Kelet-Magyarország, 1984. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
m HÉTVÉGI MftlÉKüT 1984. május Kedves Barátaim! Az utóbbi időben keveset találkoztunk, de ha otthon járok, vagy ismerőssel találkozom a vonaton, mostanában is gyakran hallok felőletek. Tudom, nem sok minden változott, mióta elkerültem a faluból. Most is becsületesen dolgoztok — legtöbbetek a vasútnál. Hogyne, hiszen helyben van, na meg bőven akad szabadidő is... Kívülről úgy tűnik, milyen jó Nektek! Dolgoztok egy napot, aztán a másikon otthon lehettek, az új beosztás pedig még kedvezőbb: két nap szolgálat,' ugyanennyi szabadság. Aki meg négy műszakban jár, annak egy éjszaka után negyvennyolc óra a „pihenő”. Nem véletlenül tettem idézőjelbe ezt a szót, hiszen Ti — zömmel húsz és harminc év közöttiek —— nem éppen pihenéssel töltitek ezt az időt. Akad aki már családot alapított, ő azért; aki pedig legényember, az azért, hogy „legyen mire nősülni” — nem sok ki- kapcsolódást engedtek meg magatoknak. Korábban azt hitték, ahogy halad előre a szocializmus, úgy lesz egyre több alkalom és lehetőség szórakozni, kirándulni, sportolni, pihenni. Szép is lenne! Akkor — korán öregedői szüléitekkel ellentétben — nektek csupa öröm volna az élet. A munka után bőségesen jutna idő családra-gyerekre, s a kikapcsolódás sem korlátozódna a heti egyszeri meccsnézésre, ha az is el nem marad valami fontosabb miatt. A magam bőrén érzem, milyen nehéz az átlagos (vagy az alatti) fizetésből úgy élni, ahogyan szeretnénk. Kell valami mellékes. Nagyon jól tudjátok ezt Ti' is! S nem csak tudjátok, tesztek is érte, s nem is keveset. Régóta töröm a fejem, honnan bennetek ez a konok szívósság, ami képessé tesz az állandó erőfeszítésre, a fáradtság legyűrésére. Most a -házépítésre kell rakosgatni a garast: álljon legalább a szoba-konyha. Megragadtok hát minden alkalmat a pénzszerzésre, s nem a könnyebbik végét fogiátok meg: gmk-ban rakodjátok az üdítőitalt, kisiparossal jártok vízvezetéket szerelni, kőműves keze alá készítitek az anyagot, eredeti szakmátokban dolgoztok otthon, művelitek felesben a földet, s ha úgy adódik, — pihenésképpen — egymásnak segíttek. Következő tavaszon kölcsön, aztán tégla után futkostok, majd hozzáláttok a bővítésnek. Jön a második gyerek, az asszony gyesen van ... Egyre nehezebb, de a háznak fel kell épülnie, összeállnak a barátok, a család, és hajrá ... Mire végire értek, kimerül a kassza. Kezdődik elölről a gmk, az otthoni mellékes, a napiszámba járás ... Még bírjátok, hozzáedződtetek a hajszához. így van rendjén, fiatalok vagytok. Igaza van Zs-nek. Ha már a gimnázium után nem volt kedve továbbtanulni, most gürizik nap>estig, ne teljen haszontalan az idő a bevonulásig. Főiskolát végezni akkor is rá ér, ha áll a ház. L.-lel sincs okom vitázni. Túl sok pénzt ő sem, a felesége sem hozott a házasságba, hajtani kell. P.-t is megértem. Legutóbb a pesti gyorson futottunk össze, tegnap dolgozott, ma éjszakára megy szolgálni, addig irány a főváros, aztán Szolnok (pér nappal előbb Miskolcon volt), míg csak nem kap motoros fűrészt. Kihúzgálták az aLmafákat, nem maradhat felvágatlan. Mondom, igazatok van, sőt irigylem és tisztelem a munkabírást és az akaratot bennetek. De féltés is munkál bennem. Meddig lehet ezt csinálni büntetlenül? Nem parancsol-e túl korán megálljt a szervezet? Sok mindent rebesgettek T. halálával, öngyilkosságával kapcsolatban is. Az igazi okot piersze senki nem tudhatja már. A plébános úr temetői búcsúmondatai azonban elgondolkodtattak: vajon nem járult-e hozzá az idegrendszer megbomlásához a túlhajszolt élet? Persze, ne gondoljunk ilyen szomorú dolgokra! Remelem, negyven — ötven év múlva szalonnasütés, borozgatás közben majd orrom alá dörgölitek ezt az írást: „Na ugye, öreg, nem lett igazad?!” A viszontlátásra! A Nyíregyháza nemcsak azért fontos a w megye életében, mert 120 ezres nagyváros, hanem azért is, mert hatása messze területén kívül kisugárzik. Ezeket tekintve sem mindegy: milyen itt a lakosság közérzete... — Hozzátenném, hogy a nyíregyházi munkahelyek egynegyedét a közvetlen vonzókörzetből bejárók teszik ki. S ha nekünk jól jön a külső munkaerő, a városnak is természetes kötelessége, hogy a falain kívül élőknek azt adja, amit elvárnak tőle. Sok tekintetben az egész megyére kisugárzik a közigazgatási székhelyhatás, egyes gyárak, intézmények — például a főiskolák — esetében a megyén túlra is. Nyíregyháza és vonzáskörzete a megye lakosságának felét jelenti! Emellett itt él a vezető értelmiség, a középiskolába járó ifjúság nagyobbik része. Ezek miatt is fontos, hogy naprakészen ismerjük a város állapotát, az emberek hangulatát. ^ Mérhető-e a közérzet és hogyan? — Nem csak mérhető, de mérnünk kell, hiszen ez egyúttal azt is jelenti: érvényesül-e a pártirányítás? A folyamatokat csak akkor tudjuk befolyásolni, ha ismerjük is azokat. A hetvenes évek programjai, távlati és konkrét céljai sem valósulhattak volna meg, ha nincsenek olyan ismereteink, amelyekre alapozunk. Hogyan jutunk az információkhoz? Az elmúlt évtizedben a kollektívák hangulatára voltunk inkább kíváncsiak. Ma már szerencsére a helyi párt-, állami és gazdasági vezetés e feladatokhoz is felnőtt. Ök pontosan tudják, hogy adott esetben mit képesek megoldani önmagukban. Az információkat úgy adják, hogy osztályoznak. Megmondják, milyen gondokat oldhatnak meg ők és milyenek azok, amelyeket továbbítaniuk kell, mert azok túlnőttek a helyi lehetőségeken, így van viszonylag pontos képünk arról, hogy egy gyáron belül, egy adott rétegnek mi a gondja, baja. Ehhez a gyakorlathoz segített az egy évtizedes, eredményes társadalomépítési gyakorlat. A helyes pártpolitika gyümölcse: a bizalom, az őszinteség, amelynek megtartásáért ezután is mindent megteszünk. A pártszervezetek emlékeztetőiből, információs- és hangulatjelentéseiből hetente képet kapunk a párttagság és a lakosság egyes rétegeinek hangulatáról, arról, hogy milyen témák foglalkoztatják őket. És ezt nem tartjuk meg magunknak. A város állami és tömegszervezeti vezetői közvetlenül is megkapják ezek összesítését. Ezek kapcsán szakértői válaszokat készíttetünk, amelyeket a kérdésfeltevőkön túlmenően eljuttatunk a pártszervezetekhez is. A Vagyis bárhol vetődjék fel egy, a városi élettel kapcsolatos kérdés, az a vezetés számára fontossá válik? — Természetesen. Ha például taggyűlésen, tanácstagi beszámolón, lakókörzeti tanácskozáson, vagy éppen egy műszaki konferencián felvetődik valamilyen kérdés — sokszor csak egy kisebb csoport, vagy akár egyén felvetése — de az közösséget érint, az nekünk már téma, mert hangulatot, közérzetet jelez. A nemzetközi események megítéléséről is gyűjtjük és továbbítjuk a véleményeket. A belpolitikai jellegű témákat viszont tematikusán feldolgozzuk. Megemlíthetem például az olyan állandóan szereplő témákat, mint az árak, az árellenőrzés, a bérezés, az értelmiség megbecsülése, az új vállalkozási formák megítélése, vagy az olyan negatív jelenségek, mint a pazarlásba társadalmi tulajdon károsítása, a munka nélkül szerzett jövedelem. Az emberek gyakran szóvá tesznek olyan eseteket, amelyeket nem értenek. Például valakit letartóztatnak, mert kétmillióval károsította meg a közvagyont, de mire a tárgyalásra kerül a sor, az összeg néhány ezer forintra zsugorodik, s a büntetés is túlságosan enyhe. Nem értik, mi történt közben. Itt vannak aztán a közrend, közbiztonság napi dolgai, a város fejlődésével, fenntartásával, az igazgatással kapcsolatos felvetések. Legtöbbször megalapozott,'jogos észrevételek, amelyekből az életünket javító szándék tükröződik. Mi választ adunk rájuk, persze azt is tudjuk, hogy ez önmagában nem javítja meg a közérzetet. Mégis fontos, hogy ne hagyjuk annyiban a dolgot. Gondolom egyre gyakoribbak a kényes kérdések a városi pártbizottsághoz címezve. Hiszen az igények nőnek, az anyagi lehetőségek pedig megcsappantak. S ha ez így van, hogyan lehet kiállni az emberek elé? — Semmiképp sem kell nekünk újat kitalálni, csupán a magyar politikai gyakorlatot politikáról, hangulatról .....aktív emberek, beavatott, lelkesedni tudd tömegek nélkül nem létezhetünk. Ezért aranyalap számunkra az ember, ebben van a város jövőjének kulcsa...“ szükséges követnünk, amelynek lényege az őszinte, nyílt kiállás, az összefüggések magyarázata, a problémák megoldási sorrendjének felvázolása. Sok tekintetben a nyolcvanas évek valóban nehezebb viszonyokat hoztak, ugyanakkor nagy segítséget jelent szá-. munkra a megnövekedett munkahelyi önállóság. A Hogyan lehet pozitív összefüggést talál- w ni a kisebb lehetőség és a nagyobb önállóság között? — Abban az üzemben, munkahelyen, ahol a vezetés értelmes tevékenységet, aktív közéletet, jó hangulatot képes teremteni, ott nekünk túlságosan nehéz dolgunk nem lehet. Az ilyen üzemek dolgozói eleve megértőbbek a gondjaink iránt, az ilyen kollektívákat könnyebb mozgósítani a társadalmi munkára, a nagyobb közösség érdekeinek teljesítésére. Ezt jelenti a nagyobb helyi önállóság, ezért érzem kulcskérdésnek a vállalati, intézményi vezetés értelmes cselekvési programját Ahol jó célokat képesek maguk elé tűzni, ott a gondokra a lehető legjobb választ is megtalálják. Ám, ha nekünk kulcsfontosságú a jó munkahely, akkor a városi szervek kötelessége olyan helyzetbe hozni a munkahelyi vezetőket, hogy mindent tudjanak a város életéről. Egymás nélkül nem létező szoros kölcsönhatásban él a város, és annak minden munkahelye, közösen kell megtalálnunk a megoldás módjait is. A Ez igaz. De bizonyosan érzi, hogy a ne- v hezebb helyzet miatt sokszor nem lehet látni a megoldást? — Megoldás most is van, legfeljebb távolabbra került. Nyíregyházán a központi, illetve megyei támogatás korábbi mértéke esetében is feszültségek lennének. Ugyanis a város fejlődése kettészakadt. Vannak egyrészt a látszólag minden igényt kielégítő lakótelepek, másrészt a régi, a legalapvető közművekkel sem rendelkező területek, mint a Bujtos, az alvég, a nagy tanyavilág. Az utóbbiak is jogosan várnák el a városi létfeltételeket. Lakótelepeink alvó városoknak készültek. Nem véletlenül mondtam városokat, hiszen a Jósaváros bármelyik megyénk- beli városnál nagyobb lélekszámú. Ott viszont a legalapvetőbb városi közösségi élethez szükséges intézmények is hiányoznak. Egyetlen házban sincs közösségi létesítmény. Nincs mozi, művelődési otthon, egy igazi szórakozóhely és zsúfoltak az iskolák. Ez együttesen mutatja, hogy sok pénz esetén is nehéz volna a helyzetünk, hiszen együtt vannak és hatnak az örökölt és az általunk teremtett feszültségek. Üj nehézség, hogy a fejlesztésre szánt pénz hirtelen lecsökkent. Az egyének legfeljebb a lakásépítés költségeit vállalják át, a lakótelepi utak, parkok, játszóterek, szolgáltatások megteremtése a városra vár. Egyszerűen nyomaszt, hogy adott esetben csak tűzoltómunka folyhat — ott oldunk meg mindig valamit, ahol épp a legnagyobb a feszültség. A korábbi években a fiatal házasok azonnal lakásért jelentkeztek, ennek kielégítésére ma már nem vagyunk berendezkedve. Sajnos, nálunk a szülők többsége nincs olyan anyagi helyzetben, mint az ország gazdagabb vidékein. Nyíregyháza a fiatalok városa, s épp azokon nem tud segíteni, akiken pedig a legjobban szeretne! A másik nagy gondunk: a nyugdíjasok; a hagyományos épületekben egyedül maradó öregek, a fenntartás összes gondjaival. Ha vizet, csatornát kezd építeni az utca saját erőből, ebben ők nem tudnak részt vállalni se munkával, se pénzzel. Szembe kerülnek így közvetlen környezetükkel, s gyerekeikkel is, akik nem tudnak, vagy nem akarnak rajtuk segíteni. Sorolhatnám még, de ennyiből is látszik: igyekszünk a szűk lehetőségből is támogatást adni, de erőink igencsak végesek... S ezeken kívül is mennyi mindenen kellene még változtatni, hogy igazán jól érezze magát a nyíregyházi lakos... — Hát igen. A városlakónak úgy is magáénak kell éreznie a lakóhelyét, hogy járjon is a színházba, a művelődési házba, itt szórakozzon, pihenjen, a családnak egész hétre tartalmas programot kellene nyújtani, hogy a nyíregyházi ember erőteljesebben kötődjék a városához. Meg kell mutatni a város múltját, amihez a jelent köthetjük és ami egyben programot adó jövő is. Egy igazi városkultúra kialakításán szükséges fáradoznunk. ^ Mit tehet ezért a városi bizottság? — Nálunk nincs olyan munkamegosztás, amely szerint az eredményeket a pártbizottság könyveli el, a gondokért pedig a tanács, vagy valaki más a felelős. A várospolitika irányítása és a végrehajtás is egységet alkot, ahol a munka is, a gyümölcse is közös. A Akkor úgy kérdezem: az új helyzethez ^ mi a legmegfelelőbb kulcs? — Még több beavatott, lelkes, városszerető embert bevonni! Lankadt, stagnált, vagy erősödött a városszeretet a nyíregyháziakban? — Erre aligha lehet egy szóval válaszolni. Mert a városépítés korábbi mozgató rugója nem a patriotizmus volt, hanem az, hogy a közvetlen környezet legyen jobb, szebb, tisztább. Az Együtt Nyíregyházáért mozgalom, a kommunista szombatok is tulajdonképpen a családot — igaz, sok családot — mozgató, de igazából a kisebb kollektívát érintő érdek volt. A cselekvést inkább praktikus okok motiválták, amit egyébként egyáltalán nem neveznék rossznak. De az urbanizációnak két lépcsője van. Az egyik, amikor megteremtjük az elemi városi létfeltételeket, a munkahelyeket, a lakást. A másik a hagyományte- rpmtés, a kulturális feltételek kialakulása, az igazi lakóközösségek környezet-kultúra kialakítása — hogy például meg is tudjuk védeni, amit megteremtettünk. Aki máshonnan költözött ide — az elmúlt harminc évben hatvanezer! — levetette már a régi, faluról magával hozott szokásait, ám a várostól még nem kapott helyettük újat. Pedig ebből következik igazán, hogy a munkahelyén, a lakóhelyén is jól érezze magát az ember. Egy város ritkán kerül közvetlen, élő kapcsolatba minden polgárával. Itt jut főszerephez a munkahely, amely a dolgozójában nemcsak munkaerőt, hanem olyan nyíregyházi lakost lát, akinek a sorsa összekapcsolódott a munkahelyével is. Ez nem jelenti, hogy a városi vezetőknek nem kell személyesen is többet találkozni a lakossággal. A kérdés itt és ma a hogyan. Üj formákat szükséges találnunk, mert a jelenlegiek kissé elavultak, hiszen amelyekre most lakóhelyi közérzetet építünk, (tanácstagi, lakóbizottsági forma) az az alapja, hogy minden tanácstag ismerje a választóit. Ez viszont illuzórikus feltételezés, tulajdonképpen a falusi modell átültetése a városba. Hogy válhat ez be egy új, nagylétszámú lakótelepen? Ügy gondolom: fel kellene szabadítani az aktív közéleti embereket sok-sok ebből származó nyűgtől. Egyetértek Szemerszki elvtárssal. Utolsó kérdésem: lehet-e ilyen viszonyok között — miután gondokkal kél és fekszik — sikerélménye egy nyíregyházi vezetőnek? — Valóban nem heurékázik az ember munkába menet és jövet, de azért lát is. Meglátja az utakon a gödröket, a szemetet, a foghíjakat, amelyeket esetleg csak évek múltán tudunk betömni. De emellett azt is, hogy akár a hatvanas évek álmos kisvárosához képest is kinőtt itt a homokból egy önmagával is küzdő, de már az erejét mutogató, időnként a szépségét is felvillantó és másoknak is tetsző nagyváros. Ez pedig az „őslakók” és a közben nyíregyházivá váltak együttes munkájának gyümölcse. £s ez a nehezebb időkben is bíztatja az embert. Hiszen akik felépítették az új lakótelepeket, megszépítették a városközpontot, itt vannak közöttünk. Ha értelmes programot adunk nekik, a módokat is képesek vagyunk megjelölni, még lelkesíteni és példát adni is tudunk, ez a sokezer ember olyan erő, amely ha talán lassabban is, de tovább lendít, bizalmat, türelmet ad. Pénzre — méghozzá sok pénzre — is nagy szükségünk lenne, hogy pótolhassuk a sokszor alapvető hiányt, de aktív emberek, beavatott, lelkesedni tudó tömegek nélkül nem létezhetünk. Ezért aranyalap számunkra az ember, ebben van a város jövőjének kulcsa. £ Köszönöm a beszélgetést. Kopka János Szemerszki Miklóssal, a nyíregyházi ■MBBB9HHaBKX9inSSi£l£9Bi£3ínBMHnreSi£SaKBasZkSaH3Bii^HnBBnBHHBBSi3EaHKBEB3&aseBBi£0i városi pártbizottság első titkárával
