Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
A palást története a többi koronázási jelvénnyel együtt krimlszerűen izgalmas. Csak emlékeztetünk rá: 1978. január 6-ón került haza az Amerikai Egyesült Államokból. 1981 szeptemberében nemzetközi tudományos konferencia foglalkozott Budapesten a koronával, a koronázási jelvényekkel és állapotukkal. A koronázási palást állagának vizsgálatára már előzetesen felkértek egy nemzetközi szak- tekintélyt, a berni Abbeg-ala- pítvány textilrestaurálási műhelyének vezetőjét. Azért esett rá a választás, mert az elmúlt évtizedekben a palásthoz korban közel álló textíliákat restaurált, például egyházi díszruhákat. A nagyszabású és igen körültekintő munka 1983'január- jában kezdődött. Textilrestau- rátorok, művészettörténészek, textilvegyészek, biológusszakértőik, fotósok vizsgálták, elemezték közel fél éven át a koronázási palástot. Mindenekelőtt negyvennégy mezőre osztották a kelmét, amely imponáló méretű; átmérője 2,78 méter, félkörsugara 1,35 méter. Minden kockáról fekete-fehér és színes fotó és színes állapotrajz készült. Behatóan tanulmányozták a hímzések szövetszerkezetét, gondosan elvégezték a szálak, rostok színezékvizsgálatát. Egy mezőjét még külön ki is emelték, és speciális mikroszkóp segítségével rögzítették a szálak állapotát. Rajzon is érzékeltetik, miként mutatott a kelme eredeti formájában. A palást eredetileg miseruhának készült, harang alakban szabták, s közepén kör, vagy négyzet alakú kivágás szolgált a fej bebújtatására. Minden bizonnyal 1031 körül hímezték, s István király és Gizella királyné ajándékaként került Székesfehérvárra. Itt koronázták és temették el századokon át a magyar királyokat. A gallért a XII. században illesztették a miseruhára, majd feltehetőleg a XIII. században hasították végig, s nyerte el palástformáját. Ekkor került rá az összefogó keresztpánt is. Alapszövete samit, amely bizánci technikával készült, a VII. századtól szőttek ugyanis hasonló kelméket először Szíriában, később Bizáncban. Felületének jó részét aranyhímzés borítja, s ettől a palást felülete úgy hat, akár egy finoman zománcozott aranyfelület. A vizsgálatok fényt derítettek rá: az elmúlt századokban igen gyakran javítgatták a palástot. Három korszakban pedig jelentős változtatást végeztek rajta. Az első 1660—1650-re tehető. A palást eredetileg béleletlen volt, s ekkorra a súlyos aranyhímzéstől meglehetősen megrongálódott. Olasz selyemszövettel — úgynevezett kompasz- szal — bélelték alá. Az 1848-as szabadságharc leverése után elrejtették a palástot. Orsován ásták el, majd egy Duna-parti füzesben, ládában hevert. Nedvesség érte, újból erősen megrongálódott. Ekkor bordó színű selyemszövettel erősítették meg. Amikor 1867-ben Ferenc Jóssef koronázására készült az ország, felkérték Klein Matild divatárusnőt, készítsen új bélést a palásthoz, öt segédjével tizennégy napon át öltögette — ez a javítgatás is jól látható a kelmén. A vizsgálat során összesen tizenegy nagyobb foltot és áthelyezést érzékeltek a paláston. Hogy melyik mikor és miért került a palástra, az további elemzések tárgya. A speciális feladatra szerveződött kollektíva már eddig is értékes munkát végzett. A neheze és talán szebb része ezután következik majd: a koronázási palást konzerválása. A koronázási palást Vannak kortalan em akiken nem fog az id« lönlcges adottság? Sí képesség? Véletlen? A dog nyugtalanság, av: nyugtalan boldogság éc zetsége? Ki tud válás Talán senki, talán a: mindezt átéli. Talán a mert nem ezen gondol hanem teszi a dolgát. 1 gárzik róla valami k energia, ami csak a? egyedi és visszavon ^an... — Elég nehéz gyem rom volt — kezdi Érd nő —, bár ez lassan kö lyé válik, nagyon sok e nek volt akkortájt gyermekkora. Az éde szabó volt, Sarkadon : tem, korán félárvaság tottunk, öt gyermek n a családunkban, mind* lémek helye volt. Sok szűnhetek a polgári tanáraimnak, akik biz ne mondjak le az álm Segítettek. S megtöri csodával felérő esemén vettek a debreceni rel tus tanítóképzőbe. A nelmi falak között, a mát us kollégiumban tam indíttatást a nép hivatáshoz ... A nyári magántar fillérjeiből rakosgatta i vizsgadíjat, így kapta tanítói oklevelet 194 Vaján — szülőhelyéül dott falujában — oly zösségbe került, amely sem tud és nem is al szakadni. A Vaján évek, az ott átélt éln egész további életére sál voltak. A fiatal ta a későbbi iskolaigazg nemcsak a betűvetés, molás, a magyar nye irodalom, a történelen tett titkaiba igyekeze avatni a falusi emb hanem a lélek gyönyör tésére is gondolt. Mur megfáradt parasztéról tudott megszólaltatni énekeltetni, színpadra Lengyel József: Gabonavásár (Részlet az író Elejétől végig című regényéből) n z anyám ott áll a megterített asztalnál. Mielőtt megszegné a nagy, barna kenyeret, késével gyorsan, hogy lehetőleg észre ne vegyék, kereszt jelét veti a kenyér alsó, lisztesszürke héjára. Senki se tudja, hogy miért, erről senki sohase beszél. (Barna az anyám kenyere. Van abban rozsliszt és búzaliszt és krumpli: nagy gonddal összeállított keverék, melyet hajnalban, még sötétben, lámpafénynél dagasztanak. Egész héten át friss és ízletes. Nálunk egyszer egy héten sütnek kenyeret.) Fonott fatálcára rakja a kenyereket. A fatálcán tiszta szalvéta fekszik, piros kereszt - öltéses hímzéssel. Mindenki annyi kenyeret vehet, amennyit akar. Csak egy, de szigorú szabály van: amit kivettél, meg kell enni. Se anyám, se apám nem tűrte, hogy kenyérhéjak, -darabkák maradjanak az (asztalon. Es nálunk nem dobnak el kenyeret a moslékba. Akármit inkább, de kenyeret soha. Ha véletlenül földre esik egy falat, azt fel kell emelni, meg kell csókolni. Anyám így tanította. Megenni nem muszáj, oda szabad tenni az üres tányér szélére. Az ilyen kenyeret a kiscsibék kapták és a galambok. Látom apám eres, nagy kezét, ahogy egyik kezéből a másikba csurgatja a rőtarany búzát. Erős és gyengéd, és most jótékony ez a szigorú kéz. Látom a gabonakereskedő kezeit. 0 is egyik tenyeréből a másikba folyatja a gabonát. Ujjal idegesek, vékonyak; egy-egy szem a vastag arany jegygyűrű és az ujja közé szorul. Mondják, igen gazdag, és nagyon beteg; gyomorrákja van és már alig tud enni. Apám széles háta mögé bújva nézem ezt a kereskedőt. De még így is érzem a rettenetes szagot, ami a szájából árad. Kiabál,, idegeskedik. Arca hol földszínű, hol sötétvörös. Kicsit továbbsomfordálok, oda, ahol kocsi kocsi után hajt fel lejtős deszkákon a nagy padlásajtóhoz. A kocsiról a kereskedő munkásad hordják a zsákokat be a ^padlásra, és döntik a szemet egyre magasodó és terülő kupacokba. És én gondolkozom. Minek néki ez a sok-sok gabona, ez az egész hegy, amikor egyetlen kis, ropogós zsemlét se , tud megenni. Egyetlen falatot se! Ma reggel erről beszéltek nálunk, odahaza. Apám szólít, kijövünk a gabonakereskedés nagy udvarából. Az utcára érve megrántom apám kabátja szárnyát. — Édesapám! Vegyen nekem a péknél vizeszsemlét, ropogósát. — Mert nálunk odahaza sok és jó a kenyér, de a péksütemény ritka. — Zsömlét? Jól van. Mindgyár. De lám, nem a péküzlet felé megyünk, hanem a Nagykocsmába. A tányéron vizeszsemle, csá- üzárzsemle, mákos kalács. Ehetek, amennyit akarok. Ebédelünk. Már nem emlékszem, mit ettünk, nem voltam éhes. Csak arra emlékszem, hogy a pincér nagy üvegtálon cukrászsüteményt tesz az asztalra, kávébarna, rózsaszínű, csokoládés és zöld süteményeket. Szép, harmonikásra ráncolt, apró kis papírokban. A sütemények pompások és szépek. — Elrontja a gyomrát ez a gyerek — mondja egy vastag bajszú ember, aki ott ül velünk az asztalnál. — Eh — legyint az apám —, nagy fiú már, tud magára vigyázni. Büszke vagyok és hálás. Még egy süteményt eszem, az ötödiket, aztán eltolom magamtól az üvegtálat a gyönyörű süteményekkel. — Több nem kell. Apám egy poharat félig megtöltött borral, aztán ásványvizet öntött hozzá, amitől az egész megfeketedett. — Igyál. A sütemény után nem tetszik a savanyú ital. Apám tölt .magának, iszik. Egyszerre öklével rácsap az, asztalra. A poharak ugrálnak, ital loccsan az asztalra. — Megcsalt a gazember — kiáltja és ökle most rettenetes. Az asztalnál ülők mind ittasok, mind egyszerre beszélnek. Szidják a gabonakereskedőt, aki megcsalja, becsapja őket. Én nem értem, hogyan csalhat az a rettenetes ember, ö maga oda se megy a mérleghez, ahol a kocsik lerakodnak. A pénzt az apám gondosan megolvasta, jól a zsebébe tette... De mind azt mondják, hogy csal, az ő verejtékükből szerezte a vagyonát az átkozott. Sokára szedelódzködünk. A vastag bajszú, maga is részeg, felsegíti apámat a saroglyába. De a két kedves, jó lovunk, a Vércse és a Csillag az én kezem alatt is megtalálja az utat. Fogom a gyeplőt, s magam sem tudom, miért, csendesen sírok. Váci Mihály: Adott világ Látod — a lét se rossz, se jó; adott; — hát elfogadható ellenfélként, hogy ellene küzd — eggyé fonódva vele. Komor törvényei szerint alakul: — mindig! — most megint! Hajszoló düh, lelkesedés, és önkéntes istenkedés, se mellette, se ellene, semmit sem ér. — Csak a vele, csak a benne, az érte tett szülői hánykódtatású tett. — Mint a magzat teremt anyát, s az — változásban — magzatát: — így szüli a kort az erős, az, kivel kora viselős, ki azonosként érzi át, kivel egy-egész a világ, s érzi verni-fájni e kort, mint szárnyat, mely vállába forrt. Katona Judit: Aratók dicsérete Nap ragyog. Ékes borona, fénylő és rézmívű csoda, alatta áradó sereg. A tanyák mögül jönnek, a földek mögül jönnek, milyen víg, mily csodaünnep. Hozzák az új kenyeret a pirosló földmeleget, izzadság gyöngye rajtuk. Illés lovai gyorsak, szügyükön esők folynak — fáradtság porát mossák. A földek mögül jönnek, telt csűrök közül jönnek elébed, Magyarország. KM MStLÉStIT
