Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET f i Manuál a Thermálban A margitszigeti Thermál-szálló hall- Péreli Zsuzsa gobelinművész, Péter jában kiállítást rendeztek a Manuál- Vladimir ötvösművész, Szilasi Anna és csoport munkáiból. A művészcsoport Szilágyi Júlia textilművészek. A kitagjai: Bán Marianna keramikusmű- állítás április 26-ig látható. Képün- vész, Horváth Márton üvegművész, kön: Péter Vladimir szobra. Költészet JANUS, A PANNÓNIÁI; BALASSI BÁLINT, A TÖRÖKVERŐ DALNOK; ( SEM SZAVALT A NEMZETI MÜZEUM LÉPCSŐJÉN, DE SZIVÜNKBEN SZA\ ÜR; JÓZSEF ATTILA A VILÁGBÓL KISEMMIZETT ... EZ A MAGYAR KÖLTJ TAVASZ VAN, JÓZSEF ATTILA ÉVSZAKA: ÁPRILIS 11-ÉN SZÜLETETT, KÖSZÖNTSÜK HAT VERSEKKEL, AMINT ILLIK. VERSEKKEL, AMELYEK ÉLNEK ITT ... ” Váci Mihály: Ratkó Sarkcsillagom! Habzó 1 SZÜLŐFÖLDEMEN Gyermekkorból ittmaradt felhőket álmodnak felettem az egek. Jegenyék lángját szítják a szellők. A könnytől ki óv meg engemet? Szülőföld! E modern korban csúfság éri azt, kinek még fogain recseg a hazai homok kvarca. Titkolom rólad-kelt álmaim. Tengereken, világokon túlra vágynak a súlyuk-vesztett szívek. Pedig mit az ember itthon elveszt, földön, égen nem lelheti meg. Hazám édes gravitációja! Csak vonzásod adhat súlyt nekem! Hová mennék? Határaid közt is milyen nehéz meglelni helyem! Mi lennék, ha te is elengednél? Szülőföld, hazám — sarkcsillagom! Csodálok minden csillagot, holdat, de csak tehozzád igazodom! Ej van. Nem látom, csak hallom őket: — sírva húznak vándormadarak. Vágyik, vergődik, sóhajt az ember, lázadozik — s mégis hű marad. Hulló csillag, hív, csal vadlúd-ének; van, ki már rakétán menekül. Leborulok. Szívem melegíti a Földet, mely lassan, egyre hűl. Habzó mezőbe tavaszodik, ta' Fujkálja bársc virágok bubor Izeg a világ, ír kő ugrik, fű to Fa belsejében, háncs alatt, de Esztergakés a Üzemi hőmérs a föld — s fine pendülve, zeni Mester A homok tűhegye karcolják itt az ic szabdalják korszakolják metszenek belőle mutatnak szerbnt oláhnak magyarnak is a s: a földet termővé 3 fogcsikorító szere Homok — hazám. Hullámzó dómból kapaszkodó kis fa fohászkodom egy cseppért, mel\ s egy szóért, ami; és amit előtted állva is ki MŰFORDÍTÓ BEREGBÖL Irodalmunk rangos hazai követe A műfordítók az irodalom szürke eminenciásai, az örök háttérben maradók, akiknek nem, vagy igen kevés jut a siker fényeiből. Nélkülük pedig hihetetlenül szegények lennénk. Nekik köszönhetjük, hogy anyanyelvűnkön olvashatjuk a világirodalom remekműveit. Napjaink külföldi irodalmi termésének is ők a művészi tol- mácsolói, értő és izgatott figyelői; hol, milyen, számunkra is fontos tartalmat rejtő könyv, folyóiratban, újságban napvilágot látott írás jelent meg. Sokszor még felkérés, szerződés sincs, csupán kíváncsiság, a műfordító ihletettsége és az idegen nyelv szövegéből szép lassan felsejlik, magyarrá változik a mű. Megyénkben Antal Miklós, a vásárosnaményi városi könyvtár igazgatója e sajátos irodalmi műfaj, munka országosan elismert művelője. Jó két évtizede már, hogy elénk teszi az orosz, szovjet irodalom egy- egy jeles művét. A napokban adta le a kéziratát a legfrissebb regénynek, az Európa Könyvkiadónak, címe „Hattyú csapat”, a szerző egy ukrán író: V. Zemelják. — A regény érdekes látásmódja ragadott meg — mondta Antal Miklós. — Nagyon egyszerűsítve azt mondhatom, a szerző úgy ábrázolja a sorsdöntő történelmi eseményeket és szereplőit, mint a Helység kalapácsában Petőfi. Torzító tükörben, humorosan, érdekesen. Kevés az ilyen regény, ezért gondoltam, hogy a magyar olvasókat érdekelheti. Ami viszont már megjelent, ugyancsak az Európánál, Fjodor Abramov: „A ház” című regénye, amely a „Fivérek és nővérek” című regényfolyam negyedik része. Ebben a befejező műben az író kendőzetlenül, nemegyszer fájdalmasan nyers őszinteséggel, rendkívül figyelemre méltóan ábrázolja a társadalomban, s a családban lezajló változásokat, a közösséget és az egyént egyformán érintő gondokat, s próbál rámutatni arra, ami helyes és jó a mai megváltozott falusi viszonyok között és arra is, amin a további előrehaladás érdekében még föltétlenül változtatni kell. Amíg egy regény, nagyobb terjedelmű elbeszélés, vagy antológia fordítása elkészül, sok idő telik el, különösen, ha valaki olyan megszállottja főhivatású munkájának, a könyvtárnak, mint Antal Miklós. A könyvtárigazgatási munkák, ankétok, író-olvasó találkozók és más könyves események szervezése után, otthon a „békesség csendjében” ül asztalhoz és lát a fordításhoz. Először természetesen végigolvassa a művet eredetiben, nem is egy alkalommal és amikor már bent is „megérett” a fordítás „nyelve” hozzálát a munkához. Vannak-e élő modelljei, amikor a regények szereplőinek jellemét kell átültetnie magyarra? — Roppant izgalmas hobbi a fordítás — folytatja — olyan szellemi élmény, amit csak az él át, aki igazában megmártózik az eredeti műben, tiszteli az író megvalósított szándékát, a mű minden rezdülését, tónusát hitelesen ülteti át magyarra. De gondolnia kell a befogadóra, a magyar közönségre is. Ezért egyes szereplőknél a tájnyelv szavait — itthoni, beregi szavakra gondolok — is felhasználtam, nem túlzásba víve persze, de úgy érzem, jót tett a magyar nyelvű fordításnak. Egyébként persze, hogy kell a műfordítói munkához — mint minden alkotó munkához — az ihlet perce és saját élmények is. Az egyik regénybeli nagy tüzet az segített, úgy érzem elég jól átélni, miközben a fordításon dolgoztam, mert felrémlett az emlékezetemben a falunkbeli nagy tűz, amit gyermekkorban éltem át. De vannak élő, az én környezetemben mozgó figurák is, akik nagyon hasonlítanak egy-egy regénybeli hősre. Ilyenkor jobban megy a fordítás ... Antal Miklós eddig tizenkét önálló művet, többségében regényt fordított le, adott a magyar közönségnek. Legjelentősebb mindenképpen az Abramov regényciklus. A szerzővel, aki nemrég hunyt el, személyesen is találkozott és megbeszélte vele a fordítás műhelygondjait, örömeit és feszültségeit. Csöndesen említette meg, beszélgetésünkön Antal Miklós; az lenne a jó az olvasónak — persze a fordítónak is — ha valamivel gyorsabban kaphatná kézbe az elkészült, magyarrá fordított műveket. Egy példát említett, az egyik regény^ re 1980-ban kapta a megbízást, nem egészen egy év alatt elkészült vele, de a könyv csak ebben az évben, 1984-ben jelent- meg. Nagyon nagy a nyomdai átfutás ideje, mindez időbeli veszteség a magyar olvasónak, akik közül nagyon sokan szeretnének lépést tartani a világ- irodalommal. „A ház”, Antal Miklós fordításában már az olvasók asztalán van, s remélhető, hogy a szabolcsi műfordító újabb irodalmi élményekkel ajándékoz meg bennünket. Páll Géza Portré A Ezt az arcot nem lehet ünnepelni, csodák sem rejtőznek mély ráncaiban, a szem, ha csillog, már csupán a láztól, üveges fényen szárad a holt idő. Félárbocra ereszkedett a hit is; emelkedő mellkasok látomása. Elszórta jelmezét a realitás — királyságunkban mindenki meztelen. Ezt az arcot nem lehet megszeretni, taszít és vonz, mégis idegen marad, a fájdalom ős- hieroglifáit megfejteni nem jön újabb utazó, csak karok, lábak és csípők mozognak, csókba bújtatott iszonyat-vallomás, leleplezéstől félő ujjak tánca. Az arcod: arcom, te férfi Kasszandra. A folyt némán s a par lepkét Mezteli fű közt Szép v,' sorsom A szűk akárho Ki meg egy új A : s n Rákos Sándor, A delenként ki-kisütő, Már itt feszül, szorít, dobol a halántékon és a szívben s kattogó tájak ölén is, városaink kőcsipkés hullámzása fölött és kiscsibeként totyogó eszterhás házak előtt: elkergette a tél-utó maradék falka-hadát az új tavasz, ő ma itt már az úr. Dombok lábánál frissen húz el a szántás, zöld lobogók sora bomlik fönn a hegyen. Csupa zaj, csupa lobogás minden a tetőtlen ég alatt, kovács üllője csendül, épülő házakon kopognak a fürge mesteremberek s a virágföldárus is megjött valahonnét — csak a tüzes Nap, az átható sugarú tavaszi Napocska, az hiányzik. Elő-előbujik felhői mögül, aztán eltűnik ismét, legnagyobb bánatára a száradni kitett fehérneműnek és az egész világnak. Mi lesz v Mikor sv hogy fén reggeltől s a kis bő Árnyékba egészségi az oldó é S az időj Kérlek, ne csak « hanem s: s tündök 1 sugáreső 1 a most sz Nagy István Attila:
