Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-28 / 176. szám
KM HÉTVÉGI melléklet 1984. július 28. Megyénkből indultak Futaky István Göttingen — nagy hírű város az NSZK- ban. Közel két és fél évszázados egyeteme tudós generációkat indított el, egy időben Európa egyik leglátogatottabb szellemi műhelyének számított. Kiváló tanárok teológiai, filozófiai, filológiai, archeológiái, történelmi, matematikai és fizikai tudományokba avatták be a messzeföldről érkezett diákokat. A XVIII—XIX. században szép számmal fordultak meg a német városkában magyarok. Ott tanult Budai Ézsiás, Körösi Csorna Sándor, Bolyai Farkas, akinek leveleit gyorslábú postalovak röpítették az egyetem tanárához, Kari Fridrich Gauss matematikushoz. Egy másik földrajzi név — Nyírcsaholy. Néhány ezer lelkes szatmári község pár kilométerre Mátészalkához. Göttingen és Nyírcsaholy rr Futaky István pályája kapcsolta ösz- sze ezeket az egymástól távol eső helyeket. Pontban kilenckor csengetünk. Kissé meglepődve nyit ajtót nővére nyíregyházi lakásán. Nem feledkezett meg tervezett találkozásunkról, csupán erre a kínos pontosságra nem számított. Minden évben egy-két alkalommal jár az óhazában, érthető, ha vannak ellenkező tapasztalatai. Magas vékony alakja egy pillanatra eltűnik a másik szobában. Hóna alatt köteg könyvvel tér vissza: nyomtatásban megjelent munkáinak egy része. Szükség lehet a beszélgetés során rájuk. Az előkészületekben sem tagadja meg tudós mivoltát: a kimondott szónál csak a tényeken alapuló közléseket becsüli többre. Hagyományos mederbe terelődik a beszélgetés: a Szatmárban töltött gyermekéveket idézi fel először. A szülőfalu, Nyírcsaholy képét bizony kifakította az idő. ötvennyolc évesen elevenebben emlékszik Mátészalkára, iskoláinak színterére. Állami tisztviselő édesapja ott íratta be polgáriba a négy elemi után. Korán kezdődtek a vándorévek: apját többször áthelyezték, követte a család Nyírbátorba végül Jászapátiba. Oj hely, új arcok, az iskolában más-más közszellem. Jászapátiban érettségizett, de a történelmi viharok miatt az egyetemet nem fejezhette be. Évekig tisztviselőként dolgozott, majd az 1956-os események nyugatra sodorták. — Diákkorom óta vonzott a magyar irodalom. Érdekelt, hogyan formálják a korszellemet a nagy írók, költők műveikkel, milyen körülmények között születnek a halhatatlan alkotások. Rövid ausztriai tartózkodásom alatt teremtettem kapcsolatot a göttingeni egyetem magyar tanszékén tanító Farkas Gyulával, akinek esztendeig lehettem tanítványa. Szívinfarktus vitte el. Utóda a hagyományos finnugor nyelvtudományt művelte. Nem maradt más választásom: a tanítvány követte professzorát a filológia tudományában. Végzés után az a szerencse ért, hogy az egyetem tanszékén maradhattam. Doktori disszertációjául magyar fonetikai témát választott: a hangsúly hangtani tulajdonságait elemezte. Azután a finnugor nyelvészeten belül a szibériai nyelvek közötti kapcsolatokat kutatta. A Tunguz jövevényszavak az osztják nyelvben című értekezéséért megkapta az egyetemi magántanári fokozatot. Négy esztendeje kinevezték a göttingeni egyetem finnugor filológia intézete professzorának. Azon a tanszéken dolgozhat, ahol 1957-ben tanulmányait kezdte. Időközben megnősült. Német felesége gyermekpszichológus. Két gyermekük egyetemista: Margit pszichológiát tanul, Imre gépészmérnöknek készül. — Mióta a filológia intézetben önállóan tevékenykedhetem, alkalmam nyílt magyar irodalomtörténeti kutatásokra, elmélyülhettem a magyarság tudomány egyes részterületeiben is. A Magyar Tudományos Akadémia javaslatára 1977 nyarán a magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusán alakult meg a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. Nagy örömömre szolgált, hogy beválasztottak a húsztagú végrehajtó bizottságba. Azóta az érzelmi, rokoni szálakon kívül a magyar tudományos műhelyekhez fűződő kapcsolataim is Magyarországhoz kötnek. — A nemzetközi filológia társaság minden évben egy ülést tart Budapesten. Az idén június elején gyűltek össze a vezetőségi tagok a világ minden sarkából: ki Svédországból, Japánból, ki az Egyesült Államokr -ból és az NSZK-ból. Ebben az évben ez a júniusi volt a második magyarországi utam. Áprilisban Budapesten a Körösi Csorna évforduló ünnepségein vehettem részt. Évfordulókra terelődik a szó. Egyetértünk abban, hogy a magyar amolyan jubiláló nemzet. Nagyjainkat centenáriumaikon már-már agyonünnepeljük; pedig ha okosan mutatjuk meg értékeinket, ha messzehang- zanak az ünnepi szónokiatok, világszerte felfigyelhetnek rá, milyen kiváló költőket, írókat, tudósokat tudhat magáénak e nemzet. — A kétszáz éve született nagy magyar utazó, Körösi Csorna Sándor 1815-től három évig tanult keleti nyelveket és történelmet Göttingenben. Az egyetemen készült fel nagy vállalkozására, a magyar őshaza keresésére. Kezdeményezésemre ősszel emlékünnepséget szerveznek az egykori tanítvány tiszteletére. A régi német—magyar kulturális kapcsolatok története Futaky István másik kedvelt kutatási területe. A halódó feudalizmus ellen a felvilágosult szellem fegyverét fordították a német földet járt magyar diákok. A göttingeni egyetemet az angol szabadgondolkodás és a protestáns szellem a XVIII. századi Európa legmodernebb tanintézetévé tette. A magyar főúri családok körében valóságos divat volt, hogy fiaikat Göttingenbe küldték. Példaként említi az erdélyi Teleki-családot, mely nemzedékeken át taníttatta gyermekeit német földön. Arisztokrata körökben rangot, tekintélyt adott, ha valaki elmondhatta magáról: „göttingeni diák voltam.” A Göttingenben tanulók másik csoportja szegény néprétegből emelkedett ki. Főleg ösztöndíjas református teológusok voltak, mint a többször említett Körösi Csorna Sándor. öt is teológusnak küldték ki. Hogy nem az lett végül belőle, az a magyar tudomány szerencséje. Szinte valamennyi magyar diákról elmondható, nagyon jól megállják helyüket, előfutárai lettek a reformkornak. Jelenlétük tudatosította az európai közvéleményben, hogy nehéz történelmi időszakok után is fennmaradt egy sajátos ajkú, kultúrájú nép a Kárpát-medencében. A magyarság jó hírét öregbítették tehát ezek a göttingeni diákok. Milyen volt akkoriban hírünk a világban? A könyvhalomból kiemel egy vékonyka bibliográfiát. A filológus professzor két tanítványával közösen állította össze. 1734-től 1945- ig terjedően azokat a legfontosabb forrásokat rendszerezték benne, melyeket haszonnal faggathatnak a magyar irodalomtörténészek. A több éven át készített forrásjegyzék magyar nyelvű kiadását is tervezik. Fellapozza a kötetet, fordítja a mattóbeli idézetet: „Csodálatra méltó ennek a nemes nemzetnek a törekvése mindannak ellenére, hogy a magyar nemzet aktivitását és bátorságát elnyomják, és mégis azon dolgozik, hogy a tudós kultúrát ápolja.” Egy XVIII, században élt klasz- szikaiilológus professzortól, Heyne-től származnak a sorok, melyet a világ legrégebbi, ma is létező tudományos folyóiratában, a Göttingische Gelehrte Anzeigen-ben jelentettek meg. Szép számmal található e periodikában korabeli híradás Magyarországról, könyvismertetés a magyar nyomdákban napvilágot látott művekről. A filológus profesz- szor, ha kirándul szűkebben vett tudományából, a finnugor népek nyelvének kutatásából, akkor szívesen forgatja a „göttingeni tudós híreket”, amikből sok minden megtudható az egyetem első, 1740-től 1820-ig tartó virágkoráról is. — A virágzást hanyatlás követte. Kihalt az első nagy tudású, széleslátókörű pfofesz- szornemzedék, a forradalmak ellen létrehozott Szent Szövetség megtépázta a szabad szellemet, mely messze földön nevezetessé, kedveitté tette a göttingeni egyetemet. A későbbi virágkor már a természettudományokhoz kapcsolódik. A régi kapcsolatok újraélednek. A ma is jó hírű intézet néhány hete vette fel a testvérintézményi kapcsolatot a szegedi egyetemmel. Az együttműködéstől közös kutatási programokat, tapasztalatcseréket, tudományos sikereket várunk. Búcsúzik. Néhány órája maradt még szeretteire, ismerőseire, mert este indul vissza Göttingenbe. Talán csak néhány hónap telik el és újra magyar földre léphet. — Nem véletlenül járok haza. Az első időkben zavaros volt a fejem, milyen viszony fűz ezután a hazához. Azután nem halogathattam, tisztáznom kellett magamban a kérdést, mint mindenkinek, aki elhagyta ezt az országot. A kint élő magyarok köréiben ma is fellángolnak a végletes^ viták az elzárkózásról, illetve az együttműködésről. A szemellenzős tagadás halott dolog, nem születik belőle semmi. Kapcsolatot kerestem és találtam Magyarországgal. Ha Göttingen- ből tudok használni a magyar tudománynak, örömmel teszem. Éneikül szegényebb maradnék. Reszler Gábor A non fiction filmek tanulsága Beszélgetés ár. SzecskO Tamással A miskolci tévéfesztiválon az egyik film vetítése után a zsűri hosszas vitába bonyolódott. De nem az alkotás milyenségéről, helyezéséről vitatkoztak. A témát boncolták tovább, mellyel a film foglalkozott. Ügy, ahogy az átlagnézők otthon, munkahelyen, villamoson továbbgondolják a tévében látott-hallottakat. — Miért? — kérdezem dr. Szecskő Tamást, a Tömegkommunikációs Kutató Központ igazgatóját, a miskolci tévéfesztivál zsűrijének tagját. — A zsűri reakciója ugyanolyan volt, mint amilyen az otthon, kis csoportokban tévét nézők viselkedése. S mivel gondolatébresztő, továbbgondolásra, vitára provokáló alkotásról volt szó, a zsűri is ugyanazt élte meg, amit a jó dokumentumfilm esetében a tévénéző állampolgár. Hogy tudniillik a filmbeli problémát sajátjaként éli meg. — Az ön számára, aki a tv műsorait hivatalból is állandó figyelemmel kíséri, mit jelentett a filmekkel így szembesülni? — Ilyen összeállításibankét év legjobb non fiction (dokumentum) filmjeit most láttam először. És ez érdekes tanulságokkal szolgált. A mostani termésben erős a gazdaságpolitikai vonulat. Nem csak a kimondottan gazdasági műsorokban, de ilyen szemlélettel közelítik meg az alkotók a látszólag más — kulturális, kül- és belpolitikai vagy sporttémákat is. Az ember átalakuló környezetét különböző oldalakról megközelítő filmek nagyon egységesen, gazdaságpolitikai szemléletűek. Nagy előnyük a műsoroknak, hogy érthetően fogalmaznak meg gazdasági fogalmakat, s nagyon aktuális kérdések kapcsán, áttételesen szólnak a gazdaságról. A tömegkommunikációban megjelenő gazdaságpolitikai témákat külön is figyeli az intézet. Az utóbbi időben mintha a televízió is felzárkózott volna a gazdasági újságíráshoz — mennyiségben és minőségben. Ami az utóbbit illeti az egész magyar sajtóra jellemző sajátosságokat érzem érvényesnek, azt, hogy erőssége a gazdaságpolitikai publikáció, s gyengesége az egyéb belpolitikai tematika. — Tapasztalatai szerint, mennyire nézik az ilyesfajta műsorokat? — Tény, hogy a műfaj nem különösebben vonzó a nagy- közönség számára. Egy szűk értelmiségi réteget kivéve azért nem kapcsolják be a készüléküket, hogy láthassanak egy dokumentumfilmet. Legfeljebb a néző által ismert, kedvelt személyiségekért. Ennek aztán az a következménye, hogy értékes, hasznos produkciók elsikkadnak. Gyakran a műsorra tűzés ideje az akadálya a mű és közönség egymásratolálásá- nak. Az elhelyezésnek olykor nemcsak a műsorszerkesztés, de maguk az alkotók is gátat szabnak. E filmek ugyanis sokszor jóval hosz- szabbak, mint amennyit a téma kifejtése kíván. (De ez már messze túlmutat a televíziós gondokon, hiszen ez a film, az újságírás és általában az extenzitást honoráló, értékelő társadalom problémája is.) Leginkább akkor jut „nézőközeibe” a dokumentumfilm, a riportázs, ha nem önálló produkcióként, hanem közkedvelt híradótípusú műsorokban — A Hét, Ablak, Hírháttér stb. — kap helyet. K. M. Amit tudni akarsz a szexről a címe annak az amerikai filmnek, melynek főszerepét Woody Allen játssza A Kozmosz-könyvek legújabb darabja, a Képversek a formával kísérletező lírikusok munkáiból ad válogatást. Mára nyilvánvalóvá vált (többek között a Ver(s)ziók című gyűjtemény megjelenése indokolta), hogy szükség van egy olyan — értő kezekkel végzett — válogatásra, amely a magyar irodalom egyébként kevés számú kísérletezőinek termékeit mutatja be. Irodalmunk — jellegéből adódóan — szinte mindvégig idegenkedett (s idegenkedik jórészt ma is) a magasztalt költészettől elrugaszkodott kísérletezésektől. Ez azzal magyarázható, hogy a magyar költészet sohasem engedhette meg magának, hogy a Parnasszusra elvonuljon, nemzeti sorskérdéseken kellett töprengenie. Politikus volta miatt, a legnagyobb közösséggel szót érteni akarása miatt érthetőnek, világosnak kellett lennie. Á magyar líra — népünk áldatlan sorsából következően — mindig hatalmas, elsősorban nem is rája tartozó feladatokkal küzdött, nem jutott idő és energia a hermetizáló törekvésekre, a formabontó szándékok keresztül vitelére. Sokan úgy tekintenék a képversekre, mint a legújabb idők irodalmi termékeire, marginális képződményeire. Holott a líra létezése óta szorgosan dolgoztak a Kísérletező költészet (Képversek, szerk.: Aczél Gézo) versújítók is. Az új formák kiötlőinek társaságában olyan megbámult ókori nagyságok vannak, mint Theokritosz, Bészantinosz s a magyar középkor egyik legnagyobb szépírója, Szenczi Molnár Albert. A vizuális elemeket produkáló költészet a képzőművészet babérjaira is pályázik, ezért tartja a közvélemény öszvér jellegűnek a képverset, amely „kevesebb mint egy festmény és kevesebb, mint egy vers”. A vizuális költészetre a legnagyobb közönség sohasem tekintett szeretettel, talán még akkora megbecsüléssel sem, amekkora pedig megillette volna; az olvasók zöme ma is az irodalom lecsepülendő vadhajtásának tartja. Tény, hogy a kísérletező ügyeskedéseknek, a dilettánsok blöffölésének tág teret adott a vizuális líra, s még a legélesebb szemű irodalomértők sem tudták az értéktelent leválasztani az értékesről. Viszont az idő kiszűrte a haszontalan darabokat, a tehetségtelen képversírók nem üdvözöltek, ha még oly bőségben is ontották kétes munkáikat. Bebizonyosodott, hogy jó képverset csak elsőrangú költők tudnak írni, hisz az időtálló alkotások sokkal inkább a szépirodalom tartományát gazdagítják, mintsem a képzőművészetét. A kísérletek természetes módon az avantgárd irányzatok dívása idején szaporodtak el, a megújulni akaró európai irodalom mellék- termékeit produkáltak. Aczél Géza, a gyűjtemény válogatója. szerkesztője, s a bevezető tanulmány írója rövid, lényegmondásra törekvő áttekintést ad a vizuális kísérletekről. Ezeket az irodalom ingoványos vidékének tartja ő is, ezért mentegetőzik: „Természetesen ez az áttekintés már a kezdeteknél kénytelen lemondani az igen bonyolult és még alig-alig elemzett témakör megoldásának bármiféle illúziójáról’.’. Határozott törekvése viszont, hogy az előítéletek élén csorbítson. Irodalmunkban Nagy László, Juhász Ferenc, Illyés Gyula, az őket követő nemzedékekből pedig Tandori Dezső, Utassy József alkották a legjelesebb darabokat, azok a költők tehát, akik a hagyományos versek alkotásában is a legrangosabbak közé tartoznak. Hiábavaló, a várakozás, hogy a jövő költészete az efféle kísérletezések jegyében fog majd alakulni, különféle hatóelemek felnagyítására, favorizálására természetesen a jövőben is lesz majd próbálkozás, de a fő irányt nem ezek fogják alkotni. Nem a jövő költészetét kell tehát ezekben a versekben látnunk, hanem azokat a mindenkori törekvéseket, amelyek a kifejezés tökéletesítését célozzák. Mert mindig ez volt a cél, amely azonban sajnálatosan kevés alkalommal valósult meg. A költőknek olykor a kárhoztatott hagyományos módnál is kevesebbet sikerül kifejezniük az új eszközökkel, amelyekre pedig hangzatos kiáltványokban szokás esküdni. (Kozmosz) Erdei Sándor
