Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-03 / 53. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Tisztelt Óvónő! Gondol-e még néha arra, vajon miként csitult el a sóstói szociális otthon lakóiban az az érzelmi vihar, melyet óvodásainak látogatása támasztott. Nekem gyakorta eszembe jut. Ha a télbe süppedt Sóstón séta közben botjaikra támaszkodó öregekkel találkozom, egyedül ballagó nénikéket látok, felidéződik a beszélgetésünkkor inkább csak sejtetett, mint kimondott kérdése: helyesen cselekedtem-e? Tudom, az ön jó szándékához nem fér kétség, akaratlanul mégis szelet vetett. Az óesztendő végéhez közeledtünk, karácsonyra készült az ország. Díszeikre várva már napok óta az emeletes házak erkélyein dideregtek a fenyőfák, a szeretteinknek vásárolt ajándékok pedig lakásunk félreesőnek hitt zugaiban rejtőztek, ön akkor már javában tanította óvodásainak a téli énekeket, a szeretet ünnepéről szóló dalokat, fáradhatatlanul gyakoroltatta a betlehemes jelenetet. A kis barna, szőke fejecskékben fokozatosan elrendeződött minden. A gyerekek szinte hibátlanul verseltek, tudták szerepüket. Velük együtt izgult, vajon sikerül-e a meglepetés, emlékezetessé tudják-e tenni az otthonlakó öregek ünnepét? A sok munka végül meghozta gyümölcsét. A gyerekek ki tettek magukért. Hangjuk a szociális otthonba varázsolta az ünnepre készülődő téli világot, annak minden szépségét, vidámságuk a falak közé lopta a karácsony felhőtlen békéjét, a reményt, a megnyugvást. Az ön szeme is csillogott a köny- nyeit szárítgató deres hajú nénikékkel, bácsikákkal együtt. A műsor végére mégis valami megmagyarázhatatlan történt. A megnyugvás ellentétébe csapott át, amikor az ünnepi asztalra szánt díszekért valóságos közelharc robbant ki. Az előbb még székükön csendben sírdogálók nagy hangzavarban sürgölődtek a fényes papírból kivágott, ragasztott fenyődíszekért, festett diókért. Mindezt látva ön, tisztelt Óvónő, elbizonytalanodott. Kételkedni kezdett benne, valóban jót tettek-e azzal, hogy a szeretet apró morzsáival kínálták a magányos öregeket? Kételyére ma is azt felelhetem, amit találkozásunkkor: nemesen, emberien cselekedett, amikor elvitte óvodásait az elárult öregek otthonába. Hogy miért? Az indokokat már nehezebben tudom sorba venni. Minden ésszerű magyarázatot szépelgőnek érzek, hamis pátosz- szál átitatottnak, mert mindaz, amit az érzelmi nevelés fogalmával jelölünk, nehezen írható le szavakkal. Erőtlen a hangunk, ha érzéseinkre terelődik a beszéd. Ugyanolyan gyenge és halovány, mint amilyen gyengék és bátortalanok vagyunk a szívek melengetésében. Pedig ellentmondásokkal tarkított korunkban, mely a társadalmi együttélés számos színterén sokszor a legjobb szándék mellett is nehezen hegedő sebeket osztogat, nagy szükség lenne a szeretetre, az egymás iránti megbecsülésre. Hiányos az önismeretünk, üggyel- bajjal igazodunk el saját lelkünk labirintusában is, és nem figyelünk kellően a környezetünkben élők személyiségére sem. Ezen a ponton elakadtam. Napokig hevert befejezetlenül a levelem, mert töprengéseim közben számtalan „miért” merült fel bennem, amire néhány sorban nem lehet felelni. Már-már úgy tűnt, nem juttatom el önhöz soraimat, azonban a minap hallott rádióriport újra kezembe adta a tollat. Szociális otthon lakói vallottak öregségük új színteréről. Megszólaltak olyan idős emberek, akik végleg felszámoltak minden kapcsolatot a külső világgal, szívük szerint hallani se akarnak az otthon falain túli életről, amely nem adott számukra helyet, szerepet. De akadtak olyanok is, akik szívesen vennék, ha a nyugdíjas ház közelében élő fiatal családokhoz kapocs fűzné őket. A lazuló családi kapcsolatokra, a nagycsaládok szétesésére is utalt a műsor, miközben ideálisnak tűnő példát is bemutatott. A mikrofon elé ültetett fiatalembernek nem kis erőfeszítésébe telt, míg tető alá hozta a házat, melyben a szülőknek is lesz helyük öreg napjaikra. Törekvése szép, bár nehezen követhető. Mégis arra figyelmeztet, hogy az egyéneknek maguknak kell megtalálni annak az útját, módját, hogyan rendezhető a nemzedékek közötti, pénzzel kiegyenlíthetetlen számla. dr. Boros Sándorral, az MSZMP KB osztályvezető-helyettesével a propaganda megújulásáról A Mostanában sok szó esik arról, milyen fontos, hogy a kommunisták felkészülten tudjanak vitatkozni, érvelni... — Mindenki tudja, hogy rendkívül felelős időszakot él át a világ. Meg kell oldani egész sor olyan kérdést, amelynek kihatása lesz a későbbi idők folyamatára. Választ szükséges adni arra is, hogyan lesz képes Magyar- ország a 90-es években fejlődni. Tehát valóban sorskérdésekkel állunk szemben. Ha ezeket meg tudjuk oldani, jó esélyeink vannak arra, hogy az ország meghaladja a közepes fejlettségi szintet, modernizálódjék, együtt haladjon a világgal. Ez az alapja annak, hogy folyamatosan növekvő, emelkedő nemzet élhessen ebben a XX. század végi országban. Ennek közvetlen következménye az egész nép életének színvonalában, formájában mutatkozik meg és ezzel nagy, történelmi kérdéseket tudunk megoldani. A tét tehát nagy.'.. A Ennek a tétnek mennyire van tudatában w az ország politikailag aktív és ezen keresztül az egész lakossága? — Hiszem, hogy sok mindent megértettek, megérezték az utóbbi időben az emberek a viszonyokból, a valóságból. De nem vagyok arról meggyőződve, hogy mindenkiben sikerült kialakítani egy nemzettudatot, s ezáltal azt a felelősséget is, amely ebből kire- kire hárul. Sokan még most is az elmúlt évtizedek által — akkor indokoltan — létrehozott légkörben élnek és egy „nyugodt”, problémamentes fejlődésre vannak lelkileg berendezkedve, amelyben a szocializmus gondjai úgymond automatikusan megoldódnak. Ez a mai valóság fényében illúzió. A Milyen helyzetben van e tekintetben a w pártpropaganda és mit kíván tenni a jövőben azért, hogy a politizálókészséget fejlessze? — Nagyon fontos, hogy tudatilag és érzelmileg is alkalmazkodjunk a helyzethez, amiben vagyunk. Vállaljuk fel ezt a helyzetet a vele együtt járó felelősséggel. A dolgok ugyanis csak általunk oldódhatnak meg. Az elmúlt évek vívmányaira támaszkodva, politikánkat megvalósítva reális esélyeink vannak arra, hogy sikerrel kerüljünk túl e nehéz perióduson. A politizálókészség számomra azt jelenti: képesek vagyunk-e ezt a helyzetet, a tennivalókat az emberek elé tárni, összekapcsolni az emberek gondolkozásában azokkal az értékekkel, eszményekkel, perspektívákkal, amelyeket korábban már elfogadtak a szocializmussal kapcsolatban. — Olykor ugyanis a propagandában, de még a személyes kiállásban is elválik a szocializmus általános eszményeinek, értékeinek hangoztatása a mai helyzettől és a konkrét feladatoktól. Márpedig a marxizmus—le- ninizmus és a mai helyzetből fakadó feladatok meghatározása nem két különböző dolog, hanem ugyanaz! Ezt felismerni nélkülözhetetlen, ennek — különösen a fiatal nemzedék számára — egyeznie kell. Létkérdés: a propagandának az élő marxizmust kell terjesztenie, a mai valóság kérdéseire kell elősegítenie a válaszok megszületését. Mit jelent a politizálásra felkészíteni a párttagokat? A dolgozók, az ifjúság legszélesebb körei meggyőzéséhez először is arra van szükség, hogy a társadalom legaktívabb magja egységes legyen a dolgok megítélésében. A propaganda mindenekelőtt a kommunistáknak nyújtson segítséget, hogy a helyzetet, a tennivalókat megértsék és környezetükben képesek legyenek ezek mellett érvelni. A politizálókészség nem valami új gyakorlat, azonban ehhez megfelelő politikai, világnézeti, erkölcsi, érzelmi tartás szükséges. Ezt elősegíteni a propaganda nagyon felelős feladata. Nem túl nagy ez a felelősség a propaganda számára? A propaganda természetesen a pártélet egészével, s egy jól működő tájékoztatási rendszerrel együtt tudja e feladatokat megoldani, de azok a források, amelyekre támaszkodhatunk, tiszták és egyre elevenebben buzognak. A A társadalmi fejlődés dinamikája orszá- w gosan is, Szabolcs-Szatmárban is megváltozott. Bizonyos területeken, mint például a gazdasági növekedés, kisebbek a lehetőségeink. A társadalmi viszonyok fejlesztésében viszont a politikai vezetés komoly döntéseket hozott, amelyek valóra váltása megkezdődött. On szerint a propagandának milyen feladatai vannak a mai hazai valóság folyamatának bemutatásában? — A pártnak e helyzetben is világos programja van a problémák megoldására. Ez pedig nem más, mint a szocialista társadalom működőképességét jobban elősegítő megoldások alkalmazása az építő munkában — eddigi vívmányainkra támaszkodva. Ezt kell magyaráznunk, a valóságba átültetni azt a felismerést, hogy a szocializmus változó, fejlődő, a körülményeknek alkalmazkodni „Létkérdés: a propagandának az éld marxizmust kell terjesztenie, a mai valóság kérdéseire kell elősegítenie a válaszok megszületését. <« tudó társadalom, amelynek saját pályáján folyamatos változást kell megvalósítani a gazdaságban, a politikai szférákban, a kultúra területén, az ideológiai életben. Ezért vált olyan fontossá, amit az 1983 áprilisi KB- ülés is hangsúlyozott: a párt vezető szerepe elválaszthatatlan a társadalomban felmerülő új kérdések megválaszolásának képességétől, s hogy a kommunisták képviseljék az új felismeréseket, megoldásokat, alkotó gondolatokat. A párt vezetése ennek számos tanújelét adta az elmúlt években, amikor felelős döntéseket hozott olyan fontos kérdésekben, mint az államigazgatási szervezet, a közoktatás-felsőoktatás, a választási rendszer korszerűsítése, a szakszervezetek munkájának továbbfejlesztése. Biztosak lehetünk abban, hogy ez a folyamat tovább folytatódik. A A Központi Bizottság áprilisi ülésén szó esett arról is, hogy a lakosság körében megtalálható bizonyos aggodalom, úgy is fogalmazhatjuk: egyfajta eszmei elbizonytalanodás. Milyen szintű a társadalompolitikai folyamatok elméleti megfogalmazása, kimunkálása, s hogyan tudja azt a propaganda hasznosítani? — A politikai vezetés az említett döntésekben is széleskörűen felhasználta a társadalomtudományok eredményeit és a politikai munka korábbi tapasztalatait. Ezért a propagandának is nagyobb lehetőségei vannak arra, hogy a társadalomtudományok forrásából bővebben merítsen és a mai magyar társadalmi valóságot sokoldalúan, elemzőén, a szükséges változást igénylő pontokon kritikusan tárja fel. Természetesen új felismerések idején nem könnyű az egységes értelmezés kialakítása, ezért a propagandának polemikusabbnak, vi- tatkozóbbnak kell lennie. Ez elkerülhetetlen. Egyrészt, mert az emberekben műveltségük, tapasztalataik gyarapodásával egyre több önálló felismerés, vélemény fogalmazódik meg, s ma a légkör szerencsére olyan, hogy annak hangot is adnak. Tehát bármely kérdésben egyetértésre jutni csak vita útján lehet. Ez jó is, mert az álláspont gazdagabb lesz sokak véleménye révén, másrészt mert a vitában magunkat is meggyőzzük álláspontunk helyességéről. De ne hallgassunk szemérmesen arról sem, hogy közgondolkodásunkban nemcsak marxista álláspontok, s a párt politikájával mindenben egyező vélemények vannak. Egyrészt az emberek sokféle szemléletet, előítéletet hoztak magukkal a múltból — erről gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Nem alakult ki komplex társadalomlátásuk és a mai változó valóságban egyes kérdésekben bizonytalanok. És hát persze, — sportnyelven szólva — nem egyedül vagyunk a pályán. A technika mai fejlettségi szintje mellett bizonyos közéleti vitáinkban olyanok is részt vesznek, akiket a legjobb indulattal sem lehet barátainknak nevezni. Ezt csak úgy lehet feloldani, ha szembesítjük a véleményeket, érvelünk, amit jó esélyekkel tehetünk meg, mert igazunk van. De az szükséges hozzá, hogy igazságunkat nagyobb aktivitással fejtsük ki, védelmezzük a közélet nyilvános fórumain éppúgy, mint a munkahely kisebb közösségei előtt, vagy uram bocsá’ a családban is. Talán itt felül kell; vizsgálni bizonyos etikettnormákat is. Értem ezalatt: az udvariasság szinte kötelező normájává lett, hogy meg kell hallgattunk a butaságokat, de nem vállaljuk a vitát, mert az már udvariatlanságnak tűnne. A se hideg — se meleg álláspont, magatartás, valamilyen rideg objektivitásra törekvő álracionalizmus nagyon szűk vérte- zetbe szorítja az embert, ami sok mindennel szegényíti az életét, a személyiségét, nem beszélve arról, hogy nem is meggyőző hatású. A Vagyis vitázni kell. Mit próbáljon e vitákban a propaganda megvilágítani? — Mindenekelőtt, hogy szocialista társadalmunk hogyan fejlődik tovább, a szocialista rendszerben rejlő előnyöket hogyan tudjuk jobban kamatoztatni. Hogy ebben a megosztott világban — amelyben még hosz- szú ideig a szocializmus és a kapitalizmus harca alkotja a világtörténelmi folyamat lényegét — a szocialista rendszer előnyeinek történelmi kibontakozása a valóságos tendencia még akkor is, ha azt egy-egy szakaszon átmenetileg számos tényező nehezíti. Sokoldalúbban, reálisabban, történelmileg megalapozottabban kell szólnunk a szocializmusról, fejlődéséről, kilátásairól, az ezzel összefüggő mai kérdésekről. Azzal a meggyőződéssel, hogy bár a kapitalizmus ma még nagy erőket képes felvonultatni, nagy veszélyeket képes felidézni a világban, s nagy nehézségeket képes okozni számunkra is, de új eszméket és perspektívát nem tud az emberiség elé tárni. Annál inkább szembetűnnek benne az olyan vonások, mint a mi- litarizálódás, a jobboldali politika érdekében megvalósított példátlan méretű tömegmanipuláció, nem is beszélve olyan, milliók életét megszomorító jelenségekről, mint a nagyarányú munkanélküliség és más, az emberek mindennapjait megrontó, dehumanizáló hatások. Sokkal kritikusabban kell e kérdésekről szólnunk. A Milyen hazai kérdéseknek szükséges w prioritást biztosítani? — Nagy figyelmet érdemel a propagandában is közelmúltunk, történelmünk gondolati és érzelmi feldolgozása. Erre kiváló alkalmat ad felszabadulásunk 40. évfordulója. De nemcsak az ünnep miatt van erre szükség. Valóságos társadalmi igény, hogy lássuk a ma közvetlen gyökereit, tudjuk honnan indultunk el, merre megyünk, s ezáltal megőrizhessük azonosságunkat önmagunkkal. Mert aki nem tudja elvállalni a magyar nép elmúlt négy évtizedes harcát — annak eredményeivel és buktatóival — az .aligha tud azonosulni mai társadalmi valóságunkkal és kitűzött céljainkkal. Ezért fontos, hogy nyíltan és reálisan szóljunk az elmúlt négy évtized „mérlegéről”, legfontosabb eseményeiről, folyamatairól. Ha ezt megtesszük, nyilvánvalóvá válik, hogy a törések, ellentmondások és nehézségek ellenére nemcsak a legnehezebb sorsú társadalmi osztályok helyzete változott meg gyökeresen, hanem az egész nemzet új magaslatot ért el a fejlődésben. A prioritásoknál csak egyet említenék még meg. A gazdaság kérdéseiben a lakosság igen nagy jártasságot szerzett. Talán a következő időszakban az lenne szükséges a már említett lelki alkalmazkodóképesség kialakításához, hogy világosabban mérlegeljük és vitassuk meg a gazdasági változások társadalmi hatásait és a gondolkodással szemben támasztott követelményeit is. Mindehhez a propaganda megújulása szükséges. A Egy idő óta új formában, kisebb csopor- ^ tok körében zajlanak a pártnapok, a korábbi tömeges, de egyoldalú kinyilatkoztatás helyett itt beszélgetésre is van mód. Hogyan értékeli ennek az új formának az eredményeit? — Ügy gondolom, jó dolog, hogy a párti- nap se egy deklaratív, személytelen, az adott közegtől, annak légkörétől magát függetleníteni próbáló ismeretközlés legyen, hanem valóban közös gondolkodás. A valóság és a tapasztalatok mérlegelését, együttes elemzését másutt is a következtetések levonása kövesse. Olyan légkör alakuljon ki, amely toleráns nem csak a kérdésekkel, de az eltérő tapasztalatokkal is. Olyan vitavezetésre van szükség, amely az eltérő nézetek színes forgatagában is képes világos álláspontot képviselni. Ezért szánunk nagyobb szerepet az oktatásban is a konzultációknak, politikai vitáknak, amelyek rugalmasabban alkalmazkodnak a helyi légkörhöz, problémákhoz, igényekhez. Vagyis arról kell szólnunk, ami az ott élőket foglalkoztatja, ami segít az eligazodásban. Feltétlenül szükséges, hogy a propagandisták ilyen szellemű segítői legyenek azoknak, akik bizalommal fordulunk hozzájuk tanácsért. A Nem gondolja Boros elvtárs, hogy sok “ mai előadóból hiányzik a szív, az érzelem, a szenvedély, s hogy a hatás ez esetben korántsem a megkívánt mértékű? — Amit a korábbi kérdéssel kapcsolatban elmondtam, itt is érvényes. Akit propagandamunkával bízunk meg, annak a nélkülözhetetlen jó felkészültség mellett érzékenynek kell lennie az emberek gondjai iránt, megértőnek kell lennie, legyen képes azonosulni velük, személyes hatást gyakorolni rájuk, meggyőzni őket. Nem elég elvont igazságokat közölni az emberekkel, segíteni szükséges szemléletük, világnézetük, erkölcsi arculatuk, magatartásuk formálását is. Ez szív, érzelem, szenvedély nélkül nem lehetséges. Ehhez igazán jó propagandisták kellenek. Hozzátenném, hogy a propaganda irányításának is alkalmazkodnia kell a mai körülményekhez. Ne elsősorban a. tavalyi megszokásra, hanem az idei igényekre mérje a tennivalóit. Köszönöm a beszélgetést. Kopka János ^HÉTVÉGM k INTERJÚI 1984. március 3.
