Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-13 / 163. szám
1984. július 13. Kelet-Magyaromág 3 Mindenütt ott lenni Tikkasztó melegben ülünk a Lenin Tsz irodájában, Üjfehértón. Sok mindenről beszélgetünk Bánfalvi András elnökkel. Amikor szóba kerül a korszerű döntésmechanizmus, hosszabb elmélkedésbe kezd. Íme: — Az az igazság, hogy mindenütt ott kellene lenni. Hogy ez lehetetlenség? Csak részben. De megoldást kell találni arra, hogy nap mint nap találkozzék az ember a tagsággal. Van nekem információm, bőven. Munkatársaim semmit nem titkolnak el, minden munkaterületről jönnek a tájékoztatások. De régen tudom, mindez kevés. Legyen a legjobb szándékú is a munkatársam, mégiscsak szűrőként működik, a nyers valóság mindig kicsit másként kerül terítékre. Hogy megszépülnek-e a dolgok? Biztosan. Emberek vagyunk, s hajlamosak arra, hogy kerekítve fogalmazzunk, ha rólunk is szó van. Így aztán az igazság gyakorta simává változik, s ha nem is fordul ellenkezővé, de mégiscsak más lesz. Ha aztán összeadom a közvetett értesüléseket, bizony csalatkozhatok. — Nem is mulasztok el egyetlen alkalmat sem, hogy közvetlen kapcsolatban legyek azokkal, akik a földeken, műhelyekben, kertekben dolgoznak, ök kendőzetlenül mondják a bajt, lelkesedésük őszinte, nem taktikáznak. Az elmúlt kilenc év alatt kialakult, hogy valóban a gazda szemével nézzék a tsz-t, s ha kell szenvedéllyel reagáljanak dolgokra. És ez itt a fő! Egyetlen vezető sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy több szűrőn keresztül érkezett információkra hagyatkozzék. Persze az is mutat képet. De éppen a szenvedély, az igazi öröm a tisztes harag hiányzik ezekből. — Ha hiányzik a munkát végzők véleménye, ítélete, csak denaturált igazságváz áll a vezető rendelkezésére. Ez pedig a tévedések igazi forrása. Képzeljen el egy olyan sort, ahol ugyanazt öt-hat áttételen keresztül közvetítik. Olyan lesz ez, mint az a bizonyos fülbe- súgós játék, ahol a kezdeti cseresznyemag szóból, az utolsó játékosnál már cseles menyasszony lesz. Pedig mindenki csak azt mondja, amit hallani vélt. — Meggyőződésem, hogy amint igaz ez egy tsz esetében, ugyanígy van az élet más területein. A politika, a gazdaság sehol nem nélkülözheti a munkás közvetlen véleményét. Néha úgy tűnik, hogy éppen ezek hiánya szül nem megfelelő döntéseket. Mert mi a korszerű döntésmechanizmus? Egyik oldalon a világgazdaságban helyet foglaló magyar gazdaság biztos ismerete, a másikon pedig a feladatot végrehajtók tudatos mozgósítása. Ez utóbbi nélkül csak fél lábon állunk. Emberek nélkül a legszebb terv is csak álom. Ebből megélni nem lehet... Bürget Lajos Nagy hagyománya van Nyírbátorban és környékén a zöldség-gyümölcstermelésnek. Ma a városban mintegy 1200 kisgazdaságot tartanak nyilván, melyek egy részében állattartással, a többiben kertműveléssel foglalkoznak. Oláh János — a bank fiókvezetője — tizenöt éve kezdte a gyümölcstermesztést — hobbiból. Közel hétszáz négyszögöles telkén eleinte csak csemegeszőlő érett, melyből bőven jutott eladásra is. Volt olyan ősz, mikor az egész város az Oláh János kertjében termett szőlőt vásárolta. Később mások is megpróbálkoztak szőlővel, így aztán a telek egy részébe alma-, cseresznye- és meggyfákat ültetett a kistermelő. — Igyekeztem olyan gyümölcsöket telepíteni, melyek keresettek a piacon. Almából például starkingot és starkinzont termelek. Számomra sikeres kísérlet volt megpróbálkozni a cseresznyével, amely nevelésére a mi vidékünk nem a legalkalmasabb. Nekem szerencsém volt. Az idén gyönyörű a termés. Két-há- rom mázsa cseresznyét és ugyanennyi meggyet szedtünk le a családdal a kertben. Az előző években Oláh János szerződést kötött a termés felvásárlására az áfésszel. Az idén viszont az egyéni értékesítésre tért át. — Ügy tapasztaltam, hogy a szerződéses árak rendszerint alacsonyabbak, mint a felvásárlási árak. Kedvező, hogy nagyon sok üzletben bevezették a kis tételű felvásárlást. Igaz, sok termelő panaszkodik Nyírbátorban, hogy nem veszik át a boltok az árut. Én már megtanultam, hogy csak szép, friss portékát szabad kínálni —, így biztosan nem utasítanak el. A cseresznyéből például nem tudok annyit vinni, ameny- nyit át ne vennének. Jó Oláh János: én már megtanultam, hogy csak szép, friss portékát szabad kínálni. (J. L.) Kistermelő a felvásárlásról fajtát sikerült választanom, csak szerves trágyával táplálom a földet és rendszeresen permetezek. Sok múlik azon is, hogyan szedik le a gyümölcsöt. Nálunk ez „családi vállalkozás”. A gyerekek érdekeltek is a A TITÁSZ részére gyárt a leveleki Dózsa Termelőszövetkezet 10 és 20 kilovoltos kapcsoló állomásokat. Ebben az évben tizenöt darabot készítenek 3,2 millió forint értékben. Képünkön: részegységszerelés. (Jávor László felv.) Versenyben a kivitelezők Senki kevesebbért MINTEGY MÁSFÉL ÉVE, 1983. JANUAR 1. ÖTA, A KÉTMILLIÓ FORINTOT MEGHALADÓ ÉRTÉKŰ ÁLLAMI BERUHÁZÁSOK ESETÉBEN, KŐTELEZŐ A VERSENYTÁRGYALÁS KIÍRÁSA. A rendelkezés kettős célt szolgál. Az egyik a megrendelői, azaz a népgazdasági érdek elsőbbségének érvényesítése, hiszen ez a módszer lehetőséget ad a beruházónak, hogy mindenben a legkedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozót bízza meg a munkálatokkal. A másik cél: a kivitelezés színvonalának emelése, a megalapozott vállalkozói tevékenységre kényszerítés, munkában, ebből van a zsebpénzük. A kora nyári gyümölcsök mellett döntő többségben alma terem az Oláhék kertjében. Megyeszerte évek óta nagy gondok vannak a felvásárlással, de a kistermelő erre a gyümölcsre sem fizetett rá. — Szerintem elsősorban a szervezéssel van baj. Múlt télen például az ABC-ben almavásárt hirdetett az áfész: ennek keretében hét forintért mérték a gyümölcsöt. Fölkerestem a boltvezetőt, s kilónként 4 forintért kínáltam neki 25 mázsa almát. A húszszázalékos hasznot ráterhelve öt forintért adhatták volna. Így jobban jártak volna a vásárlók, a boltvezető mégsem állt rá az egyezségre, mivel a fogyasztási szövetkezet döntését nem változtathatta meg. A termés nem maradt a nyakamon. Hamarosan megvette az egészet egy dunántúli kiskereskedő, kilónként 4 forint 50 fillérért. Az a gyakorlat egyébként, hogy amint leszedik a termést, mindenki azonnal túl szeretne adni rajta. Még akkor is, ha a döm- ping miatt csak keveset fizetnek érte. Idén tavasszal pedig azt látom kiírva a boltokban, hogy almát nagy mennyiségben átvesznek. Igen ám, de addigra mindenki megszabadult a portékájától —holott akár kétszer annyit is kaphatott volna érte, mint ősszel. Mégiscsak furcsa, hogy pont Szabolcsban, az alma hazájában hiánycikk legyen ez a gyümölcs. Ezért most azon töröm a fejem, hogyan lehetne a téli tárolást megoldani. Nemcsak az én zsebem, hanem legalább a város jobb ellátása érdekében ... ami jobb munkaszervezésre, jobb partnerkapcsolatokra szorítja a kivitelezőket, hiszen egyébként nem lehetnek versenyképesek. Lépésváltásra kényszerült A NYÍRBER, mint a tanácsi beruházások döntő többségének intézője, az eltelt időszak alatt jól értékelhető tapasztalatokra tett szert, amikről dr. Szatmári Imre beszélt: — Nem csak a kivitelezők, de a beruházó is gyors lépésváltásra kényszerült, mert kevés idő volt a verseny feltételeinek kidolgozására. Talán két hónap alatt készítettük el a szükséges szabályzatot. Az első időszakban látszott, hogy a vállalkozók úgy vélik: az árakban a határ a csillagos ég, hiszen a maximált költségek helyett, szabadárasan tehették meg ajánlataikat. Hozzá kell tennem: nem rosszhiszeműségből eredt ez elsősorban. Közrejátszott ebben a téves értelmezés, és az a tény, hogy az építőipari vállalatok helyzete számos ok eredményeként nem a legkedvezőbb. Az első hónapok elteltével azonban, az ajánlatok közelítik a reális értékeket, de a helyzet még mindig nem megfelelő: az építőipar árszínvonala továbbra is magas. Ezen segíteni lehet a versenyeztetés tartalmasabbá tételével, kormányzati szinten pedig az anyagellátás jobbításáról kell gondoskodni... Elfogadható ajánlat mindegyikében a tervezői maximált áron tudtak szerződést kötni. — A verseny a piaci viszonyokat tükrözi — mondja Szatmári Imre. — A magasépítésben kevés a verseny, mintha a cégek nem ismerték volna fel ennek jelentőségét. A közmű- és mélyépítésben már sokkal jobb a helyzet. Átlag három-négy kivitelező is pályázik, s javaslataik jobban közelítik a tervezői árakat... A sikertelenül hirdetett tárgyalások egyik tanulsága, hogy a kivitelezők nem „harapnak” a hagyományos szerkezetű kisebb építkezésekre, mint mutatja ezt a nyírturai négy tantermes iskola és a vásárosnaményi 75 személyes óvoda esete is. Feltűnő különbségek Idén, eddig, 15 versenytárgyalást hirdetett a NYlRBER, ebből 13 meg is volt, és nyolc esetben dolguk végezetten álltak fel a felek az asztaltól. A mintegy hatvanszázaléknyi elfogadható ajánlat, a jelen helyzetben, kielégítőnek mondható. Ugyanakkor, az eredménytelen esetek majd Ha a versenytárgyalások némelyikének eredményét nézzük, akad gondolkozni való is. Elsősorban amiatt, hogy feltűnően nagy az egyes ajánlatok közti különbség. A mándok—tiszamogyorósi vízhálózat előirányzata 17 millió 700 ezer forint volt. öten pályáztak, 13 és fél millió volt a legalacsonyabb, 20 és fél millió a legmagasabb összeg. De hasonló volt a helyzet az ököritófülpösi ivóvízhálózat esetében is, ahol az öt pályázó ajánlata 16 és 27 millió között mozgott. Figyelmet érdemel, hogy a magasabb ösz- szeget minden esetben, a nagyobb kivitelező kérte, de — végül is — nem kapta. Alighanem vizsgálódást és önvizsgálatot is követelnek a szélsőségek, hacsak, nem arról van szó, hogy a nagyobbak — erejük ismeretében — arra várnak: a kicsik igazítsák hozzájuk az áraikat. Kérdés csupán az: elfogadható-e a törekvés nép- gazdasági szinten? Speidl Zoltán \ Sodrásban F ilmet forgatok, képzeletbelit. A Túrt az Öreg-Túrtúl elválasztó (összekötő) zsilip mellett vidám csoport fürdőzik. Gimnazisták. A fiúk fejest ugrálnak. „Űsz- szunk át a zsilipen!” Egy értelmes arcú srác indul elsőként. Beleveti magát a betonnal ölelt vízbe. Egy perc... kettő... három ... Még mindig nem jön elő. Barátai utánamennek. Kis idő múltán bukkannak fel,, karjukban a sráccal. Élettelen, fejéből vér szivárog. Riadt rohangálás: ki tud segíteni? Valaki — vizes fürdőnadrágban — kismotorra pattan. Masszázs, mesterséges légzés. Mintha megmoccanna... Odébb csinos szőke kislány sír, képtelen abbahagyni. Végre feltűnik a mentőautó. Hordágyat hoznak, óvatosan ráfektetik a fiút. Már indulnak is vele a kórház felé. Barátnője még mindig zokog. Lassan csordogál a folyó. A Kisbukó előtt váratlanul sebesebbé válik. A legnagyobb sodrás közepén bikinis lány hűsít- geti magát, locsolja testére a vizet. Kinevet a partra. Egyszercsak elveszti egyensúlyát. Cipeli magával a Túr. Felállna, de nem megy. Tehetetlen bábként csapódik a kövekre. Már-már elmerül, aztán csak sikerül kievic- kélnie. Mosolyogni próbál. Fürdőruhája színeivel nem harmonizálnak teste kékes-zöldes foltjai. Sötét van. A hold sem ad fényt. A folyóparti lépcsőn lányok-fiúk nevetgélnek. Három legény — helybeliek, ismerik a Túrt — fürödni indul. Levetnek magukról mindent. Már a víz közepéről integetnek. Viháncolnak, élvezik a szelíd hullámokat. Egyikőjük a hátára fekszik, lebeg a víz színén. De már nem ura izmainak, felgyorsult iramban közeledik a nagy kövek felé. Rémülten kiabál segítségért. A zuhogó közepén jár. Még éppen meg tud kapaszkodni valamiben, de innen se előre, se hátra. „Nyújtsatok be valami botot!” Egyik társa rémülten kimenekül, hanyatt vágja magát a parton. A másik utánaindul. Elemlámpák kerülnek elő. Izgatott, tehetetlen emberek a folyó szélén. Valaki elrohan evezőért. Benyújtják a menteni igyekvő srácnak. A veszélyben lévő fiú nem akarja, hogy barátja is bajba kerüljön. Végül — drámai percek után — nagy nehezen elkapja az evező végét. Megúszta. A történet nem kitalált (egy nap alatt egy helyszínen zajlott le mindhárom eset), csak a film képzeletbeli. Pedig de szeretném levetíteni! Minden vízparton. Papp Dénes Csak szépet, frisset
