Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
1984. június 30. ^ Lányát erdők, patakok, vízfolyások ölelik... (Gaál Béla felvétele) „ ,.. A beregi síkság része annak a hatalmas törmelékkúpnak, amelyet a földtörténet negyedkorának ősfolyói hoztak létre. A törmelékkúpokon a folyók állandóan változtatták medrüket... Igazi vízivilág volt ez. A magasabban fekvő területeket dús legelők borították, s aljnövényzetükben gazdagon díszlettek a jégkorszak utáni időkből visszamaradt növények, amelyek a jég elől menekültek ide a síkságra ... Ezen a területen a foglalkozásoknak inkább a vízivilághoz kapcsolódó formái alakultak ki. így a halászat a folyókon, a pákászélet a lápokon ... A legjelentősebb szerepet mégis az erdő vitte. Ezek zömét a tölgy-kőris, a szilligetek és a gyertyános tölgyes erdők adták. Mindezt Nagy Sándor „Természeti értékeink Lányától Tarpáig” című könyvében olvashatjuk.” ★ — Egy Lónyából indult kislánytól a felvételi vizsgán kérdezték a budapesti bölcsészeti karon, milyen kapcsolata van szülőfalujának a magyar irodalommal, összeszedte minden tudását, mégsem azt válaszolta, amit a kérdező várt. Tudniillik azt: ez a környék — hét falu — egykoron Bánk bán birtoka volt, majd később a Lónyay- családé lett. A család egyik tagjának — Etelkának — hevesen udvarolt Madách Imre. Oroszlán Sándor helybéli református lelkész — Lónya bennszülött történettudója — azt is elárulja: Etelka mellett még 28 Lónyay nyugszik itt a családi templomkriptában, s közöttük koruk haladó gondolkodói is. Itt alussza örök álmát például Lónyay Albert császári és királyi kamarás, őfelsége főpálcames- tere, a magyar testőrség utolsó tábornoka (1850—1893). Még régebben apja, id. Lónyay Albert, aki Ugocsa megye főispáni tisztét is betöltötte, s ő volt a Tiszát szabályozó beregi társulat elnöke. A XI. század első felében Lónya az esztergomi érsekség fennhatósága alá tartozott, Kislónya és Nagylónya elkülönüléssel (1934-ig). A két szarvasmarha hízik, s az ilyen portákon kevés a kétállásos garázs az autóknak. Aztán a másik véglet: sok az üresen maradt ház, a szociális segélyre szoruló, magányos öreg. (Itt már százezerért is kínálnak „béhar- mincas téglából” félig kész házat, de kétszázon alul lehet venni több szobás, félholdas kerttel rendelkező portát, mégsem kell senkinek. Ugyanakkor a tanács évenként több, mint 160 ezer forintot oszt szét magatehetetlen öregeknek szociális segélyként, rendszeres formában 1870 forintjával.) Dollár utcának nevezték el a harmincas években Lónyán azt a területet, ahol az Amerikából hazatértek kezdtek építkezni (ma Petőfi utca). De ha összehasonlítjuk ezt a falurészt a többivel, nyomban kitűnik, hogy a forintokért formált családi otthonok palotáknak tűnnek az „ame- rikásokhoz” képest. És mégis! Seregnyi az ellentmondás, a kérdőjel. Hiába próbálkozott az új tsz-vezetés fűrészüzem létrehozásával, vagy azzal, hogy ki-ki a saját udvarán — amolyan mellékfoglalkozásként — ládákat szegezzen, egy idő után legyintettek rá a helybéliek. Ugyanígy sült el a házakhoz — a szaporulatért — kihelyezett jószágtartás is. Az emberek inkább a biztos pénzért — eljárnak: Záhonyba, Komoróba, Namény- ba. „Űri élet”: busz viszihozza őket, a szorgalmasabbak megkeresik a havi hatezer kemény pénzt, otthon az asszony a tsz-ben dolgozik, a háztáji meg valóságos kincsesbánya. Ez a képlet: innen telik új házra, két autóra, színes tévére, nagy lakodalmakra, a városon élő fiatalok rendszeres segítésére. Mondom a faluvezetőknek, azért tehetnének valamit a lakosság fnégtartásáért. * Mosolyognak: amit lehet, ők megteszik, de ez a Csaronda és Tisza közé szorult település lassan olyan a mai fiataloknak is mint a turistáknak: jó ide ellátogatni, gyönyörködni a tájban, élvezni a végtelen csendet, de aztán felmálháznak az autókra, a kofferokba és mennek a zajosabb városok felé. (Még most is évenként kb. 100 fővel csökken a három település lakossága!) Alacsony, rémisztőén alacsony a népszaporulat : tavaly csupán kilenc gyermek született Lónyán, annak ellenére, hogy a két körzeti orvos kibeszélte a lelkét. Az itthonmaradt fiatalság jól él. Gondoskodnak színes programokról (beregi ifjúsági napok, falusi vasárnap stb.), de a közművelődési társulás, a mindhárom településen lévő művelődési ház, klubkönyvtár ellenére még mindig a kocsma viszi a prímet. ★ Kontrasztok: józan ésszel, tehetségesen ma is bejutnak lónyai gyerekek főiskolákra, egyetemekre — emlegetik az innen induló pesti orvosprofesszort, a honvédtábornokot, az ország kandidátus fővadászát —, ugyanakkor szomorúan újságolják az öngyilkos-.; sá lett fiatal alkoholistát, a kisszerű fülemilepereket a szabálysértési hatóság előtt. Áru annyi van a boltban, amennyit igényelnek —, manapság különösen kedvelik a Tiszaszalkáról érkező „templomkenyeret”, — így nevezik a teflonkenyeret —, de itt nincs húsgond, mert hét végén — ha nem is a legszabályosabban —, valahol mindig vágnak és szétmérik a szomszédságnak. Büszkék az itt termett almára, ami szívósabb, mint a nyírségi és tervezik, hogy bekapcsolódnak a falusi turizmusba: így hasznosítják" majd az elhagyott házakat is talán. A révházban már van egy szoba, az a kiindulópont. Aztán Esik Sándor szobafestő és -mázoló iparosmestert említik végül, mintegy előre mutatván: ez a lelkes lónyai j patrióta — tehetséges naturalista festő — , az egyik 12Q éves, faszegekkel ácsolt ház- ban szeretné berendezni Ló- - nya önálló múzeumát. Már gyűjti hozzá az anyagot. Angyal Sándor község a XII. században a Beth-család faluja volt, tőlük vásárolta meg a környéket Bánk bán nádor, s adta oda hozományként lányának s vejének, Simon nádornak. Gertrúd királynő megölése miatt Bánk birtokait elveszítette, azok visszaszálltak a szentkoronára. A következő század vége felé IV. László a Lónyayak ősének, Kőke Jakabnak adományozta a vidéket, akik a település után vették fel a Lónyay nevet... 1380: megépül a szépmívű templom. Harangja ma is műemlék, 1666-ban Eperjesen készült Mathiás Ulhrik mester által. (A hazánkban fel•zetes 1949-es árvíz sem a közeli Tiszáról, hanem a megduzzadt Csarondáról zúdította a pusztító áradatot a településre ,.. A szorgalmas lónyai nép az évszázadok során fokozatosan megvásárolta a földesúri birtokot a könnyelmű életet élvező leszármazottaktól, s itt a negyven év előtti felszabaduláskor már alig volt mit juttatni. Vasakaratú, szívós nép lakta — s lakja ma is ezt a falut. Egy ma nyolcvanéves néni meséli: „Éngemet a vőlegényem magasszárú menyrágjukhoz tűzik, a nyoszolyó- lányok a karjukon viszik, de még a lovak fülére is tesznek. Állítólag a Beregi Múzeum 3 ezret őriz ezekből a menyasszonyi kendőkből. A legújabb korra is megmaradt sok minden a Lónyát körülvevő természet varázslatosságából. A mintegy 1100 holdnyi erdő Mátyus és Lónya között Európa egyik vadászparadicsoma. Járnak ide nyugatnémetek, franciák, de még csak japánok is, gyönyörködni a háborítatlan természet szépségeiben és vadászni szarvasra, vaddisznóra. Kevesen tudják: itt még ma sem ritka az értékes barangolás Lónya varázsa lelhető ötven legrégibb harang egyike, kézi véséssel díszítve.) A mai falu egyik legértékesebb műemléke, a faharangláb 1781-ben állíttatott: „Kakuk Imre áts mester tsinálta Bán Péter legényével”. (Egyetlen vasszög nem található benne.) A torony az utolsó tatárdúlás idején is épségben maradt, itt nem pusztított tűzvész sem. A már idézett Nagy Sándor is írja egyhelyütt: a XVI— XVII. század pusztító hadjáratai, a török világ idején a beregi táj folyókkal, átjárha- tatlan erdőkkel, mocsarakkal védett síksága nem károsodott úgy, mint a Nagyalföld ... Történelmi értékűnek tekinthető a lónyai templomban ma is meglévő szószéki korona, amelyet Lónyay Sigmond „kegyes eözvegye”, Pogány Klára asszony készíttetett 1776-ban. Ez a Lónyay Sigmond II. Rákóczi Ferenc híve, pénzügyi főembere volt. Egy pillantás még a korábbi századokra: 1895ben a nagy kolerajárvány csupán Nagylónyán 26 embert vitt el... A mocsár levezetésére szolgáló Csaronda csatorna áldás és átok lett. Frissebb adalék: az emlékeasszonyi cipőben vitt az oltár elé. Gyűjtöttem apránként többször is kis pénzecskét újabbra, divatosabbra, de az utolsó pillanatban mindig oda kellett adni az újabb darab földhöz, foglalóként.'’ Hogyan éltek itt ezek a szorgalmas emberek a századokon át? Jól érzékelteti ezt a népszájon élő hagyomány: „Egyik harang azt mondja: Lónyán nincs kenyér ... A benki ráfelel: Benken sincsen, Benken sincsen ... Mire a kaszonyi harang: Bódog Isten, mivel élünk? ... Felelt a lónyai harang: Csíkkal hallal, csíkkal, hallal ..Ezt igazolja, — amikor pedig a halászatnak már a halvány jeleit is nehéz felfedezni —, hogy a vesszőkosarat most is „csíkfogónak” mondják Lónyán. Aztán a kender! A mocsár jó alkalmat adott az áztatásnak, s ez a viszonylag elzárt világ meglelte az önellátás módját: itt még a század elején a legmódosabbak is „korcos gatyában " jártak. De készültek kendők, térítők, abroszok. Még manapság is nagy divat, hogy egy-egy lakodalomban akár száz kendőt is szétosztanak a résztvevőknek. A férfiak a nadvipera. Ján József erdész ejti olykor ámulatba a kíváncsiakat e veszedelmes állat élő elfogásával. — Amíg az idegeneket vonzza a környék természeti szépsége, addig a helybéli fiatalok odébbállnak — mondja Nagy Árpád, a tanács vb-tit- kára. (Tudnivaló, hogy közigazgatásilag Lónya székhellyel közösnek tekintendő Mátyus és Tiszakerecseny, ám gazdaságilag Kerecseny a „székhely”, ott a tsz központja. Sokan állítják: ez a legszerencsésebb megoldás, mert nincs irigykedés, békességben él a három falu, miután megoszlik a ..hatalom”.) Húsz éve még 2650, ma már csak alig 1300 lakosa van Lónyának — kesereg a tanácstitkár, aztán okos érvekkel meg is indokolja a csökkenést: itt a korábbi tsz-vezetés nem fordított gondot a melléküzemekre, s munkaalkalom híján a fiatalság vette a kalapját, csak ősszel, télen rajzanak haza, meg viszi a posta a temérdek csomagot jóféle élelemmel, kóstolóval. Mert bármennyire is szegény itt a közös gazdaság. az emberek, a családok tehetősek. Nagy úr a háztáji: van, ahol tíznél is több I KM HÉTVÉGI melléklet
