Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
KM HÉTVÉGI melléklet Tisztelt anyuka! Lehet, hogy téves a megszólítás, s az apukanak kellett volna e levelet címeznem, de úgy gondolom: mindegy, aligha képzelhető el, hogy nem közös akarattal követtek el valami olyat, amit — ha ezt mások teszik — Önök is el ne ítélnék. j Lányuk ügyéről van szó, aki a nyáron érettségizett, s a napokban felvételizett a nyíregyházi főiskolán. Önök tudják, de talán nem mindenki, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően most egy betétlapot is ki kellett tölteni a felvételi előtt, amelyen a felvételkor számító hat tantárgynak az eredménye szerepel, s ezek alapján állapítják meg a hozott pontszámot. Ae ön, az Önök lánya is megérkezett a szóbeli felvételire, átnézték papírjait — az életrajzot, a betétlapot — majd a felvételi bizottság kérte a bizonyítványt is, hogy összehasonlíthassák a lapon szereplő érdemjegyekkel. A lány meglepődött, aztán azt mondta: sajnos otthon felejtette. A bizottság türelmesnek bizonyult, ön hazament a bizonyítványért, majd amikor a lánya átnyújtotta a felvételi bizottságnak, egy újonnan kitöltött betétlapot is előhúzott, mondván: a korábban kitöltött lapon nem pontosak a számok. Magyarul: meghamisították. Gondolom mások is kitalálták már, hogy nem gyengébb érdemjegyeket írtak a betétlapra, hanem négy tantárgyból jobbakat, így szerettek volna tisztességtelen előnyt szerezni más, hasonló eredményt elért felvételizőkkel szemben. Lehet, hogy ön most azt válaszolná: egyszerű tévedés volt, amit nem a család, nem a gyerekük, hanem az iskola követett el, de lehet-e tévedésnek hinni azok után, hogy a bizonyítványt „véletlenül” otthon felejtették és pláne azok után, hogy a meghamisított lapot nem az osztályfőnök, hanem valaki más írta alá? ön asszonyom, sőt férje is pedagógus, ezért nem kételkedem benne, hogy nagyon szerették volna, ha gyerekük is erre a pályára kerül, de vajon elfogadható-e, hogy mindenáron? Nem lett volna-e célravezetőbb és tisztességesebb, ha gimnáziumi tanulmányai során fordítanak rá nagyobb figyelmet, akkor segítenek a jegyek kijavításában, amikor más gyerek: a magyar-, a matematika-, a fizikaórákon? Gyakorta hallani mostanában, hogy nem feltétlenül a munkások, a tsz-ta- gok gyerekeire illik már a „hátrányos helyzetű” jelző, sokkal inkább a munkán kívül sok társadalmi munkát végző értelmiségiekre, köztük a pedagógusokra is. Nem ismerem az Önök iskolai és iskolán kívüli munkáját. Lehet, hogy erejükön, idejükön felül vállalnak, lehet, hogy ezért nem jutott elegendő idejük lányuk tanulásával többet törődni, ám az Önök által választott módszer akkor sem megengedhető. Elképzelhető — bár ezt nem szívesen ismerik el a szülők —, hogy az átlagosnál is többet foglalkoztak gyermekük tanulásával, de a nagy akarat, a példás szorgalom mel'ett sem futotta többre. Ha így van, vajon eszükbe jutott-e, bírja-e majd a főiskola által diktált nagyobb tempót, képes lesz-e felkészülni a gyermekek tanítására, s egyáltalán milyen nevelőnek, lámpásnak bizonyulhatna majd egy olyan tudattal, hogy csalással egyengették útját a szülei? Gondoltak-e arra: milyen kárt okozhatnak kérésükkel annak a pedagógusnak, aki az osztályfőnök helyett aláírta a hamis betétlapot, vagy arra: hogyan néz lányuk azok szemébe, akik felfedezik a visszaélést, miként lesz képes helytállni a szóbelin egy ilyen esemény után? Végiggondolták-e, milyen pedagógus válhat abból, aki nem alkalmas erre a pályára, hiszen az a tény, hogy hamis papírokkal akarták elősegíteni ezt, alkalmatlanságát is bizonyítja? Ha most jobbra néznek, e levél mellett egy pedagógusokról szóló interjút láthatnak, amely arról szól: miként védik a tisztességesen dolgozó, tanító, nevelő tanítók, tanárok érdekeit, mennyi energiájába telik másoknak, hogy elismerést, hírnevet szerezzenek a tisztességes munkáért, a helytállásért. Kár, hogy vannak, akik miatt olykor megkopik ez a hírnév. 1984. július 7. 0 Oláh Gáborral, a pedagógus- szakszervezet titkárával a nevelők védelméről A Mint a Pedagógusok Szakszervezete megyei titkára — a központi vezetőség tagja — miben látja a legfontosabb érdekvédelmi tennivalókat. Mi, vagy ki ellen kell megvédeni a nevelőket? — Először két végletre szeretnék utalni. Az egyik szerint a pedagógusok munkájuk, életük majd minden mozzanatában védelemre szorulnak. Ki vannak szolgáltatva a magas tantervi követelményeknek, a tárgyi és személyi feltételeknek, az igazgatónak, a munkatársaknak, a gyerekeknek, a szülőknek, a hivatalos szerveknek és így tovább. Ez hát az egyik szélsőség, ami így természetesen nem igaz. — A másik nézet szerint viszont a nevelők örökös panaszkodása a sokféle kiszolgáltatottságra alaptalan nyafogás, a nevelők nem szorulnak semmilyen érdekvédelemre, hisz nem veszélyes üzemben dolgoznak, nem elsőrendű kérdés a védő- vagy munkaruha, a balesetvédelem és így tovább. £ Mi hát a valós helyzet? Mi kelti azt az érzést a nevelőkben, hogy kiszolgáltatottak? — Az utóbbi években bekövetkezett igen sok tantervi, tanügyi változás alaposan megbolygatta az iskolák, a nevelők stabilitását. Közismert, hogy a változásokat zömében azok a társadalmi igények tették szükségessé, amelyek összefüggnek a társadalom továbbfejlődésével. — Sajnos azonban a bevezetésre került tantervi, tartalmi és módszerbeli változások nem mindig követték egymást zökkenők nélkül. Olykor az egyik változtatást még be sem vezették, már következett a módosítás. Sok bonyodalmat okoztak a tankönyvek is, egyes tantárgyaké időben, másoké késve, vagy egyáltalán nem jelentek meg*. — Mindehhez jöttek még a módszertani kísérletek nyomán bevezetett új eljárások — elég csak az írás- vagy olvasástanítás sokat vitatott módszereit említeni —, s máris kiteljesedik a kép: a nevelők egy részénél elbizonytalanodással jártak az iskolai életben bekövetkezett változások. A Ma már azonban az iskolai élet és w munka stabilizálásának lehetünk tanúi. Továbbra is bizonytalanságot szül viszont, hogy nem egyértelmű a szabályozás a nevelők iskolán belüli és kívüli feladatairól? — Legutóbb 1978-ban történt kísérlet a munkaköri szabályozásra, mit köteles a pedagógus az iskolában és azon kívül ellátni. Ez azonban nem vált egységessé, ma sem tisztázott egyértelműen a pedagógus munkaköri kötelessége. Szó van róla, hogy újra szabályozni fogják. Az igazgatók munkarendjét, kötelmeit is szükséges körvonalazni, hiszen tarthatatlan helyzet, hogy jelenleg például minden évben az igazgató hét munkatervet köteles készíteni — a nevelésitől a tűzvédelmi tervig —, melyek hiányáért bármikor felelősségre vonhatják. A művelődési miniszter az egyik megbeszélésen erről is szólt, készül a terhek csökkentését segítő szabályozás ... £ Mi védi a nevelőt a gyermek, vagy a w szülő durva magatartása, netán kirívó esetekben a tettlegesség ellen? — Ez igen fájó és sok vitára okot adó téma a nevelőknél. A pedagógus ugyanis az iskolában nem hivatalos személy — pláne nem az utcán vagy másutt. így ha a személyét, becsületét sértő esemény történik, polgári peres úton érvényesítheti a jogait. Nem gyakori iskoláinkban, de előfordul, hogy egy-egy túlkoros, rosszul nevelt, nem megfelelő családi környezetben élő gyermek durván visszaszól a nevelőnek. Netán, mint erre is akadt példa, le is köpi vagy belerúg. Ilyenkor joggal érzi magát kiszolgáltatottnak és tehetetlennek a nevelő. Mert mit tehet? Meg nem verheti a gyereket, ugyanolyan durván nem válaszolhat vissza. Marad ... A A fenyítés, a beírás, az iskolából való w kitiltás? — Igen, a beírás, aminek általában nem sok haszna van az ilyen gyerekek és szülők esetében. Meggondolandó az iskolába járástól való eltiltás is, amihez végső esetben folyamodnak az iskolák. Ez ugyanis ellene dolgozik a tankötelezettségi törvény teljesítésének. Ha minden körülmény együtt van, a gyermekek egy részénél szóba jöhet az átirányítás más iskolatípus szerinti osztályba, de ez igen körülményes. Az se megoldás persze, ha külön osztályba gyűjtik össze az ilyen gyerekeket. A gondokat nehezíti, hogy a nevelők többsége nő. A férfi pedagógusoknak olyicor a puszta megjelenése is fegyelmezi a gyerekeket... M1 pedagógus az Iskolában nem hivatalos személy — pláne nem az utcán, vagy másutt. Ha bármilyen, a személyét, becsületét sértő ese* mény történik, polgári peres úton érvényesítheti jogait. Nem gyakori iskoláinkban, de előfordul, hegy egy-egy túlkoros, rosszul nevelt, nem megfelelő esaládi környezetben élő gyermek durván visszaszól a nevelőnek. Netán, mint erre is akad példa, le is köpi vagy belerúg...“ A Ml éri, vagy érheti a nevelőt a szülők részéről? — Mivel most inkább a visszásságokról beszélgetünk — ugyanis a gyermekek és a szülők döntő többsége rendes a nevelővel szemben —, a szülőkkel is adódnak konfliktusok. Nem túl régen volt egy bírósági tárgyalás ilyen ügyben, amin én is ott voltam. Az egyik szülő becsületsértő kijelentéssel illette a fiatal pedagógusnőt az utcán, mert rossz jegyet adott a gyermekének. Nyolcszáz forint megfizetésére ítélték a trágár, becsületsértő apát, aki sajnos nem nagyon vette a szívére az ítéletet. — Sajnos előfordul tettlegesség is, elvétve. Nem egy esetben a családlátogatásokon kerül sor erre, ahol a nevelő többszörösen kiszolgáltatott helyzetben van. A legtöbb helyen szívesen, nagy szeretettel fogadják a nevelőt, megkínálják, amit az esetek egy részében még vissza sem utasíthat, mert a szülők sértődékenyek. A Egyre több jel mutat arra, hogy az iskola bizonyos esetekben veszélyes „üzem”, nagy a nevelők felelőssége, hogy baleset ne történjen. — Sajnos, a megye iskoláiban is előfordultak az utóbbi években, hónapokban súlyos, vagy halálos kimenetelű balesetek. A balesetek jórésze azonban nem az iskolai tanítás, gyakorlati foglalkozás alatt történik, hanem az udvaron, az utcán, amikor a nevelő nem elég figyelmes és nem óvja kellően a rábízott gyermekeket. Nem az ő védelmükre mondom, de előfordul a legnagyobb gondosság mellett is, hogy egy óvatlan pillanatban az egyik gyermek — szinte a nevelő szeme előtt — súlyos kárt tesz a ’ másikban. — Legutóbb is volt egy tragikus baleset, ami gyermekhalállal végződött, az iskola udvaráról kiszaladt az utcára a gyerek és az arra haladó kocsi elütötte. Most vizsgálják a nevelő felelősségét. De az igazi veszélyeket a nyári táborozások, kirándulások jelentik. Igaz, hogy elenyésző a baleseti arány. A Mindez bárhol előfordulhat. Ez sem w olyan kiszolgáltatottság, ami megbéníthatná a nevelőket. Nem túlzott-e a nevelők érzékenysége? Nincs-e olykor egy kis befeléfordulás, annak az érzésnek, szemléletmódnak az erősítgetése magukban, hogy a nevelőt az ág is húzza, mindenki ellenük van... — Létezik ilyen, bármennyire átélem és átérzem a nevelőket ért sérelmeket. Valóban a nevelők egy része idegesen felkapja a fejét, ha az iskolát valamiért — akár jogosan is — bírálják szóban, írásban, bármilyen formában. Való igaz, sok elfogult, vagy hozzá nem értő vélemény is elhangzik az iskolai nevelésről. Elég csak egy-egy utcai jelenetre gondolni, vagy amikor a buszon a gyerek átadja a helyét az idősebbnek. A közelben állók általában így vélekednek, milyen rendesek lehetnek a szülei, jól nevelt gyerek. Ha viszont nem adja át a helyét, nem ritka az ilyen megjegyzés, hát ezt tanulod az iskolában. — A közvéleményben, bennünk szülőkben — mégha nevelők is vagyunk — van ilyen beidegződés, ami jót látunk a gyermek viselkedésében, azt a szülőknek, a családi nevelésnek, ami rosszat tapasztalunk, az iskolának, a pedagógusoknak tulajdonítjuk. Ez sokszor lehangolja az érzékenyebb idegzetű nevelőket. A Kellelt-c az évek során a szakszervezeti ^ vétójoggal élni a nevelők védelmében? — Igen, de nem gyakran. Néhány évvei ezelőtt voltunk kénytelenek élni a vétójoggal egy községi tanács elnöke ellen, aki nem akarta kifizetni az iskolai nevelők bérfejlesztését szolgáló pénzt. Egyszerűen más célra kívánta felhasználni. Miután minden előzetes tárgyalás eredménytelen maradt, az eljárást törvénytelennek tartottuk, éltünk a vétójoggal és a nevelők megkapták a béremelésre szánt összeget. — Ez ritkán fordul elő, mert az előzetes tárgyalásaink mindig meghozzák az eredményt. Egyébként lényegesen sokat javult a tanácsok, az iskolák bérgazdálkodási munkája, elég csak arra utalni, hogy ma már nincsenek bérmaradványok. Igaz, így sokkal kevesebb pénz marad a jutalmazásra. Épp a napokban kaptam egy jelzést, hogy az egyik tantestület nevelői nem vették át a jutalmat, mert azt olyan csekélynek tartották. Megnéztük, igazuk volt, jól tették, de az ottani bérgazdálkodási helyzet nem ad lehetőséget a nagyobb jutalomra. Más kérdés viszont, ha nem az egyenlősdi alapján kívánták volna elosztani, hanem differenciáltan, a teljesítmények szerint, néhá- nyan elfogadható összeget kaptak volna ... A Néha a nevelők is erősítik — magatar- w fásukkal, munkastílusukkal — a kiszolgáltatottság szemléletét. Egymás ellen is védelemre szorulnak olykor? — Ez is valós probléma, bár nem ez a jellemző a tantestületek többségére. Igaz viszont, Ijogy egyes iskolákban még nem hűlt ki az intrika, az egymás megszólásá- nak tüze. A széthúzás, a szakmai irigység, féltékenység, vagy éppen az anyagi előbbre- jutás-beli lehetőségek még sok, egyébként jól dolgozó nevelőt is megsebezhetnek. Ez sok tekintetben a gyenge, rossz szellemű vezetés következménye. — A demokratizmus az iskolák egy részében nem élő, pedig napjaink társadalmi, politikai követelményei szerint az elkövetkező időszakban növelni szükséges a tantestületek beleszólását minden, az iskolát érintő lényeges kérdésbe, így az igazgatók kiválasztásánál is. Mit kell tenniük a saját védelmük, w presztízsük érdekében a nevelőknek? Milyen etikai problémák adódnak a szakszervezet gyakorlatában? — Külön etikai bizottságunk, mint egyes szakmákban ez megvan, a pedagógusoknak nincs. A munkaerkölccsel, viselkedéssel és más etikai jellegű dolgokkal összefüggő ügyeket az iskolavezetés intézi és egyben védi a nevelői presztízst, olyan értelemben is, hogy a nevelők által elkövetett vétségek ne maradjanak megfelelő intézkedések nélkül. — Mint minden szakmában, az iskolákban is vannak nem a pályára való, hanyag, gyenge felkészültségű emberek, nem beszélve az italozásról, ami esetenként a pedagógusokat sem kerüli el. Az emberséges és körültekintő mérlegelés mellett arra biztatjuk a szakmai vezetőket, a tantestület rangja és becsülete végett igyekezzenek megszabadulni azoktól a nevelőktől, akik több szégyent, mint elismerést hoznak a szakmának. — Ilyen formában is védjük a nevelők — a pálya — presztízsét, részben a többi becsületesen dolgozó tanító, tanár, óvónő, szakoktató, kollégiumi nevelő érdekében. De azért is szükség van erre, mert a nevelői tekintélyt csorbítja — mondjuk az órán ittasan megjelenő nevelő — a diákok, szülők, a környezet szemében túlzásokra, általánosításra is okot ad. A Az elmondottak és más dolgok miatt, ^ a korábbi években felerősödött a nevelők elvándorlása más pályákra. Változott-e a helyzet? — Lényegesen változott, a gondok ellenére is elmondható, a sokat emlegetett kiszolgáltatottság csökkenőben van. A pedagógus pályáról ma is jó néhányan elmennek, különböző középvezetői és egyéb munkakörökbe, de a nagymérvű elvándorlás megállt. Más kérdés, ha valaki napjainkban mondjuk pedagógus létére butikot nyit, nyomban feltűnik, helyi szenzáció számba megy, beszélnek róla. Igazában ezek száma elenyésző, sőt egyre több olyan nevelőről tudunk, aki az előző években „elvándorolt”, most pedig visszajött az iskolába. — Úgy összegezném, ha egyáltalán lehel egy ilyen szerteágazó kérdést; vannak szabályozásra, tisztázásra váró tennivalók, hogy egyetlen nevelő se szoruljon védelemre. De igen sok tényező az iskolai vezetésben és "az egyes nevelőkben gyökerezik, ami további önbizalmat, stabilitást, belső biztonságot ad e szép hivatás gondtalanabb gyakorlásához. Köszönöm az interjút. Páll Géza
