Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-24 / 147. szám
2 Kelet-Magyarorezág 1984. június 24. Még fújják a névsort Sok víz lefolyt 1929 óta a Tiszán, a Dunán. Volt is bajban Karasz István, amikor felderíteni készült, kit merre sodort a történelem vihara. Amikor elbúcsúztak az alma matertől, nem hitték volna, hogy negyven esztendőt keli várniuk az első érettségi találkozójukra! A háború. az internálás, a hadifogság nem kedvezett az osztály- találkozónak. 1969-ben gyűltek össze legelőször. Már akkor 22 társukat gyászolták. Még ma is fújják az osztálynévsort és a 46-ból már csak 14-en jelentkezhetnének a randevún. Akkor is sok ezer kilométert kellene többüknek repülni, mert .Ausztráliába, Angliába, Svédországba, az Egyesült Államokba vetette néhányukat a sors. Dr. Galvs- ki István Kaliforniából szabadkozott. az üzletét nem hagyhatja másra 73 évesen sem. Szívvel-lélekkel készült a találkozóra Kiss Zoltán, de felesége tudatta a hírt a szervezőkkel, a nagy nap reggelén rosszul lett, bevitték a klinikára. Dr. Makranczi Béla a Dunántúlon üdül és nem "hagyta nejét egyedül erre az alkalomra. Csendesen nyílik az ajtó. Kopaszodó bácsika tipeg be. Senki nem ismer rá. Ki lehet ez? — súgja a szomszéd. — Majdcsak bemutatkozik — így a válasz. És Bak Károly felé akkor nyúltak az üdvözlő kezek, amikor megmondta a nevét. — Rohantam nagyon — viharzott be dr. Eötvös Pál. Várpalotáról jött, tegnap még vívóedzést tartott az utánpótláscsapatnak. — A mi korosztályunk mindent végigpróbált — szusszant le egy székre — hivatásos katonától munkaszolgálatosig, segédmunkástól edzőig végigjártam a társadalmi ranglétra lépcsőit. Mondom, nem látszik rajta a 73 év. Tiltakozik, nem is látszhat, mert ő éppen 75. Az úgy történt — magyarázza —, hogy a hetedikben elcsavarta egy kislány a fejét és nem a tankönyvön járt az esze. Meg is bukott rendesen. Kraszriai András főkönyvelőként ment nyugdíjba, dr. Iván János aranydiplomás jogász lett. Izsépi (Telsch) István társai nevében koszo- rúzta meg a névadó, Kossuth emléktábláját. A mai igazgató, Szedlák Richárd, aki fia lehetne ezeknek a volt diákoknak, a Kossuth Gimnázium Baráti Körét említi nekik. Jó összejönni egy rendezvényre, találkozni régi ismerősökkel. Áz idő múlásával pedig egyre fontosabbá válnak az ember szemében az ifjúkor eseményei. Örkény István mondta: A kút csak felülről kaphat fényt, az öregség a múltból. Az 55 esztendeje ballagott ősz férfiak ezen a napon diákéveik legszebb perceire emlékeztek. Tóth Kornélia Magálifít, reklámoz Eltűnnek a csúf táblái Hányszor bosszantotta már föl járókelőket a látvány: esőverte, széltépte táblák a falhoz támasztva, s rajta ezt vagy azt reklámoznak — jeles művész előadóestjét, ár- leszállítást vagy más akciót. Csúnya látvány! — morogtak sokain, teljes joggal. Nos, úgy tűnik, megszűnik mindez — a Nyíregyházi Városi Tanács kézbe vette a dolgokat, A tanács udvarán öt-hat új formájú tábla állt pár napig. Nem a nagyközönségnek, hanem főleg a hirdetőintézmé- nyeknek-vállalatoknak szánták a bemutatót. A tanács műszaki osztályán a szakemberek terveket készítettek az esztétikus, kellemes látványt nyújtó reklámtáblák elkészítésére, s e tervek közül több már meg is valósult. A Sóstói Kulturpark, a Megyei és Városi Művelődési Központ, a Volán vállalat készítette el a prototípusokat, s ezeket megtekintették más cégek reklámszakemberei is. Emellett egy ennél bővebb választékú prospektust is kapnak, s választhatnak. Van olyan tábla — pontosabban: vitrin —, mely állandó helyre kerül, például a moziüzemi vállalat műsorait bemutató fotós vitrin, a művelődési központ programját hirdető, fából készült, üvegezett szekrény, vagy a Volán szolgáltatásait hirdető, fémből gyártott magas vitrin. Olyan táblák tervei is elkészültek, melyek hordozhaTÄBLA- ÉS VITRINTERVEK , A csatorna elzárását gyakorolják a szakemberek. Perlitbomha helikopterről Gyakorlaton a üszőn! Ebben az évben Tiszaber- celen, a szivattyúteleppel szemközti töltés és a medertér közötti területen rendezték meg a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakembereinek vezetésével a hagyományos árvíz-belvíz és vízminőség-védelmi gyakorlatot. A június 18-án, hajnalban kezdődött gyakorlaton a megyéből százhatvan főt mozgósítottak. A vízügyi dolgozókon kívül a rendkívüli munkában a fegyveres testületek tagjai, a Volán 5-ös számú Vállalat és a MÉM Repülőgépes Szolgálat emberei is kivették részüket. Mint Molnár Béla vízminőség-védelmi részlegvezető-helyettestől és Szűcs Sándor részlegvezetőtől megtudtuk, az egyhetes gyakorlat hármas célt szolgált: a feltételezett árvíznél nyúlgátak és jászolgátak építését gyakoroltok. Ezeket főleg olyan alkalmaikra szánták, amikor egy kereskedelmi vállalat akciót hirdet pár napig, egy hétig, s ezeket kirakják a boltok elé, a forgalmas helyekre. Nagy szükség volt már ilyenekre, mert bizony sokszor csúfították ideiglenes „megállító táblák’’ a város képét, a járdákat, faiakat. A tervek szerint július végére tisztázódik, hogy melyik vállalat hány táblát szeretne kihelyezni, és azt is egyeztetik, hogy a város mely pontjaira szánják ezeket. A meglevő, nem valami szép látványt nyújtó állandó hirdetőtáblákat folyamatosan kicserélik majd Nyíregyházán, és egy idő múlva — körülbelül a jövő évtől — már nem engedélyez a tanács műszaki osztálya semmiféle szedett-vedett reklámtáblát! Érdemes ehhez hozzátem ni. hogy a szerdai megbeszélésre jó néhány vállalat képviselője nem ment el. Olyan rendszeresen hirdetők hiányoztak, mint a vendéglátó vállalat vagy az idegenforgalmi irodák... (tgy) ják a Tisza töltésének magasításához, a medert cölöpökkel és acéllemezekkel zárják el. A belvízvédekezésnél acéllemezek közé tömörített földdel zárják el a csatornát és nagy teljesítményű szivattyúkat is telepítenek. A vízminőség-védelmi védekezésen a felszínen úszó szennyeződéseket gyűjtik össze és semmisítik meg különböző eszközökkel. Itt került bevetésre a világ egyik legbékésebb célt szolgáló bombája, a perlitbomba, amit helikopterről dobtak a szennyezett folyóvízbe. A vízminőség-védelmi gyakorlat feladata még a víz oxigénhiányának elhárítása volt, mesterséges levegőztetéssel. A pénteken este befejeződött gyakorlaton új anyagokat és módszereket is kipróbáltak a vízügyi szakemberek. Többek között a jászolgát építésénél a Kisvárdai Vas- és Gépipari Szövetkezetben gyártott Szabolcs zsaluelemeket használtak fel. (császár) A telefon- és rádió-összeköttetést a munkásőrség biztosította. Nyáron: azavatosság egy napra Összement a tej? Meleg napokat éltünk át ezen a héten. Nem voltak irigylésre méltó helyzetben a kereskedők sem, a fülledt hőségben naphosszat a pult mögött állni, bizony nem kis dolog. Az sem közömbös, hogy ilyentájt különösen kényes holmi a tej — ezt jelzi, hogy nyáron a szavatossága csak egy nap! Gyorsabban kell hát forogni a szállítóknak, hiszen nem vihetnek ki Börtönben az útonálló A fiatal gyerekek a megmondhatói: hányszor állítják meg őket néhány évvel idősebb és erősebb fiúk. hogy adjanak két forintot, s ha nem, akkor meg is verik őket. Tőlük is merészebb volt Á. Ä Zsolt 15 éves nyíregyháza- jános-bokori lakos, aki január 15-én az Árok utcán megállított egy vásárosnaményi fiút és 10 forintot kért tőle. Amikor a fiú kinyitotta a pénztárcáját, a kéregető kikapta a kezéből és 150 forintot vett ki belőle. Amikor a fiú vissza akarta kérni, Á. Á. Zsolt pofon vágta és elszaladt. Innen a konzervgyár felé vezetett az útja, ahol két 14— 15 év körüli fiúval találkozott. Őket is megállította, s tőlük is kért 10 forintot. Az egyik ki akarta venni a zsebéből a pénzt. 5 azonban gyorsabb volt. ő nyúlt a fiú zsebébe, kivett belőle 100 forintot és otthagyta őket. A Nyíregyházi Városi Bíróság dr. Tolnai Erzsébet tanácsa rablásért és lopásért 3 hónap szabadságvesztést szabott ki Á. Á. Zsoltra. A büntetést a fiatalkorúak fogházában kell letölteni. Az ítélet jogerős. annyit, mint a hóban-fagy- ban. Mint az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat központjában elmondták, nem volt különösebb gond a tejjel, egykét alkalommal fordult elő, hogy reklamáltak a vevők. Ehhez persze, hozzá kell tenni, hogy kevesen veszik a fáradtságot, hogy egy felbontott zacskóval visszamenjenek az üzletbe (annak ellenére, hogy ott nyomban kicserélik!) — inkább mérgelődnek egy kicsit, s vagy kiöntik, vagy (ezt a magam példájával bizonyíthatom ...) aludttejként fogyasztják el. A tejipari vállalatnál sem reklamáltak a boltok komolyabb mértékben, párszor esett meg, hogy tíz—húsz zacskóról kiderült: savanyú. Ez nem tétel a sok ezres mennyiségnél. Az élelmiszerüzletek hűtőgépei és -pultjai megállás nélkül zümmögnek. ~ Mint megtudtuk, ezekből nincs hiány sehol. Nagyon kell azonban ügyelniük a boltok vezetőinek a rendelésre, mert ők is bánják, ha nem fogy el a kiszállított mennyiség a szavatossági időn (tehát egy napon) belül. Ilyenkor ugyanis a tejipari vállalat csak fele áron veszi vissza a megmaradt tejet — erről egyébként nagy viták folynak. Ez nyilván rtem érdekelheti a vásárlókat, nekik az a fontos, hogy jó árut kapjanak, (tgy) II wjm an, ahol már kiosztotW ták, van ahoi holnap W osztják at bizonyítványokat . Mint mindig, most is lesz ilyen, olyan, semleges, várt, nemvárt., jó, rossz« kiváló, elkeserítő. Ahogy es lenni szokott, ki dicséretet kap otthon, ki két kiadós pofont, lesz, aki tétovázik, hogy hazavigye-e, más be vasai la a beígért ötszázast a hajrában mutatott teljesítményért. Szóval most is úgy lesz, mint általá ban. Hogy mégis írok róla. annak azért van oka. Az egyik; se a különleges diadalra, se a búskomorságra nincsen ok. A középiskolai bizonyítvány a legjobb esetben is csak lehetőség. Lehet vele magasabb osztályba lépni. lehet vele továbbtanulásra pályázni. Persze van, aki ezzel I a zsebében mehet dolgozni, ami szintén nem utolsó dolog. Ennél többet viszont aligha ér. Mert a kalkulusok ugyan bizonyítanak valamit, de a vég- I ső bizonyítás azért mégiscsak | a diákra vár. A jövő tanévben, | a jövő években, mondhatom | úgy: jövendő életében. A másik ok. Aki egész évben I csak a fal mellett gurigázott, | lapított, vagy éppen divatosan | tüntetett a tanulás ellen. az jó, ha meghúzza magát. Mert míg egész évben nagy fiú és leány a vagány, ilyenkor azért mégiscsak meglepődik, s hirtelen kikiáltja magát hátrányos helyzetűnek. .Aki nem szállt le 10 hónapig a Verhovina és a Simson nyergéből, az hirtelen sértett lett, akit nem ért meg a világ. Aki egy tanéven át lófrált ide-oda, nyeglén, s hozzá még néha sörösen, most egy iskola tantestületét ülteti otthon a vádlottak padjára. S ez bizony erkölcstelen. De van harmadik ok is, amiért szólni érdemes. Ez a tisztességesek védelme, ök a többség, akik csak a kötelességüket teljesítették, akik csak becsületesek voltak, akik csak tanultak, gyakorta többletet is vállaltak a közösségért. A tisztes munka dicséretet érdemei. (Nem glóriát!) Ám, kapja meg mindenki a megérdemelt elismerést otthon is, a családban is. Ne engedjük, hogy gúnyolják őket a sikertelenek. Mert a sikertelen hajlamos — ha hagyják — rálépni a sikeresre. Kiosztották, kiosztják a bizonyítványokat. Vajon fogadtatásukkor hogyan vizsgázik szülő, család, környezet? Érdemes lenne egyszer ezt is osztályozni. (bürget) O lvasom az egyik nagy napilapunkban, aztán másikban is a csábító szövegű hirdetést: „Lakások egyszobástól háromszobásig, összkomfortosak, belterületen, kéthavi bérrel, azonnal beköltözhetők, REKLÁMÁRON (teljes rezsivel együtt havi 5000—9000 plusz telefon- számla.) .. . Kiadók. Hm! Olvasom egyszer, olvasom kétszer. Elölről hátra, hátulról előre. Egyre jobban tetszik a szöveg. Végre a szemükbe nevethetünk azoknak, akik mindenféle rosszat mondanak erről a világról. Hogy így a lakás, úgy a lakás, hogy a szerencsétlen pályakezdő fiatalok albérletekben nyomorognak, meg mondják azt is, hogy így a telefon, hogy úgy a telefon, hogy tíz évekig kell várni rá, meg kötvényt kell vásárolnia annak, aki rövidíteni akar a várakozáson. Mindez, rosszindulatú rágalom. Újságpapírnál nyomdafestékkel feketébben vághatjuk arcukba az igazságot. A Delfintourist hirdetése a bizonyság rá, hogy van lakás, egyszobás, kétszobás, sőt akár a teve több púpú is. Csak a telefonért kell külön fizetni. A többi meg csekélység. Filléres ügy. Bóvli. Reklámáron is hirdetni keli. Apropó! Errői jut eszembe, másik kedvenc lapomban meg azt olvastam, hogy tíz ügyes ember összefogódzott. és olyan áldott szorgalommal épített Budapest belvárosában egy hatszintes panziót, hogy az kész csoda. Nem is maradt meg panziónak, háromcsillagos szálloda lett belőle, hőszabályozással, mahagóni ajtókkal meg minden flánccal, ami ezzel jár, amit mahagóni mögé dug a ránk jellemző szerénység. Az e^ész potom 30 millió forintba került, ami rendkívül olcsó. Igaz, hogy a hirdetés olvastán mocorogni kezdtek zsebemben a fémtizesek. de rájöttem. hogy nem is kell nekem az a reklámlakás. Keresek tíz társat és építek én is egy szállodát. Nytrgdíjasként kazánfűtő ott Is lehetek, (bartha)