Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-17 / 65. szám

t'í;; Hl v-’ 1984. március 17. O — Ha elmegyünk egy or­szágos megbeszélésre, sok­szor kérdezik: hol van Kis- várda? Azt mondjuk: Zá­hony mellett. Így már tud­ják —, meséli Nyakó Lászió­né, a kisvárdai kórház sze­mélyzetise és párttitkára. Ilyen messze lenne Kis- várda? Ha onnét nézzük, igen. De a széles környék százezer emberének ez van a legközelebb. Számukra ez a város, és itt van a kórház. büdös nagy élet. De így van ez a védőnőknél is. Lakik valahol egy kényelmes kollé­giumban, naponta fürdik, aztán elkerül Zsurkra, ahol egy falusi házban kap albér­leti szobát. Pedig micsoda szép dolgokat tanulnak! De, azért itt is mindent meg le­het csinálni, amit kell, noha más az igény, és más a le­hetőség. Ha nincs sokszoro­sító gépünk, nem baj. De, Ez idáig négy jelentkezőnk van, s ha lehet reménykedni abban, hogy többen is jön­nének, feltehető az újabb kérdés: hova tegyük őket? Kik hiányoznak? Egyebek közt három fogszakorvos, két sebész, két belgyógyász. A gyermekosztály külön téma. Ott főorvos sincs. Beosztott is alig. Tavaly októberben három orvos érkezett, de kettő anyai örömök elé néz. a kórházban; ennyien „men­tek haza”. Az SZTK-ban 1982-ben 254 ezren, 1983-ban 240 ezren fordultak meg. A körzeti és üzemorvosi ren­delőkben ugyancsak ennyien voltak. S még egy figyelmet érdemlő adat: 1983-ban 1982-höz képest 43 ezerrel nőtt a táppénzes napok szá­ma a kórház körzetében, és egész évben elérte a félmil­liót. Csak emlékeztetőül: A város fölé magasodó, tizenegy szintes, hétemeletes épület, mint egy hatalmas sejitégla. Azon kár tűnődni, kinek a vétke, hogy az egész­ség fellegvára egészségtelen helyen áll, hogy a kórház szomszédságában van az ön­töde — a stílszerűen Vul­kánnak nevezett gyár —, mely kénköves füstöt és port küld a kórházra, ha a szél is úgy akarja, márpedig gyak­ran akarja. Ezt ma már csak a „hogyan nem szabadra” utaló tanulságként lehet ke­zelni, kedvezőtlep adottság­nak felfogni, mellyel együtt kell élni. Miként az a körül­mény sem változhat, hogy ez a kórház az ország szélén van, s minél messzebb me­gyünk a centrumoktól, annál irikább illúzió az egészség- ügyi törvény ama .kitételé­nek megvalósulása, mely szerint: mindig és minde­nütt a legmagasabb szintű orvosi ellátás jár a beteg­nek. Állampolgári jogon és ingyen ... A kisvárdai kórház „B” kategóriás, amiből termé­szetszerűleg következik, hogy van „A” besorolás is. És biz­ton hihetjük: az osztályozás nemcsak a vendéglátásban jelent eltéréseket. Pedig reg­gelente itt is kocsik tucatjai állnak a parkolóban, és sűrű rajokban érkeznek gyalog 1 ;kerékpárt>rt.!n ‘búgott 'á^ŐW-r, gek. Az SZTK epúletfészének előcsarnokában is pontosan az a helyzet, mint bárhol az országban. A bejárat körül csikkhalom, bent zsinatoló emberek. Kevés orvos és sok beteg. A legfelületesebb eligazo­dás is időt vesz igénybe. Dr. Fekete Imrével, a kórház igazgatójával az alagsorok, folyosók, lépcsőházak, ajtók’ kórtermek, rendelők labirin­tusában bolyongunk, s a hosszú óra sem elég egyéb­re, mint hQgy jól megjegyez­zem: fehérek áz ajtók és a kórházban dolgozók öltözéke iá fehér. Az igazgató dohog: — Milyen alapon vagyunk „B” kategóriás kórház, difii-1 kor szögelni itt is kell, ami­kor itt is van minden osz­tály, igaz, a traumatológia, vagy az urológia csak rész­legnek számít, mert ilyen osztálya csupán a megyei kórháznak lehet. Mi is meg­csinálunk mindent, csak ab­ban van különbség, hogy a részlegvezető főorvosnak nem jár vezetői pótlék. Per­sze úgy kárpótoljuk, ahogy lehet... z£!: Kórház az ország szélén hogy az idegosztályon nincs elektroencephalograph, s emiatt a szakvizsgára készülő kolléganőnek Nyíregyházára kell utaznia, baj... Szakemberek állítják: ' a magyar egészségügy helyze­te olyan, mitit a kifeszített kötélen, biztosító öv nélkür egyensúlyozó artistáé, bille­gés a van és a nincs között. A perifériák felé haladva egyre nyomasztóbb a hely­zet. Folytatván a hasonlatot: vidéken talán az egyensú­lyozó rúd is hiányzik az ar­tista kezéből. Igaz, így a bravúr értéke is nagyobb. — Nálunk — mondja Fe­kete Imre —, egy orvosra ötven műtét jut, a klini­kán pedig jó, ha tíz. Egy szigorló orvos százszor any- nyi szülést vezet le nálunk, mint a klinikán... Itt a gyakorlat, ott az elmélet. És a jókora szakadék néha a kettő között. Jönnek a hall­gatók a Debreceni Orvostu­dományi Egyetemről, és kér­dezik: „Itt nincs tévélánc, és nincs röntgenprogramozó?” Hát nincs! Enélkül még le­het élni... Az egyetemen minden szuper, aztán jön a Beszélgetés az igazgatóval, a személyzetissei, orvosok­kal és ápolónőkkel, Hegedűs Béláné anyaggazdálkodási és szolgáltatási osztályvezető­vel, Szalai Barnabással, az élelmezési osztály vezetőjé­vel, gyűlnek az adatok és a vélemények, s lassan kiala­kul egy egészségügyi kis- nagyüzem képe. A kórházban: hatszázhat- vanan gondoskodnak 472 ágyról, pontosabban beteg­ről. — Idén — mondta Hege­dűs Béláné —, 75 millió fo­rintunk van ... Ez igencsak kevés. Mert a bérek harminchárommilli­ót visznek el, az anyagok, fogyóeszközök és a fenntar­tás újabb harmincmilliót emészt fel, az energia, a szál­lítás és az „egyéb” juttatá­sok 6—7 millióba kerülnek, gyógyszerre hétmillió,',, az élelmezésre viszont ötmillió jut. A hetvenötmillióból máris elköltöttünk 81 mil­liót (nyilván a kerekítések eredményeként), s még nyi­tott a kérdés: mennyi kerül gépekre, felszerelésekre? — Erre 1984-ben 360 ezer forintunk van. Természete­sen a megyei keretből is ka­punk eszközöket, de így is kevés a pénz. Gyakori eset: a megrendeléstől a szállítá­sig húsz, harminc százalék­kal nő az ár. Nemcsak áz anyagiakból i/án kevés. A 180 ápolónőből legalább száz hiányzik ál­landóan, mert gyesen van­nak, mert beteg a gyerek, s helyükre csak szakképzetlé­nek jutnak. És a fizetség! Tavaly 1800, idén 20ötS’ 'forint a kezdő fizetés. Alig több a semminél, s az átlagkerese­tek sem haladják meg a 3000—3500 forintot. A má­sodik műszakra is „kivívott” pótlékkal, s az ápolónők méltán szakmunkássá való előrukkoltatásával együtt. (Ebben az írásban korántsem csak kisvárdai gondokról volt, van és lesz is szó!) Nem kapni diétás nővért, holott kezdő orvosi fizetést (3700 forintot) ígérnek a jelentke­zőknek, valamint azt, hogy a „lakás megoldható”. — Nagy gond a lakás — fejtegeti az igazgató. — A városi tanács eddig sok se­gítséget adott, több, mint félszáz lakást kaptunk az évek alatt, de egyszeri bérlő- kijelölési joggal. Üjabban már nem tudunk szolgálati lakásokhoz jutni. Pillanat­nyilag egyetlen tartalékunk van, a hamarosan érkező új kórboncnok főorvosnak. A lakásokra a gyógyítás érdekében nagy szükség len­ne. Mert betöltetlen állások vannak, s ma már nem von­zó, ha egy főorvosi helyet azzal hirdetnek, hogy a la­kás „megbeszélés tárgyát ké­pezi”. Pillanatnyilag 72 or­vos dolgozik a kórházban, ám hamarosan kevesebben lesznek. — Tizenkét üres állásunk van — szól a felvilágosítás —, de április elsejétől már 14 lesz. Készül a kórház bő­vítése, ez is további nyolc állást kínál. Kérdés: kiknek? A legnagyobb veszteség te­hát kétségkívül a gyermek- osztályt érte, ahol úgy tűnik, nem teljesen egyértelmű a helyzet. Az osztályról, két és fél év alatt hét orvos ment el. Sokak szerint az egyik legfőbb ok, hogy ellentétben a megye (sőt az ország) töb­bi városával és kórházával, itt nem sikerült megvalósíta­ni azt az integrációt, ami szükségessé teszi a helyi kör­zeti gyermekorvosok bevo­nását a kórházi munkába, s feltételezi a szorosabb együttműködést, ami egye­bek közt az ügyeletekben való segítséget is jelenti. Je­len pillanatban a megyei kórház küld hónapos vál­tásban orvosokat a kisvárdai' gyermekosztályra. Fekete Imrétől kérdem: — Miért mentek el ennyi­en? — A gyermekgyógyász fő­orvos üzemi orvosnak ment vidékre, tanárnő felesége butikos lett. A fogszakorvo­sok falusi körzetben van­nak, a csoportvezető főorvos is a vidéket választotta... A jobb anyagiak csábították őket. Kivétel a fogász főor­vos, aki ambiciózus, újat is akaró ember volt, neki nem felelt meg ehhez a környe­zet. Csak a pénzben lenne ke­resendő az ok? Nem tudom. Ami viszont biztos: 1983­ban 12 orvos ment a kór­házba, és tíz távozott el. Hogy egészséges-e a fluktu­áció (volt aki ezt mondta), vagy sem, azt a szakemberek dolga eldönteni... hozzávetőleg százezer ember él a környéken... Az SZTK zsúfoltsága önmagáért be­szélt, nem mintha bárhol is az ürességtől konganának a várótermek. — Egyszer azt mondtam — meséli az igazgató —, hogy ha a portás mindenki­től száz ... nem is száz, csak tíz forintot szedne, akkor meggyőződésem, a forgalom érezhetően lecsökkenne. — Csakhogy ingyenes a gyógyítás — mondom, míg a folyosókat rójuk. — Igen. Egyformán ingye­nes annak, akinek havi húsz­ezre van, és annak is, aki kétezer forint nyugdíjat kap. Megállunk a bekeretezett nyomtatvány előtt, ami a hálapénzről szóló rendelke­zést tartalmazza. — Több mint húsz éve, egy esztendeig az NDK-ban dolgoztam — ad választ a ki sem mondott kérdésre az igazgató. — Ott mindennek tarifája volt. Fizetni kellett a műtétért is. Az összeg öt­ven százaléka az operáló or­vosé volt, harminc százalé­ka az asszisztenciáé, a többi a műtősöknek, a takarítók­nak jutott. Fizetésem 1600 márka volt, fél év alatt vet­tem egy Trabantot... Az egy év alatt egyszer kaptam egy kosár földiepret. A paraszol­venciát ott senki sem is­merte ... Nálunk csak az abortusznak van szabott meg dr. Andorkó Máriával is. Éva biharugrai, Mária csengeri, István pedig egy Ózd melletti kis faluból, Csermelyről került ide. Éva: — Tíz évet töltöttünk Debrecenben. Albérletben laktunk, és a szülőknek együtt sem volt annyi pén­zük, hogy lakásunk lehetett volna. Kisvárda volt a ti­zenegyedik hely, ahol ér­deklődtünk, és az első, ahol lakást is adtak. A szülők anyagi lehetőségeit fel­emésztve rendezkedtünk be... Végül is, van lakásunk és dolgozni is hagynak. István: — Az I-es belosz- tályon, ahol vagyok, a tudo­mányos munkát sem hanya­golják. Molnár főorvos úr ki is követeli. Ebben a kórház­ban hagyománya is van en­nek ... A feleségem fizetése 3600—, az enyém 4000—, fo­rint, de nekem összejön több mint hatezerre is, azonban ennek fejében 15—16 napo­kig nem vagyok itthon, mert ügyelek. Mária: — Jól érzem ma­gam. Kardiológiával szeret­nék foglalkozni. Nyíregyhá­zára szerettem volna kerül­ni, de korábban már jártam Kisvárdán, és megtetszett. Vonzott a lakás is ... Sok a gond, de még több a munka. Az utolsó három év átlagában mintegy tizen­kétezer embert gyógyítottak Este a nővérszállóban, ahol (egyelőre utolsó lehetőség­ként) hat, kétszoba-összkom- fortos, tágas lakást alakítot­tak ki orvosok számára, a dr. Torma Éva—dr. Vasas István házaspár vendége voltam, s náluk ismerkedtem Este 11 órakor indultam dr. Mezei Károly sebész főorvoshoz. Éppen műtőben volt. Az ügyeleti asztalnál Gyüre Zsuzsa szakképzett ápolónő ült: — Szeptember óta vagyok itt, Nyíregyházán a Kölcsey- ben érettségiztem. Litkén lakom, de legtöbbet a nővér­szállón vagyok, mert rossz a közlekedés. A fizetésem nem sok. Kétezer-ötszáz az ala­pom ... egyszer sikerült 3100 forintot keresnem. De a leg­fontosabb, hogy szeressem a munkám... Kattan a lift, s mellénk telepszik a liftes, Illés Lász­ióné. Egy térítőt öltöget: — Kilenc éve kerültem ide ... előtte két év a fate­lepen, még korábban tizen­három a tsz-ben. Van éjsza­ka, hogy öltésnyi nyugalom sincs. Kétezer-négyszáz az alapom — pillant fel a térí­tőről —, de összejön a há­romezer. Nem szégyellem, ta­karítani is jártam, meg nap­számba is, kellett a pénz. öt gyerek volt! A férjem vas­utas, huszonnyolc éve ge­rincsérvvel műtötték, és az­óta Felsőzsolcán éjjeliőr... Kétezer-nyolcszázat kap ér­te. Egy kis kertünk van, semmi egyebünk... Mezei Károly végzett a csigolyatörött gipszelésével (kétmázsás farönk zúdult rá), bevisz a szobájába, aztán el­megy, mert dolga van még. Körülnézek. Nyitott könyv az asztalán, és egy kinagyí­tott férfiarckép a falon. A könyv Deák István műve: „Kossuth Lajos és a magya­rok 1848—1849-ben”. A fény­képen lévő férfi kilétét még csak gyanítani sem tudom. — Eisert Árpád — mond­ja, amikor visszatér. — ö volt a mesterem és példaké­pem Nyíregyházán. Nagy se­bész volt. Több mint har­minc éve ő operált Magyar- országon először szívbillen­tyű-szűkületet, és aortaszű­kületet. Olyan műtéteket is megcsinált, amiket csak a szakirodalomból ismert. Mi is sok mindent megcsiná­lunk, ami itt azelőtt nem volt, pedig nagyszerű elődöt mondhatok a magaménak, Kondray Gerő bácsit.., Ei­sert hihetetlenül művelt em­ber volt, nála mindig bé­kesség uralkodott. Az volt az aranykor ... Amikor Kis- várdára kerültem, mert itt kínálkozott osztályvezető fő­orvosi állás, magammal hoztam a fényképét, és el­határoztam, megpróbálom az ő szemléletét képviselni... — Huszonegy éve lettem orvos, 1200 forint fizetéssel, a feleségem még egyetemis­ta volt, de minden kedvez­ményt megvontak tőle, hi­szen a férje orvos. Albérlet­ben laktunk négyszázért... Az ügyeletért 32 forint du­kált. Magától nem mondta vol­na, de már tudtam: olyan műtétet — kézvisszavarrás —, mint legutóbb Pécsett, itt is végeztek már évekkel ez­előtt. Azonban: amiből má­sutt országos ügy lett, arról itt többnyire csak házon be­lül beszélnek. Néhány fény­kép, a feljegyzések és at em­lékezet őrzi, hogy bravúr­műtétre (Mezéi szerint már akkor sem volt az), itt is sor került, nem is egyre. Dr. Fa­zekas Imre vasárnap éjjel is olyan kezet varrt vissza, amit egy bőrdarab tartott csupán. A beteget én is lát­tam, az ujjait én is megta­pintottam, és éreztem, me­legek. — Számomra perspektíva volt Kisvárda — mondja a sebész főorvos —, mert ez egy viszonylag modern intéz­mény ... Az ember eljön a megyei kórházból, és először különleges szám, hogy egy városi kórházban mindent kell csinálni. Ez is egy spe­ciális szakma. Nekem ez na­gyon tetszik, mert sok a si­ker; persze kudarc is akad... Itt sokszor másképpen kell dönteni, kevesebb háttérrel, mint egy megyei kórházban. Mi hamSrabb operálunk gyomorvérzést, mert nincsen endoszkópunk. Mert csak valutáért kapható és nem vagyunk elég gazdagok, hogy elterjedhessen az ország­ban ... De vonatkozik ez az ultrahang-diagnosztikára is... A szoba falán (talán Eisert Árpád arcképével is harmó­niát alkotva), természetfotók is függnek. — Szeretem a természetet. Vadászok, s ha vége az idénynek, fényképezek. A madártani egyesület tornyos- pálcái csoportjának elnöke vagyok. Ez csodálatos dolog, mert a gyerekeket neveli természetszeretetre. A beszélgetést behajló fej szakítja félbe: — Főorvos úr, megvannak az új röntgenfelvételek ... Éjjel két óra van. A kór­termek ajtaja sokfelé nyitva. Kihallatszik a horkolás, a forgolódás, a sóhajtás. A fo­lyosókon egy-egy árny, a szegletben suttyomban pa­rázsló cigaretta. , A szülészeten a szülőágyon fiatal nő fekszik. Az újszü­lött már valamelyik kiságy­ban sír. Az adjunktus varr, közben semleges dolgokról beszélgetünk. De annyit azért megtudok, hogy imént született meg Marianna ... VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents