Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
1984. április 4. O O m e. Filharmóniai rtuk a megyét, kozmoszára tán- év hosszú idő, p emlékezten a ;y szokták ezt Dinamikusan fej- s központ. . Mennyire nem ez az állag be- szakkifejezés. De i mögötte a ter- or. Aztán — még - a-győriekre te- Markó Iván új jó, ami konkur- >ndja. — ök is i spiccelős, a tü- is balettől. Ez zös. A különbség k jobb körülmé- akultak. Mi „sze- ;ént” kezdtük, s 5 színházelméleti Nagyon fontos, ár ketten járjuk Ez a táncnyelv, ;lnek, a fiatalok- Db áll. Azok is ele, akik egyéb- :ednek a balett közönséget ne- orozza a tánc- rát. Jó, hogy már üttesünk van, de el, hogy először társulata, a Pé- dult el ezen az Jhrik Dóra. M. A. MÚZEUMOK, EMLÉKHÁZAK A lapos pénztárcában rejtőző forintokkal beosztóan kell bánniuk közgyűjteményeinknek. A növekvő fenntartási költségek a korábbinál nagyobb darabot szakítanak ki az éves költségvetésből. A feladványt — a maradék ügyes forgatását — múzeumaink az elmúlt évben sikerrel megoldották. A gyűjtemények gyarapítására, feltárására, az épületek felújítására épp úgy jutott, mint az új kiállítóhelyek kialakítására, a féltő gonddal őrzött tárgyak tudományos feldolgozására. Kiépült hálózat Az elmúlt évtizedekben fokozatosan kiépült a szabolcsi múzeumi hálózat. Fehérgyarmat kivételével minden városunk, valamint Vaja és Tisza- vasvári büszkélkedhet önálló múzeummal. Jó néhány más településünk irodalmi, hely- és orvostörténeti emlékházakkal várja a látogatókat. Hagyományosan minden évben, így 1983-ban is újabb népi épülettel gazdagodott a Sóstói Múzeumfalu. Az őszi múzeumi hónap során ezúttal a nagyhódosi kerülőházat vehette birtokába a nagyközönség. A társadalmi összefogással épülő néprajzi raktárból, mely a népélet fennmaradt emlékeinek nagy tárháza lesz, tavaly háromszázhatvan négyzetméter került tető alá. Jeles eseménye volt az elmúlt esztendőnek az újjászületett tiszaberceli Bessenyei-ház felavatása, amelyben állandó irodalomtörténeti kiállítás nyílt, valamint a nagy szülött, a magyar felvilágosodás vezéralakjának örökségét mintegy ! felvállalva, a helyreállított épületben kapott otthont a községi könyvtár. Kisvárda szintén múzeumavató ünnepség színhelye volt 1983-ban. A volt zsinagóga épületében megnyílt a Rétközi Múzeum. Megkezdődött a nyírbátori Bá- thori István Múzeum épületének teljes felújítása, majd az állandó kiállítások átrendezése. A rendezvények sorában kiemelkedett az 1983 márciusában Vaján rendezett tudományos emlékülés, melyen neves történészek szóltak a legújabb kutatások tükrében a XVII. és XVIII. század magyar törtéA korábbinál több középiskolai csoport fordult meg a kiállításokon, ennek ellenére csökkent a látogatók száma. Jelentősen visszaesett a megyeszékhely múzeumának látogatottsága. Tavaly kevesebb látogatót fogadtak a Jósa András Múzeumban — csak harminchatezret —, mint ameny- nyien Vaján megfordultak. Közel ötvenezren voltak kíváncsiak a Sóstói Múzeumfalu népi műemlékeire, a legtöbben — 130 ezren — a nyírbátori Báthori István Múzeumban gyönyörködtek a múlt összegyűjtött emlékeiben. R. G. Rétközi Múzeum új kiállítása. (Elek Emil felvételei) nelmének sorskérdéseiről. Ekkor avatták fel a két kiemelkedő kuruchős, Nyúzó Mihály és Radvánszky János szobrát. A Vay Ádám Múzeum előtti szoborgaléria ezzel csaknem teljesen kész: utolsó darabjának, II. Rákóczi Ferenc lovasszobrának avatása maradt hátra. Tudományos ülésen tekintették át a Beregi Múzeum két évtizedét. A becses irodalomtörténeti ereklyéket, Kölcsey Ferenc hazatért leveleit is a megyei múzeumigazgatóság képviselői vehették át Cégény- dányádon. Szarmata temetS A régészek sem tétlenkedtek. A tervezett ártéri munkálatok, gátépítés miatt elsősorban megyénk nyugati csücskében forgatták a földet ásóikkal a szakemberek. Tiszavas- váriban kelta és szarmata temetőt tártak fel, ugyanott egy új kőkori lelőhelyet pontosítottak. Tiszalökről kora vaskori temető leleteit szállították a múzeumba, Vásárosnamény belterületén pedig középkori falumaradványokra bukkantak. A néprajzosok elsősorban népi lakóházak berendezéseit és kismesterségek szerszámait gyűjtötték. Külön említésre méltó egy nyíregyházi kádár- mestertől vásárolt tárgyegyütAz új- és a legújabb kor tárgyi emlékeinek száma is nőtt. Négyszáznál több múlttöredék jellemző adatait vezették be a leltárkönyvbe. Említésre méltó közülük jó néhány első világháborús fénykép és második világháborús tábori levelezőlap. Az egyenruhák, jelvények, katonai kitüntetések legtöbbjét a forradalmi katonai hagyományokat bemutató kiállításon láthatja a közönség. A Beregi Múzeum iskolatörténeti anyaga is színesedett újabb szerzeményekkel. Ami a képző- és iparművészeti gyűjteményt illeti, a gyarapodás lemérhető volt a múzeum idei márciusi időszaki bemutatóján. A megyei származású, kötődésű képzőművészek alkotásai közül kiemelkedik Pál Gyula négy festtes, amely közel félszáz, don- gás edények készítésénél használt eszközt tartalmaz. Nyírbátorban a régi csizmadiaműhelyek több mint háromszáz tartozékát mentették meg a muzeológusok. Mátészalkán tovább bővült a gyorsan híres- sé lett szekérgyűjtemény. Tavaly öt szekérrel, egy fahengerrel és négy ekekapával gazdagodott a Szatmári Múzeum. Forradalmi emlékek fjj szobor a vajai várkertben ménye, valamint Domonkos Imre festőművész katonai egyenruhák fejlődését szemléltető pannója. Változatosabb volt a múzeumi kiállítások tematikája. Kevesebb képzőművészeti tárlatot nyitottak, több helytörténeti, technikatörténeti bemutatót rendeztek. Új kezdeményezésként honosították meg a Jósa András Múzeumban a múzeumi matinét. Havonta egyszer, szombaton délelőtt általános iskolások a restaurátori, régészeti, néprajzi, iparművészeti és történeti foglalkozásokon mélyebben megismerhették a múzeum belső világát. >e járt még a garázsok mögött. A város szélén épült, ragy méhkaptárra emlékeztető tízeme- etes házakkal szeműt a garázssor. Utá- ;ak a homokbuckák s, s a távolban egy söpört. Az alacsony, ellegtelen épület la- í macskák nyújtóz- ürke különösen sze- napozni, gyakran ladik emeleti abla- jy hanyatt fekve al- a kisgyerekek. Egy árnap délelőtt, amíg d és a nagyfiú, meg íy azon osztoztak, énjén el a vendéglő- jszébe jutottak a ve- > az ősszel költöztek izs szellőzőcsövébe, kócos fészkükkel teljesen eldugaszolták a lyukat, s belülről nem lehetett hozzájuk férni a sűrű rács miatt. Hátra megyek — gondolta —, s valami dróttal kihuzigálom őket. A régi lakásból áthozott lomok között talált is egy karika drótot, levágott belőle valamennyit, s elindult hátra. Az ablakból felesége integetett, de nem hallotta, mit kérdez, mert a huzatos dobozházak között elvitte hangját a szél. — A verebek — kiáltotta, és mutatta a drótot. — Kipiszkálom a verebeket. A hosszú garázssor végében elvadult bodzabokrok között kellett átbújni, ha nem akart túl messzire kerülni. Szemétkupacokon lépdelt, eldobált konzervdobozokon, mosószeres flakonokon. Fejét lehúzta az akadós gallyak között, amikor gépfegyversorozat szántotta mellette végig a falat, hogy csak úgy porzott a vakolat. Ösztönösen hasra vágódott, s arcát a földre szorította. Ekkor hallotta meg azt a morajt, azt az egyetlen hangorkánná mosódó dübörgést és csattogást, amit semmivel se lehet összetéveszteni. Tüzérségi előkészítés — gondolta. — Mégpedig alapos. A garázsok mögött volt. Felemelte a fejét. Ameddig a szem ellátott, füst, láng mindenütt és a robbanások nyomán felfröccsenő föld röpködő darabjai. Időnként piros és zöld rakéták kúsztak fel a go- molygó égre, s valahol nehézbombázók húztak dübörögve. Fel akart állni. — Feküdj, te őrült! Ne ugrálj ! — kiáltotta mellette valaki, s már látta is a szétoszló por- és füstfelhőben, hogy új hevedert fűz a golyószóróba, aki rákiáltott. Hol vagyok? — gondolta. — Te jó isten, hova kerültem? — Félsz? — kérdezte a különös géppuskás. — Mindjárt abbahagyják és indul az áttörés. Agya zúgott. Kétségbeesett gondolatai kapaszkodókat kerestek, valami realitást ebben az iszonyú képtelenségben. Aztán eszébe jutott a drót, s az, hogy csak egy könnyű pulóverben jött le, a verebeket kipiszkálni. Egyik se volt. Vattás pu- fajkában hasalt, kezében géppisztoly, övében gránát... Az áttörés nem sikerült. Megállították. A front egész nap ide-oda hullámzott, többször eljutottak egy kis akácfa- csoportig, ő mászott fel a legmagasabb fára, s kitűzte rá a zászlót. Aztán végre megálltak, s beásták magukat. Este lett. — Megúsztuk, cimbora — mondta a géppuskás, akinek őrmesteri rangjelzése volt, és egész nap mellette harcolt. — Ezt is megúsztuk, és nem vagyunk rajta a veszteséglistán. Acélsisakján ült, cigarettát sodort magának és a garázsfalra gondolt. Milyen messze kerülhetett tőle? Megtalálja-e? Meg kell találnia. Megvárta, amíg elalszik a kimerült szakasz, és elindult kúszva visz- szafelé. — Meg kell találnom — mondta. — És azt a bokrot is, az eldobált konzervdobozokkal. Hirtelen megvilágosodott fölötte az ég. Ejtőernyős rakéta ontotta hideg magnéziumfényét, s a levegőből gránátokat dobált egy magányosan köröző éjszakai bombázó. Meglapult és fogai összeverődtek a halál- félelemtől. Ha megölnek — gondolta. — Ha én itt most meghalok ... Hirtelen éles fájdalom hasított a lábába, pedig már látta a garázsfalat. A világító rakéta fényében feltűnt egy pillanatra, gránát tépetten, félig leomolva. Azután sötét lett megint. Sokáig feküdt, majd elindult újra, kúszva. Az elviselhetetlen fájdalom már szűnt valamelyest, de érezte, hogy a csizmája teli van vérrel. Idegen beszéd foszlányait hozta felé az éjszaka. Meglapult. Belefúrta arcát a földbe, és várt. — Most nem szabad elkapkodni semmit — gondolta. — Most minden hiba végzetes lehet. Az idegen beszéd elhalt, s ő elindult megint. Centiméterről centiméterre araszolt, átlőtt lábát húzta maga után, időnként elakadt egy kőben, gyökérben, olyankor rövid időre elveszítette eszméletét, és elborította a veríték. Végre megérinthette kezével a falat. — Csak lassan ... végig ... mellette. A bokorig még ki kell bírni. Nem szabad elvérezni itt a fal tövében. Gránát szaggatta lukakat tapintott a keze, omlásokat, melyekben még forró volt a tégla. — Nemrég lőhettek ide ... jaj, csak most ne lőjenek ... Gally csapta meg az arcát és belegurult egy mélyedésbe. Lehet, hogy el is ájult megint egy pillanatra. Amikor kinyitotta a szemét, meglátott egy beroppant dezodoros dobozt. Piros bogarak mászkáltak rajta. Csonkaszámyú bodobács — gondolta. A felesége biológus volt, ő tanítgatta felismerni a bogarakat. Feküdt még egy kicsit. A nap sütött, a játszótér felől gyerekzsivajt csapott felé a langyos szél, és valahol egy háromkerekű bicikli nyikorgóit ritmusra, ahogy taposták pedálját az apró lábak. F elállt és leporolta magát. Bal lába szárába valami beleszúrt, de csak mint egy horzsolás távoli emléke. Kezében ott volt a drót, amivel a verebeket akarta kipiszkálni. Megsuhogtatta s aztán bedobta a bokor alá, a konzerves dobozok közé. A harmadik emelet fordulójára érve a széles lépcsőházi ablakokon át elnézett a homokbuckák felé. A messzi akácerdőcske fölött mintha zászlót lengetett volna a szél. NYÚZÓ MIHÁLY
