Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Kényelmünk az összkomfort A jég virágokat rajzolt az ablakokra. Fázósan néztük a meleg dunna alól, ahogy apánk gyorsan öltözik a lehűlt szobában. A konyhában a spór előtt nagy vesszőkosárban állt az előző nap felaprított csutkaszár. A szalmacsutak lángra kapott, s mire elfogyott a csutkaszár, felkelhettünk, felmelegedett a plattra tett víz a lavórban is. □ Folyik a meleg víz a csapból. Saccolgatom, mennyi borotvahabot engedjek kezemre, aztán kenesgetem-rakos- gatom az arcomra. A meleg víz folyik. A hab megpuhította borostámat, beleakaszthatom a zsiletet. A habos „kaparót” a csap alá dugom, a meleg víz megtisztítja, s kezdődhet az újabb „húzás”. Nézem a tükörben magam, elégedett lehetek a Wilkin- sonnal, majdnem sima a bőröm. A meleg víz folyik. Közben eszembe jut valami. □ Nem emlékszem pontosan az évre, valamikor 1951—52 körül lehetett. Azt sem tudom már felidézni, hogy azért nem volt otthon fa, mert nem lehetett venni, vagy árultak, csak pénzünk nem volt, de nem is ennek okát kutatom. A szomszédban lakó hasonló korú fiúkkal nagyon untuk már a csutkaszárvá- gást, meg a tengerimorzso- lást (ennek a csutkája is tűz- revaló volt), elhatároztuk hát, hogy elmegyünk az erdőre fát lopni. Az előkészületek sem voltak egyszerűek. A fűrészt nem mertük elvinni, mert azt mindenki láthatta volna, meg otthon sem volt merszünk leakasztani helyéről. Abban az időben nem egyszerű lopásnak, pláne nem gyerekcsínynek minősítették volna a fakivágást, hanem talán rendszerellenes cselekedet lett volna, ilyesminek pedig nem akartuk kitenni szüleinket. Az erdő jó három kilométerre volt. Körbejártuk a fákat, úgy lábon nem is tűnt egyik sem nagynak. Hozzáláttunk a kivágáshoz. Nem egyszerre, előbb csak gallyakat csapkodtunk, hogy ha hallja az erdész (vagy kerülő), most jöjjön oda, aztán mikor csendes maradt a környék, akkor kezdődött az igazi munka. Nem fakivágásra élezett baltánk könnyedén vette az első akadályokat, ám amint a fa héján átküzdöttük magunkat, úgy pattant visz- sza az akác testéről, mintha betonba vágtuk volna. A dermesztő hidegből egyre melegebb lett. Előbb nagykabátjainkat dobtuk a fa mellé, aztán elnyűtt plédből varrt kétujjas kesztyűnk is rá került, később már egymást szidtuk: minek is vállalkoztunk ilyen munkára, de feladni senki sem akarta. Az akác nehezen engedett, hiába vágtuk be két oldalról, négyen is nekilendültünk, míg sikerült a földre döntenünk. A gallyaktól már könnyű volt megtisztítani, csak az időt sajnáltuk, mert féltünk: talán épp most fedez fel bennünket valaki, s akkor nemcsak tolvajok leszünk. Odavész nagy munkánk, meg elveszik tőlünk a baltát is, amiért otthon még külön is megkapnánk a magunkét. Nem vettek észre bennünket. A fa vastagabb végét a vál- lunkra vettük, de az egyenetlen földön maradt vékonyabb vége úgy húzott vissza, mintha minden méter után gyökeret eresztett volna. Az erdő szélén, a kövesút másik oldalán a Lónyai-csa- torna folyt. A befagyott víz a fának is jó korcsolyapálya volt, úgy csúszott rajta az akác, mint amikor kis deszkadarabra vastag drótot erősítettünk, s azt kötöztük korcsolya gyanánt bakancsunkra. A jég a falu széléig tartott, onnan nemcsak a mi utunk kanyarodott el, bátorságunk sem lett volna tovább haladni. A kertek alatt osontunk tovább. Izzadva-eről- ködve, alaposan elfáradva értünk haza. A sikeren felbuzdulva elújságoltuk, hogy hol jártunk, de az elismerés elmaradt, s csak azért nem kellett a fát visszavinnünk, mert ha akkor kapnak el bennünket, az isten se hitte volna el, hogy nem mi vittük el a fél erdőt. n Kiállók az erkélyre. Még a cigarettafüstnek utat engedek a nyitott ajtón át, nézem a szomszédot, amint villamos fűrésszel pillanatok alatt aprítja a fát. A kéményből száll a füst, gondolom jó meleg van náluk, de nem tudom irigykedjek-e? Az első albérletemre gondolok, amelyik nekem összkomfortos volt. A háziak fűtöttek a pincében lévő kazánban, a fürdőszobában villanyboyler volt. Reggelre alaposan lehűlt a levegő, de jeget nem rajzolt a tél az ablakokra. Bezárom az erkélyajtót, alaposan lehűlt a szoba. Régebbi pici szobám jut eszembe, fent a tizedik emeleten, ahol távfűtés volt, de mindig dermesztő hidegre értem haza, mert ha nem volt elegendő nyomás a rendszerben, mindig az én radiátoromban szűnt meg a cirkuláció. Szerencsére a hőközpont tőszomszédságában laktam, ismerősöket is szereztem, így szinte esténként légtelenítettek, s töltötték fel legtöbbször miattam az egész rendszert. □ Lehet tán tíz éve, hogy saját összkomfortba költöztem. Ha kinyitottam a melegvízcsapot, a csutkával lavórban melegített vízre gondoltam; ha elkezdődött a fűtési szezon, a lopott akácfa, a jószágok párájától átmelegedett istállóban felállított kecskebak jutott eszembe, ahol fű- részeltük-vágtuk a fát; reggel, amikor nem kellett dideregve öltözni, a kályhasala- koláskor szálló hamu és pernye idéződött szemeim elé; s este, lefekvéskor sem kellett arra gondolni: mi lesz, ha rosszul zárjuk el a kályhát és éjszaka megfojt a szén- monoxid. □ Volt időm rá, hogy megszokjam szobámban a telefoncsörgést. Néha már félve emelem fel, vajon milyen névtelen „valaki” akar „közérdekből" elmondani valamit, amivel akárkinek árthat. Újból csörög. Felvegyem? Majd csak mondok valamit, mégsem tagadhatom le magam. Most nem névtelen „valaki” szól a vonal másik végéről. Rohanjak haza, mert ázik az alattam lakó. Nyitva felejtettem a csapot? Nem lehet, annyira nem vagyok szenilis. Akkor mi történhetett? Kilyukadt a radiátor! Sebaj, mással is előfordul. Leeresztették a vizet, kiszedték a radiátort, meghegesztették, visszatették, feltöltöt- ték és újból mehettem dolgozni. A parketta majd visz- szahúzódik magától. Másnap újból telefon. Harmad- és negyednap ismét. A radiátor. Leeresztették, leszedték, hegesztették, feltették, feltöltötték, aztán mikor finoman érdeklődtem: ne maradjak-e itthon holnap is, megnyugtattak: most már semmi baj nem érhet, alul már minden bordát hegesztettek, az pedig még egyszer nem engedi el a vizet. Legfeljebb a radiátor teteje lyukadhat ki. □ Töprengek az írógép előtt. Valami jegyzetfélét kellene írnom a nemrég lezajlott falugyűlésekről, de mindig más jut helyette eszembe. Egy nagy fekete kutya, amelyik alig engedett kiszállni valamelyik este a kocsiból épp a falugyűlésre igyekezve, aztán tovább kalandoznak gondolataim a kutyák körül. Iskolánknak jó kis tánccso- porlja volt, s zenekar híján mi énekeltünk tánc közben magunknak. „Városi kutyák ugatnak, talán meg is harapnak” — énekeltük a szöveget, s közben arra gondoltam: milyen buta szöveg, a városban biztosan nincsenek is kutyák. Évek múlva a városba kerültem. Késő estig, éjszakákig dolgoztam, a villamos — mert akkor még volt — sem járt már, mikor hazaindulhattam. A Kossuth utca mindig csendes volt, annál hangosabb a Sóstói út. Az első udvarról — azóta tudom, hogy nem is udvar, hanem élőkért — megugatott egy kutya, az felébresztette a többit is, s félelmemben néha az út közepén osontam albérletemig. Persze, a bérházak környékén nem kell ilyesmitől tartani. Gondoltam akkor. Néhány napja egyik szomszédommal találkoztam, aki lapáttal járta körül házunkat — bérházunkat —, mert feleségébe hármat harapott egy kutya abból a nyolcból, amelyik feltehetően a most bontott Kossuth és Holló utcai családi házakból menekült környékünkre, a kuka feltehetően jó ellátást biztosít nekik. □ Ülök bérházi' összkomfortomban. Nézem a radiátort, s közben a cserépkályhára gondolok, amelyben pattogott a tűz, nekitámasztottuk a hátunkat, s bemelegítette a nagy szobát. Próbálnék a radiátornak támaszkodni, de nem megy, meg nem is érdemes, mert nem meleg, csak langyos, s nem melegíti fel a kis szobát. Nézem a hőmérőt, 17— 18 fokot mutat, de fölösleges kihívni a SZABOLCSHÖ-t, mert az ő hőmérőjük még a hűtőszekrényben is 20—21 fokot mutat. Ülök a kényelmes összkomfortban. Amikor hazaértem, csak garbót és melegítőt vettem fel. Egy fél óra múlva rávettem egy másikat, majd felveszem a kabátot is. Reggelre jégvirágot rajzol a hideg az ablakra. Csak épp nem gyújt be senki, hogy meleg legyen, mikor öltözöm. Balogh József Álkohol, dohány, stressz Növekvő halandóság: okok és tények Az elmúlt években hazánk és Szabolcs-Szatmár megye népesedési helyzetében kedvezőtlen irányú folyamatok bontakoztak ki. Magyarország természetes szaporodása először 1981-ben volt negatív. A kétezer fős fogyás 1982-re 11 ezerre, 1983-ban 21 ezerre emelkedett. Megyénk természetes szaporodása még a hetvenes évek második felére is jellemző több ezerrel szemben, 1983-ban már alig haladta meg az ezret. A születések rohamos csökkenése mellett folyamatosan emelkedett a halálozások száma. A népesedési helyzet megítélésében többnyire csak a születésekről, azok társadalmi, családi, érzelmi stb. okairól esik szó, és viszonylag kevesebb figyelmet fordítanak a halálozásoknál bekövetkezett kedvezőtlen változásokra. A várható élettartam hazánkban a férfiak esetében 66, a nőknél 73 év. Ezek az értékek a legalacsonyabbak az iparosodott, fejlett egészségüggyel rendelkező országok között. Az NDK-ban 68, illetve 75, Csehszlovákiában 67 illetve 74, Ausztriában 68 illetve 75 év a születéskor várható élettartam. Áz öregek aránya A Központi Statisztikai Hivatal Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatóságának adatai szerint a hatvanas évek közepétől megyénkben is emelkedő a halandóság (az elmúlt években mintegy 7500), amelynek két fő összetevője van: a népesség öregedése (a születések csökkenése miatt nő az öregek aránya és többen érnek el magasabb életkort, mint korábban), illetve bizonyos korcsoportokban (elsősorban a középkorúaknái) a várható élettartam csökkenése. Mind a halálozások számából (amelyek a népesség számától is függnek), mind a halálozási arányszámokból számított trendek, folyamatosan emelkedő tendenciát jeleznek. A tendencia mindkét nemre érvényes, de az életkor ezt természetesen nagymértékben befolyásolja. A csecsemőhalandóság az ötvenes évek első feléhez képest háromtizedére, számuk mintegy ötödére csökkent. A további javulást a magas koraszülési arányok akadályozzák. A gyermekhalandóság szintje jelentősen mérséklődött. A 15—39 éves korcsoport halandósága összességében nem változott (számuk évente 300—350 fő), de ezen belül a 35—39 évesek halálozási gyakorisága nőtt. Az 1960-as évek közepétől a 40—59 évesek halandósági szintje emelkedett, a férfiaknál lényegesen nagyobb mértékben, mint a nőknél. Húsz évvel ezelőtt évenként mintegy 200 férfi halt meg 45—54 éves korában, ami napjainkban éves átlagban 400 fölé emelkedett. A férfiak és nők halálozási arányaiban korábban is meglevő különbségek fokozódtak, jelenleg a férfiak halandósága átlagosan egyharmadával haladja meg a nőkét. A 60 éven felüliek aránya a meghaltak között az utóbbi 15—20 évben alig változott, száz meghalt közül a 60 éven felüliek száma meghaladja a hetvenet. ■ I ■ r ■ / Civilizációs betegségek A társadalmi és gazdasági fejlődéssel, az életmód változásával változnak a halál okai is. Korábban a fertőző betegségek, a járványok tömegével szedték áldozataikat, ezek aránya ma már elenyésző, növekedett viszont a civilizációs betegségekben meghaltak aránya. A helytelen étrend, az alkoholizmus, a dohányzás, a motorizáció, a stressz, a hibás egyéni életvezetés stb. következtében különösen a középkorú fér-; fiák körében nőtt jelentősen a halandóság. Ezek a tényezők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a férfiaknál az életkilátások ma rosszabbak, mint korábban. A középkorú férfiak halálozási viszonyainak rosszabbodása nem sajátosan magyar jelenség. Több országban is hasonló tendenciát figyeltek meg. Korunk fő betegsége a keringési rendszer megbetegedése. A meghaltak több mint felének, évente mintegy 38 ezer főnek a keringési rendszer betegségei okozzák halálát, melynek csaknem felét a szív betegségei jelentik. Az elmúlt években nemcsak az egészségügyi szakemberek, hanem a közvélemény is felfigyelt a heveny szívizominfarktusban meghaltak számának gyors emelkedésére. Az is megfigyelhető, hogy az infarktusban meghaltak között emelkedik a középkorúak aránya. Sok értelmetlen halál következik be sérülés és mérgezés miatt. Ezek okozzák Szabolcs-Szatmár megyében minden tizedik ember halálát, amelynek majdnem felét az öngyilkosok teszik ki, évente mintegy 300-an önként vetnek véget életüknek, számuk több mint 3,5-szere- se a motoros járműbalesetben meghaltaknak. Ezenkívül üzemi baleset, egyéb baleset, vízbefúlás is számos, főleg fiatal életet követel évente. Az egyes életkorokban különböző halálokok játszanak vezető szerepet. Az életkor és a halálokok között ugyanis szoros összefüggés van. A gyermek- és ifjú korúak leggyakoribb haláloka a sérülés és mérgezés. Ebben igen nagy különbségek találhatók a férfiak és a nők között. A 10—34 éves férfiak halálozásánál a sérülés és mérgezés gyakorisága meghaladja az 50 százalékot. A 40. életévtől gyorsan emelkedik a keringési rendszer betegségeiben és a daganatokban meghaltak aránya, ez a tendencia mindkét nemnél megfigyelhető. A daganatoknak jelenleg olyan jelentősége van a halálozásban, mint hat évtizeddel korábban a fertőző betegségeknek volt. Minden ötödik ember halálát daganat okozza. A 70 éves koruk után meghaltak majdnem 70 százalékának a keringési rendszer betegségei okozták halálát, ezen belül a nőknél nagyobb, a férfiaknál kisebb mértékben. Megelőzés, gondozás A fent részletezett elszomorító tények — melyek mögött mindig egy-egy családtag elvesztésének tragédiája áll — egyértelművé teszik következtetéseinket, mindent meg kell tenni a halandóság csökkentése érdekében. Ennek két sarkköve van: a megelőzés és a gondozás. A feladat tehát nemcsak az egészségügyi intézményrendszer fejlesztése, hanem emellett életmódbeli, szemléleti változások is szükségesek, hiszen nem elég csak „jobban élni”, egészségesen vagy legalábbis egészségesebben élni legalább ennyire szükséges. A lehetőségekkel ugyanis manapság nagyon sok ember rosszul gazdálkodik, mert egészségtelen életmódot folytat (túlzott táplálkozás, mozgásszegény életvitel, mértéktelen alkoholizálás, dohányzás stb.). Hajnal Béla KSH megyei Igazgatóság HU HÉTVÉGI MELLÉKLET ■Wffl 1984. március 3. Szalay Lajos rajza.
