Kelet-Magyarország, 1984. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-31 / 126. szám

2 Kelet-Magyarország 1984. május 31. A város gyöngyszeme Sóstó—kis foltokkal Sétára indul a nyíregyhá­zi polgár a május végi Sóstón. Az idő csodás, a forgalom nem túlságosan nagy a szombat délután el­lenére sem — jó kedve van. Ez csak fokozódik, amikor alaposan körülnéz kedves fürdőhelyén: láthatja, hogy sok-sok új fa ágaskodik az ég felé, kis lombjuk már élénkzöld, büszkén kihúz­zák magukat, talán tudják,, hogy ők lépnek az öreg tölgyek nyomdokaiba. Szép, gondozott itt minden — summázza élményeit a sétáló, s elismeréssel gon­dol azokra, akiknek nagy munkájukba került ez a rendezettség . .. Aztán mégis mocorogni kezd benne valami elége­detlenség — apró bosszúsá­gok érik itt-ott. Olyan ez, mint amikor egy patyolat- tiszta ruhán parányi, más­hol esetleg fel sem tűnő folt ötlik a szembe. Az első — s talán a leg­zavaróbb — a Krúdy-szálló teraszáról áradó zene. Most nem kifejezetten a színvo­nal a fontos, bár az sem egetverő — annál inkább a hangerősség. A kellemes sétának szinte egyetlen pontja sincs a kanyargós ösvényeken, ahol ne har­sogna fülébe a félelmetes angolságú(?) bőgő zene. Aztán a tó. A csónakok még magányosan ringnak a kikötőben, üres a víz fel­színe — azaz ... Terjedel­mes szigetek úsznak a tó közepe táján. Hínár, mo- szat? Nem hozzáértő a lá­togató, de azt látja, hogy semmiképp sem a látvá­nyosság kedvéért van a vi­zen a rengeteg valami... Elsétál a valaha volt kádfürdő épülete mellett — és nagyon szomorú lesz. Roskadozik a fal, minden ablak törött — romhalmaz a régi fürdőház. Mi lesz a Sorsa? Sétája végeztével a busz­megálló felé igyekszik a szálló közelébe. Kis kerü­lővel a tó felőli oldalon megnézi a nagy tájékozta­tó táblát, mely a Sóstó ne­vezetességeit, látnivalóit, létesítményeit ígéri. De csak ígéri. Az évek lekop­tattak róla csaknem min­dent. Ha idegen jön, ennek alapján bizony bolyonghat ítéletnapig. Ácsorog a megállóban, nézelődik. Háta mögött kis bódé, előtte sörösüveges férfiak (ide illő tekintettel — ti. üvegessel). Cigarettát akar venni, odamegy hát. Rémes látvány. Egy odalö­kött tálcán söröskupakok és két ránézni is rossz lán- gos, szörnyű rendetlen­ség ... Nem vesz semmit — még cigarettázni sincs kedve a látvány után. Visszaáll a buszmegálló­ba, bámészkodik tovább, elmélázik az épülőfélben lévő, szépnek és rendezett­nek ígérkező pavilonsoron, s nagyon reméli, hogy tényleg kinyitnak az ígére­tek szerint egy jó hónap múlva. Aztán továbbfut a tekintete, megiramlik a fák között, átfogja a ragyogó zöld lombokat, az itt-ott ki­villanó sárga padokat, az egymást ölelő párokat; hallgatja a madárkórust, mélyen beszippantja a fű­szeres májusi levegőt... Mégiscsak gyönyörű a vá­ros gyöngyszeme... Tarnavölgyi György AZ ÉSZAK-MA­GYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZ­GATÓSÁG víz­lépcső ÉS HA­JÓJAVÍTÓ ÜZE­MÉBEN TISZA- LÖKÖN, a székes­fehérvári vízügy részére felújítják a Margit nevű von­tató és kikötő! ha­jót. Az üzem ezen­kívül számos von­tatót, uszályt, kom­pot készít, illetve^ újít fel, ebben az évben harminchá­rommillió forint értékben. (Jávor László felvétele) Dobogó» he lyek Egerben | Szabolcsi kis kémikusok sikere A TIT kis kémikus baráti körök II. országos versenyé­nek döntőjét május 25—27. között Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán rendezték meg. A megyei fordulóból a 45 döntőbe jutott kis kémikus között 21 Szabolcs-Szatmár megyei tanuló érkezett Egerbe, ahol elismerésre méltó ered­ményt értek el. A hetedikesek között 4. Toronyi Lajos, 5. Mándi Tibor, mindketten a Bessenyei György Tanárképző Főiskola 2. sz. Gyakorló Általános Iskolájának tanulói — tanáruk Kálnay Istvánná. A 7. helyei szerezte meg Tamás László, a Nyíregyházi 1. számú Általános Iskola tanulója — tanára Vitéz Péter. Kiemelkedően szép ered­ményt értek el nyolcadikosa­ink: első helyen végzett Herczku Csaba, a Nyíregyházi 5. sz. Általános Iskola tanuló­ja s— tanára Siklós Ádámné, akinek még egy tanítványa szerepelt szépen: Hargitai Zsuzsa a 3. helyen végzett. Kálnay -Istvánná tanítványai a nyolcadikosok között is ki­váló teljesítményt nyújtottak: 2. lett Kádár Mihály, 5. Haj­dú Gabriella. Az'Ópályiból / visszaír* Ezer forint­válasz a május 20-i Érett­ségihez 1000 forint című írás­ra: Iskolánkban csak egy 20- as létszámú érettségiző osz­tály van, így a megjelent újságcikk csak ránk vonat­kozhat. Mi az osztály nevé­ben írunk, mert a vendéglá­tóiparban dolgozókat a mun­kájuk során is sok vád éri. Előzetes költségvetésünk alapján valóban 1000 forin­tot adtunk össze fejenként. Ebből fedeztük évközi költ­ségeinket, év végén büfét ké­szítettünk az osztálynak. Az érettségi bartkett költségeit is ebből szeretnénk fedezni. Tanárainknak valóban vet­tünk ajándékot, ami virág­gal együtt sem haladta meg a 400 forintot. Mit kaptunk tanárainktól? Konzultációk helyett — munkahelyi el­foglaltságunk miatt — anyagközlő, magyarázó órá­kat, valamint rendszeres, he­tenkénti korrepetálásokat, amit munkaidőn kívül, ho­norárium nélkül biztosítot­tak. Ez azt igazolja, hogyha vannak is túlkapások, azok nem ebben az iskolában, és főleg nem ebben az osztály­ban történnek. A vendéglátóipari szakközépiskola levelező tagozata nevében: Görömbei Györgyné és Iván Dezső A SZERK. MEGJEGYZÉSE: Hogy az érettségi nagy esemé­nyére ki mennyit költ, főleg, ha az illető önálló kereső, az ma­gánügy. Közügy viszont, hogy ez olykor túlkapásokkal jár, amit oktatási intézményekben kerülni kell. Az indokolatlan költekezéseket, a drága«1 banket­teket nem mindenki engedheti meg magának — lám, ennek a húszas létszámú osztálynak a környezetében is szült ellcnérzé - seket. A kirívó esetek pedig je - lenlegi gazdasági körülménye­ink között a közvéleményt is felháborítják. Cikkünkben nem a hála kifejezése, vagy a sze­rény ajándék, hanem a sokak ellenérzését kiváltó jelenségek elten szóltunk. SZEMLÉLTETŐESZKÖZÖK AZ OKTATÁS SZOLGÁLA­TÁBAN. A Tanért Vállalat budapesti Kozma utcai telepén készülnek az óvodai és iskolai taneszközök. A képen: ké­szülnek a marhakoponyák. (MTI fotó: Földi Imre felv. — KS) Új típusú gyermekbútorok Oj típusú gyermekbútorok készítését kezdték meg jiz Is­kolabútor és Sportszergyár jánosházi gyárában. A gyerme­keknek szánt ágy és íróasztal árban nem különbözik a ha­sonló régi terméktől,- mégis mindkettő valamivel többet „tud”. Az íróasztal elődjével szemben nem két-, hanem há­romfiókos, a legkisebbeknek szánt ágy pedig nem egy, ha­nem két oldalon zárt, s az oldalának, magassága szabályoz­ható. Az idén készülő húszezer gyermek íróasztalnak csak­nem a fele, a tervezett 25 ezer ágynak pedig az egyötöde lesz új típusú. A tárgyalóteremből Tolvaj a galambházban induló 9. helyen végző Pén­zes György, tanára Svéda István. Több éves munka alapozta meg eít a szép sikert. A ké­miaórákon megszerzett isme­reteket a baráti körökben mélyítették, gazdagították. Megyénkben jelenleg 22 kis kémikus baráti kör működik (az országban összesen 62), jó lenne ezek számát tovább gyarapítani. A kémiatanárok jelezték, hogy érdeklődnek a tanulók, azonban az évi 150 forint tag­sági díj többek számára aka­dályt jelent. Ismerünk olyan kezdeményezéseket, amelyek a gondon segítenek: jó úttö­rőmunkát végző kis kémikus tagdíját jutalomként kifizet­ték a csapatpénztárból (Nyír­egyháza, 5. számú Általános Iskola), a pedagógus-szak­szervezet kulturális alapjából biztosították több tanuló rész­vételi díját a Vasvári Pál 115. számú Szakmunkásképző In­tézetben Tiszavasváriban. Nemes célt szolgálna, ha az üzemek, termelőszövetkeze­tek követnék a tiszavasvári pedagógus kollektíva példá­ját, támogatnák a működési területükön — jórészt saját dolgozóik gyermekei közül — szerveződő kis kémikus ba­ráti kör munkáját, amelyhez a TIT programot, munkafü­zetet biztosít, illetve rend­szeresen fölkészíti a baráti kör vezetőket. A baráti körök vezetői kémiatanárok, akik szabad idejüket áldozzák ar­ra, hogy tanítványaik tudása, képessége, intelligenciája még eredményesebben fejlődjék.. Érdekes és minden bizony­nyal értékes színfoltja Tenne a baráti köri munkának, ha vegyészek, agrármérnökök vagy gyógyszerészek is részt vállalnának ebben, egy-két foglalkozás megtartásával. A programban ugyanis a gya­korlati élettel — környezet- védelemmel, egészséges élet­móddal — kapcsolatos felada­tok szerepelnek. A környezetvédelmi kérdé­sek immár hagyományosak a versenyeken is, mivel nap­jaink egyik legégetőbb (és mindenki számára fontos!) területét érintik... Sokan van­nak, akik a kémiát, a vegy­ipart teszik felelőssé a kör­nyezetszennyezésért — azon­ban a kis kémikusok is meg­győzően bizonyították, hogy nem a kémia, hanem a tudat­lanság, a felelőtlenség az oka annak, hogy a levegő, a ta­laj, az élővizeink egyre több olyan vegyi anyaggal szeny- nyeződnek, amelyek az élő­világ — végső soron az em­ber — létét, egészséges életét veszélyeztetik. Elég ha csak az utak mentén, erdők szélén szétszórt szemét, vagy a szán­tóföldek végén tornyosuló műtrágyahalmok elkeserítő látványára gondolunk. Éppen ezért, hogy már gyer­mekkorban kialakuljon a kör­nyezetet, természetet károsí tó cselekedeteket elítélő szem léletük, a KKBK foglalkozá­sain is rendszeresen oldana! meg olyan feladatokat a ta nulók, melyek a környeze szennyezettségének vizsgála tára vonatkoznak. Figyelem mel kísérik a hazánkban, i világban jelentkező környe­zeti problémákat. Azok a kis kémikusok akik ezeket a kérdéseke vizsgálják, egész életükben - akkor is, ha majd felelős be osztásban lévő vezetőként vagy egyszerű dolgozókén tevékenykednek — nem fe­lejtik el a kis kémikus bará­ti körben és a versenyeker kapott indíttatást. Dr. Nagy Zsuzsa, a TIT megyei kémiai szakosztályánál titkára Új gazda: jövőre Lámpa Az alkohol bátorrá tett két varsánygyürei fiatalembert, akik lopni indultak április 8-án. A 21 éves Vass Zoltán és a 18 éves T. B. egy galambházat szemelt ki a bűncselekmény elkövetésére . , Vass átmászott a kerítésen, T. pedig „falazott” neki az utcán. Vass hat angolbegyes galambot szedett ki a galambházból és ki­adta őket a kerítésen — várakozó társának. Utána visszament a másik galambházhoz, aHol hat postagalambot rakott be egy zsákba. Elvinni azonban már nem tudta, mert a tulajdonos tet­ten, érte ás rázárta a galambházat. A Kisvárdai Városi Bíróság a többszörös visszaeső — koráb­ban kétszer állt bíróság előtt — Vass Zoltánt hathónapi szabad­ságvesztésre ítélte és egy évre eltiltotta a kázügyektőL A bün­tetlen edöéletű T.-t egyévi idő­tartamra próbára bocsátotta a bíróság. Az ítélet jogerős. Ezzel a címmel tettük szó­vá május 16-án — egy bal­eset kapcsán — a lap hasáb­jain, hogy Nyíregyházán, a Marx téri csomópontban rend­szeresen sárgán villog a jel­zőlámpa. Mint a tanács mű­szaki és fenntartási irodájá­nak válaszából megtudtuk: a lámpa folyamatosan nem mű­ködtethető — kábelhiba mi­att, amit többszöri kérés el­lenére sem javított meg a VILATI. ígéret van rá, hogy hama­rosan megtörténik a csomó­pont teljes felújítása, mivel a hibát 'az okozza, hogy el­avult, megrongálódott a ká­bel. A tanácsi kezelésű lámpák fenntartásáról, javításáról Nyíregyházán a KM Közúti Igazgatóság gondoskodik. Ki­véve a lámpákat vezérlő be­rendezést, mely fenntartásáról ’— az ez év végéig megkötött szerződés alapján — a VILA­TI gondoskodik. Jövő év ja­nuár 1-től a jelzőlámpás cso­mópontok vezérlőberendezé­seit is a Közúti Igazgatóság szakemberei javítják. így re- mén; v n ra hog\ a Marx térihez hásonló rendszeres üzemzavar a következő évtől nem fordul elő. . BORMÜZEUM VILLANYBAN A villányi Teleki-pincében ki­alakított új bormúzeumban el­sősorban a borászkodás doku­mentumai, írásos és tárgyi em­lékei láthatók. A borokat 1975- től, de főleg a 80-as évek elejé­től kezdve mutatják be, helyben fogyaaszthatóan- és 15—20 száza­lékos árkedvezménnyel megvá- sárolhatóan is — de fölöttébb kulturált körülmények között és nem kocsmaszerűen. Bemu­tatják a kiállításon a villányi bor­vidék változásait is. A Teteki- pincében, ahol ún. palackos mú­zeumot rendeznek be, azért lesz lopós kóstolás is. Az épületben borászati eszközöket is kiállí­tanak. Két szép faragású prés (az egyik 1864-ben készült) és né­hány egyéb eszköz már van. A hivatalos megnyitó június kö­zepén lesz. (Dunántúli Napló) ÜJ TERMÉSNÖVELÖ VEGYSZER A tiszaföldvári Lenin Tsz szak­emberei olyan új terméshozam- növelő vegyszert kísérleteztek ki, amely nemrég szabadalmi oltal­mat kapott. A hektáronként ki­juttatott 100—150 forint értékű olcsó vegyszer hatására a búza fél tonnával, a cukorrépa hét­nyolc tonnával adott többet. A kukorica terméshozama 15 szá­zalékkal nőtt. A kezdeti sikerek alapján a MÉM kísérleti jelleggel további 10 ezer hektáron enge­délyezte a szabadalmi titokként kezelt vegyszer alkalmazását. Amennyiben üzemi méretekben is beválik, a Formetolnak ne­vezett készítményt a tiszaföidvá- ri Lenin Tsz forgalmazza majd. (Szolnok megyei Néplap) FENYÖTELEPÍTÉS BORSODBAN Új fenyőerdők telepítéséhez kezdtek Borsodban: 3 milllió cse­metét ültetnek el több mint 250 hektáron. Putnok térségében, a Szörnyű-völgy domboldalaira lucfenyőt ültetnek, Tolcsva kör­nyékén pedig erdei- és jegenye­fenyők telepítésével hasznosít­ják a parlagterületeket, egyszer­smind javítják a Világhírű borvi­dék mikroklímáját. Jelentős te­rületen ültetnek fenyőcsemeté­ket az Aggtelek környéki karszt­vidéken is, s nem marad ki az új fenyők telepítéséből' a me­gye északi, zempléni része sem; Telkibánya környékén, első­sorban a különlegességnek szá­mító, de ezt a vidéket igen ked­velő Douglas-fenyőt, valamint a viszonylag gyorsan növő vörös­fenyőt telepítik. (Észak-Magyar- ország) ÜJ SZAK A KOSSUTH EGYETEMEN Két hete hét vegyész, illletve matematikus hallgató államvizs­gát tett a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetemen angol szakfor­dításból. Vagyis vegyész, illetve matematikus diplomájukon kí­vül második diplomát is fog­nak kapni rövidesen. Az első végzős évfolyam alaposan ki­tett magáért: négyen jelesre, hár­man jóra államvizsgáztak, tehát mindenki felsőfokú képzést ka­pott. (Hajdú-Bihari Napló) KÖRPATIKA Kiskunfélegyházán elkészült az ország első körpatikája. A ter­vezők a mozgássérültekre is gon­doltak. A lépcső mellé, korláttal védett feljáró került, ahol a gyer­mekkocsival érkezők is könnyen feljutnak. Belül körpultnál szol­gálják ki a vásárlókat, öt tele­fon tart rendszeres kapcsolatot a pult és a laboratórium között. Jelenleg 32 tagú személyzettel dolgozik a körpatika. (Petőfi Né­pe) BANANÜLTETVÉNY KONDOROSON Az idén eddig 120 kiló szép sár­ga banán termett Kondoroson Tóth Károly kertész banánüitet- vénye. Jelenleg is érik egy 20 ki­lós fürt a fóliasátorban. Tóth Károly öt éve hozta létre a ba- nánültetvényét. Három év után termett először. Most 80 tövet nevel, így egész évben jut ba­nán a család asztalára. (Békés megyei Népújság) SZOVJET KATONÁKKAL ÖSSZEFOGVA Sokba kerül az építés, a kar­bantartás, de összefogással köny- nyebb elérni a célt. Ez az alapja annak a serénykedésnek is, amelynek Szegeden lehet tanú­ja a látogató mostanában: bon­tásra ítélt emeletes házakon, anyagszállító teherautókon, s más munkálatokon dolgoznak szovjet katonák. A Varsói Szer­ződés értelmében ideiglenesen hazánkban állomásozó egyik alakulat koniszomolistái, az ala­kulat, valamint az MHSZ Csong- rád megyei vezetősége közötti testvéri együttműködés alap­ján, amelyet szerződés rögzít, vállalták, hogy segítséget nyúj­tanak a szövetségnek a honvé­delmi célú nevelést, sportot szol­gáló létesítmények építésében. (Csongrád megyei Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents