Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. március 24. Napi külpolitikai kommentár Olaszország: tétek — és ellentétek B ettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt vezére, aki csak tavaly foglalta el a miniszterelnöki bársonyszéket, kockázatos politikai szerencsejátékba kezdett: a tétek nagyok, „nyerni” sokat lehet — de hosszabb távon bizton számíthat arra, hogy a végelszámolás számára negatív eredménnyel végződik. Szombaton több mint félmillió embert várnak Róma utcáira: az Olasz Kommunista Párt és az Olasz Általános Munkásszövetség azért szólította fel tiltakozásra tagjait, mert a kormány — nem először és nem is utoljára — megint a munkásokkal, alkalmazottakkal, a kisemberekkel akarja megfizettetni nemcsak a világgazdaság nyomorúságos állapotából fakadó terheket, hanem az olasz gazdasági politika hibáinak következményeit is. „Scala mobile” — azaz mozgó bérskála — kiharcolása az olasz szakszervezetek, az OKP munkájának egyik nagy sikere volt. Az akkor még egységes szakszervezetek ugyanis elérték, hogy a béreket és fizetéseket az infláció növekedésének mértékével együtt, azzal összhangban emelik Olaszországban. Az amúgy sem túlságosan fényesen élő olasz átlagember — nem szólva az átlag alatt élőkről — tudatában van a tétnek: hiába tűzi ki célul az olasz kormány az infláció visszaszorítását — ha ez nem sikerül, akkor életszínvonala drasztikusan vissz lesik. Ha pedig az olasz kormánynak sikerül rögzíteni (!) a mozgó bérskálát, akkor még joga sincs, hogy jogos béremelését követelje. A kormány azt mondja, Tenancingo és a választások Jean-Pierre Bousquet, az AFP különtudósítója írja: Tenancingo (Salvador), 1984. március 23. (AFP— MTI—Panoráma) — A San Salvadortól mindössze 36 kilométerre lévő Tenancingo nevű városkában nyomát sem lehet látni a vasárnapi választások előkészületeinek. Tenanoigo ugyanis ma romhalmaz — a salvadori légierő szeptemberben szétbombázta a kétezer lakosú településit. Húszán meghaltak, s az életben maradottak közül sokan elmenekültek. A pánamerikai sztrádáról elágazó út vezet ide. -Egy kilométert haladunk rajta, amikor véget ér a kor- mányhadsereg ellenőrizte terület. A gépkocsiknak meg kell állniuk az utolsó katonai ellenőrző pontnál. Ahogy továbbhaladunk, egymást követik a kis „ranchok”, ahol a Tenan- cigoból elmenekült parasztok művelgetik alig termő földecskéjüket. Négy kilométerrel odébb, Tenancingo helyén már csak egy kísértetváros fogad. A városka főutcája kocsival járhatatlan. A politikai életre utaló egyetlen jel a hazafiak falakra festett jelszavai a temető bejáratával szemben pedig, egy épület homlokzatán a szélsőjobboldali Nacionalista Köztársasági Szövetség, az ARENA több színű zászlaja. A választási kampány „nem merészkedett” az or- szágutaktól túlságosan messzire, a hadsereg ellenőrizte területektől távol. „Menjünk szavazni? Miért és kire?” — válaszol kérdéssel egy öreg parasztember. A háta mögötti romhalmaz valaha az otthona volt, mielőtt a kormány repülőgépei szétbombázták volna... hogy a mozgó bérskála maga is az infláció — tavaly 15 százalékos — egyik forrása. Az Olasz Kommunista Párt viszont felteszi a kérdést, mi volt előbb: a mozgó bérskála — vagy az infláció, az azt előidéző rossz gazdaságpolitika, a tucatnyi kormánnyal változó tucatnyi „nagy elképzelés” az olasz gazdaság meg- gyógyítására? Nem lenne talán itt az ideje, hogy az olasz kormány felhagyjon a tüneti kezeléssel és nekilásson a gyökeres gyógyításnak? És nem talán a magát baloldalinak valló szocialista párttól várható el, hogy ügyeljen a dolgozó emberek életszínvonalának megőrzésére? Sem az OKP, sem az Olasz Általános Munkásszövetség (CGIL) érdemi választ nem kapott ezekre a kérdésekre, s a kormány szándéka láttán ezért szólította szombatra az utcákra az embereket. Meg kell jegyezni azonban: az OKP most tiltakozni, tüntetni akar — de előtte felajánlotta' Bettino Craxinak az együttműködést ahhoz, hogy megtalálja a választ a nagy kérdésre. Craxi elutasította ezt. Bettino Craxi most az OKP-val való nyílt konfrontációt választotta. Úgy tűnik rövid távon sikerre számíthat: sikerült a kommunista irányítás alatt lévő CGIL-ről leválasztania a szocialista és katolikus szakszervezeteket, amelyek nem vesznek részt a szombati akcióban; nyilvánvalóan megnyeri a bizalmi szavazást is és — úgymond — hatalmas vereséget mér az OKP tekintélyére. Római megfigyelők szerint Bettino Craxi azonban még ennél is messzebbre tekint. Gianfranco Pasquino független baloldali szenátor szerint az Olasz Szocialista Párt „balról” fokozatosan a politikai „centrum” felé tart. S ha az olasz kormányfő ezt tudatosan csinálja, akkor annak messzire ható következményei lehetnek: némelyek szerint „átrajzolódik” Olaszország politikai térképe, s a jelenleg kis szocialista párt kihúzhatja a szőnyeget a ke- resztélydemokraták alól. A szocialista pártból a folyamat végén meghatározó politikai erő lehet, mint amilyen meghatározó erő volt a keresztélyde- mokrata párt — tavaly nyárig ... A kereszténydemokraták nem találják igazi önmagukat Aldo Moro 1978- ban történt meggyilkolása óta. Moro a kommunistákkal való együttműködés hive volt. A tétek tehát nagyok Craxi számára, mint ahogy ellentétei sem kevésbé jelentősek az OKP-val. Az OKP és a CGIL szombaton Róma utcáin ugyancsak megteszi tétjét. Időlegesen elveszíthetik azt — de hosszabb távon csak a dolgozókkal, a bérből és fizetésből élőkkel, a néppel lehet politizálni. Lenin-readdel tüntették ki Czinege Lajost A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Czinege Lajos honvédelmi miniszternek kiemelkedő katonai-politikai tevékenysége elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Csémi Károly honvédelmi minisztériumi államtitkár. Czinege Lajost — születésnapja alkalmából — a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság fegyveres erői közötti fegyverbarátság fejlesztésében szerzett kimagasló érdemeiért Lenin-renddel tüntette ki. Kelőt—nyugati párbeszéd Mitterrand és Reagan tárgyalásai Ellentétben a hivatalos washingtoni várakozással és a sajtónak szintén a Fehér Házból irányított előrejelzéseivel, Fracois Mitterrand látogatásának első napján a Szovjetunióval folytatandó párbeszéd szükségességének témája került előtérbe az atlanti szolidaritás témájával szemben. A Newsweek című hetilap és más amerikai sajtófórrá- sok — hivatalos sugallatra — a közös antikommunista meggyőződésben próbálták megkeresni Reagan és Mitterrand politikai közelségének magyarázatát. Bár "a francia vendég valóban a NATO és a nyugati szövetség kemény vonalának és a rakétatelepítés folytatásának híveként mutatkozik Washingtonban, a csütörtöki tárgyalások középpontjában a Szovjetunióval való párbeszéd állt. Délután, a kongresszus két háza előtt elhangzott beszédében az amerikaitól világosan eltérő hangsúlyokkal kijelentette: „Legyünk szilárdak szavainkban és tetteinkben, de ugyanakkor maradjunk nyíltak, ne féljünk párbeszédet kezdeni a Szovjetunióval, ha egyszer ezeknek a tárgyalásoknak az alapjai és céljai világosan és tartósan megjelöltettek.” Reagan a Mitterrand tiszteletére adott csütörtök esti fehér házi díszvacsorán, mintha vendégének felszólítására válaszolt volna, arról kezdett beszélni, hogy „Amerika ugyancsak a kelet—nyugati párbeszéd elérését óhajtja”, s folytatja törekvését „a stabilabb viszony kialakítására a Szovjetunióval”. Ellentétben azonban Mit- terranddal, aki moszkvai látogatásra készül, amerikai részről ezek a kijelentések még mindig csak a békésebb utakat kereső Európa iránti engedménynek tűnnek. Arhur Hartman, az Egyesült Államok Washingtonban tartózkodó moszkvai nagykövete az NBC televíziónak adott interjújában éppen csütörtökön beszélt arról, hogy a két ország között sem „hátsó csatornákon”, sem a normális diplomáciai vonalakon nem folynak előkészületek a párbeszéd bővítésére és szintjének emelésére. Ba/konur Készülnek az űrhajósok Az előkészítés utolsó fázisában lévő szovjet—indiai közös űrrepülés kijelölt résztvevői pénteken a Bajkonuri űrrepülőtérre utaztak — erről adott hírt a TASZSZ hírügynökség. Elutazásuk előtt az arra illetékes bizottság kijelölte, melyik csoport jön elsőként számításba, s melyik lesz valószínűleg a tartalék. A döntés szerint az első Jurij Malisev csoportja: ennek parancsnoka Jurij Malisev, a Szovjetunió hőse, aki 1980-ban tett már űrutazást, Gennagyij Sztrekalov fedélzeti mérnök, a Szovjetunió hőse — ő kétszer járt már a világűrben 1980-ban, illetve 1983-ban — s Rakes Sarma indiai űrhajóskutató, A második — egyelőre tartaléknak számító — csoport parancsnoka Anatolij Bere- zovoj, aki első útján 1982- ben Valentyin Lebegyewel rekordidőt, 211 napot töltött a világűrben, Georgij Grecs- ko, a Szovjetunió kétszeres hőse, aki 1975-ben indult első űrutazására, valamint Ra- vis Malhorta indiai űrhajóskutató. A végső döntés arról, melyik csoport indul majd a legközelebbi jövőben az űrállomásra, Bajkonurban születik meg a befejező edzések után. Kunszabó Ferenc; Testámentom (A nép Hete Nyírbátorba! a XIX. században) 5. A hátsó, azaz udvari szoba (kamra, kamara, kamora) elsősorban a féltettebb termények és termékek, valamint a kényesebb és nagyobb darab házi berendezési tárgyak meg szerszámok tárolására szolgált. Nemigen fütötték, de gyakran aludtak is benne: vagy későn hazákujtorgó legények, vagy horkolós, krá- kogós, éjjel többször kicsoszogó vének, később pedig már a szégyenlős fiatal házasok is. A szoba tartozékai közül a négy iratban is sokat megtalálunk, megpróbálom itt kiegészíteni. Dikó és lóca, asztal és székek, mert itt volt télen a fosztóka, s itt dolgozták föl a levágott sertést. A falakon szekerce, húsvágó bárd, hurkatöltő, de esetleg a cséphadaró is, ünneplés ostor, karikás ostor, fokos, esetleg a katonaviselt családfő obsit-kardja, szűr, guba, suba, valamint a ritkábban használt konyhai edények: nyujtótábla, gyúró tekenő, fi- risztő tekenő, firidő kád, sziták és rosták. Rudakon függve a „disznó- ságok”. A falaknál körben a terménytartó hombák és ászkok, szapuló kád, káposztás kád, ecetes hordó, dézsák, a lócán mézes-, zsíros-, húsos bödönök, tojásos mákos, köle- ses kutinák. De itt ült a tojásán a kotló, s itt vagy a konyhában kotyogott csibéinek, ha korán, már februárban elkot- lott — s bizony, csikorgó ja- nári éjszakákon ide hozta be a gazda a párnapos borjut, malacot, barikát, kisgidát. Az első, ablakaival utcára szolgáló tisztaszobáhan volt az „ünneplős asztal”, mindig abrosszal leteritve, mögötte az egy viagy két ablak alatt a karoslóca, körben pedig a székek. Innen egyik oldalra (rendszerint a délin vagy ahhoz közel esőn) volt két ágy, véggel összetolva, s ha mögöttük még akadt hely, akkor ruhásláda. A tisztaMoszkvából jelentettük... Kádár János 1957 márciusában baráti találkozón Leningrádban. Ki tudja, hányszor olvashattuk már ezt a mondatot: Moszkvából jelenti... De vajon mi minden rejtőzik mögötte? Mi maradt meg azokbon a magyar újságírókban, akik egykor a Szovjetunióból tudósítottak éveken át. E hatalmas baráti országban szerzett élményeikből ad ízelítőt az alábbi összeállítás. O „Félszavakból is...11 Vadonatúj, alig kéthetes tudósító voltam a szovjet fővárosban, amikor 1956 után első ízben járt magyar pártós kormányküldöttség a Szovjetunióban, Kádár János vezetésével. Nagy volt az aggodalom, s őszintén megmondhatom, attól tartottam: lesz bizonyos fenntartás, vagy éppenséggel némi bizalmatlanság is a magyarokkal szemben. Ez az érzés azonban csak addig tartott, amíg nem került sor az őszinte beszélgetésekre. Hamar kiderült: aggódnak értünk a szovjet.emberek, segíteni kívánnak és amikor megismerkedtek azzal, hogy mit akarnak ebben a nehéz helyzetben tenni a magyar népi demokrácia őszinte hívei, egyértelműen és nyíltan 'biztosították őket támogatásukról, egyetértésükről. Nem egy alkalommal állt ki a nyilvánosság elé ezen az úton a különböző nagygyűléseken Kádár János és a többi magyar vezető — s a tudósító szinte mérni tudta, hogyan alakul az emberek hangulata, magatartása. Sohasem lehet elfelejteni a viharos tapsot ezeken a gyűléseken, amikor arról volt szó, hogy Magyarországon a szocializmus — minden korábbi hiba, nehézség ellenére — győzni fog. Több mint negyedszázaddal később, 1983-ban isimét alkalmam volt elkísérni a Kádár János vezette pártós kormányküldöttséget a Szovjetunióba. A Moszkvában töltött tíz év alatt sokszor láttam, éreztem, hogy az 1957 tavaszán tapasztatt (barátság hogyan alakul, fejlődik az immár rendszeressé vált, az élet minden területén megnyilvánuló kapcsolatokban, miiként valósul meg az, ami akkor még talán tervnek is merész volt, s milyen őszinte tiszteletet keltenek a Szovjetunióban a magyar kommunisták, a magyar dolgozók sikerei, eredményei. És mégis új élmény volt számomra is, hogy mennyire a közeli barátok, közvetlen munkatársak találkozója volt ez az immár sokadik látogatás. „Félszavakból is megértjük egymást” — mondotta erről sajtókonferenciáján Kádár János, és szovjet kollégáim lelkesen helyeseltek : maguk is így éreztek. S az immár kevesebb számú, de a korábbinál nem kevésbé lelkes hangulatú gyűlésen úgy tűnt, nemcsak a vezetők találkozóinak jellemzője ez a megértés — mindkét országban a hétköznapok valósága lett már ez mindenki számára. Kis Csaba szobába szolgált rendszerint a konyhából füthető boglya- kemence, a fafll felől suttal, és ülőpadkával körben. Az asztal másik oldalán, a sarokban volt a pohárszék köznapi nevén komód, rajta nagy tükör az asszanynép- nek, s borotválkozótükör a férfiaknak. Utána a kre- denc, rajta és benne a fél- tettebb evőeszközök, tiszta törölközők, konyharuhák, ágyneműk — de használatban lévő (tehát nem disz) tányérok és tálak voltak a falakon is. A bredenc után rendszerint még egy láda, a sublót, a női ruháknak — ezt váltotta föl a később, nagyanyám karában a sifon, vagyis akasztós szekrény. A mestergerendán, végig a három helyiségen, a féltett apró tárgyak: biblia, kalendárium, borotva, a lányok galárisa felakasztva, a fiuk boxere és rövidnyelü (csizmába dugható) ólmosbotja — itt voltak apám oklevelei, a marhapasszusok, másnéven rédiák, s nyáron a mi iskolai bizonyitványaink. Az ajtókon fakilincs, ki- vül-belül nyithatóan, a kijárati ajtón ezenkívül ravasz fazár, melyiknek „kócsát” távozáskor az eresz alatt a nádba dugtuk — de nem a felsorolást akarom már dagasztani, s annál inkább sem, mert a berendezések és tárgyak, sőt a gazdasági eszközök sorjázásával tulajdonképpen mögöttes célom van, de kerüljünk még egyet, mielőtt kirukkolok vele: a nyírbátori Báthory István Múzeumban van egy ház, s előtte berendezése: lógólábu asztal, néhány ütött-kopott sámli, szék, láda — s a felírás szerint ez a szegény család lakása a XIX-XX. század fordulóján ... (Folytatjuk)
