Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Tisztelt „rokkantjelöltek”! Tudom, meglepő a megszólítás. Az sem mindennapi azonban, amit Önökről hallottam. A többesszám indokolt, mert a minap egy egészségügyi megbeszélésen elhangzott: megyénkben feltűnően sok az olyan ember, akinek leghőbb vágya, hogy rokkanttá nyilvánítsák. Konkrétan két esetet beszéltek meg a szakemberek. Az egyik annak az asszonynak a dolga, aki már hosszú évek óta rendszeres levelezője a különféle egészségügyi főhatóságoknak. Beteg lett pár évvel ezelőtt ez a hölgy és hosszú ideig táppénzen volt, komoly panaszokkal. Megtalálták az okot, végrehajtottak rajta Debrecenben egy nem könnyű, ám annál sikeresebb műtétet. Múlt az idő, s az asszony nem volt hajlandó elismerni, hogy bizony nagyon sokat köszönhet az orvosoknak, mert sikeres műtétje büszkesége lehetne akármelyik klinikának. Igaz, előbukkantak közben kisebb bajok, de egyik sem olyan, hogy munkaképtelenné tette volna. Jár egyik bizottságtól a másikig, mindenképpen bizonygatja, hogy ő már nem alkalmas többé a munkára, tessék őt rokkanttá nyilvánítani. S közben fűnek-fának írogatja a panaszokat. Az illetékes főorvos már fáradtan legyintett, amikor ezt elmondta. „Legjobb lenne, ha szépen bólintanánk neki, legyen boldog. Mi is örülnénk, ha megszabadulnánk ettől a gondtól...” De persze, nem lehet így tenni — föl- tehetőleg lavinát indítana el. Még több lenne az olyan páciens, mint az a mátészalkai férfi, aki a miniszternek írta meg, hogy őt.bizony nem vizsgálták ki rendesen, holott súlyos beteg. Mit lehet tenni? Kórházba fektették, tetőtől talpig megvizsgálták, mintha maga a miniszter lett volna ... Enyhe diszko- pátia volt az eredmény — ilyennel pedig száz évig lehet élni, sőt dolgozni is... Mondjuk ki kerek-perec: ez az ember nem akar dolgozni. Van még hasonló jó néhány. Mert hiszen a táppénz ideje lejár és az alatt nem is szabad dolgozni. A rokkantnyugdíjas pedig némi munkát is vállalhat, őt már nem ellenőrzik, hogy vagont rak-e, vagy szalmaszálakat tesz keresztbe... Jól tudom, faramuci ez a kép, ami itt kirajzolódik. Ügy tűnik, hogy a táppénzesek, az orvosi bizottság elé kerülők mind hátsó gondolatokkal vannak teli. Persze, hogy nem így van — de az a néhány, aki „önjelölt rokkant”, nagyon elcsúfítja a képet. Ha alaposan belegondolunk, megtalálhatjuk az okokat is. Egyet már említettem: aki bírja, évente megszabott időre munkát vállalhat, ezzel kiegészítheti a nyugdíját, s odahaza is dolgozhat. (Nem véletlen, hogy a falun élők közül kerül ki a többség, aki szívesen vállalja a leszázalékolást.) A másik ok azonban érthetőbbé teszi ezt a viselkedést. Ha az orvosi bizottság nem nyilvánítja munkaképtelennek, hanem rehabilitációt javasol, tehát más, könnyebb munkát, akkor nagy dilemma elé kerül a dolgozó is, munkahelye is. Mert ön, asszonyom, akit említettem, már portásként dolgozik — de nyilván kevesebb pénzért. Márpedig, ha igy éri el az öregségi nyugdíjkorhatárt, — akkor ennek alapján kapja a nyugellátást! Ha most megy nyugdíjba — akkor a megrokkanás előtti öt évből a legkedvezőbbek alapján számítják ki a nyugdíj összegét. S ez nem mindegy. Világos, hogy jobban szeretné a rokkanttá nyilvánítást! Rehabilitáció. Mostanság gyakran elhangzik. Tavaly újraszabályozták, minden munkahelyen van .rehabilitációs megbízott, vagy bizottság, melynek az a feladata, hogy ha egy dolgozót köny- nyebb munkára javasolnak, akkor ezt oldják meg házon belül. Nem megy a dolog. Még mindig csak portásra, udvarseprőre gondolnak rehabilitációs munkakörnél. Az átképzés gyakran szóba sem jön — legtöbbször azonban nincs rá lehetőség. Mit tegyen egy aprócska vidéki üzem, szövetkezet, ha még a nagyobb vállalatoknál sem tudnak megoldást? Nos, megoldást általánosságban nem is lehet javasolni — mindenhol a helyi sajátosságok döntenek. Ha egyáltalán töprengenek rajta... Annyi bizonyos, hogy egy csomó fölösleges hercehurcát és indulatot meg lehetne takarítani, ha a még dolgozni tudó emberek maguk is keresnék a lehetséges megoldásokat — és nem a rokkanttá nyilvánítást tartanák az egyedül üdvözítőnek ... HÉTVÉGI INTERJÚ Gyúró Imre megyei tanácselnök-helyettessel az értelmiség közérzetéről a Volt idő, amikor a szabolcsi értelmi- ^ ség java elvándorolt a megyéből, mert nem talált megfelelő teret és lehetőséget tehetsége, szorgalma kibontakoztatására és szakmai előbbre jutására. Mi változott az utóbbi tiz-tizenkét év alatt? — A kérdésben felvázolt helyzetképet és tendenciaváltozást természetesnek, de nem magától valónak kell tekinteni. Közismert az a korszerűtlen gazdasági, társadalmi szerkezet, amelyet örököltünk, és amely köztudottan megkésve indult fejlődésnek. Ez a megkésettség az oka az elvándorlásnak és gyors ütemű extenzív fejlődésünk az alapja annak, hogy ma a megye értelmiségi létszáma tizenhatezer fő. Ez a szám akkor értékelhető igazán, ha tudjuk, hogy 1960-ban csupán 6700 felsőfokú végzettségű élt a megyében. A jelenlegi létszám lassú fejlődéssel stabilizálódni látszik. Öröm számunkra, hogy a már munkában lévők mozgása kiegyenlítődött. A mennyiségi változást a friss diplomások jelentik. A Ha az értelmiség megyén belüli elhe- ^ lyezkedéséről térképet készítenénk, mit mutatna a térkép? Hol élnek a megyében és melyek a legnépesebb foglalkozási ágak? — Az értelmiség területi elhelyezkedése, száma és aránya nem elhatározás kérdése, hanem tükörképe a gazdasági és intézményi ellátottságnak. Ebben a tükörképben természetesen Nyíregyházáé a vezető szerep. Itt él az értelmiség 40 százaléka. De azt már nem lehet természetesnek tartani, hogy Fehérgyarmaton és Vásárosnaményban már csupán a megyei értelmiség 2—2 százaléka található. Tény, hogy a városok adnak nagyobb és jobb lehetőséget e réteg számára. Itt él az értelmiség több mint fele. örvendetes, hogy számuk a nagyközségeinkben is jelentősen megnőtt, új szakmai rétegek is meghonosodtak, magukba szívták a kistelepülések értelmiségét is. Ez már társadalmi gond, hiszen e helyeken hatásuk alig érezhető. — A végbement gazdasági, társadalmi át- rétegződés jelentősen megváltoztatta az értelmiség belső összetételét. Ugyan még ma is a pedagógusok vannak a legtöbben, 52,4 százalékkal. A másik közel 50 százalék arányváltozása azonban már jelentős. A műszakiak aránya az 1970. évi 7,7-ről 10,8 százalékra, az agrárértelmiség az országos 9,5-del szemben nálunk 15 százalékot képvisel. Kiemelkedik még az egészségügyiek 7 százalékos aránya. Kevés azonban a megyében a közgazdasági, a számviteli szakember. Telítettségről még egyetlen szakágban sem beszélhetünk. A Milyen feladatokat ró az illetékes ^ szervekre az a tény, hogy a 70-es évektől az országos átlagnál gyorsabban nőtt a megyében az értelmiségiek száma? — Az eredményben rejlik a gond is. A létszám 35 százaléka fiatal, 30 éven aluli. Közel 60 százalékuk első generációs értelmiségi. Mindkettő lendületet, de egyúttal tapasztalathiányt is jelent. A vezetővé, az alkotóvá válás útjának nincs sem egyéni, sem történelmi múltja megyénkben. A feladat ebből adódik. Meg kell gyórsuam a vezetővé válást és gyarapítani kell az alkotó értelmiségiek körét és a meglévő fiatalos lendületet mindennap kamatoztatni kell, minden munkahelyen. Erre receptet adni e rövid interjú keretében nem lehet. Ügy gondolom nem is szükséges. A Sikerül-e árnyaltan — a sajátosságok ^ szerint — tanulmányozni az értelmiséget? Hiszen más a gondja a műszaki értelmiségnek és a humánnak, de különbségek vannak azokon belül is ... — Szociológiai, de még statisztikai felmérés sem készült (kivéve a fiatal értelmiségieket) az értelmiség egészéről, vagy rétegeiről. Mégis a lehetséges döntésekhez — bizton mondhatom — elegendő ismeretekkel rendelkezünk. Ismerjük a megyei és az országos összehasonlító adatokat. Ezek adják a lehetséges és nem is mindig rövid távú feladatainkat. Amikor két év alatt közel 100 lakást tudtunk adni az orvosoknak, gyorsan csökkent a betöltetlen állások száma. Az agrár- és műszaki értelmiség helyben maradását is csak a lakásbiztosítással lehet elérni. Az álláshirdetések mutatják, hogy lakással a leggyengébben ellátott értelmiségi réteg a pedagógusoké. Bár az is igaz, hogy a szolgálati lakások jelentős részét az utóbbi években felújítottuk, és több mint 1500 pedagógus épített kedvezményezett hitelből lakást. A bérarányok pedig az országostól alacsonyabbak. Élni pedig kell, és ebből a természetes törekvésből adódik, hogy megyénkben az értelmiség jövedelmének közel „Véleményem szerint az értelmiség összességében a kor műveltségének élű hordozója, továbbfejlesztője és közvetítője is. Ezért az értelmiségi lét egyszerre jelent felhalmozott ismeretet (végzettséget), ismeretszerző képességet és készséget (gondolati önállóságot) és közösségi életet (amelyben minden hasznosul.) Aki értelmiséginek vallja magát, az létében, életmódjában, életminőségében több az átlagnál/* húsz százaléka másodgazdaságból vagy foglalkozásból származik. Ez jelentős szabad időt von el. Pedig az értelmiségi lét újratermelődése nemcsak pénz, hanem szabad idő kérdése is. A Jó dolog, hogy a szabolcs-szatmári ér- w telmiség zöme életkorban, szakmai gyakorlatában — fiatal. Fogékony, frissen képzett stb. De pályakezdő és kevés a tapasztalata. Mit tehetünk értük? — Valóban jó dolog, hogy megyénk értelmiségének jelentős része fiatal. Itt él az ország fiatal diplomásainak 4,5 százaléka. Ez országosan a harmadik hely. Átlagkeresetük, átlagjövedelmük a megyék rangsorában a középmezőnyben van, (12. hely) harminc százalékuk lakástulajdonos (országosan 25,2 százalék). Szolgálati lakásban él 13 százalék (országosan 8,1 százalék). Egzisztenciálisan sem rossz a helyzetük. Az egészségügyi és oktatási végzettségű aktív keresők 23 százaléka, illetve 14 százaléka vezető beosztású (az 1980-as népszámlálás idején), míg a mezőgazdasági és közgazdasági végzettségűeknél ez az arány 59 százalék, illetve 53 százalék. Országosan is álljuk a versenyt. A megyében a fiatalok és ezen belül a fiatal nők a nagyobb arányt képviselik a vezető beosztásúak körében (igaz, hogy nem mind első számú vezető), mint országosan. Megyei arányuk együtt 19,8 százalék (országosan 16,1 százalék). Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok mintegy 84 százaléka képzettségének megfelelő munkaterületen dolgozik (országos megfelelője 66 százalék). Ennyi, amit értük tudtunk tenni. A gondjaik felsorolása is kitöltené ennyi időteret, de most az eredményre kérdezett. A A megyei tanácsi intézkedési terv a ^ munkahelyi vezetők kötelességévé tette: kiemelt figyelmet fordítsanak azott dolgozó értelmiségiekre. Eleget tesznek-e ennek? — A mai feszülő gazdasági helyzetben az eredmény egyre fokozódóbb jelentőséget biztosít a szubjektív feltételnek. A szellemi termékkel telített áru ma is eladható minden mennyiségben. Nem vagyok közgazdász, sem felügyeletet gyakorló, de ha riportot készítene az üzemek vezetőivel, meggyőződésem, hogy a hatékony gazdálkodás és az értelmiség alkotó erejének felhasználása között egyenes arányt állapítana meg. Tudom, a hétköznap nem ilyen egyszerű alapképlet, de ajst'is y^llom, hogy egyetlen vezető számára sem lehet közömbös az ott dolgozó ér- telrrpseg, rnúnKahelyi közérzete. A sikeres vezető .^Trérdésben feltett feladatot eredményesen megoldja.' £ Hogyan támogatják megyénkben az ^ értelmiség tudományos tevékenységét? A pályázatokra, a képzésre, továbbképzésre, a tudományos fokozatok elérésére, a külföldi tanulmányutakra gondolok... — Gazdasági szerkezetünk és intézményi ellátottságunk nem a legkedvezőbb alapot nyújtja a tudományos tevékenység számára. Iparunk zöme gyáregység, önálló gyártmányfejlesztéssel csak néhány üzemünk rendelkezik. Kutatóintézeteink visszafejlődtek, vagy megszűntek. A két főiskolánk aránylag fiatal, belső tartalma csak most válik „felsőfokúvá”. — Nagyon fontos, hogy növeljük a kutatók, a tudományos minősítéssel rendelkező alkotók számát. Ám ezt nem elég akarni. Fontos a gazdasági, társadalmi igény, de az ösztönzés sem elhanyagolható. E felismerés szülte azt a széles körű pályázati rendszert, amit a napokban adunk közre, felkérve a Tudományos Koordinációs Bizottságot a - gondozásra. E komplex pályázaton belül a megye fejlődését szolgáló témákat hirdetünk meg főiskolai szakdolgozat, doktori disszertáció, kandidátusi értekezés megírására, szakmai pályázatok kidolgozására. A:> értékelés szempontja a gyakorlati hasznosíthatóság. £ Mennyiben nevezhetjük a távolság és w a kevés tudományos, kulturális intézmény miatt zártnak a megyében élő értelmiséget? — A vidéken élés nem jelent provincializmust, ha kapcsolatban marad a szellemi központokkal és áramlatokkal. Erre a törekvésre sok tény utal. De az itt élő értelmiség is jól működő tudományos egyesületi életet hozott létre. Nem is olyan zárt ez az értelmiségi világ, ha ismerjük, hogy például évente 10—12 országba utazik hivatalos szakmai programra 130—150 fő. Három év alatt a megyében 62 országos és nemzetközi rendezvény volt. Megyei szakemberek által tartott előadások száma hazai rendezvényen 437, külföldön tartott előadás 23. A hazai szaklapokban megjelent cikkek, írások száma 719. A külföldi szaklapokban megjelent írások száma 52. Az eredmény az egyik nézőpontból nem sok, a másikból nem is kevés. A Mi a véleménye a megyei alkotóműhelyekben dolgozó értelmiségről? — Keresik önmagukat és egymást. Történelmük alig van és a létszámuk kevés, de jelentőségük egyre nagyobb és fontosabb. Gazdasági felemelkedésünket már nem vitatja az ország. Szellemi területen a hátrányuk még jelentős. Kevés a szellemi alkotás és a művészi tolmácsolás. Kóruskultúránk elismert. Irodalmi múltunk nagyobb a jelenkor irodalmánál. A szobrászat a nemzetközi művészteleppel együtt erősebb, mint a festészet. Egy alkotó képviseli az iparművészer tét. A színházművészet már nemcsak ígéret, hanem bejegyzett jelen. Mit kell tenni? Nem tett jót nekünk sem a gazdasági megszorítás, viszont az anyagi ráfordítás így sem kevés, igaz, hogy nem is elég. Nincs meg az arányos fejlődés lehetősége. Megyénk mű- vészet-„eltartó” képessége még elmarad a kor igényétől. A Sokszor esik szó az értelmiség közér- w zetéről, hangulatáról, az őket foglalkoztató való, vagy vélt problémákról általában. Milyennek ítéli meg a megyénkben dolgozó értelmiség eszmei, politikai felkészültségét, elkötelezettségét? — Okkal vagy ok nélkül elégedetlenkedők mindig voltak, de az tagadhatatlan, hogy a megyénkben végbemenő gazdasági, társadalmi felemelkedés az utóbbi 10—15 évben tág teret adott az értelmiség alkotókedvének kibontakoztatására. Így sikerélményhez jutott és ez meghatározta hangulatát és közérzetét. Ebben az időszakban az értelmiség munkájával bizonyította felkészültségét és elkötelezettségét. Az egyre bonyolultabb nemzetközi politikai helyzet és a hazai gazdasági gondok hatására az utóbbi időszakban érezhető elbizonytalanodás is az értelmiség bizonyos köreibén. A fejlődés időszaka jó közeg volt a képesség kibontakoztatására. Ma a lehetőségek hatására egyesek szűknek érzik a közeget, néhányan helyet keresnek, könnyebb gondokat adó munka- és lakóhelyet. És felerősödtek a szocialista építés távlataival, fejlődésének további lehetőségeivel kapcsolatos nézetek. £ Nem kerülhető meg a manapság sok ^ vitára okot adó kérdés: szubjektív vélemény-e, kit nevezünk korszerű értelmezésben értelmiséginek? Mi változott e fogalom körül? — Az erről folyó viták anyaga több kötetnyi terjedelmű. Gondolom nem tőlem várja a meghatározást. Elnézést, ha én is megkerülöm a definiálást, hadd közelítsem a témát a gyakorlat oldaláról. Véleményem szerint az értelmiség összességében a kor műveltségének élő hordozója, továbbfejlesztője és közvetítője is. Ezért az értelmiségi lét egyszerre jelent felhalmozott ismeretet (végzettséget) ismeretszerző képességet és készséget (gondolati önállóságot) és közösségi életet (amelyben minden hasznosul). Aki értelmiséginek vallja magát, az létében, életmódjában, életminőségében több az átlagnál. (Ez nem csupán végzettség kérdése. Hány diplomás csak napszámosa a szakmájának!) „Értelmiség és alkotás” — szorosan egymáshoz tartozó fogalomnak tartom. Az értelmiség megtisztelő képessége, hogy a jövőt, a tegnapot és a mát szemlélve képesek formálni. t Köszönöm az interjút. Pált Géta 1984. március 17.
