Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
1984. augusztus 25. Kedves Anyuka, megértem gondját, indulatos háborgását, amiért gyermekével együtt — mint mondta — kritikus helyzet elé állította családjukat a közelgő tanévkezdet. Az történt ugyanis, hogy a város egyik patinás iskolája — amely építészetileg a környék egyik igen értékes emléke — statikailag váratlanul megroggyant, életveszélyessé vált a födémszerkezet, s emiatt már az elmúlt tanév utolsó heteiben is különféle helyekre szórták szét a nebulókat. Most értesült róla, hogy szeptembertől a város új negyedében éppenhogy megépült iskolába megy ki „albérletbe” gyermekük eddigi intézménye, s hogy ez az állapot minimum egy évig eltart. Ez pedig azt jelenti, hogy önnek, asszonyom, bizony jócskán megnő a problémája alsótagozatos kislányával, akit mindennap ki kell kísérni a távoli iskolába, s délután ugyanoda érte- menni, esetleg tömött buszon, vagy gyalogolni tetemes távolságot. Magam is hasonló hajóban evezek. Tudniillik nekünk is ez jutott részül, miután a mi családunk legkisebb tagja is éppen annak a „kilakoltatott” iskolának a tanulója. A mi fejünkben is megfordult nem is egyszer: kivesszük a csöppséget, s egy közelibb iskolába íratjuk, hogy nekünk is kényelmesebb legyen, meg a gyermeknek is az iskolába járás. De... Nem tudom, az ön gyermeke miként fogadta ezt a megoldást, csak annyit tudok, hogy a mienk hatalmas könnyeket kezdett hullajtani, mondván, ő nem hagyja ott az osztálytársait, neki semmilyen más iskola nem jó. Eszembe jutnak szavai: „Ez mégiscsak furcsa, hogy a városi vezetés nem gondolkodott jóelőre ezen az egészen. Például meg kellett volna oldani, hogy e veszélyessé vált belvárosi iskola tanulói továbbra is a centrumba járjanak, csupán egy körzetesítést kellett volna végrehajtani. Végtére is egy jó hírű zenei tagozatos iskola növendékeiről van szó, akik már eddig is sok dicsőséget szereztek a szűkebb pátriának. Félő, hogy ilyen mostoha feltételek között széthullik az Európa-szerte jól ismert gyermekkórus is ...” Szó se róla, van igazság kesergésében, érveiben. Ám, ha nem is egyik napról a másikra, mégiscsak váratlanul érte „a vezetést” is a födémszerkezet meggyengülése. Ráadásul olyan időszakban történt mindez, amikor az egész város súlyos tanteremhiánnyal küzd, annak ellenére, hogy a beruházási összegek lefaragásakor egy fillért sem vettek el az iskoláktól. Miközben sietve aládúcolták az épület földszintjét, még reménykedtek: talán gyorsan elhárítható a veszély. Hiába bizakodtak, a tények mást mutattak: el kell hagyniuk gyermekeinknek az épületet. Ekkor született a már ismert döntés. Bizonyára kedvezőbb eredményt lehetett volna elérni az ön által javasolt új körzetesítéssel — mármint a mi szemszögünkből — csakhogy ez sok száz más családnál okozott volna hasonló dilemmát. Tehát csöbörből vödörbe jutott volna „a vezetés”. Amikor higgadtságáról közismert barátom értesült erről a felbolydulásról, csak annyit mondott: annak idején — lehet negyven éve talán — ő éppen az Örökösföld felől gyalogolt lyukas cipőben éveken át télen-nyáron, esőben, fagyban az állomás környéki iskolába, s a szülei ezt természetesnek tartották. Akkor nem járt busz, nem voltak „autós apukák”, még csak villamos sem járt arra... Persze, hogy mondtam erre: azért senki sem kívánja vissza azt a korszakot, elvégre más időket élünk... Mégis meggondolkodtatott a véleménye, mert nekem is eszembe jutott a vászontarisznya, a foltozott bakancs, a hidegtől kipirult arcunk, a sokszor fűtetlen tanterem, s hogy az egész osztályban csak a gyógyszerész fiának volt atlasza ... Ne értsen félre, csupán magamat is nyugtatni próbálom: talán mégsem lesz ez a „kijárás” afféle istencsapása. És talán nem is tart el évekig. Ebben a reményben üdvözli: Rigó Zoltán üzomigazgatóval Záhony szerepéről e Divat, vagy sem, de gyakran előfordul, hogy szidják a vasutat. Mit érez ilyenkor? — Talán még akkor is magamra veszem, amikor tudom, hogy semmi közöm hozzá. Nálunk, a záhonyi üzemigazgatóságon ugyanis az áruszállítás, az átrakás a lényeg, s az utóbbi időben valóban eredményesen, szervezetten folyik ez a munka, mégis előfordul, hogy egy-két rossz tapasztalatból általánosítanak az emberek. Pedig nem minden elmarasztalás jogos, azonban ezeket a figyelmeztető jeleket úgy kell tekinteni, mint a nagyobb bajok megelőzését. 0 Azok a bizonyos elmarasztaló szavak ilyenkor, ősz kezdetén sokasodnak. Közeledik a sokat emlegetett csúcs, amikor a szállíttatok vagonhiányra panaszkodnak, amikor az exporthoz nem kapnak annyi kocsit, mint szeretnének. — Ez is a „hagyományhoz” tartozik, mármint az őszi csúcs emlegetése a záhonyi üzemigazgatóság területén. Pedig tudni kell, hogy már régóta sokkal egyenletesebb a szállítás attól, hogysem ezekre a hónapokra maradjon minden. Ám van valami — ami különösen itt, Szabolcs-Szatmárban nagyon fontos — s ez az almaszállítás. Ennek a csúcsa valóban most van, alig három hónap alatt háromszázezer tonnányi gyümölcsöt kell eljuttatni a Szovjetunióba. S ennek a meny- nyiségnek a nagyobbik felét a szabolcsi gazdaságokból hozzák Tuzsérra, Mándokra, itt rakják a széles nyomtávú szovjet kocsikba. ^ Még maradjunk az almánál. Jelent ez valami mást az idén? — Amennyiben időben ki kell állítanunk a vagonokat, minél hamarabb továbbítanunk kell azokat, semmiképpen sem különbözik az előző szezonoktól. Azonban mi is látjuk, hogy a minőségi követelmények fokozódtak, s ezek egy része ránk is vonatkozik. Ezért indítottuk meg a kocsimosót, megszerveztük a kisebb hibával hozzánk érkezett fedett kocsik javítását, mi több, külön stábot állítottunk fel, amelyik a kocsik gyűjtésével, egyáltalán az almaszállítás zavartalan lebonyolításával foglalkozik. Sőt az is köztudott, hogy ilyenkor a Hungarofructnál, más partnereknél több, nyugdíjas vasutas dolgozik, akiknek a gyakorlata, szakértelme segít a zökkenőmentes szállításban. A Ezek után azt ígérheti, nem lesz fennakadás? — Inkább csak annyit állíthatok, hogy a záhonyi vasutasok 'mindent megtesznek az almaszállítás érdekében. Most bőven van vagon, a következő napokban hasonlóak a kilátások, ezért szorgalmazzuk a minél előbbi szállítást. Azt ugyanis tudni kell, hogy az a kocsipark, ami az átrakókörzetben van, mindössze másfél napos készletet jelent. Ezért senki sem tudja előre, mi lesz októberben, bár valószínűsíteni tudjuk, milyen lesz a szállítás üteme. Tárgyalásokon határozzuk meg, a szovjet fél hogyan küldi az árut, mit lehet tenni azért, hogy minél több fedett kocsi álljon rendelkezésre. Az idén több újdonságról beszámolhatok. Így a gabonaszállításhoz speciális kocsikat alkalmaznak, emelkedett a konténeres szállítás aránya is. A konzervárukat például konténerekbe rakják a gyárakban, így több kocsi marad az almaszállításra. £ Tájékoztatásul mégis szóljon arról, hogyan állnak az idei szállításokkal? — Az augusztus közepén összegzett adatok szerint szinte soha nem látott ütemességgel zajlott a szállítás. Ügy is fogalmazhatunk, hogy a korábbi évektől eltérő módon most a tavaszi hónapokban volt a szállítási csúcs, amennyiben a szovjet fél a tervezettől több árut küldött. Így most 4,7 százalékkal haladtuk meg a tervezett meny- nyiséget, s néhány árufajtánál, mint a cementnél, a fedett kocsikban érkező vegyes áruknál, még ettől is jobb a teljesítés. A hazai exportálók — bizonyos kisebb megkötöttségeket leszámítva — szintén zavartalanul küldhették termékeiket a Szovjetunióba. 0 Ahhoz, hogy ne legyen fennakadás a szállításban, több fejlesztésre volt szükség. Végül is hol a helye ennek a komplexumnak a vasúton belül? — A fejlesztés arra szolgált, hogy mind a vasút, mind a népgazdaság szempontjából fontos magyar—szovjet szállítás zökkenő- mentes legyen. Ha a szovjet vasutasok jobban dolgoznak, azt mi jól érzékeljük, meg....itt egy kicsit különleges helyzetben vagyunk, amennyiben a hagyományos vasúti tevékenység mellett az átrakás bizonyos mértékben ipar is. Ezt a különleges helyzetet a vasút felső vezetése is egyértelműen elismerte, ezért szorgalmazta a megfeleli irányítási rendszer kialakítását.” mutatkozik az eredményeinken. Az idén így sokkal több árut fogadtunk, mégis kevesebb kocsit használtunk fel a szállításhoz. A záhonyi üzemigazgatóság a Magyar Államvasutak szállításából mintegy 12 százalékos részarányt képviseli Ha itt egyenletesen folyik a munka, akkor ez kihatással van a teljes hálózatra. Különösen az ötnapos munkahét bevezetésével látszik ennek haszna, hiszen köztudott, hogy a hétvégi rakodás „gyengélkedik” a vállalatoknál, míg nálunk ilyenkor sem szünetel a munka. m Szokás arról beszélni, hogy a záhonyi átrakókörzet különleges helyzetben van, hiszen nem kimondottan vasúti tevékenységet folytat, az átrakás ettől eltérő feladat. — Valóban igaz, hogy itt egy kicsit különleges helyzetben vagyunk, amennyiben a hagyományos vasúti tevékenység mellett az átrakás bizonyos mértékben ipar is. Ezt a különleges helyzetet a vasút felső vezetése is egyértelműen elismerte, ezért szorgalmazta a megfelelő irányítási rendszer kialakítását. Korábban, 1977-től üzemfőnökségi keretekben dolgoztunk a debreceni vasútigazgató- ság irányítása mellett, ma viszont az üzem- igazgatóság közvetlenül a MÁV Vezérigazgatóságának alárendelt végrehajtó szerv. £ Az elnevezés a külső szemlélőnek nem jelent semmit. Sokkal több függ attól, mennyire sikerült tartalommal megtölteni az új irányítási formát. Említene néhány eredményt? — Amíg korábban már-már az összeomlással fenyegetett akár egy őszi csúcs is, ál-' landósultak a kocsiellátási gondok, addig ma már ilyen bajunk nincs. Mi több, az év elején bevezetett új ösztönzési rendszerrel további javulást értünk el a gazdaságosságot is jelentő minőségi mutatóknál. A vasúti kocsik tartózkodási idejét például 4,7 órával csökkentettük az átrakókörzetben hét hónap alatt. A nagyobb szállítási teljesítményhez átlagban napi 45 kocsival kevesebbet igényeltünk. Az év első felében összesen 37 millió forint értékű volt a megtakarításaink nagysága. 0 Egy személyes kérdést: ön az Országos Vezetőképző Központ hallgatójaként szakdolgozatában éppen a záhonyi irányítás korszerűsítését dolgozta fel. Ezután nevezték ki vezetőnek. Az valósult meg, amit akkor szeretett volna? — Annak idején a téma sokkal általánosabb és elméletibb volt, mint a közvetlen gyakorlat. Azonban éppen a centralizálás és decentralizálás tükrében vizsgáltam az átrakókörzet viszonyait. Kedvezett a változásnak, hogy a vasút és a népgazdaság is ebben az irányban haladt, s külön öröm számomra, hogy így az élettel együtt lehetett a záhonyi gyakorlatot megvalósítani. Ehhez meg kellett győződni arról, hogy az itteni emberek képesek a munka közben felmerült problémákat megoldani, hogy a nagyobb önállóság egyben nagyobb felelősséget is jelent, aminek megfelelnek. S hangsúlyoznom kell, hogy a változások fokozatosak voltak, a különböző elképzelések megvalósításához megfelelő segítséget kaptunk az irányító szervektől, de a megyei pártbizottságtól is. 0 Úgy mondják, hogy a jó üzemigazgatósági munkához előbb a belső „falakat” kell ledönteni, ami az egyes szakszolgálatok között volt. — A tétel egyszerű: az azonos érdekek tudatosítása volt a feladatunk. Egy mozdony- vezetőnek látnia kell, hogy a forgalommal együttműködve dolgozhat jól, a pályafenntartásnak tudnia kell, hogy csakis jó pályán lehet gyors a forgalom, az átrakást végzőnek ismernie kell azt, hogyan lehet továbbítani az árut. Mindehhez elengedhetetlen volt az üzemi demokrácia szélesítése, hogy senki se hivatkozzon a másik hibájára, amíg a maga területén nincs minden rendben. Olyan, aprónak tűnő „húzások” is kellettek, hogy a forgalmisták válasszák ki, melyik az a mozdonyvezető, akivel legjobban szeretnek dolgozni, vagy a kocsivizsgálók véleményét hallgassuk meg erről. Q Az előbb érdekeltséget említett. Menynyire becsülik meg erkölcsileg és anyagilag az átrakókörzet vasutasait? — Az újságok híradásaiból kitűnik, hogy az utóbbi években több kiváló cím, magas kitüntetés elérésével ismerték el az itt folyó eredményes munkát. Az anyagi lehetőségeknél pedig — miután egy kissé elmaradtunk korábban a vasúti átlagtól — a legjobb bizonyíték, hogy az idén egy százalékkal magasabb a bérfejlesztési lehetőségünk, mint a vasút átlagának. A premizálásban jobban a minőségi mutatókhoz kapcsolódtunk, így sokkal több ember közvetlenül érzi, hogyan befolyásolhatja a teljesítményeket. Azzal, hogy az itt dolgozók átlagbére meghaladja a havi ötezer forintot, hogy az átlagkeresetek 5500 forintnál tartanak, a megyében a legjobban fizetett munkahelyek közé került a záhonyi átrakókörzet. Persze így is van gondunk, mert a nehéz fizikai munkát követelő kézi átrakáshoz nehéz embert találni. A megoldás a további gépesítés, hiszen ma már csak 14 százalékos a kézi átrakás aránya, amit szeretnénk tíz százalék alá szorítani. 0 Az átrakás gépesítése, a munkakörülmények javítása valóban sürgető gond. Mindez azonban nemcsak elhatározás kérdése, hanem súlyos milliókkal járó beruházások megvalósítása. — A beruházásokat a vasútnál is szigorúan szemlélik, mint az ország egészében. Azonban az idén is mintegy 190 millió forintot fordíthatunk egy új tengelyátszerelő csarnok megépítésére, amivel a szállítást gyorsítjuk, de mellette épül egy fedett kézi átrakócsamok, s ezzel a munkakörülményeket javítjuk, vagy említhetem a fényeslitkei kocsijavító bővítését, amellyel — s itt visszautalhatok a munkások megbecsülésére — nemcsak a MÁV ilyen irányú gondjain segítünk, hanem újabb munkaalkalmat teremtünk a környéken megtalálható szakmunkások foglalkoztatására. Végül szólni kell arról is, hogy Záhony fejlesztéséhez minden évben milliókkal járulunk hozzá. Korábban a nagyarányú lakásépítésünk volt a jellemző, most pedig a távfűtés korszerűsítésén túl a víz- és szennyvízhálózat kiépítéséhez adtunk pénzt. 0 Azzal, hogy az utóbbi húsz év alatt több, mint háromszorosára nőtt a gépi kapacitás, változás kellett a munkásoknál is. Az új technikához elegendő emberrel rendelkeznek? — Ebben egyszerre lehetünk optimisták és borúlátók. Ha csak azt nézzük, hogy öt év alatt kétszeresére nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek száma, akár elégedettek is lehetünk, azonban jóval több jól képzett vasutasra van szükségünk. Vannak ugyan olyan jelek, amelyek az itteni munkások szakértelmét bizonyítják, például a mozdonyok üzemkészsége kiemelten jó, a számítástechnika bevezetésében sikereket értünk el, azonban a tanulás, továbbképzés egyik munkahelyen sem maradhat el. 0| Ezzel pedig eljutunk a kezdethez: a képzett, s megbecsült vasutashoz. — Mert azt mondják, hogy valamikor rang volt vasutasnak lenni, és most a vasút felső vezetésén át a legkisebb munkahelyig újból azon dolgozunk, hogy visszaszerezzük ezt az elismerést. A mostani vasutasnapi ünnepségek már megmutatták, hogy az ország figyelme előtt vagyunk, a kedvező intézkedések az áru- és személyszállításban éreztetik hatásukat az utasoknál és a fuvaroztatóknái. Nekünk pedig — szűkebb környezetünkben — azt kell elérni, hogy a záhonyi vasutast mindenütt elismeréssel emlegessék. Tudják azt, hogy az itteni emberek az időjárás viszontagságai között, nehéz munkával olyan feladatokat látnak el, amely nemcsak a megye, hanem az egész ország gazdasága szempontjából fontos. Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
