Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-20 / 93. szám

1984. április 20. Kelet-Magyarország 3 Érveink ereje L enin születésének év­fordulóján a haladó emberiség tisztelettel emlékezik a halha­tatlan teoretikusra, a forradalmárra, az államférfira, aki a világ első szocialista forradalmát ve­zette győzelemre. Hagyo­mány, hogy e napon azokat is köszöntjük, akik kitartóan munkálkodnak a lenini úton járó pártunk politikájának megérttetésén, tudományos világnézetünk terjesztésén. A világ első szocialista ál­lamának vezetője mindenkor nagy jelentőséget tulajdoní­tott a párt és a tömegek kap­csolatának és rendkívül fon­tosnak tartotta azok fárado­zását, akik e kapcsolat szá­lainak erősítésében teljes szívvel vettek részt. Az agi­tátorok és a propagandisták feladata ugyanis mindenkor az volt, hogy munkájukkal összekössék a pártvezetést a párttagsággal, a pártot a pártonkívüliekkel. A haladó eszmék szószólói ők, akik az új társadalom, a szocializ­mus, a kommunizmus maga­sabb szintű építéséért és tel­jes győzelméért keresték, ke­resik az utat a tömegekhez. Lenin életműve történelmi értékű, de már a puszta kí­sérlet ellen is tiltakozik, amely dogmává merevítené a leninizmus tételeit, kisza­kítván azokat egy adott kor­szak sajátos viszonyaiból. Napjainkban, amikor a szocializmus szüntelenül for­málódik, fejlődik, a neki leg­jobban megfelelő mozgásfor­mákat keresi, olyan új ér­vekre és módszerekre van szükség, amelyek — bonyo­lulttá váló világunkban is — társadalmunk szocialista vo­násait erősítik. A nemzetkö­zi helyzet közismert feszült­ségei, a világgazdasági válság érezhető kedvezőtlen hatá­sai. a ránk háruló jelentős terhek, a jelenségek össze­függéseinek bonyolultsága révén a tömegek minden ed­diginél jobban igénylik a reális helyzetmegítélést, az eligazító tájékoztatást. Meg­bízható* válaszokat várnak azoktól, akik a tömegmére­tű. élő párbeszéd meghatáro­zó részesei és megvalósítói is egyúttal. Szabolcs-Szatmár megyé­ben is több ezerre tehető azoknak a száma, akik az érvek erejével kívánják megnyerni mindenkor az embereket a párt, a nép ügyének. Teszik ezt akkor is, amikor őszintén kell felvetni a gondokat, a bajokat, gyen­geségeinket, s akkor is, ami­kor az alkotó munka ered­ményét méltatjuk. Létkérdés napiainkban az élet minden területén a megújulási kész­ség — így van ez az agitá- cióban és a propagandában is. Itt is tapasztalni elzárkó­zást. idegenkedést az újjal szemben, a görcsös ragaszko­dást a megszokotthoz, pedig a meggyőző, a mozgósító munkában mindig kísértő veszély a sablonosság. A jó agitációs és propa­gandamunka kiindulópontja csakis a valóság lehet, hiszen pártunk valamennyi elemzé­se, iránymutatása is a társa­dalmi realitásból indul ki. Ez a valóság pedig egyszer­re mutatja, hogy megnehe­zültek társadalomépítő mun­kánk külső feltételei; hogy küzdünk belső gyengesége­inkkel, hogy az igények és a lehetőségek között gyakorta űr keletkezik. De mutatja azt is, hogy a temérdek ne­hézség ellenére a mi szocia­lizmusunk állja az idő pró­báját, pártunk iránymutatá­sára változatlanul építhe­tünk, jó úton járunk, együtt a testvéri szocialista orszá­gokkal. Köszöntjük a párt eszméi­nek elkötelezett szószólóit, közvetítőit, akik szívvel áll­nak ki politikánk mellett! A. 8. Napra­forgót vetnek ♦ Az Űj Barázda Termelő- szövetkezet földjén Somo­gyi Miklós traktoros a hatsoros CYCLO vetőgép működését a vezetőfülké­ből a monitoron tudja el­lenőrizni. Még azt is fi­gyelemmel kísérheti, hogy egy bizonyos idő alatt hány mag kerül a földbe. Képünk a vetésről és a gép ellenőrzéséről készült. (Elek Emil felv.) KERTROMBOLÓK Politikánk szószólói Nem IS Életközeiben Ahol tegnap még gyümölcs­fa virágzott, ott ma már pusz­ta a föld. Elszomorító. És most nem csupán almafákról van szó. Nagykálló alatt szin­te még fiatalos köszméteül­tetvényt zúztak össze, szán­tottak be. Másutt, sok he­lyütt, szilva- és meggyfákat rángattak ki gyökerestől. Mi­ért? Ha megkérdeznénk, meg­magyaráznák. Ugyanis kér­deztük már néhány helyen és az érvek mindenütt azonosak. A legfőbb indok: nincs mun­kaerő, a kézi munka drága, nagyüzemben a köszméte, a meggy, a cseresznye, a szilva nem jövedelmező. Fogadjuk el az érveket? Megtehetjük, de nem kriti­kátlanul. Annál is inkább, mert öt-tíz eve sem voltunk ügyetlenkedők. Akkor is tud­tuk, hogy a bogyósok, csont­héjasok termesztése nem egy­szerű feladat. Az érett gyü­mölcs leszedéséhez rengeteg idő és munkáskéz kell. Miért volt jó, vagy mire volt jó ak­kor a telepítés? Sokakat az állami támogatás mértéke, a kellően át nem gondolt beru­házási vágy tett kertépítővé — és csak keveseket a tudat­lanság. Most kertrombolók va­gyunk és átesünk annak a bizonyos lónak a másik ol­dalára. Mindezt tesszük azért, mert így egyszerűbb, köny- nyebb a gondok megoldása. De mi lenne akkor, ha az ál­lami támogatásokat, a ka­pott kedvezményeket vissza kellene fizetni? És nem a kö­zös kasszából kellene fizetni, hanem zsebből. Ki-ki a saját zsebéből, hiszen aki pár éve döntött és határozott, felüle­tes volt. Egyszemélyben. Szó mi szó, kár a gyümölcs­fákért, de nem emiatt, gazda­sági megfontolásokból is vár­ni kellene a fák kirángatásá- val. Főként akkor, amikor a csonthéjasoknak, bogyósok­nak jó a piaca, külföldön is kereslet van irántuk. Miután mást nem tudunk javasolni, mégiscsak annak a módját kellene keresni, hogy legyen elég munkáskéz, jó munka- szervezés és legyen jövedel­mező a gyümölcstermesztés. Tegyük ezt addig, amíg a kertrombolást meg nem bán­juk. S. E. Emberszeretők és tudo- mánytisztelők. Érzékenyek az új jelenségekre, s iz­galom tölti el őket, ha hall­gatóik elé kell állniok. El­kötelezettek a haladás ügye iránt, s örömmel vál­lalják az egyik legnehe­zebb, de egyben legneme­sebb pártmegbizatást: em­berek formálását, nevelé­sét, oktatását, a marxiz­mus—leninizmus tudomá­nyának terjesztését. Éjszakákba nyúló estéken készülnek, s örülnek ha úgy érzik, mások épülésére szol­gáltak. Közülük mutatunk be hármat, életközeiből. O r,Ha emberek elé állunk..." — Élethivatásom az okta­tás-nevelés. Tanítónak ké­szültem. Ez volt életem cél­ja. Boldog vagyok, hogy tel­jesült — vallja dr. László Béla, a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium igazgatója, 'aki évtizedek óta tanítja tör­ténelemre és a szép magyar nyelvre, beszédre diákjait. 1960 óta tagja a pártnak. — Nagy felelősség és meg­tiszteltetés manapság propa­gandistának lenni. Tudnunk kell: ha az emberek elé ál­lunk, akkor nemcsak - taní­tunk, nevelünk is. S ahogyan nem lehet elválasztani az ok­tatómunkát a neveléstől, ép­pen úgy helytelen volna ezt tenni a propaganda- és az agitációs munkával. Napja­inkban a propagandistának különösen nagy szerepe van abban, hogy hallgatóival ne csak ismereteket közöljön, hanem hitet adjoq, elkötele­zettségre, elvhűségre is ne­veljen. — Ha az ember nem is tud mindig időálló választ ad­ni minden kérdésre, igye­kezzék saját meggyőződése szerint állást foglalni. S eb­ben van nagy szerepe a pro­pagandista elkötelezettségé­nek felkészültségének és pár­tosságának Mindig fontos volt az oktató személye. Ez napjainkban fo­kozottan érvényes. Példa­kép ahogyan él, ahogyan vé­leményt mond és ahogyan egy-egy vitás kérdést megkö­zelít. Ezzel is nevel, orientál, melyre hallatlan nagy szüksé­günk van. Nekünk, propagan­distáknak érzékenyen kell reagálnunk minden új jelen­ségre, amely gazdasági-tár­sadalmi életünk fejlődéséből következik és keresni azok­ra a helyes marxista—leni­nista válaszokat — magya­rázza. — Számomra jó ér­zés: sok olyan hallgatót ne­veltem, akiket ezekben a na­pokban, Lenin születésének évfordulóján ismertek el ki­váló propagandista munká­jukért. Ez is bizonyítja: a ve­tés mindig beérik. Q Nyitott, alkotó légkörben Bajdik András, a Nyíregy­házi Konzervgyár közgazda- sági osztályának vezetője. Három évtizedes gyakorla­ta van a pártmunkában. — Számomra fontos az em­berek közelsége. Örömmel tölt el, ha szerény tudásomból valamit átadhatok és tanul­hatok hallgatóimtól. Ez az állandó kontaktus a propa­gandista munkájában döntő. Különösen korunkban, ami­kor megnőtt a propaganda- munka jelentősége, felelős­sége is — vallja. Bajdik András az ötvenes évek óta foglalkozik gazda­ságpolitikával : osztályveze­tőként és propagandistaként is. — Szerintem nem lehetnek kényes kérdések — csak felké­születlen előadó. Én arra tö­rekszem, hogy a foglalkozá­sok nyitottak, vitázók, alko­tó légkörűek legyenek, s a vállalat legégetőbb problé­mái is terítékre kerüljenek. Tisztában kell lennünk az­zal, hogy az élet állandóan új kérdéseket vet fel, s ezekre a régi módon már nem lehet tudományos igényességgel válaszolni. Nagyon fontos: ami az embereket érdekli, azzal foglalkozni kell, ar­ról beszélni kell. Csak így tudjuk az esetleges tévedése­ket tisztázni és megértetni. Én igyekszem sok gyakorla­ti példával igazolni egy-egy tételt. Említhetem példaként a minőség, a világpiaci konkur- renciaharc és a dolgozók fe­lelősségének az összefüggése­it. Kezdetben átlagos minő­ségű almasűrítményt gyár­tottunk. Ezért a világpiacon tonnánként „csak” 600 dol­lárt kaptunk. Nagy küzdelem árán rátértünk a minőség ja­vítására, s eljutottunk az USA, Kanada és Japán pi­acaira. Most 900—1000 dollárt kapunk egy tonna kiváló al­masűrítményért. Q Nem lehet lakkozni Fóhsz József művezető, a „tűzvonalban” propagandis­ta. Ott, ahol mindig őszintén, olykor nyersen fogalmaznak, s ha gond van, nem szépítik a szót. Húsz éve vezet szemi­náriumot fizikai munkasók­nak, fiataloknak a Tiszai Kőolajipari Vállalat nyirbog- dányi gyáregységében. — Nincs könnyű helyzet­ben manapság a propagan­dista, ha valami újai: akar mondani hallgatóinak, hiszen az újságok, a tv, a rádió egész nap ontják az információkat. A propagandista előnye az élőszó, a kapcsolat, a vita, amelyet semmi nem pótol­hat — értékel Fóhsz József. Ezekre a beszélgetésekre alaposan felkészül. Igyekszik a legfontosabb vállalati in­formációknak is birtokába jutni, mert gyakorlatból tud­ja: nem lehet elválasztani a napi politikától az elméleti kérdéseket. S az emberek el­várják, amire kiváncsiak, ar­ra választ is kapjanak. — Nagy viták vannak egy-egy kérdés körül. Eb­ben a közegben isko­lás módszerrel nem élnék meg. Már próbáltam. Itt vi­tába kell szállni. A fizikai munkások szeretnek a dolog mélyére nézni, és őszinte választ kapni. Észrevennék, ha lakkoznék, ha mellébeszél­nék. Akkor odalenne a bi­zalom. — Legutóbb a gyáregység sorsáról volt szó. Azt fesze­gették, miárt „lebeg” még mindig a gyáregység? önál­ló lesz vagy marad gyáregy­ségnek? Négy éve nincs rá válasz. Igazuk van. Bizony­talansághoz vezet és nem javítja a munkamorált sem. Őszintén kell beszélni a pro­pagandistának, mert ebben van a pártpropaganda ereje. Ezért őrizhetjük e nehéz időkben is az emberek bizal­mát — összegezi véleményét Fóhsz József. Ezt a bizalmat őrzik, erő­sítik a pártpropaganda apostolai is, s ezért is érde­mesek a figyelemre, az elis­merésre. • Farkas Kálmán A mátészalkai Szatmár Bútorgyár kárpitosüzemében na­ponta 25 Kraszna II., és 5—6 Ramona—Lux ülőgarnitúrát kárpitoznak. (Elek Emil felvétele) >1 sszehúzza magán az MM agyonfakult kabátot, egyik kezét a szája elé teszi, s úgy suttogja a fülembe: — Nocsak, nocsak, hál maga is beállt a szerencse- vadászok tömegébe? Zavartan hebegek. — Én, uram, már letet­tem róla — mondja. — Higgye el, hogy hülyeség az egész. Lehet, hogy nem is nyer soha senki, csak be­leteszik az újságba a népbo- londítás miatt. Pedig kár, mert úgyis bolondul a nép magától is. Szúrósan rám néz. — Tudja, hallottam olyan­ról, hogy az egész hónapi fizetésén szelvényeket vá­sárolt, kitöltötte, s izgatot­tan várta a pénteket. S mindössze egy szerencsétlen kettes, ennyi lett az egész. De hát van, aki nem tud magán uralkodni. Mint a bolond, állandóan csak a számokon jár az esze, vari­ál, okoskodik, és semmi Soha semmi. Hallott a haj­dúsági ügyvédről uram? Meg­szokás Hatalmas pénzeket vett fel, lehet hogy milliókat, és el­játszotta. Fantasztikus, uram, hogy egyesek mire képesek. Semmi önfegye­lem, semmi önérzet, csak a játék. Nem nézik magukat, a családot, borulhat fel minden a világon, nekik csak a szelvény, a szám, a húzás a fontos. Cjra közel hajol. — De én nem. Nem, uram. Annyira becsülöm a lottót, mint a fekete macskát, vagy a tarka lovat. Babonának tartom. Higgye el, nem is más, mint szemfényvesztés az egész. És csodálkozom, hogy sok értelmes ember még bedől ennek a hűhó­nak. Z sebéből előkaparja a golyóstollat, a szelvé­nyeket, en erváltan huzgálja át a számokat. Aztán arcán valami ki­mondhatatlan undorral oda­megy a zöld ládikóhoz, és beejti a szelvényt. — De hát... — próbá­lok szóhoz jutni. Szigorúan néz rám. — Nehogy azt higgye, hogy egy pillanatig is hi­szek benne. Csak hát a megszokás, a megszokás, uram... Kaposi Levente-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents