Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-28 / 99. szám

2 Kelet-Magyarország 1984. április 28. Kiállítás kérdőjelekkel A KÖZELMÚLTBAN nyílt meg a tanárképző fő­iskola végzős, rajz szakos hallgatóinak kiállítása a Le­nin téri kiállítóteremben. A bemutatkozás, mint jó hagyomány, már várt ese­mény volt a rendszeres láto­gatók számára. Ezeket a tár­latokat megnézik a rokonok, ismerősök, és a város lakói­val együtt egy kicsit szám­adásként is nyugtázzák a lá­tottakat. Mire jutottak ezek a fiatalok a négy év alatt? Mi­lyen volt az út, mit visznek magukkal a rajztanári pályá­ra? A mostani kiállításon a kedvező összbenyomás mel­lett akadt néhány elgondol­kodtató jelenség is. Ugyanis a főiskolai képzés célja: négy év után fölkészült rajztaná­rokat útjukra bocsátani a si­keres záróvizsgák befejezté­vel. Szerintem ezen a kiállí­táson nem láthatjuk, a több­ség elérte-e ezt a célt vagy sem. Egyik-másik amatőr tárla^ ton talán sikeres kép láttán fölvetődik a kérdés: tudnak-e ezek a hallgatók rajzolni Van persze kivétel, de hiá­nyoznak a teljes egészében precízen megoldott tanulmá nyok, aktok, portrék. Mert ilyenfajta tudás nélkül nincs hatásos korrekció, segítő út­mutatás az iskolai rajzóvá- kon, de nem képzelhető el önálló művészi formanyelv kialakítása sem. Föltételezem, hogy voltak ilyen munkák a négy év so­rán (hiszen a tantervben sze­repel), de ennek itt a terem­ben nincs nyoma, s az ava tatlant nem győzi meg az egyetlen jól megrajzolt ön arckép sem. Ismét hangsú­lyoznám a számadás jellegét! A kiállítás létrejöttének cél­ja is ez és nem a művészke­dés, néhány esetben egyértel­műen rossz produktumokkal demonstrálva. A mérleg másik serpenyő­jébe helyezhető, az az érdek lődést tükröző sokoldalúság, amelyik a munkákat jellem­zi. A kerámiától a textilig, a mozaiktervtől a rajzfilmig (a tárlat legjobb munkái ezek) sokféle próbálkozás megtalál ható, néhol igen magas szinten (lemezborítók). Öröm­mel láthatjuk, hogy iskolá­inkba nyitott, kísérletező pe­dagógusok kerülnek. Feltéte­lezhetjük, ezek a képességek segítenek oldani a jelenleg: tantervi követelmények kissé merev, nem mindig élményt nyújtó feladatait. Megjegyzendő azonban, hogy ma iskoláink többségé­ben nem adottak a tárgyi fel­tételek a kísérletező típusú óravezetésre (nincs lehetőség a félkész munkák tárolására, az anyagok beszerzése nehéz stb.), s ahol ez mégis megva­lósul, ott általában a rajzta­nár átlagosnál nagyobb mun kája a mozgatórugó. Összegezve: a bemutatko­zásról elmondható, a város érdeklődő közönsége „jó je gyet adhat” az előtte „vizsgá zó” fiataloknak azzal a meg kötéssel, hogy meggyőzőbben kellett volna összeállítani teljesebben bemutatni a rajz tanításhoz elengedhetetlenül szükséges tudás megszerzését Papp Tibor Új rendelő Rakamazon felújították a 2- es számú orvosi rendelőt. A korszerűsített, bővített ren­delőben az év elején kezdték meg a gyógyító munkát. Ké­peink a váróban és dr. Ex- terde Rudolf főorvosnál vizs­gálat közben készültek. Megrendelés virágra, villanyra, toronyórára... Hársfasor a Sóstói úton Hogy mennyire vonzó Nyír­egyháza, az a városi tanács vb műszaki és fenntartási iro­dától is függ. Az iroda önál­lóan gazdálkodó intézménye a tanácsnak. A legfontosabb feladatait azonban a tanács végrehajtó bizottsága határoz­za meg. Éves terv szerint dolgozik az iroda, az idei el­képzelések szerint mintegy 84 millió forintból gazdálkodik. üt, műtárgy, park Az intézmény dolgozói szervezik, műszakilag ellenőr­zik és átveszik az általuk megrendelt munkát. Igen sokrétű, változatos áz iroda tevékenységé. Vállalatoktól, szövetkezetektől, társulások­tól rendeli meg a közhasznú munkálatokat. Felelősséggel tartozik egy sor középület, út, műtárgy, park és szobor műszaki állapotáért. A köz­vetlen felügyeletet a városi tanács műszaki osztálya gya­korolja. A sokszínű és sok­féle munkák közé tartozik a tanácsi utak és a mellettük lévő jelzőtáblák, jelzőlámpák fenntartása, a mélyfúrású kutak, a temető, a közvilágí­tás és a toronyórák javítta­tása, fenntartása A belvíz elvezetéséről szintén az iro­dának kell gondoskodni. FIGYELEM A KÖZÉPÜLETEKRE Ez év elején ez a szerte­ágazó tevékenység tovább bővült. Az iroda gondoskodik a megyeszékhelyen lévő ösz- szes gyermekintézmény és egészségügyi intézmény fenn­tartásáról, felújításáról. Ezek­nek a középületeknek a fenntartása és felújítása azon­ban külön pénzből történik. Erre a célra a tanács illeté­kesei csaknem 70 millió fo­rintot irányoztak elő. Ugyan­csak bővült az iroda tevé­kenysége a munkába álló közterületi ellenőrök tevé­kenységével. Szintén külön forrásból, a terven kívül kapott az iroda ötmillió forintot a temető fel­újítására. A felújítási mun­kálatokat megrendelték a Nyíregyházi Tanácsi Építő­ipari Vállalattól. Az említett 84 millió forintos idei gaz­dálkodási keretből a legtöb­bet — 29 millió forintot — a közvilágítás felújítására és az áramszámlára fordítják. TÖBB A TAVALYINÁL Az utak felújítására 10 millió forint jut. Köztisztasá­gi célokra és parkfenntartás­ra 31 millió forintot irányoz­tak elő. Ez az összeg kétmil­lió forinttal több a tavalyi­nál. Az illegális szeméttele­pek megszüntetésére kétmil­lió forint értékű munkát ren­delnek meg. Több száz ezer forint értékben a Sóstói úton felújítják, pótolják a hársfa­sort. Az iroda munkáját, gaz­dálkodását a lakosság maga ­tartása és társadalmi munká­ja jelentősen befolyásolhatja. M ég el sem csendesült az ünnep zaja, még meg sem jelent minden cikk az országos sajtóban a Szabolcs-Volán táncegyüttes március végi gálaműsorairól, alig egy hónapja, hogy az együttes fennállásának 20. évfordulójára lelkesen ké­szültek a táncosok és három, egész estét betöltő műsorral álltak a közönség elé, s most azt halljuk; széthullóban a társaság, már csak a legki­tartóbbak járnak a próbák­ra. Lapunkban is megemlé­keztünk a jubileumról, ösz- szefoglaltuk a 20 év legjelen­tősebb eseményeit. Amit le­hetett, megtettek, hogy a nemzeti kincs részeiként számon tartott néphagyomá­nyokat felkutassák, feldolgoz­zák, s az utókornak meg­őrizzék. Ez idő alatt több, mint háromszázan fordultak meg az együttesben, egyesek hivatásos táncosok lettek, mások táncoktatók, de a többiek is sokat nyertek az itt eltöltött évek alatt, meg­tanulták a közösség és a má­sik ember megbecsülését, megismerkedtek a társművé­szetekkel stb. Számos szép sikert köny­velhetnek el — szinte min­dent megnyertek, amit meg­pályáztak. Arany fokozatú minősítésük az ország leg­jobbjai közé sorolja őket, sok egyéni és kollektív kitün­tetésben részesültek. Jól is­mertek az ország határain túl is, tekintélyt szereztek a Szovjetunióban éppúgy, mint a spanyol, francia, vagy más nemzetközi fesztiválokon, ahol méltón képviselték ha­zánkat. Ez az együttes áll Elütik az időt? Diákok a presszóban — Adjon már valaki egy tizedik oldalt az ellenőrzőm­be — mondja egy asztaltárs. — Holnapra meglesz — le- zserkedik a szomszédja. (Az ellenőrző 10. oldala a mu­lasztások igazolásának lap­ja — itt nyilván megérett a cserére.) Belvárosi presszó, Nyír­egyháza. Hétköznap, délután két óra. Nyolc középiskolás üli körbe az asztalt. Legtöbb­je negyedikes — hetek múl­va érettségiznek. A Sok okosat mondhat­w tok, ha megéri első osztályú szórakozóhelyen hallgatni egymást... — Nem erről van szó. Egy­szerűen jól érezzük magun­kat a társaságban, ellötyö­günk, bohóckodunk, elütjük az időt. Nemigen szoktunk súlyos témákról dumálni. A Nyakatokon az érett­” ségi. Senkit sem za­var? — Azért nem eszik olyan forrón a kását. Ott van pél­dául a matek. Függvénytáb­lázattal nem igaz, hogy nem lehet megírni. A Napjában megfordul­w fok iff, mint egy kel­lemes „dagonyázóhelyen”. — Hová menjünk olyan helyre, ami jó is, olcsó is? Különben meg, már ideszok­tunk. Éppen, nekünk se esik jól itt hagyni a pénzeket. most — vezető híján — a sza­kadék szélén. Azt, hogy Dalanics György — aki az együttest alapítot­ta, 20 éven át vezette és ezért magas elismerést, SZOT-dí- jat kapott — nem vállalja tovább, mér előre hallhat­tuk, az illetékesek is tudták. Tudjuk, több személy neve is szóba került, de különféle okok miatt a stafétabot nem talált gazdára. Tudjuk, az ügy megoldása nem egyszerű, a háttérben oda- és visszasértődöttség, személyeskedések húzódnak — ezekkel mi nem kívánunk foglalkozni. A megoldást vi szont sürgetnünk muszáj, mind az SZMT, mind az együttest működtető szervek, mind pedig a megyei tanács művelődésügyi osztálya ille­tékeseinél. A „vérveszteség” már így is súlyos, de egy gyors és jó döntés fölér egy transzfúzió­val, és gondos ápolás után a megye első táncegyüttese re­mélhetőleg életképes marad. Baraksó Erzsébet szennyvizhajlOZat ÉPCl, ŰW-EHüERTÖN. ANytr- *é(? vízgazdálkodási Társulat dolgosát nyolc kilométer ' “ ISnMzd vezeték kezdték meg Ojtehi területén. A körei 33 forint költséggel épülő szeonyvfzhUézat J»vö év vé­gére készül et Képünkön: fektetik a csövet a Bartók Béla úti szakaszon. (Császár Csaba felvételei Mert az a helyzet, hogy az alapegység a tízes — egy kó­la ára. Plusz cigi — mind járt egy húszas. (g Ennyi a „mindennapi w kenyér" ára? — Igen. De hétvégeken a költségek duplázódnak, vagy triplázódnak. Olyankor ugyanis inkább jöhet egy-egy feles, sör — főleg a fiúknál. A És mindez még csak w nem is a gavallérok kategóriája... — Á, nem. Ugyan vannak egy páran, akik jókedvük­ben egyszerre százasokat is az asztalnál tudnak hagyni, de ezt kevesen engedhetik meg maguknak. Amúgy sze­rintem az iskola jelentős ré­sze törzsvendég, vagy majd­nem az ■ valahol itt a belvá­rosban. A A napi „betevő” tízes- ^ húszas nyilván a szü­lők pénztárcájából vándorol ide... — Honnan máshonnan? Nekem például hó elején mindig ideadnak 4—500 fo rintot. A többit hozzá kun- csorgom — úgyhogy egy-egy hónapra mindig összejön egy „Bartók” feletti érték. A Szóval a cehket a w szülők állják, csak épp ti fizettek — lehet, hogy rá — is? — A tene se tudja. De pil­lanatnyilag nem is érdekel. Míg beszélgetünk, a tár saság tagjai sűrűn köszön getnek az ismerősöknek. Négy óra körül megritkulnak az asztalok. „Nem kell félni, hat után visszaszállingózik ez a korosztály, s aztán nyol­cig megint ellepjük a tere­pet” — közli a mellettem ülő srác. Sztancs János Tavasz Kézzelfoghatóan itt a tavasz: bontják virágaikat a fák. (Jávor László felvétele) 210 KÖNYVTÁRI TÉMÁ- JÚ szakdolgozatot írtak az utóbbi három évben a tanár­képző főiskola könyvtársza­kos hallgatói, illetve a kiegé szító államvizsgára jelentke­zett könyvtárosok. A dolgo zatok többsége Szabolcs Szatmárhoz kötődik és < könyvtári munka különféle területeivel foglalkozik, míg kisebb részben más kulturá­lis intézmények, valamint művészet, irodalom, tudo­mány, művelődés, könyvke reskedelem, nyomdászat, pa pírgyártás témakörökben ké­szültek. Kevesebb baleset A forgalom nőtt, a jármű­vek száma gyarapodott, még­is kevesebb baleset történt Szabolcs-Szatmár megye köz­útjain, mint egy évvel ko­rábban — állapíthatta meg a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács tegnap megtartott plenáris ülésén dr. Rátonyi Sándor rendőr ezredes, az MKBT ügyvezető elnöke. Ha 1983 adatait az egy évvel ko­rábbihoz hasonlítjuk, kitű­nik: 853-ról 799-re csökkent a balesetek száma. Ezen be­lül 72-ről 64-re csökkent a halálos, 424-ről 388-ra a sú­lyos, 357-ről 347-re a könnyű sérülésekkel járó balesetek száma. A részletesebb elemzésből megtudhatjuk, hogy keve­sebb baleset történt a sebes­ség helytelen megválasztása miatt, kedvező eredmények születtek veszélyhelyzetek el­hárításában, a tilos jelzésen történő áthaladások számá­nak csökkentésében. Továbbra is sok az olyan baleset, amelyben közreját­szik az alkoholfogyasztás. Ebben sajnos a személygép­kocsi-vezetők jártak az élen, de az ittas kerékpárosok, gyalogosok és motorkerék­párosok hibája miatt is sok baleset történt. A gyorshaj­tás, az irányváltoztatás sza­bályainak megszegése szin­tén számos baleset bekövet­kezésében játszott szerepet. Nem fordítanak kellő gondot az emberek a szabályszerű gyalogos közlekedésre és még mindig sok — 116 — volt tavaly a gyermekbal­esetek száma is. A Közlekedésbiztonsági Tanács munkáját úgy érté­kelte a testület, hogy színvo­nalasabb, tartalmasabb lett a korábbiaknál. Eredménye­sen teljesítette feladatát az elnökség irányításával az öt szakbizottság, a hat területi közlekedésbiztonsági tanács és a két munkahelyi közle­kedésbiztonsági csoport. Jól szolgálták a balesetmegelő­zést a tavaszi-őszi ellenőrzé­sek, amelyekhez sok segítsé­get adtak a népfront, a Vö­röskereszt, a Volán, az autó­klub, az MHSZ aktivistái. Nagyobb figyelmet fordítot­tak az iskolai oktató-nevelő előadások szervezésére, a propagandarendezvények és filmvetítések hasznosítására. Eredményesek voltak a fia­talok körében szervezett köz­lekedésbiztonsággal kapcso­latos versenyek: a „keressük a legjobb gépjárművezetőt, motorkerékpárost, kerékpá­rost, gyalogost” országos ak­cióban a gyalogosok kategó­riájában szabolcsi versenyző végzett az első helyen. A testületi ülésen jutalma­kat adtak át a közlekedés biztonságát eredményesen segítő aktivistáknak. Disznótoros garázda Huszonkilenc évéből közel ha­tot rács mögött töltött a nagy­szállás! Kurucz József. Szabadon és bezárva töltött éveinek ará­nya most tovább romlik . . . Egy decemberi disznóölés fa­jult Nagyhalászon botránnyá. Túlságosan hideg lehetett, mert Kurucz erősen töltötte magába a lélekmelegítő italt. Sikerült is lerészegednie. A torból egyik ismerősével átment a szomszéd udvarba, ahol — ki tudja mi okból — szó nélkül D. J.-hez lépett, s ököllel szemen vágta. A sértett beszaladt a házba, majd az ablakon át elmenekült. Kurucz azonban nem hagyta annyiban a dolgot, utánament a lakásba, de már csak hűlt he­lyét találta áldozatának. A tu­lajdonos felesége csitítani igye­kezett az agresszíven fellépő embert. Kevéske sikerrel, ugyan­is őt is arcon ütötte. Ekkor a férj próbálta megfékezni, de Kuruczra nem lehetett hatni. A házaspárt hajuknál fogva von­szolta a szobába. Egy férfi lé­pett közbe, s bár ő is kapott egy pofont, az odaérkező szom­széddal együtt végül csak sike­rült hazavinni a magáról telje­sen megfeledkezett vádlottat. Ütközben hangoskodott még egy sort, a házaspárt és első áldo­zatát megöléssel fenyegette, és hogy felgyújtja a házukat. Ké­sőbb még visszatért, szitkozó­dott, fenyegetőzött. A Nyíregyházi Városi Bíróság dr. Drégelyvári Imre tanácsa vonta felelősségre a többszörös visszaeső Kurucz Józsefet, s ga­rázdaságért nyolc hónap bör­tönre ítélte, valamint két évre eltiltotta a közügyektől. A bíró­ság határozata szerint a vádlott feltételes szabadságra nem bo­csátható, s köteles magát alá­vetni az alkoholisták kényszer- gyógyításának. Az ítélet jogerős. Jubileum — vészharanggal

Next

/
Thumbnails
Contents