Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
1984. április 7. O FIATALOKRÓL FIATALOKNAK BIZONYÍTVÁNY ÁLMOK, - LEHETŐSÉGEK, ÉS TARTOZÁSOK Állítólag, Ka valakit, akár hátulról is nagyon néznek, az nyugtalan lesz, megérzi, hogy figyelik. És ugyanígy: ha nagyító alá teszek egy bogarat nyugton marad, amíg nem nézem, de menekülni próbál, ha erősen figyelem. Milyen érzés fiatalnak lenni? Fiatalnak, életet és pályát kezdőnek lenni? Ha a fiatalokról jutott írásokra, azok mennyiségére gondolok, akkor a bogárhasonlat jut az eszembe. A közvélemény nagyító lencséje ott van fölöttük, és bár nem bizonyos, hogy mindig szakértő néz-e át a lencsén, a pályakezdés e figyelem miatt is nyugtalanító állapot, pedig hát természetesnek kellene lennie. Mindenki volt ugyanis pályakezdő, az apák és a nagyapák is. Igaz, akkor nem volt divat törődni velük. Rossz-e ez a fajta törődés, vagy jó? A hozzáértő figyelemre mindenképp szükség van, a túlzások viszont többet ártanak, mint használnak. Álmok A felnőtt világ rossz tréfája, hogy már tizennégy évesen megíratja a gyerekekkel az első életrajzokat. Egy-egy „önéletrajz” kész tanulmány. A gyerek nem tud mást beleírni, mint azt, hogy hova járt óvodába, hol volt kisdobos és hol úttörő. Beleírhatja a szülei foglalkozását, a testvérei számát, tehát csupa olyan felesleges dolgot, amit a személyi igazolványa is tartalmaz, no meg azt, amire valójában senki sem kíváncsi. A gyerek önéletrajzot ír, és pályát választ. Néhány szerencsés kivételtől eltekintve, vaktában. Aszerint, hogy éppen abban az időszakban melyek voltak a legjobban „fizető” szakmák, és ilyen meggondolásokból mit tanácsolt a szülő. Ha elutasítják és fellebbezni kell (lehet) a gyereknek, akkor az önéletrajzába beleírja — ugyancsak felnőtt tanácsra —, hogy kisgyerek kor óta mindig és kizárólag tévészerelő, autószerelő, varrónő, kozmetikus, vagy éppen „félautomata forgótengely szegecsbeszerelő” akart lenni. Tudom, hogy ez az idézőjelbe tett szakma nem létezik, de a többiről se tud többet. A szakmát tanuló fiatalok aztán vagy szerencsések, és megszeretik azt, amit tanulnak, vagy nem. Akár így, akár úgy, a szakmunkás-bizonyítványuk egyforma lesz, hiszen a fogadó üzemekben már nincs reális értéke a bizonyítványokba írt jegyeknek. Pályakezdőkké lesznek, nagyon sokan rosszabb körülmények közé kerülnek, mint tanuló korukban voltak. A gimnáziumokban tovább tanulók moratóriumot kapnak az élettől. Négy évvel később kell dönteniük, de ezekben- a döntésekben is sok a bizonytalanság, a szülői, az anyagi lehetőségek szerint formált ráhatás, az a bizonyos praktikum, ami nem kedvez az álmodozásoknak. Mégis: megvallatván az egyetemekhez, főiskolákhoz írt kérelmeket, fellebbezéseket, vagy belehallgatva a felvételi beszélgetésekbe, minden pályázóról az derül ki, hogy karonülő csecsemő kora óta a választott pályáról álmodott. A pedagógusjelölt esküszik arra, hogy minden álma a katedra, legyen az bárhol, az ország bármelyik szegletében. Az orvosjelölt arra, hogy elmegy ha kell a legtávolabbi kórházba, a legnehezebb vidéki körzetbe. A leendő agrárszakember sem köti ki, hogy ő csak jó termelőszövetkezetben vállal munkát, olyan helyen, ahol záros határidőn belül vezető pozícióhoz juthat. Egyáltalán, az élet e korai, és természetéből adódóan nagyon szép szakaszában a jövendő pályakezdők jelentős része már túl van egy leír(t nagy hazugságon úgy, hogy lényegében ő ártatlan, hiszen csak azt csinálja, amit mindenki csinál körülötte, csak azt, amit a felnőttek tanácsolnak. Mi marad mindebből a fiatalokban? Ildikó tizenhét éves. Szakmunkástanuló. Jövőre végez: — Én mindenképpen ápolónő szerettem volna lenni. A szakközépbe nem vettek fel, igazából édesanyámék sem azt akarták. Azt mondták, legyek varrónő. Jövőre végzek. Ha bemegyek a BFK- ba, akkor ugyanannyit keresek majd, mint egy közepes betanított munkás. Jó, később kereshetek többet, de mikor? Nem mátészalkai vagyok, ha albérletbe megyek, akkor a pénz lesz kevés. Bejárni nem megy. Otthon a faluban van egy üzem. oda segédmunkásként is elmehetek. Műszereket kell összeszerelni. Szép tiszta munka az is... Persze, ha ezt a tanáraimnak megmondanám, akkor biztos kinyírnának. Valahogy befejezem, aztán majd meglátom. Varrók otthon a gyermekeimnek, ha lesznek... Éva. Főiskolás. Másodéves: — Hogy mi lesz? Szerencsére nyelvszakos vagyok. Jó helyet találni nagyon nehéz. A pályázati rendszer is csak etetés. Azt veszik fel mindenütt, akit előre kinéztek maguknak. Nem akarok úgy járni, mint a nővérem, öt éve tanít. A testületben van hat házaspár, egy vénkisasz- szony, no és ő. Van egy albérlete. Mi vár rá? A faluban más értelmiségi nincs, illetve a termelőszövetkezetben vannak, de az ott egy külön világ. Üjságban hirdessen, hogy férjet találjon? Én ki nem megyek. Keresek egy'fordítói állást, tolmácsolok, vagy elmegyek idegenvezetőnek ... Péter. Egyetemi hallgató. Negyedéves: — Közgazdászt keresnek, de a jobb helyeket már betöltötték. Akárhova megyek, ott van előttem egy csomó ember. Ugyanúgy fiatalok, mint én, de korábban végeztek, bedolgozták magukat. Még az se biztos, hogy többet tudnak, de több embert ismernek, jobbak a kapcsolataik. Kimegyek valahova a „prérire” egy kis szövetkezethez. Aztán meglátom ... Sanyi. Sanyika volt az egyetemi évei alatt, olyan ember, akit mindenki ismert, olyan, akinek bárki nagyszerű jövőt jósolt volna: — Az ember egyszer rájön, hogy jópofáskodni nem lehet elég. Három hónap időm van. El kell dönteni, hogy hova megyek. Tizenöt, vagy tíz éve egy agrármérnöki diploma elég lehetett ahhoz, hogy az ember józan mértékkel is kiszámolja: a képesítése alapján, rövid időn belül a maga szemétdombján vezetővé lehet. Nekünk bent az egyetemen sorra mondták a példákat, hogy ki lett elnök, elnökhelyettes, főagronómus. Azt senki se mondta, hogy hiába megyünk már oda: van egy új, fiatal vezetés, mi legfeljebb a második vonal lehetünk. Megalkuszom. Keresek egy olyan munkahelyet, ahol belátható időn belül én is szóhoz jutok. Az pedig, hogy mi érdekelt az egyetemen, hogy mit csinálnék legszívesebben, a világot nem érdekli. Előbb vagy utóbb engem se fog érdekelni már. Nősülök nyáron, a lakás, az otthon, a várhatóan hétezres fizetés a fontos. István. Végez ebben az évben: — A termelőszövetkezetet ismerem. Amikor a szerződést kötötték velem, akkor volt itt hét felsőfokú képesítésű szakember. Négy éve. Azóta az egyik az elnök, a másik a főkönyvelő. A harmadik és a negyedik főága- zatvezető. Az ötödik máshova nősült, az elment, a hatodik, beszéltem vele, tudom, főagronómus akar lenni. Mi marad nekem? Inkább visszafizetem az ösztöndíjamat, de elmegyek egy olyan helyre, ahol tisztább még előttem a pálya... Nem hinném, hogy bárki, aki fiatal, a vádlottak padjára ültethető lenne álmaiért. A történelem sem hibáztatható abban, hogy ahol néhány éve még szakembervákuum volt, ott most egy begyakorlott vezető garnitúra dolgozik. Míg öt-tíz-tizenöt évvel ezelőtt a karrierhez elég volt egy diploma, ma ebből a keresletből legfeljebb a felkínált lakás az igaz. Az ifjonti álmok, lett légyen azok akár a legszentebbek is, beköltöznek a felkínált lakásokba. Okosan, de nem biztos, hogy egészen tisztességesen, és nem biztos, hogy a társadalom számára a leghasznosabb módon. Villanásnyi töredékriportok, legjobb esetben is a valóság ízelítő szeletei ezek a beszélgetések. Kivédve sokak támadását jól tudom én, hogy vannak ennél pozitívabb, szebb, emberibb életutak is. Még azon sem mernék vitatkozni, hogy melyik a több. Vannak ellenpéldáim, de ezek már nem az álmok világába, hanem a lehetőségek rendszerezéséhez tartoznak. Egy tény: a pályakezdéshez kapott nyersanyag, a megcsalatott, vagy éppen a társadalmilag is kicsúfolt álmok beteljesülésének lehetősége, az álmok irracionáltsága társadalmi fenyegetés. A pályakezdéskor, egy a pályához valóságosan nem kötődő, azt szenvedéllyel nem szerető réteggel is számolnia kell a — ezért egyértelműen hibáztatható — társadalomnak. Az álmokat a gyerekeink túl korán eltemetik. Maradnak hát a lehetőségek. Lehetőségek Mit kínál a világ a végzős fiatalnak? Állást, mesterségnek megfelelő beosztást, egyfajta szűkre szabott egzisztenciát mindenkinek. Diplomától függően mást és mást. Helytől függően, egy szakágon belül is nagyon mást. Igazuk van a nyilatkozóknak. Ildikóból sohasem lesz gyári munkás, jóllehet sok ezres ráfordítással a társadalom pénzéből, megpróbálták munkássá nevelni. Az a főiskolás, aki nem akarja nénje példáját követni, és függetlenedve immár a tizennyolc éves álmaitól, inkább lesz tolmács, vagy előadónak csúfolt adminisztrátor egy nagy- vállalatnál, mint vidéki pedagógus, a közgazdász, aki kényszerből megy el egy termelőszövetkezethez vagy kisebb céghez, mert ott közelebb látszik a vezetői poszt, a nagyobb fizetés, az a diplomás, aki taxisofőrnek megy el, mert a szülőktől kapott gépkocsijával többet keres, mint fiatal szakemberként, egyáltalán nem tisztességtelen ember. Tudok egyetemi diplomásokat, akik lakástakarításból élnek fényesen, de a fiataloknak is igazuk van, mert tudok rangos társadalmi tisztségeket, amiket még ma is képesítés nélkül töltenek be mások. Hozzáteszem ehhez: az sem bizonyos, hogy ezek a képesítés nélküliek kevesebbet tudnak, mint a friss diplomásaink. A társadalmi kínálat sokrétű. Nyilvánvaló más Budapesten vagy egy nagyvárosban, más egy megyeszékhelyen, a „nagyocska” városainkban, és megint más vidéken. Budapesten egy mérnöki diplomával, összeköttetések nélkül még művezető is lehet valaki. Itt Szabolcs- Szatmárban főiskolai végzettséggel legalább is műszaki csoportvezető lesz az, aki tegnapelőtt diplomázott, és vállalja azt, hogy „le”- települ. Mátészalkán például egy képzettséggel rendelkező műszaki szakember viszonylag gyorsan lakáshoz juthat. Egy. termelőszövetkezetet választó szakember, minden gyakorlat nélkül lakással kezdheti az életét. Csak Mátészalka környékén hosszan lehetne sorolni a berendezett fogorvosi rendelőket, és velük járó orvosi lakásokat, ahová a községek nem kapnak szakembert. Nyilvánvaló, hogy legnehezebb helyzetben a pedagógusok vannak, nemcsak azért, mert telített ez a pálya, hanem azért, mert a társadalomból kikopott ennek a hivatásnak a megbecsülése is. A fiatal pedagógus nem kap lakást, de azért legyünk őszinték, kap az iskolájától túlórát, ha szorgalmas, akkor jó szakmunkásként keres. Ilyen társadalmi különbséget tenni diploma, és diploma között az öröklött előítéletek ostobasága. A lehetőségek nyilvánvalóan nem egyformák, még e kicsi hazán belül sem. Mások és mások. Mi itt az ország szélén, Szabolcs-Szatmár- ban, szép lassan kezdünk beletörődni abba, hogy a távolról jött diplomás nem el, hanem ,.le” jön dolgozni ide. Lejön a korábbi lakásért, leÁUiST KERES) VdeiM*l-tó környéken építkezők! 5 ionnő*. billend» IFA-val fuvarozási vállalok Czombó Béla Pákózd, Budai u. 107 Telefon: H. végezhető munkái vállalnék, ló ke. resell lehetőséggel. Min den megoldás és ajánlat érdekel. Ajánlatokat ..Március U0 4W" Jellgé ie a békéscsabai hirdető, be kérek. (ÁLLÁST KINÁl) A Zalai Nyomda felvesz gyakorlóét, fiatal nyomdaipari üzemmérnöki« termelésirányítói munkakörbe. Fizetés meg egyezés szerint. Ez évi beköt tözésael í szoba, összkomfortos OTP-la kán biztosítunk, lelem kenés réazáezes önélet rajzzal. írásban varv személyesen a személyzeti vezetőnél: Zalaegerszeg. Gorkij u. I. íz alatt. Telefon: 1MS0. Városi Jogú Nagyközségi Taaéca pályázatot hirdet aa alábbi munkakörökre: hatósági osztályvezetői (Jogi egye. icml végzettség sniksé jesl^jnűszjk^2SÜÍÍISS A Szigetvári Állami Gazdaság Pályázatot hirdet: a gazdaság gesztor» gában mőkbdő mclh ráció-, társasághoz főmérnöki munkakörre. Feltételek. szakira nyű vagy mezőgaz daságl egyetemi vág főiskolai végzetlség középfokú pollilki végzettség és leg alább ötéves nagy üzemi gyakoriéi Kerületveietői munkakörre. Feltételek: agrárén teml vagy fölskol végzettség, középfoki politikai végzett sé és legalább ötévé nagyüzemi evakorlat Kerületi állattenyésztői munkakörre. Feltételek: felsőfok Iskolai végzettvéi középfokú pollilki végzemég. húsntarhi hasznosítású telet gyakorlat. A munkaköröket át tills l-iői lehet b tölteni. A pályázathoz részi les Önéletrajzot k Tünk. Bővebb felvilagot tást a gazdaság sz mélyzeti osztálya a jön a gyorsabb előmenetelért. Nyilvánvaló, hogy megyénk gyárai, üzemei, termelőszövetkezetei egy szűkebb skálán kínálnak érvényesülési lehetőségeket, de e szűkebb skálán belül gyorsabb az érvényesülési lehetőség. Itt, akinek valós álmai voltak, az teremthet. Alkothat a maga módján. Még a pedagógus is. Akinek műszaki képzettsége van, az nem válogathat ágazatok között, de minden más tájnál gyorsabban, felelős vezetővé érleli az idő. Itt gyorsabban lehet, a történelem bűne ez, főorvos a körzeti orvos, és termelőszövetkezeti elnök az agrárszakember. Mindez igaz, de ha a fiatalokkal beszélgetek, akkor kiderül, hogy mindez nem ugyanúgy igaz, ahogy akár tíz évvel ezelőtt is volt. Akkor olyanok voltunk, mint a száraz szivacs. Mindegy volt hogy mi cseppen rá, elnyeltük gyorsan. A lehetőségek szép lassan, ezen a tájon is korlátok közé szorulnak. írjuk le nagyon kegyetlenül: itt Szabolcs-Szatmárban is eljutottunk addig, az üres orvosi, fogorvosi státusok ellenére is, hogy a meg sem száradt diploma nem jelent többet egy belépőjegynél. Felnőtté lettek a gyárak is. A szakmunkás-bizonyítvány is annyit ér, amennyit valaki a munkapadnál teljesíteni képes. Mi a következmény? Ott marad, ott didereg a fiatal okleveles, aki valamiképpen mást kap a társadalomtól, mint amit elvár, ö azt hitte, hogy a diploma megszerzésekor már nagy szeletet hasított a világból. A világ viszont azt mondja, hogy mutasd meg fiatalember, mi van a diplomád, a képesítésed pecsétjei és aláírásai mögött. Mindent összevetve: az érvényesülés lehetősége Szabolcs-Szatmárban még mindig nagyobb, mint bárhol máshol. Tartozások Ki tartozik, kinek? Annyira odafigyelünk a pályakezdőkre, hogy hovatovább a társadalom lelkiismerete kezd el háborogni a gyerekeink kiszolgáltatottsága miatt. A gyerekek kedvéért mondom el, hogy az apák és az anyák pályakezdése sem volt köny- nyebb. A legszebb ívű pályák is teljes embert kívántak, ugyanúgy, ahogyan most a legszebb ívű pályák is befuthatok a teljes embereknek. Egész egyszerűen ki kell mondani, ennek az egyre több nyugdíjast eltartó, a világgazdaság függőségében élő kicsi hazának, ennek a fogyó népességű országnak, ma is a legnagyobb kincse a képzett, az egyre jobban képzett ifjúság. A legnagyobb kincs ez akkor is, ha a fiatal mezőgazdász nem lesz egy év alatt termelőszövetkezeti elnök, ha az üzemmérnök nem lesz egy év alatt vállalati igazgató, ha a jól tanító pedagógus nem lesz egyik napról a másikra szakfelügyelő. A fiatalság a kincsünk még akkor is, ha a varrólány szakmunkásként sem keres többet, mint a nála többet termelő betanított munkás, akkor is, ha mostanság nem fogadjuk feltétlen hallelujával a friss diplomásokat. Valamikor gyerekkoromban tanultam naplót vezetni. Kicsike, lapokból összefűzött éppen csak napló volt az, de becsületes, mert a tartozik és a követel rovatába elkönyveltem mindent, ami több tízéves távlatból is, útravaló lehet. Minden fiatalnak mondom, nekünk időseknek sok minden van a tartozik rovatunkban. Van persze a követeiben is. Erre a rovatra a fiatalok felelhetnek. Reális számvetéssel, mert az apák sem hódítóként jöttek a világra. Egész egyszerűen szolgai alázattal nekikezdtek egy olyan világ építésének, amelyben minden gyermekünk fészket találhat. Bartha Gábor KM HÉTVÉGI melléklet
