Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
2 Kelet-Magyarország 1984. június 9. Gyermekfilmek plakátjaiból rendeztek kiállítást Nyíregyházán a Krúdy mozi galériájában. A bemutató anyagát június 10-ig tekinthetik meg az érdeklődök, ezt követően a vásárosnaményi úttörőtáborba szállítják a rendezők. (GB) Pénzmaradványból finanszírozzák Ifjúsági tábor, iskolafelújítás Amikor egy-egy gazdasági év lezárul, a tanácsok számot vetnek gazdálkodásukkal és ezzel törvényerőre emelik saját és a hatáskörükbe tartozó pénzügyi szervek gazdálkodását is. E határozat részeként döntenek arról is, hogy az eredményes gazdálkodás nyomán megmaradt pénzt — tanácsi nyelven szólva a pénzmaradványt — milyen feladatokra fordítják. SZIGLIGETRE SZABOLCSBÓL, Nyíregyháza tanácsának az elmúlt évben 742 millió bevétele volt, amelyből 719 milliót költött el. A megmaradt 23 millióból az intézményeket megillető és saját hatáskörben felhasználható pénz levonása után 11 millió az az összeg, amelyet különböző sürgős feladatok megvalósítására fordíthatnak. A jelentősebb témák között említhetjük, hogy 2 millió forintból elkezdődik a szigligeti ifjúsági tábor konyhájának, éttermének építése. Ez a 2 millió egy nyíregyházi általános iskola kezelésében lévő intézménynél megteremti a gyermeküdültetés feltételeit, a szabolcsi, illetve a nyíregyházi fiataloknak nyújt üdülési lehetőséget. Ez persze csak a kezdet — bár tavaly a közművek kiépítéséhez adott jelentős összeget a tanács — jövőre az Állami A SZABOLCSHŐ-nél a nyár sem uborkaszezon Karbantartási szünet Kisvárdán, Mátészalkán A nyár több szempontból sem munkanélküli időszak a megyei hőszolgáltató vállalat -életében, hiszen meleg vizet nyáron is kapnak a lakások, s a minél zavartalanabb téli munka megalapozásának, a karbantartásoknak, felújításoknak is ez az ideje. Csak Nyíregyházán mintegy százhetven hőközpont és hőfogadó, továbbá 37 kilométer gerincvezeték vár a karbantartásra, javításra, a téli üzemelés miatt menet közben ki nem küszöbölhető hibák elhárítására. A fontosabb munkák közé tartozik például a konzervgyártól kiinduló magasvezetéken még decemberben felfedezett rendellenesség kijavítása. Itt ugyanis, a már föld alatt lévő vezeték egy részét kell a korrózió rombolása miatt kicserélni. A javításhoz szükséges ideiglenes átkötést a KEMÉV előtt már elkészítették a SZA- BOLCSHŐ szakemberei. Akadnak másféle gondok is. A csomóponti aknákba a hálózat bővítésének idején nem kerültek be azok a szerelvények, melyekkel, egyes kis területeket lehet egy-egy javítás .idejére lekapcsolni a hálózatról. A szükséges berendezéseket az osztrák Klinger-cég szállítja, az a vállalat, melynek szerelvényei a bécsi távfűtésben már kiállták a próbát. A megyei távhőszolgáltató vállalat készült a berendezések fogadására, tervezik a szükséges gépészeti átalakításokat is, hiszen — a szállítók ígéretét alapul véve — július végéig megérkeznek a szerkezetek, s azok az augusztus 1—15 közöttre tervezett szokásos kéthetes leállás ideje alatt kerülnek a helyükre. (Csak zárójelben: Kisvárdán június 18—30, Mátészalkán pedig július 9—21 között kerül sor a karbantartási szünetre.) Említést érdemel, hogy a Rákóczi utca átépítésekor napvilágra került távfűtési vezetékek olyannyira jó állapotban vannak, hogy azok felújítására, cseréjére nem tolt szükség. A hőközpontok közül negyvenben javították, vagy javítják ki a hibákat, eddig a munka felével végeztek, így még húsz hőközpontban kerül sor komolyabb gépészeti átalakításra, mivel a központokat korszerűbb, racionálisabb, energiatakarékosságot segítő berendezésekkel látják el. A me- legvíz-automatikákat már a vidéki hőközpontokban' is elhelyezték, jövőre pedig a fűtési automatikák kerülnek sorra. Mint ismeretes, tavaly télen sokan panaszkodtak az örökösföldi fűtés elégtelensége miatt. A gondok abból eredtek, hogy az országosan használatostól elütő fűtő- rendszer beszabályozása, különösen a X. jelű épületben, nem sikerült. A tervező, a kivitelező és hőszolgáltató közösen próbál eleget tenni a kívánalmaknak, de eddig megnyugtató megoldást találni még nem tudtak, s a további mérések elé a nyár beköszönte állított akadályt. Ősszel újra visszatérnek rá a szakemberek. S. Z. Ifjúsági Bizottság támogatásával tovább szeretnék építeni a létesítményt. Az idén társadalmi munkát is szerveznek: a szakmunkástanulók gyakorlati idejük egy részében a szigligeti építkezésen fognak segíteni. ÉLETVESZÉLY ELHÁRÍTÁSÁRA 1,3 millió forinttal egészítette ki a tanács az egészségügyi, illetve a kulturális ágazathoz tartozó intézmények dolgozóinak lakásalapját. Égetően szükségszerűvé vált néhány régebbi oktatási-nevelési intézmény felújítása, korszerűsítése. Megkezdődik az idén a megyei tanács által biztosított 3,5 millióból ás a városi tanács másfél milliójából a 4-es számú általános iskolánál tapasztalható életveszélyes állapotok megszüntetése, illetve a felújítás. Hasonló munkákra kerül sor a Bessenyei kollégiumnál, mintegy másfél millió forintot fordítanak a felújításra. Közel 1 millió forinttal kívánja a tanács javítani Bor- bányán az oktatás feltételeit, illetve egy tornaszoba kialakításával ideiglenesen pótolni a hiányzó tornatermet. PAVILONOK SÓSTÓN Már a demográfiai hullám várható hatására felkészülve, 1,1 millióval támogatja a városi tanács a Zrínyi gimnáziumnál a bővítéssel, illetve a könyvtár-átalakítással a feltételek javítását. Mintegy 1 millió forintot szánnak az üdülés feltételeinek javítására Sóstón, ahol a pavilonokat majdani üzemeltetőik építik, a környezet rendbetételére — közművekre, útburkolatra — azonban a tanács ad pénzt. Támogatják a sóstói szociális otthon felújítását és a kiszolgáló létesítmények gépesítését. B. J. Eltérítik a Kossuth utcát Oj csomópont, változó forgalmi rend Ma még bosszankodunk a Nyíregyháza központjában látható homokhegyek, a feldúlt Rákóczi út láttán, néhány hónap múlva azonban olyan látványos változások szemtanúi lehetünk, amelyek nemcsak esztétikai szempontból jelentősek, hanem alapos változásokat hoznak majd a belváros közlekedésének szerkezetében. Ma még a közművek kiépítésének, átépítésének nyomai láthatók a Rákóczi utcának a Búza és a Vasvári Pál utca közötti részén, ám hamarosan helyére kerül az aszfaltburkolat is, utána pedig tovább folytathatják a felújítást. Tulajdonképpen ekkor már nem csupán felújításról lesz szó, elkezdődik a Kossuth utca nyomvonalának megváltoztatása, a Kiskörút—Kossuth út, Rákóczi úti új csomópont kialakítása. Erre most két és fél millió forintot szavazott meg a városi tanács végrehajtó bizottsága. A kivitelezés a közművek kicserélésével kezdődik — jelenleg az ivóvízvezeték épül —, ezután kerül sor a postai kábelek, a közvilágítás rendszerének kiépítésére, majd — még az idén — a többi közmű is elkészül, így jövőre már csak az útépítéssel öszefüggő alapokat és a burkolatot kell elkészíteni. Ha kiépül az új csomópont, a város forgalmi rendjében is jelentős változások következnek be, hiszen a Kossuth utca és a Rákóczi út ezután már nem a Tanácsköztársaság térre torkollik be. Az új csomópont a Síp és az Egyház utcát teszi forgalmassá — ez lesz a Kiskörút nyugati szakasza — természetesen ezek burkolatait is felújítják, megerősítik. Az új rendhez alkalmazkodnak majd természetesen a tömegközlekedési járművek is. A Síp és Egyház utca forgalmának jelentős növekedése, a Tanácsköztársaság tér és a Bercsényi utca forgalmának várható csökkenése kihat majd a Bethlen Gábor utca forgalmára is, így várható, hogy a maitól eltérő módon szabályozzák majd a közlekedés rendjét. Felvételünkön a szaggatott vonal a csomópont mai állapotát, a folyamatos vonalak az átalakítás utáni képét jelöli. Raktárak gabonának A májusi és a júniusi esők jót tettek a szabolcs-szatmá- ri gabonaföldeknek is. Szépen fejlődnek a kalászosok. Több mezőgazdasági üzemben, például a nyíregyházi tsz-ekben és a vásárosnaményi tsz-bén repülőgépről végezték el a kalászosok növényvédelmét és fej trágyázását. A Szabolcs-Szatmár megyei • Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat pedig már készülődik a felvásár lásra és az új búza őrlésére. A vállalatnak Szabolcs Szatmár területén az elmúlt hónapokban 600 vagonnal bővült a raktárkapacitása. Űj raktár épült egyebek között Szatmárcsekén, Vasme- gyeren, Bujon és Nyírbátorban. A vállalat a megyében 90 gabonaátvevő helyet készít elő a következő hetekben. Lassan a malmokban is várnak az új búza őrlésére. Bérbe adták Bontani kell? M int cső után a gombák, úgy nőttek ki a földből az aprócska (és nem aprócska) házikók. Á Ti- szavasvári út déli oldalán haszonbérbe adtak ki parcellákat nemrégiben — nyíregyháziak vették ki kiskertnek. Az első az volt, hogy ki-ki körbekerítette a maga 200 négyszögölét, aztán pedig berendezkedett. Fölhúzta, a házikót, ültetett. ásott — dolgozott. Ekkor jött a derült égből a villámcsapás: egy tanácsi ellenőrzés nyomán mindenki kézhez kapta a határozatot: le kell bontani a szerszámkamrát, házacskát... — Ez a terület nem zártkert — mondja Bar- dócz Tamás, a városi tanács osztályvezető-helyettese. — Ide tilos építeni! Ezt az itt földet bérlők közül sokan tudták, mégis építettek ... Most az a döntés, hogy záros határidőn belül el kell bontani mindent. A szabályok szerint itt csak gyümölcs vagy szőlő termesztése esetén lehet 12 négyzetméternél nem nagyobb kamrát építeni, — de azt is csak úgy, hogy ha két-három telekszomszéd közösen építi! A rendelet ugyanis azt írja: csak 1500 négyzetméter, tehát durván 400 négyszögöl teleknagyságnál szabad építeni! A rendelet szava, miszerint csakis szőlő, gyümölcs esetén lehet építeni, meglehetősen furcsának tűnik — hiszen, ha valaki konyhakertet tart, vagy bármilyen más növényt, akár virágokat ültet, ahhoz is kell kerti szerszám, kell egy kis tároló, ahová esetleg be is húzódhat esőben. Az már érthetőbb, hogy nem szabad tenyérnyi parcellákon így elcsúfítani a területet... — Ezen a területen egyébként a városnak tervei vannak, lakóterület lesz előbb-utóbb. Legfeljebb ideiglenes engedélyt kaphatnak hát az itt földet bérlők — egészíti ki Bardócz Tamás. — Sajnos, a város peremén sok helyen van hasonló gond, mivel a haszonbérbe adott telkek egyre szaporodnak. Ellenőrzéseink nyomán sűrűn bukkanunk engedély nélküli építményekre — s ha ennyire szembeötlő, s ennyire szabálytalan, akkor a jövőben is bontást rendelünk el... (tgy) Trabantra csimpaszkodott A közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt ítélték el Török András 20 éves nyíregyházi lakost. Február 4-én este 11 óra tájban Török Nyíregyházán a Lenin téren odament egy éppen indulni akaró Trabanthoz, s veszekedni kezdett a kocsi gazdájára. Amikor a Trabant tulajdonosa megunta a vitát és indulni akart, Török kinyitotta a Trabant ajtaját, belekapaszkodott és hiába indult el a kocsi, Töröknek még arra is volt ereje, hogy rugdossa a jármű gazdáját. Körülbelül kétszáz métert haladt a Trabant a rácsimpaszkodó Törökkel, amikor a kocsi gazdája már nem tudta tartani járművét az úttesten, s az osztottpályás utat kettészelő zöld sávra hajtott, s egy betondísznek ütközve megállt. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a kocsiban azonban több mint ötezer forint értékű kár keletkezett. A városi bíróság Gu- csáné dr. Fekete Magdolna tanácsa Török Andrást 6 hónap javító-nevelő munkára ítélte 10 százalékos bércsökkentés mellett. Török a büntetést a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat nyíregyházi gyáregységénél köteles letölteni. Az ítélet jogerős. Licalor Nagykallóból A Nagykállói Vasipari Szövetkezetben a múlt év végén kezdték- meg a Licalor fantázianevű szén- tüzelésű kazán gyártását. A szövetkezetben eddig 14 darab kazánt készítettek el próbaüzemre. Képünkön: Szilvásl Árpád a kész kazántesteket festi. (Császár Csaba felvétele)