a japán őshüllők, a Godzillák (1955-től sorozatban) rémisztgették a távol-keleti mozimézőkel (a Gappa című részben még Tokiót is porrá zúzzák). A filmmitológia egy további csoportját olyan lények alkotják, akik látszólag közönséges emberek, de van rajtuk valami különös jel. ami mássá teszi őket. Ilyenek a vámpírok a híres Drakula-történetekben (Herzog: Nosferatu, Polanski: Vámpírok bálja) vérszívó fogaikkal, és ilyenek a zombik, akik látszatéletüket csak addig folytathatják, amíg életre keltőjük akaratát tudomásul veszik. Őket egyébként a tenyerükön lévő kígyó alakú stigmáról lehet felismerni (azaz lehetne, ha lenne módunk üdvözölni őket a hazai mozikban). A tudományos-fantasztikusnak nevezett műfaj, a sci-fi térhódítása révén a mozimitológia alakrendszere tovább gyarapodott, s megjelentek benne a robotok, olyasfélék, mint például Artu Detu és Thiripio a Csillagok háborújában. De névsorolvasás helyett térjünk vissza kiinduló kér- désünköz! Hogy *a mitológia az ókorban világmagyarázat volt, ez köztudott dolog. Ezzel szemben a mai mozimitológia más; pusztán a mese iránti igényünket szolgálja ki. Ez az igény az emberiség kultúrtörténetének minden szakaszában kimutatható, s a film nem tesz mást, minthogy kiszolgálja ezt, a napi szükséglet képére formálva a hagyományokat. S ezen a ponton teremt értéket is. Jól megfigyelhető a King Kongban és a hozzá hasonló filmekben is az alapképlet: adott egy különleges erőtől származó fenyegetettség, amely feszültséget kelt, s aztán a happy end, a jó vég meghozza a feloldódást: a Gólem darabokra törik szét, a Gappát a megbékélt szülők visszaviszik szigetükre, a nagy fehér cápa lenyeli a robbanótöltetet, az A n d r o m ed a -1 ö r z set sikerül kémiai módszerrel felszámolni és így tovább. A lényeg azonos; az emberi erő, leleményesség és találékonyság ha az utolsó pillanatban is, de megoldást talál a veszély kiküszöbölésére. Mai világunk (nem a filmbeli, hanem a valóságos) tele van feszültségekkel, állandóan a fenyegetettség tudatában élünk. S ha a tömegfilm, a szórakoztató film segít mindennapi feszültségeink feloldásában, ébren tartja bennünk a hitet, hogy minden helyzetben kell lennie megoldásnak az emberi értékek megmentésére, akkor nem tekinthető feleslegesnek. S az sem haj persze, ha ezt néha pontosabb belső logikával teszi, mint John Guillermin King Kongja. Hamar Péter Tidrenczel Sándor: A kézirattól a nyomtatványig „AZ EMBER TRAGÉDIÁJA” ÉVFORDULÓI Madách Imre körül mostanában sűrűsödnek az emlékezetes évfordulók. Tavaly volt főműve színre vitelének centenáriuma. Ez év október 5-én lesz halála 120. évfordulója. Az ember tragédiája kéziratán szereplő feljegyzés tanúsága szerint pedig épp a 125 évvel ezelőtti február 14-én vetette papírra annak első sorait, s jövő március 26-án lesz 125 éve .........a .nagy mű” befejezésének. Lassan 125. évfordulójához 'közeledik a megjelenése is. 1862. január 16-án 'látott napvilágot. Akkortájt olvashatták például a szélsőbal szócsöve, a Jövő” hasábjain Szilágyi Virgil kontársak körében nagy visszhangot kiváltott cikksorozatát. ,,A nemzetiségi kérdés hazánkban”^ is. De ugyan ki tartja már azt számon? Senki. Az ember tragédiája azonban nemcsak akkor jelentett eseményt. Mert — Halász Gábor szavaival élve — . a legnagyobbat merte kérdezni”, mindmáig lankadatlan érdeklődés övezi. Ennek jeleként a mostani évforduló alkaLmából a kézirattól annak kiadásáig követjük nyomon a Tragédia történetét. Az írással még csak haladt is Madách. De — miint azt a költő- barát Arany Jánosnak címzett egyik valló másszerü leveléből tudjuk — nem nagyon bízott a sikerben. Nem is jutott könnyen a megérdemelt babérhoz. 1861. november 2-i, Nagy Ivánnak szóit levelében maga Madách adta elő a könyv kiálváriaűtját. E szerint sokáig csak ,, . . . mosolyogtak rá. de olvasni nem akarta senki”. Szontagih Pál fedezte fel benne a nóvumot, s tanácsolta ,, . . . bírálat végett” Arany Já^ nőshöz. Az idézett levélből tudunk Arany János kezdeti viszolygásáról, s annak a mű ,,frivol” kezdésével magyarázott okáról is. Csakhogy Madách «ki tudta várni — a Tragédia kölcsönvett szavaival szólva — azt az időt. „ .... mely e rideg közönyt / Leói vasztandja”. Talán málr közhelyszámba is megy a hangoztatása, de Az ember tragédiájának sorsa ennek ellenére is Arany János véleményétől függött. ,,Hidd el nekem, kedives barátom — írta Madách Aranynak —, ha az öreg isten szabómeste- res kitörése művem tovább olvasásától végkép elriaszt, s te azt rosszalló ítélettel visszaküldőd — már azóta melegedtem volna mellette.” Irodalmunk nem kis nyereségére — Jámbor Pál sürgetésére — Arany újra kézbe vette, s minden apróbb fenntartásával együtt is olyannyira megtetszett neki, hogy valóiban elragadtatással nyilatkozott Madách „gyönyört okozó” müvéről. ,,Az ember tragédiája” — lelkendezett 1(861'. szeptember 12-i, Madáchnak küldött levelében — úgy conceptio- ban, mint compositióban igen jiölés mű. Csak itt-,ott a verselés- ben — meg a’ nyelvben találok némi nehézkességet, különösen a lyrai részek nem eléggé zengők. De így is, a mint van, egy kevés kül simítással irodalmunk lögjelesib termékei közt foglalhat az helyet. Nem tudom, mi szándéka van kegyednek a kiadásra nézve: én óhajtanám azt a Kisfaludy-társaság útján eszközölni, ami remélem sikerülne is. Ha óhajtásom a Kegyed akaratjával találkoznék, akkor sorról sorra kijelölném a helyeket, hol — semmi esetre sem lényeges — változtatást gondolnék czélszerü- nek; vagy belenyugvása esetén magam tennék rajta egy két tollvonást, aztán be mutatnám a társaságnak. Ezt bizton merném tenni visszautasítás félelme nélkül.” Az volt a véleménye, hogy — olvashatjuk 1861. október 27-én irt soraiban — „ . . . egy Dante vagy egy Geothe technikájával remekmű volna”. Így is annak tartotta!, csak a felületes olvasó „apró rögökön” való fennakadásától tartott. Miután — Szontágh Pált is meghallgatta — Madách elfogadta Arany javaslatait, gyorsan pörögtek az események. Arany azon volt, hogy — mint október 27-i keltezésű soraiban írta — mielőbb napvilágot lásson az alkotás. Ehhez első lépésként a Kisfaludy Társaság támogatását akarta megnyerni. E célból mutatta be a Társaság október 31-i felolvasó ülésén. A figyelem Madách felé fordulását remélte tőle, s hogy addig sem lesz kitéve az olvasatlanul maradásnak, „ . . . míg maga magát valahogy ki nem küzdi a homályból”, A terv fényesen sikerült. A Tragédia még meg sem jelent a könyvpiacon, máris érdeklődtek iránta. Nagy Iván már október 21-én, majd novemberi levelében írt róla. Utóbbiban például így: „Én művedet nem olvastam, s különben is illetékes bírójául nem mernem magamat állítani, de Toldy Fér. es Gregus Ágosttól hallottam a magasztalást; az eiöobi roppant elragadtatassali s valóban a nemzeti irodalom iránti igaz ügyszeretetevei, ö^shyet tőle eltagadnunk nem lehetett, nyilatkozott róla. Elmondta, hogy a Kisfaludy társaság azon gyűlése lángoló örömmel és a meglepőt, nagyszerűt követni szokott ámulattal hallgatta azon néhány jelenetet/ melyet belőle Arany felolvasott — és oily benyomást tett az a jelen voltakra', hogy utánna Szász Károlyinak kellvén (előre tett bejelentés szerint) felolvasást tartania, ez azzal fogott felolvasásálhoz, hogy kijelenté, miszerint ő olly ritka., drága és fenséges csemege megízlelése után, miilyen a Te tra- goediád volt, restelli elolvasni az ó költeményét . . . Toldy azt is mondta még, hogy müved német vagy egyéib nyelvre Ls lefordítva . . . biztosan világ hírűvé valand ., . Gregusstól is hasonló ma- gasztatásokat hallottam. Szerinte a Te műved kerekded, egész, és olly remekül kivivé,, hogy ebben Faustot meghaladta — ... S j is . . . világihírűségét jósolja”. Valóban: alig telt el négy hónap az Arany János-i elismerés sorainak keltezésétől, s két és fél a Kisfaludy Társaság nevezetes feloLvasó ülésétől, bekövetkezett az, amiben még Madách is legfeljebb csak titkon reménykedett: 1862. január 16-án már könyv alakban is megjelent Az ember tragédiája. Arany János január 24-i levelében számolt be Madáchnak a mű megjelenéséről. Arról, hogy „A mű kapós lesz, úgy látszik, s a kritika, ha nem töltetlen magasztalással:, de még is szépen fog róla nyilatkozni. Gyulai •a Budapesti Szemlében írt róla tanulmányt; a Figyelő-ben — én nem akartam az első szót — Szász Károlyiyal olvastatom”. Január 30-án pedig már „A Kis- faludy-társaság . . . irodái műnk azon bajnokai közé sorozza, kiknek egyfelől a magyar szépirodalom terén szerzett érdemeikért nyilvánosan is óhajtja kifejezni méltó elismerését, s kikről másfelől úgy van meggyőződve, hogy őt czéljai előmozdításában tettleges közreműködésünkkel hathatósan gyámolítani nemcsak képesek, hanem készek is. A Kisíaludy-társaság ennélfogva tagjául választotta”. Egy évre rá 1863. február 13-án pedig már — az „ . . . irodalmi érdeklődés méltánylásául” — az Akadémia is felvette tagjai sorába. A népi ellenőr
