Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-03 / 53. szám

1984. március 3. O H ányszor halljuk a minő­sítést is tartalmazó megállapítást: átlagbér, átlagteljesítmény, átlagos te­hetség, átlagművelt és így tovább. Kialakult egy látha­tatlan vonal agyunkban, amely átlagol. Egy magasugró léc, amit nem szabad lever­ni, de túl magasra sem sza­bad átszállni fölötte. A szü­letéstől a sírig elkísér ben­nünket az átlagok bűvölete, amihez igazodni illik, erköl-* esi és anyagi érdekből egy­aránt. De mit tartalmaz az átlag? Mit fed el, mit ködösíthet? Vajon mögéjük nézünk-e mindig és megjelenik-e a háttérben az ember, akire olykor a címkét akasztjuk? Az „Értelmező szótár” sze­rint az átlag több mennyi­ség, vagy érték középértéke. A termelésben a közepesnél magasabb, illetve alacso­nyabb középértéket jelenti. Az átlagteljesítmény az egyéni teljesítményekből ki­számított középérték. Ha az emberekre vonatkoztatjuk az átlagot, az „Értelmező szó­tárban” ez olvasható: a kö- szepszerű személyek vagy dolgozók típusa. A középszerről viszont az áll a szótárban: a régi felfo­gás szerint a mérsékelt, józan középút, az aranyközép kö­vetői. A hétköznapi nyelv­ben manapság a középszer nem más, mint a közepes színvonalúság, igénytelen kö­zépszerűség. Érthető, hogy a statisztiká­ban, a szociológiában, a kü­lönböző termelési beszámo­lókban, írásos jelentésekben helye van az átlagoknak. Alig van olyan tudományág, szak­terület, amely a tények és adatok számbavételénél ne lenne kíváncsi az átlagosra, a jellemzőre. A baj az, ha az átlagot megfosztjuk valóságos — a szélsőségeket is magá­ban foglaló — tartalmától és minősítésként használjuk. Az átlagok, sajnos, már az iskolában odakerülnek a nevek mellé és akaratlanul is befolyásolják a tanulmányi teljesítmények tárgyilagos mérését, a fejlődés nyomon követését. A hármas vagy négyes átlagosztályzatra „be­skatulyázott” gyermek sok­szor, ha megfeszül sem tudja lehámozni magáról az „átla­gos” burkot, duplán, vagy triplán kell teljesíteni a ti­zed százalékokért is ... dolgozik. De vannak közöt­tük olyanok is, akiknek ke­ményen meg kell küzdeni a megélhetésért, akik a tanítá­son túli mellék jövedelmi for­rásokkal próbálják kiegészí­teni a megélhetésüket. Ez bi­zonyosan nem kedvez an­nak, hogy minél többen emelkedjenek ki az átlag kö­zépszerből és megújítsák ön­magukat. — Egyébként az átlag­munkásról, dolgozó emberről az a véleményem, aki nem ad munkájában és a közös­ségnek is valamilyen pluszt, az szerintem átlagon aluli ember. Én az átlagembert nagyra tartom, ha nem is toronymagasan, de minden­képpen feljebb van a vonal alatt maradóknál és ez figye­lemre méltó. vállalatunktól említhetek egy példát: a műanyag abla­kokat, amelyről sokan úgy gondolták az elején, nem lesz belőle semmi, minek kezdjük el, csak a tortúrát fogjuk végigjárni. Mégis hozzáláttunk, pályázat, ta­nulmányterv, hitelfolyósítás, jöttek sorban a gondok, de most már ott tartunk, hogy nyolcvanszázalékosan rend­Páll Géza: Átlagok bűvöletében? a szimulánsok, vagy képzelt betegek. Benne van az az orvos, aki minden beteg fölé kíváncsi­sággal hajol és sohasem nyugodt, megtett-e mindent a gyógyulásért és benne van a fásult, gépies orvos is, aki annyi fáradságot sem vesz, hogy behívja a beteget, ami­kor kiírja a táppénz után dolgozni, hanem az asszisz­tensnővel küldi ki a váró­szobába a papírokat... S ezt a magatartását az sem mentheti, hogy 1975 óta nap­jainkig egy szabolcsi körzeti orvos átlagos napi gyógyke­zelési forgalma meghaladja a 48 beteget. — Én az átlagot, bármilyen vonatkozásban is, csak irány­tűnek, tájékoztató adatnak fogom fel — magyarázta Mező Istvánná a mátészal­kai Szatmár Bútorgyár aszta­los brigádvezetője. — Ponto­san az a cél napjainkban, hogy jobban mérni lehessen az egyéni teljesítményeket, még akkor is, ha brigádban, munkacsoportban dolgozunk. Egymásra vagyunk utalva. A mi brigádunk tagjai nem tűrnék el a vonal alatti telje­sítményt, a lezserséget, még ha az hellyel-közzel meg is ütné az átlagot. Átlag mó­don dolgozni, ma már kevés. Szerintem egyébként van jó átlag és van rossz átlag ... Tóth Józsefné nyíregyházi üvegipari szakmunkás, a bu­dapesti Metrimpex és a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz társulásával létrehozott gyáregység dolgozója az átla­gos teljesítmény olyan felté­teleit említi elsőként, ami úgymond a dolgozótól füg­getlen. Anyagellátás, munka- szervezés és egyéb megfelelő feltételek nélkül, aligha le­het közepes teljesítményt el­érni. — Aki csak annyit és úgy dolgozik, hogy ne lógjon ki a sorból, szinte észrevétlenül lemarad. A tegnapi, tegnap­előtti követelmény nem biz­tos, hogy ma is elegendő. Azt tapasztalom, a dolgozók többsége nem átlagosan akar. teljesíteni — és élni —, ha­nem jól, így növekszik a jö­vedelme és a kollektívában elfoglalt helye, tekintélye is fontos. — Nem szeretek átlagok­ban gondolkozni, mert az át­lag mindig visszahúz, leszű­kít. Arra inspirálja az em­bert, hogy ne legyen több tegnapi önmagánál. Sok pél­da van erre: egy főiskoláról frissen kijött pályakezdő pe­dagógus munkába áll egy át­lagtantestületben, ahol meg szeretné valósítani a főiskolán megérlelődött nevelési terve­it. S falakba ütközik, mert jó értelemben, kilóg a sorból, a nagy átlagból — fejtette ki véleményét Oláh Gábor pe­dagógus, a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizott­ságának titkára. — Az átlag az én szemem­ben szürkeséget is jelent, ami éppen az egyéniséget csorbítja. Sokszor az embe­rek rákényszerülnek arra, hogy hozzáidomuljanak a szürke átlaghoz. így keve­sebb a konfliktusforrás. Va­lahol meg kellene mondani, hol vannak a normák, met- től nem szürke egy teljesít­mény, hol húzódik a vonal, ami alatt nem szabad elfo­gadni senkinek a munkáját. Ezzel azonban még sok a tennivalónk. A veszélyeket abban látom, hogy már a tanulóknál is kezd egyfajta magatartásformává válni az átlagok követése, amit ők úgy mondanak: „nem kell tömi magunkat, arra kell vigyázni, ne verjük le a lécet...” — Nem lehet megkerülni az anyagi, erkölcsi megbecsü­lés jelenlegi helyzetét sem — folytatta Oláh Gábor. — A pedagógusok döntő többsége tisztességesen, legjobb tudá­sa és lelkiismerete szerint — Nagyon ellene vagyok az átlagolásnak, mert magá­ban foglalja a selejtet és a kiugró munkát — fogalma­zott Szatmári Arpádné nyír­egyházi adminisztrátor, az OSZK megyei kirendeltségé­nek dolgozója. — Egyetlen embert se lehet szerintem ebbe a skatulyába betenni, mert mindenki más-más egyéniség, némely dologban meglehet, hogy halványabb, míg másban pedig az átlagos­nál jóval tehetségesebb, vagy szorgalmasabb. Tóth Pál, a Szabolcs-Szat- már megyei Építő- és Szerelő Vállalat igazgatója tagadja, hogy napjainkban átlagosan lehet vezetni egy vállalatot, vagy bármely termelő, gaz­dálkodó egységet. A felada­tának átlagosan megfelelő vezető, ideig-óráig a felettes szervek tetszését nyerheti meg, anyagilag jól elboldo­gulhat úgy is, de ez nem tart­hat sokáig... — Nem, mert az átlagos vezetői teljesítményt a mun­kahelyi kollektíva észreve­szi, mégpedig olykor a pén­zes borítékon is. Az átlagos színvonalú vezetésnek a legnagyobb átka, hogy nem mer kockáztatni. Márpedig ez a mostani szituációban szinte elkerülhetetlen. Saját ben van, bízunk benne, hogy megnyerjük a csatát. Kifejtette azonban a válla­lat igazgatója azt is: ma már sok tényező kényszeríti a vezetőt arra, hogy ne átlagos szinten vezessen, hanem azon felül, de sok mozzanat van még ma is, ami a se hi­deg, se meleg, langyos stí­lusnak kedvez. Az éppenhogy vezetgető, középszerű vállala­ti, gyárigazgatóról gyakran vélekednek úgy a felettesek és külső szemlélők, hogy ki­egyensúlyozottan dolgoznak, pedig egy helyben topogás, állóvíz jellemzi a vezetést. Néha még jobban is megfi­zetik a közepes színvonalon dolgozó vezetőt, mert nincs vele baj, nem mozgat hegye­ket, de nem is épít. Forgatom a statisztikai könyveket is, miközben az átlagok bűvöletét, a szem­lélet torzhajtásait igyekszem körbejárni. Az egyik passzus arról tudósít, hogy a megye rendelőintézeteiben 1970-ben még 8,1, 1982-ben már csak 7,1 perc jutott egy-egy beteg­re. Ez is átlag, de mi min­dent eltakar. Elmélyült, ma­gas színvonalú és rutinvizs­gálatot ötvöz átlaggá. Ben­ne vannak a súlyos, már-már halálos betegek éppúgy, mint Viselkedéskultúránk átla­gon aluli jelenségei is szóba kerültek, amikor a vélemé­nyeket gyűjtöttük. Gyarmati Géza nyugdíjas nyíregyházi tanácsi dolgozó, nagyon is ér­zékelhető és figyelmeztető tü­neteket mondott erről, olyan minőségében is, mint a nép­front megyei gazdaságpoliti­kai munkabizottságának egyik vezetője. A közeli boltjukba későn érkező ke­nyérszállítmányt szóvá tették néhányan — türelmetlen vásárlók — a szállítómunkás foghegyről kioktatta őket — magyarázta. Elmondta: tanúja volt az egyik boltban annak, hogy az idős néni két szelet karajt kért. A fiatal eladó többször is megkérdezte, jól hallja-e a nénit, majd amikor elédobta a két szelet karajt, hangosan, hogy mindenki hallja megje­gyezte: „csak aztán meg ne ártson, néni.” Az idős asz- szony megszégyenülve távo­zott. Egy másik eset szereplője szintén egy idősebb nő volt, akinek a fiatal pénztáros lány hét forinttal többet szá­molt. Tévesen ütötte be, a néni szóvá tette, a lány bocsá­natot kért, mire a közelben lévő idősebb bolti dolgozó megjegyezte: nem baj lá­nyom, inkább többet számolj, mint kevesebbet, így nem te fogsz ráfizetni. Ezek nem jellemzik a kereskedelmi dol­Hegedüs T. András írja a „Valóság” című folyóiratban: „az ember, ha fiatalkori él­ményeit feladja, lemond ál­mairól — olyanná válik, mint a többi”. Tanulmányában azt is feszegeti: a sok foglalko­zás között csak egy-kettő van, amelyik egyszerre tart igényt az egész emberre ... S azokról a válságjelekről is szót ejt, amelyek a rossz pá­lyaválasztás következményei: meghasonlás, önbizalom­csökkenés, mérsékelt munka­teljesítmény ... Pásztor Györgyné nyíregy­házi gumigyártó szakmunkás, a Taurus dolgozója nem a fi­atalkori álmokról, elképzelé­sekről, hanem az átlag ál­lampolgárról beszélt szíve­sebben, akikkel, mint a Ság- vári lakónegyed tanácstagja is kapcsolatban áll. Egy ki­csit most zavarban lenne — mondta — ha az átlag ál­lampolgárt kellene saját ta­pasztalatok alapján jellemez­ni, mert éppen egy kudarc­nak is beillő társadalmi munka szervezése foglalkoz­tatja. — Több mint kétszáz csa­ládot kerestem meg szemé­lyesen a lakásukon, hogy jöjjenek járdát építeni, ha nem akarnak továbbra boká­ig, térdig sárban járni. Sen­ki nem mondta, hogy nem ér rá, vagy nem fog eljönni. Valójában tizenhármán jöt­tek el, ennyien építettük meg az utcában a járdát, de a gépkocsik már alaposan megrongálták. A legjobban az bánt, miért nem voltak őszinték, miért nem mondták meg egyenesen, hogy nem hajlandók társadalmi mun­kát végezni... ­gozók gondolkodását, maga­tartását, elvétve fordulnak elő, de ha átlagos viselkedés­nek fogadjuk el, nem szó­lunk ellene, cinkosságot vál­lalunk. Talán messzire kanyarod­tunk e két epizóddal az átla­gos magatartás, teljesítmény, színvonal témakörétől. Való­jában sok szálon kötődnek az előzőekben említettekhez. Az átlag meghaladása, túllépése sok tekintetben attól függ, milyen műveltségi szintet ért el az ember, hogyan fejlesz­tette ki saját munkakultúrá­ját, belső igényességét. Erről egy népművelőt, Vincze Sándort, az újfehértói Ady Endre Művelődési Központ igazgatóját kérdeztük. — Az átlagműveltséget na­gyon sokféleképpen értelme­zik maguk a közművelődési dolgozók is, hát még a műve­lődő emberek. A vitákon szóba kerül, hány könyvet kell elolvasni ahhoz egy év­ben, hány színházi előadást, hangversenyt, tárlatot kelle­ne megnézni, hogy valaki megközelítse az átlagnak tar­tott műveltségi szintet. Ezek azonban nem mindig igazíta­nak el bennünket. Sokkal fontosabb a műveltség által kialakított önálló, saját élet­vitel, a fogékony személyiség megléte, vagy nem léte. — A népművelőnek igaz­ság szerint az lenne a dolga, hogy minél több em­bert ráébresszen, lépjen egy- gyel tovább, feljebb iskolai végzettségben, önképzésben, szabad idejének hasznos el­töltésében. Az átlagművelt­séget nem állandó valaminek tartom, hanem olyan mércé­nek, ami változik, fejlődik, mindig magasabbra tart... Kass János: Stressz Mit kezdjünk hát az átla­gokkal? Ki kell-e kérni ma­gunknak, ha szemben, vagy a hátunk mögött átlagos te­hetségű, teljesítményű dolgo­zónak minősítenek bennün­ket? Azonos-e az átlagos és a középszer? Létezik-e el­vont és vegytiszta értelem­ben: átlagember és ha igen, hol található? A kérdések részben a válaszokat is tartal­mazzák: az átlagtelje­sítmények — legyen szó di­ákról vagy felnőtt dolgozó­ról — segítenek eligazodni, viszonyítani, a mércét ma­gasabbra állítani. De nem szabad őket misztifikálni, szembeállítani az emberrel. A társadalom többsége — bárhogyan kerülgetjük is — jó értelemben véve — átlag­ember. Beszélgető partnereimnek többsége jól egészítette ki ezt a képet azzal: az átlagos munka — nem alacsony tel­jesítményt — hanem jó tel­jesítményt jelent számukra, és ugyanez vonatkozik az emberi tulajdonságok megíté­lésére is. Az átlagember nem feltétlenül középszerű, ha­nem emberi mentalitásában, szakmai és általános művelt­ségében kivívta helyét a jó középmezőnyben, amelynek természetesen nincsenek éle­sen elválasztó vonalai, de még az ott maradásért is keményen meg kell dolgozni. Oláh Miklós tanulmányá­ból idézünk, amely a TIT fo­lyóiratában jelent meg: „A jelen világgazdasági és poli­tikai helyzet által felszínre kerülő társadalmi jelenségek egyre többeket foglalkoztat­nak és győznek meg a „ki­művelt” emberfők meglété­nek szükségességéről. Viszont a megbizonyosodásból, vala­mi szükségességének a felis­meréséből nem mindig kö­vetkezik annak megoldása, bármily komoly érvek is so­rakoznak a halaszthatatlan­ság mellett. Ügy gondoljuk, ez vonat­kozik az átlagok körüli fo­galmainkra, azok megtisztu­lására és értelmezésére is. | VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents