Kelet-Magyarország, 1984. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-20 / 117. szám
1984. május 20. Kelet-Magyarország 3 „Tanár úrnak szeretettel..." r Érettségihez ezer forint? S okan emlékeznek még az ismert slágerre, a Tanár úrnak szeretettel című filmből, Lulu, az angolok sztárja énekelte. Meleg szavakkal köszönte meg a .nem éppen kifogástalan modorú bakfisok nevében mindazt a törődést, amivel nevelőik az iskolában körülvették, az életre felkészítették őket, igyekeztek belőlük a helyüket megálló embereket faragni. Pár köszönő szó — életreszóló élmény ... Ez a kis sztori jutott eszembe most, hogy a tanév végéhez közeledvén újabb és újabb híreket hallunk a pedagógusok megköszöntésé- ről. Iskolája válogatja, hol milyen méretet ölt ez, milyen szinten hara- póztak el az ajándékozási szokások. Többen tették szóvá az elmúlt napokban, hogy egyik-másik iskolából furcsa híreket hallani. Mi arra figyeltünk fel, amely a legnagyobb felháborodást keltette: arról értesítették szerkesztőségünket, hogy a nyíregyházi kereskedelmi szakközépiskola egyik osztályának végzőseitől egyenként ezer-ezer forintot szedtek össze. Húszas létszámú az osztály — az húszezer forint — és nyoic-kilenc nevelő tanított itt. Tud-e az esetről az iskola igazgatója, Mező Gyula, egyáltalán így igaz-e, és mi róla a véleménye? Az igazgató válaszából megtudtuk, valóban igaz, hogy ennyi pénz gyűlt össze — húszán szeptembertől száz forintjával takarékoskodtak — de esti tagozatos osztályban, amelybe önálló keresők járnak. Ebből a pénzből fizették egy hiányzó tankönyvük másolási-gépelési költségét és ebből lesz majd az évzáró bankett, büfével és más kiadásokkal. Természetesen félretesznek belőle, mert ebből vesznek majd ajándékot volt tanáraik- Inak. Elmondta Mező Gyula azt is, hogy a nappalisoknál, a 17—18 éveseknél, akiket még szüleik tartanak el, évről évre tudató- . sítják a gyerekek és szüleik körében, hogy néhány szál virág, esetleg egy könyv, vagy más kisebb értékű emléktárgynál többre ne gyűjtsenek, s általában ez is a gyakorlat. A felnőtteknél, a dolgozók esti iskoláiban ez nem ilyen egyszerű, sokszor magát a tanárt hozzák kellemetlen helyzetbe a túlságosan értékes ajándékkal. Itt a ballagások, az évzárók, a búcsúk ideje. Vitatkozni lehet azon, van-e szükség egyáltalán a hála ilyen kifejezésére, hiszen nagyon sok ember végzi becsülettel 'a munkáját egyszerűen csak a béréért. Mégis, a gyermek, vagy felnőtt diák és tanár kapcsolat másmilyen — esetleg hosszú évek szoros kötése szakad meg a ballagással. A szerény ajándék a tanárnak is jólesik, de kikövetelni — ilyen is volt már elvétve — vagy az osztálytársakat néhány hangadónak erre „rászorítani” nem érdemes, és nem is szabad megengedni. Mert valóban csak az az ajándék lehet kedves, amit adni is, kapni is pröm. Baraksó Erzsébet _Zr Csöndes meditáció R ajtakaptam magam egy 'mozdulaton. Autóbuszra vártam, s mert régtől tudom, hogy a buszokhoz angyali türelem s elmélkedésre való hajlam kell, leültem az e célra rendszeresített koszos padra. Indulatok nélkül várakoztam, mint a zen-buddhisták, akik szerint nem a cél a fontos, hanem a hozzá vezető út, s közben rá akartam gyújtani egy cigarettára. A frissen felbontott csomagból kihúztam egy szálat; mely azonnal lekonyult mint a lótusz virága alkonyaikor, vagy mint a cigaretta, amelyre nem ragasz- ’ tották jól fel a filtert. Ekkor jött a mozdulat: el akartam dobni a lekonyult cigarettát a a váltam fölött. Csak úgy a semmibe, szaporítva vele a szemetet, mely már- rriár amúgy is elnyeléssel fenyegeti a világot. De a mozdulat megállt a levegőben, bekapcsolt valami gátlás. felálltam, s a betontalpon álló gusztustalan szeméttartóhoz mentem. Horpadt volt, ütött-kopott, és dugig tömve a civilizáció hulladékaival. Körülötte a füvön döglött csikkek, gyűrt ciga- rettás dobozok, buszjegyek, szalvéta és sajtpapír. Csöndesen és „megvilágosodva" ültem vissza a padra, mely mocskos volt ugyan, de nem olyan feltűnően, hogy kirítt volna környezetéből. Zsebre dugtam a törött cigarettát és arra a dohánygyári gépsorra gondoltam, amelyik rosz- szul ragasztja fel a filtert, lyukas vagy félig kihullott Cigarettákat sodor, oldalt felnyíló dobozokat készít, melynek tartalma egy óvatlan mozdulatra a járdára potyog, s az emberre, aki ezt a gépsort irányítja és ellenőrzi. És aki el is dobja saját hibás termékét a válla fölött, aztán valami elfojtott ősi gátlást érezve a tömött kukára néz, és legyint. — Mindegy — gondolja. Ügyse fért volna bele. Mester Attila „Ez a verseny, bár komoly dolog, végül is csak játék. Lesz első és lesz utolsó is ...” — mondta a zsűri elnöke. Könnyű neki. Nem úgy a tizenhat fiatalnak, akik izgulnak, verejtékeznek, hibát is ejtenek. Versenylázban égnek. De hát miről is van szó? A KISZ és még egy sor érintett szerv évről évre meghirdeti az ifjú tehenészek fejőversenyét. A megyei döntő két napig tartott. A győztes június közepén Szarvason az országos versenyen vesz majd részt. Ha ott is siker koronázza a fáradozást, akkor meglehet, a prágai nemzetközi mezőnyben szabolcsi szakember is rajtol. Nem lehetetlen. Volt már rá példa, hogy a nemzetközi mezőnyben szabolcsi ifjú képviselte a magyar színeket. Ez az ember Kovács Péter Gyulatanyáról most is rajthoz állt. — Mikortól versenyez? — 1977-től. Többször nyertem megyei versenyt, helyezett voltam országos versenyen, de a nemzetközi mezőnyben sem voltam utolsó. — Mikor és miért választotta ezt a szakmát? — Nem rögtön lettem tehenész. Eredetileg sütőipari szakmunkásnak tanultam. Sehogy sem tetszett. Édesapám, a testvérem tehenész volt, én is az akartam lenni. Szeretem az állatokat. 1976- ban elvégeztem az iskolát, azóta kedvemre dolgozom. Harminckét tehén gondja az enyém. Tisztavérű holstein- frizek, jó tejelők... Gyulatanya az otthon, a világ. Kovács Péter ott szeret élni. Van háza, családja és a ház körül is gok a jószág. Negyed ötkor kel, osztott műszakban dolgozik, késő este fekszik. Jut ideje mindenre. — A zenét szeretem. Játszom tangóharmónikán és gitáron. Mit mondjak még. Ez nekem elég ... □ Sűrű, barna haj, tömött bajusz és győzelemre törő elszántság. Ez Kovács Sándor. a napkori Kossuth Tsz tehenésze. — Huszonhat éves vagyok. Mátészalkán tanultam tehenésznek és kilenc éve dolgozom a szakmában. Amikor tani. Februárban nősültem. Most már több kell... — Az állatokhoz sok türelemre van szükség. Nem mindenki szereti a koránkelést, a nehéz munkát. Nálunk szerencsére sok a fiatal, nyolcam vagyunk a tehenészeti telepen, aki ott dolgozik, megtalálja a számítását. — Mit remél? — Szeretnék jó helyezést elérni. Majd meglátjuk. A verseny tart. Ki gyorsan, ki lassan, de megfontoltan dolgozik. Demeter Jánosnak néha hosszan kell gondolkodnia, hogy egy-egy fogas kérdésre választ találjon. Nem csoda, még 16 éves, a mezőny legfiatalabb tagja. — Mezőladányi vagyok. Mezőladány a tomyospálcai Rákóczi Termelőszövetkezettel egyesült. Fél éve ott dolgozom. — Miért éppen a tsz-ben és miért az állattenyésztés- iberK? — Mert nekem jó. Van huszonhat tehenem, az az én dolgom. Otthon is van jószág, egy tehén, két tinó. — Mennyit keres? — Négyezerötszáz körül. — És mit csinál a pénzzel? Demeter János Kovács Péter kezdtem, arra gondoltam; valamilyen szakmát mégis csak tanulni kell, mert szeretem az állatokat, ezt választottam. Ha már jószág, azt én mind kedvelem. A lovat is. Nem csak hajtani, de gondozni is. Ha most nincs verseny, akkor otthon istállót építek. Sertéseket akarok tarKovács Sándor — Felét anyunak adom, másik fele az enyém, beteszem a takarékba. — Mire gyűjt? — Még nem döntöttem el. Talán motort veszek. Nyolcvanhat tehenészeti telep van a megyében és országosan itt, Szabolcs-Szat- márban legnagyobb a tehén- állomány. Szükség van a jó, a fiatal szakmunkásokra és ha van is belőlük, még több kellene. Az a tizenhat, akik két napig vetélkedtek, egy életre elkötelezték magukat Végzik munkájukat, azt, amit szeretnek. lapzártakor érkezett. Az itjú tehenészek megyei versenyének döntőjében első Lett Kovács Sándor, a napkori Kossuth Termelőszövetkezet tehenésze, második Kovács Péter és Takács János, a Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság gyulatanyai, illetve újíehértói üzemegységének tehenésze. Az országos döntőn Kovács Sándor vesz részt, a helyezettek értékes jutalomban részesültek. Seres Ernő „A kesztyű én vagyok!” Bábfesztiválról a televízióba Felvevőgépek szegeződtek a hét végén az ajaki általános iskolások bábcsoportjára. A felvételre szóló meghívót a Magyar Televízióból küldték, a televíziós szereplést a báb- fesztivál területi döntőjén nyújtott teljesítményükkel érdemelték ki a kisdiákok. Május 18-án álltak kamera elé, hogy ismét eljátszhassák a kedves népmese-feldolgozást. Nem is álltak, elbújtak a felvevőgépek elől a paraván mögé, hogy csodálatos átváltozással a mozgatott bábba költöztessék át lényüket, hogy hangjuk, minden mozdulatuk a holt anyagot, a kesztyűbábot varázsolja önálló életre. A csodát múlt év Ősze óta élik át közösen a hatodikos gyerekek. Huszonhárom tagú a csoport, de a fővárosba csak tizenheten utazhattak. Ennyien szerepelnek Benedek Elek: Aranylúd című meséjében. — Volt emiatt sírás-rívás, az itthon maradók nehezen nyugodtak bele. Kárpótlásul az iskolai gyermeknapi ünnepségen és a június eleji megyei bábfesztiválon elsősorban majd ők kapnak szerepet — mondta az elutazás előtt Szabó Antalné tanítónő, a bábcsoport vezetője. A tanév elején nem kellett toborozni a csoport alakulásakor a tagokat, jöttek bá- bozni szíves-örömest a gyerekek. Többen is, mint amennyien elfértek az ajaki művelődési ház parányi szobájában, melyet kineveztek a bábcsoport próbatermévé. A tömeges jelentkezést látva „felvételi vizsgát” rendeztek a jelentkezőknek. Kikötés volt a jó négyes tanulmányi átlag, magyarból, énekből, rajzból és technikai ismeretekből a jelest súroló érdemjegy. Mit írna meg ön ? Fekete János — Én kiírnám a sumáksá- gokat — de egyformán! Aki bűnös kerüljön bele az újságba. De ne csak a kisember. Név szerint, ha megérdemli. — Például, ha valamelyik főnök lopott anyagból építteti a lakását a munkásemberrel, az kapja meg érte a magáét nyilvánosan is. — Többször lehetne szó arról, hogy miért gyenge a törvény? — Elgázolja, cserbenhagyja az egyik ember a másikat. Kap érte egy-két évet?! Hogy lehet ezt megengedni? — Vagy itt vannak a fiatalok. Lassan kiesik a kezünkből a szerszám. De ők nem igen kapnak utána. — Tegnap is egész nap nyalták egymást itt a parkban egy páran. Lehettek vagv tizenhat évesek. Hát ezek se nem dolgoznak, se nem tanulnak? Hogy van ez? — Nagyobb hangot kéne adni annak is, hogy lassan gurul a krajcár. — Tudja, hogy gondolkozik a melós? Keveset a felesleges dumából, sokat a fizetésből. — Máskülönben én már olvasni is alig tudok, nem hogy írni. Ha meg felteszem a szemüveget, inkább csak a halálozást, meg a hirdetéseket nézem. — Meg aztán az ember sokszor érzi, hogy nem sok „szavazati joga” van, szóval hiába is mondok akármit... — Tényleg, ne is kérdezzen semmit. Ki tuja, lesz-e foganatja . .. Sztancs János Brunyáncky András, mindketten a tanácsi építő vállalat dolgozói. — Megkérdőjelezhető, miért ilyen magas követelményt szabtam, de a sok jelentkező miatt alakult így. Felduzzasztott csoporttal egy embernek nehéz boldogulnia. Más kérdés, hogy a későbbiekben jó lenne több Csoportot szervezni az érdeklődőkből. A válogatásnak köszönhető, hogy pillanatnyilag jó eszű, gazdag fantáziájú gyerekek hódolhatnak a bábozásnak. Öröm velük dolgozni — magyarázta Szabó Antalné. A gyermekek maguk készítik a bábokat. Az ötletességükön múlik, hogy a pipa füstöljön a bölcs öreg szájában. és a haragvó sárkány valóban tüzet fújjon, A lányok ízlését, kézügyességét dicséri, ha szemet gyönyörködtető lesz a báb. Sok gyakorlással keltik életre a bábot, fokozatosan érik el azt a szintet, amikor a bábosok elmondhatják magukról: a kesztyűbáb én vagyok! (reszler) avagy a sajtáron vett győzelem Fejőgépet szerelnek a versenyzők.
