Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. március 17. A magasabb szintű eredményt támogatjuk Beszélgetés Sarlós Istvánnal, a ma és a holnap tudománypolitikájáról II VOLKOV-iigy Egy titkosügynök feljegyzései Az elmúlt években született számos kormányzati döntés tükrözi a sürgető igényt: növekedjék a hasznosítható tudományos eredmények kínálata, s e kutatások alkalmazásának készsége. Ezek az intézkedések — a tudományos munka más-más vonatkozásait, területeit érintve — egyaránt azt szolgálják, hogy társadalmunk a gazdasági nehézségek közepette is képes legyen lépést tartani a műszaki haladással, s a jövő megalapozását is segítő válaszokat tudjon adni a jelen kérdéseire. E kormányzati"törekvésekről, a nyolcvanas évek tudománypolitikájáról szólt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese az MTI munkatársának adott interjújában. — A tudománypolitikai bizottság értékelése alapján a kormány nemrégiben áttekintette az országos középtávú kutatási-fejlesztési terv — az első ilyen ötéves munkaprogram — végrehajtásának „félidős” eredményeit. Milyen tapasztalatokra kívánja felhívni a bizottság elnökeként is a figyelmet? — A terv kidolgozása óta a végrehajtás körülményei megváltoztak: szigorúbb gazdasági feltételek mellett lényegesen magasabb követelményeknek kell megfelelni. Ennek érdekében új irányítási, szervezési, finanszírozási és ellenőrzési módszereket vezettünk be. A cél az volt, hogy a kutató- és fejlesztő- munka megfelelő támogatást kapjon, a programok rugalmasabbak, a munka összehangoltabb legyen, s az eddigieknél jobban kiaknázhassuk a szellemi és anyagi erőket. E módszerek helyességéről a jövőbeni eredmények mondanak majd ítéletet. Az bizonyos: tovább kell dolgoznunk tökéletesítésükön, hogy hatásuk tartós legyen. Mindez azonban a középtávú program eredményességének Csák ak egyik feltétele:1 ’ ^iiéyáiiiíyén' 'fóhíös'1 á':gazdálkodó szervezetek innovációs készségének növekedése, ez viszont függ a változó gazdasági körülményektől. S tény, hogy ez a készség a feltételezettnél lassabban erősödik, a gazdálkodó szervezetek elsősorban termékeik piaci elhelyezésében lettek mozgékonyabbak, maguk a termékek azonban kevésbé változtak. A kutatás és különösen a technológiai, műszaki fejlesztés szerepe a gazdasági fejlődés meggyorsításában kulcskérdéssé vált. Ezért — a kutatóíhtézétek és az egyetemek termékeny közreműködésével — nagyobb figyelmet fordítunk a vállalatok kutatási-műszaki fejlesztési tevékenységére, a gazdálkodó" szervezetek most kibontakozó innovációs készségének és kapacitásának erősítésére. A kormányzati kutatásifejlesztési programok végrehajtásának tapasztalatait elemezve kirajzolódtak azok a kérdések is, amelyekben további intézkedések szükségesek. Nem sikerült még mindenütt jól kialakítani a vállalatok önálló innovációs tevékenységének kereteit: néhol ugyanis az igazgatás túlságosan beleavatkozik a kutató-fejlesztő munka szervezésébe és irányításába. Az is fontos tapasztalat, hogy kormányzati eszközökkel az innováció elsősorban átfogóbb, új technológiai, műszaki-fejlesztési kultúrák kifejlesztése, elterjesztése és az érdekeltség erősítése révén gyorsítható. Ezért a jövőben — terveink szerint — a kutatási programok súlypontja olyan területekre helyeződik, mint a biotechnológia, a mikroelektronika, a számítástechnika, a társadalomtudományokban pedig a gazdaságpolitika, a társadalom szerkezetének kutatása. E hangsúlyváltási szándékában már érvényesül a korábbiaknál egyértelműbb és a vállalatok önállóságát valló felfogás az állam és a vállalatok, egyéb intézmények közötti munkamegosztásról. Ennek lényege: a gazdaságban a napi, a rövid távú műszakiV ________ fejlesztési feladatokat a vállalatoknak kell megoldaniok, az állam pedig egyre inkább az átfogó, a fejlesztést megalapozó kutatások támogatására koncentrál. — Hogyan váltak be a tudományos munka követelményeinek emelésére az elmúlt években hozott intézkedések: milyennek bizonyult az új, egységes kutatóképzési rendszer, a háromfokozatú tudományos minősítés? — Az egységes kutatóképzésről a kormány 1982 decemberében hozott határozatott, amelynek az a célja, hogy a tudományos pályára készülő diplomás szakembereket fiatalabb korban, nagyobb létszámban, intenzívebb képzés keretében és magas színvonalú kutatóhelyeken készítsék fel fáradtságot, türelmet és igen elmélyült ismereteket igénylő hivatásukra. Az új kutatóképzés első évfolyamára jelentkezett mintegy 700 fiatal közül 400 szakembert választottak ki, akiknek képzése az új rendszer szerint 1983 szeptemberében megkezdődött. — A háromfokozatú tudományos minősítés bevezetéséről tavaly novemberben hozott'^ófinányhatározat szerint az új rendszerű egyetemi doktorátus tényleges bevezetésének határideje 1984. szeptember elseje. Jelenleg az egyetemeken felülvizsgálják a doktori szabályzatokat," a doktori vizsgakövetelményeket és szervezetileg is megalapozzák az emelt szintű egyetemi tudományos fokozat bevezetését. — A „tudományos kandidátusi” és a „tudomány doktora” fokozatokkal kapcsolatos rendelkezések már életbe léptek; s a pályázókkal szemben támasztott követelmények szintjének emelése a kutatók, a tudósok egyetértésével találkozott. A tudományos minősítő bizottság>isze- xint alábbhagyott a korábban tapasztalt „nagy tolongás” a tudományos fokozatokért. A pályázók tudományos témáiban is megindult bizonyos átrendeződés: a korábbi, olykor csak öncélú témák helyett mind többen mélyebb elméleti igényű, illetve hasznosítható, alkalmazott kutatásokat feldolgozó, továbbá időszerű társadalompolitikai kérdéseket tárgyaló témákat választanak. — Melyek a kutató-fejlesztő intézmények szervezeti továbbfejlesztésére vonatkozó elképzelések, hogyan érhető el, hogy a kutatóbázisok és a termelőüzemek együttműködését, a közös érdekeltséget a szervezeti keretek is ösztönözzék? — A kutató-fejlesztő intézmények szervezeti továbbfejlesztése egyik eleme a tudományos munka eredményességét előmozdító erőfeszítéseinek. Az elmúlt három évben a kutatóintézeti hálózat szervezeti rendszerében jelentős — sok vonatkozásban újszerű — átalakulások kezdődtek el. Az intézkedések mindenekelőtt arra irányultak, hogy javuljon a tudomány és a gyakorlat kapcsolata, a kutatás eredményessége, a kutatóbázis jobban tudjon alkalmazkodni a változó és növekvő követelményekhez. — A legjelentősebb előrelépést minden bizonnyal a műszaki-fejlesztő vállalat — mint új szervezeti forma — létrehozása és elterjedése eredményezi. A műszaki- fejlesztő vállalatoknak a kutatóhelyek és a termelő szervezetek között „átvivő” szerepük van; elsődleges feladatuk, hogy a kutatási eredményeket összegyűjtsék, a fejlesztés és a gyakorlat számára hasznosítható formába hozzák, s előmozdítsák minél gyorsabb és szélesebb körű alkalmazásukat. Az innovációt olyan szabályozási rendszer segíti, mely számol az esetleges kudarc kockázatával, megteremti a kutatók és az üzemi, vállalati szakemberek közös érdeíkelteégét az új eredmények hasznosításában, a piaci siker elérésében. A műszaki-fejlesztési vállalatok száma már meghaladja az ötvenöt, s van közöttük olyan is, amely az országhatáron kívül kívánja menedzselni az új műszaki eredményék gyakorlati bevezetését. — A tudomány és a gyakorlat kapcsolatának erősítését számos más szervezeti forma és ezek kombinálása is lehetővé teszi; a leányvállalati szervezetekből több vállalat közös kutatóintézetéig, a szűk kapacitást bővíteni képes néhány tagú gazdasági munkaközösségektől az országos kutatási programok végrehaitását elősegítő keretintézetek létrehozásáig. Sokszínű, változatos, a kutatásifejlesztési tevékenység sajátosságaihoz jobban igazodó intézményhálózat kialakulása kezdődött tehát el, melynek új vonása a nagyobb nyitottság, a rugalmas alkalmazkodóképesség. — Az eddigi tapasztalatok arra hívják fel a figyelmet, hogy a szervezeti átalakítások során mind jobban kell élnünk a kutatóhelyek és a kutatók érdekeltségének növelését szolgáló szabályozási, irányítási eszközökkel. Nagyobb figyelmet kell fordítani az egyetemi és a vállalati kutatóhálózat fejlesztésére. A vállalati és központi anyagi eszközöket jól meghatározott, pontosan ütemezett feladatokra kell fordítani, mindinkább konkrét kutatásokat, s nem az intézmények egészét finanszírozva A tudományos kutatóhálózat távlati fejlesztést koncepcióját — a tudomány és a társadalmi gyakorlat igényeire egyaránt figyelve — még az idén kidolgozzuk és életbe léptetjük. Hogyan járulnak, s járulhatnak hozzá a társadalomtudományi kutatások kiemelt társadalmi programjaink megvalósításához, a társadalom irányítási rendszerének tökéletesítéséhez? — A hazai társadalomtudományi kutatások átfogják a társadalom funkcióinak és működésének teljességét. Ez történeti értelemben is igaz: alaposan foglalkoznak mind a múlttal, mind pedig a jövő távlatainak elemzésével és természetesen a ma kutatásaival. De nemcsak a társadalmi-gazdasági viszonyokat, feltételeket, intézményrendszereket vizsgálják, hanem az ezeket hordozó emberek, csoportok, rétegek sajátosságait is. — A társadalomtudományok művelőinek alapvető feladatuk, hogy felismerjék korunk fő kérdéseit, s tanulmányozzák azokat. E- munka azonban — eszközeinek, módszereinek szigorú, tudományos kötöttségei ellenére — nem lehet steril, nem lehet önmagáért való. A kérdésekre valódi megoldást kínáló marxista válaszra van szükségünk. Ezért nehezedik roppant felelősség társadalomtudósainkra; eredményeik szervesen beépülnek ideológiánkba, önmagunkat meghatározó és cselekvéseinket irányító tudatunkba. — A társadalomtudományok alapvető funkciója a valóság feltárása. Lényeges, hogy ezt a valóságot a maga teljességében értelmezzük, valódi bonyolultságában, közvetlenül nem észlelhető mély rétegeivel együtt. A feltárt valóságot azonban nem csupán leírni kell, hanem állandóan szembesíteni is a róla alkotott képünkkel, így a tudománynak közvetlenül tudatformáló szerepet is kell vállalnia. Ez a funkció ütközések sorozatával jár, hiszen szüntelenül újjárajzolja a társadalomról alkotott képünket, új értékeket épít be, és régieket bont le; egyéneket és kis csoportokat, rétegeket és osztályokat, nemzetiségeket és nemzeteket késztet önértékelésük megváltoztatására. — A társadalom és annak minden alkotóeleme a fejlődést elősegítő stabilitásának és folyamatosságának fenntartására törekszik, ezért a társadalmi folyamatok újonnan feltárt objektív tényei és törvényei egyszersmind fejlesztik, szintetizálják is a társadalom eszmerendszereit. Az elmúlt évek társadalmi- gazdasági folyamatai mélyreható változásokat érleltek, ‘amelyeknek azonban nem spontánul, hanem a lehetséges legnagyobb irányítottsággal és társadalmi ellenőrzéssel kell végbemenniük. Ezért erősödik fel a társadalomtudományok művelőinek döntéselőkészítő tevékenysége, nő a változások hatásainak elemzésében, ellenőrzésében, értékelésében vállalt szerepük jelentősége. — További szocialista fejlődésünket, gazdaságunk teherbíró képességének növelését több átfogó kutatás alapozza meg. Eredményesen vizsgálják a gazdaságpolitika továbbfejlesztésének módozatait, a gazdaság szervezeti rendszerét, a szocialista vállalatot, a magyar gazdaságot érő világpiaci hatásokat. — A társadalmi struktúra, az életmód, az értékek tartalma és szerkezete; a szocialista, a nemzeti és nemzetiségi tudat; a szociálpolitika gyakorlata és elmélete; a népesedéspolitika; a társadalmi beilleszkedés mechanizmusai és zavarai; az ifjúságpolitika témaköreit elemző kutatás és az ezekhez kapcsolódó javaslatok egy korszerűsödő társadalom- politikai eszme- és intézményrendszer körvonalait vázolják fel. Társadalmunk alkalmazkodóképességének növelését alapozzák meg a köznevelésnek, az oktatási rendszernek, a közművelődésnek, a közigazgatás és a települések fejlesztési lehetőségeinek kutatásai. Népgazdaságunk jelenlegi helyzetét tekintve biztosítottnak látja-e az alapkutatások anyagi fedezetét? — A tudományban és a műszaki fejlesztésben is csak a várható magas színvonalú eredmény lehet — a társadalmi, gazdasági igények mellett — a támogatás, a kiemelés, a preferálás alapja. Csakhogy az elméleti, alapozó kutatásokban a magas színvonalú eredmények törvényszerűen lazább összefüggésben vannak a közvet1. A SECRET SERVICE Húsz évvel ezelőtt egy bizonyos Kim Philby nevű férfi telepedett le a Szovjetunióban, aki 1940 óta dolgozott a brit titkosszolgálatnál, hosz- szú időn át felelős beosztásban. E tevékenységét csak kevesen ismerték, de még kevesebben tudták, hogy a szovjet elhárítószolgálat embere. Philby, egy brit állami tisztviselő fia, a cambridge-i egyetemen tanult. Ott baloldali körökbe került és ifjúkommunistákkal ismerkedett. 1933-ban, amikor befejezte tanulmányait, megegyőződé- ses kommunistaként hagyta el Cambridge-t. Egy évre Bécsbe utazott, hogy ott németül tanuljon. 1934-ben tért vissza Angliába: külsőre mint karrierre vágyó polgár, belülről, mint meggyőződések kommunista, aki a feszült nemzetközi helyzetben elsőrendű kötelességének a Szovjetunió védelmét tartja. 1934 júniusa óta a szovjet felderítés számára dolgozott. Kim Philby a brit titkos- szolgálatnál, a Secret Intelligence Service-nél (SIS) gyors karriert futott be. A második világháború alatt a kémelhárítás volt a feladata. E tevékenysége mind jelentősebbé vált a második világháború végefelé, amikor az imperialista titkosszolgálatok egyre inkább a Szovjetunió ellen tevékenykedtek. Ebben az időben, 1944-ben Philby- nek sikerült megszereznie annak az osztálynak a vezetését, amely a Szovjetunió és a nemzetközi kommunista mozgalom elleni harcot tűzte ki feladatául. Időnként mint SIS-rezidens Törökországban és Washingtonban dolgozott, ahol az FBI-vel és a CIA- vel egyeztette a SIS tevékenységét. Ez idő tájt rengeteg fontos információval látta el a Szovjetuniót, és gondoskodott arról, hogy a szovjet felderítés elleni harc ne vezessen eredményre len gyakorlattal, mint a mu szaki fejlesztés produktumai Ha tehát nem eléggé árnyaltan fogalmazzuk meg a követelményeket és a gyakorlati, gazdasági alkalmazhatóságnak adunk egyoldalú előnyt a tudomány és a kutatásfejlesztés egész folyamatában, akkor előbb-utóbb érték-, illetve értékelési zavarok keletkeznek. — A társadalom erkölcsi és anyagi elismerése ma elsősorban a gyakorlati, gazdasági hasznot hozó kutatófejlesztő tevékenységet honorálja. A kutatóhelyeken jelenleg azok járulnak hozzá elsősorban a kollektíva anyagi emelkedéséhez, akik a gyakorlat által felvetett témákon, megrendeléseken dolgoznak. Ez a kutatók, a kutatóhelyek között értékzavarok, nem kívánatos érték- konfliktusokhoz vezet; fennáll annak a veszélye, hogy a tudományos teljesítmény és az anyagi elismerés között a kívánatosnál lazább lesz a kapcsolat. — A jövőben ezért egyértelműbbé kell tennünk, hogy az alapkutatásban, a fejlesztésben az állam milyen mértékű és jellegű felelősséget és feladatokat vállal. Szükséges végiggondolni ezen belül azt is, hogy a differenciáltabb megítélés érdekében a támogatás, a szabályozás, az értékelés területén milyen további lépéseket kell tennünk. Egy bizonyos: arra kell törekednünk, hogy mindenütt kellő figyelmet fordítsanak az alapkutatásokra, hiszen az e területen elérhető eredményeknek a jövő megalapozásában van nélkülözhetetlen szerepük. Márpedig a várt gazdasági fellendülésre ma kell felkészülnünk, hogy mindig gyorsan, határozottan és kapkodás nélkül tudjunk cselekedni — mondotta végezetül Sarlós István. Kim Philby, a szuperkém. 1955-ben gyanúba keveredett. S bár az akkori brit külügyminiszter kezeskedett érte, Philbyt mégis nyugdíjazták, Mint szovjet felderítő azonbán 1963-ig folytatta tevékenységét. A brit titkos- szolgálat megbízásából addig különböző újságok tudósítójaként a Közel-Keleten dolgozott. 1963-ban Bejrutból távozott Moszkvába. Kim Philby visszaemlékezéseit „A Secret Service-nél” címmel a közeljövőben kiadja az NDK katonai kiadója. A „Volkov-ügy” című fejezetben egyik legbonyolultabb és legveszélyesebb kalandját idézi a szerző. A Horizont című folyóirat közlése alapján ebből a fejezetből idézünk. S most rátérek a Volkov- ügyre, amelyet szeretnék részletesen elmondani. Az ügynek nagy jelentősége volt és majdnem a karrierem végét jelentette. A történet 1945 augusztusában és szeptemberében játszódott. Számomra felejthetetlen maradt. Ekkor láttam először Rómát, Athént és Isztambult. De Isztambul nagyszerű látnivalóinak varázsát elnyomta bennem a gondolat, hogy talán ez lesz az utolsó nyaram. S valóban: a Volkov-ügy, ami miatt a Boszporuszhoz utaztam, a legnagyobb veszéllyel fenyegetett. Egy augusztusi reggelen íróasztalomnál ültem, amikor a főnököm hivatott. Egy do- kumentumköteget adott át tanulmányozásra. Felül rövid feljegyzés volt, a külügyi hivatalnak címezve. Küldője Knox Helm, a törökországi brit nagykövetség tanácsosa volt. A feljegyzés a mellékletekre utalt és utasításokat kért. A mellékletekben a nagykövetség és a törökországi brit főkonzulátus közötti átiratokat találtam, amelyekből a következők derültek ki: Egy bizonyos Konstantin Volkov, az isztambuli szovjet főkonzulátus alkonzulja Page brit alkonzultól menedékjogot kért Angliában a maga és a felesége számára. Megígérte, hogy információkat nyújt a szovjet belbiztonsági szervezetről, amelynél állítólag korábban dolgozott. Volkov azt állította, hogy ismeri azokat a szovjet ügynököket, akik külföldön dolgoznak. Annak a háromnak a nevét is tudja, akik Nagy-Britanni- ában találhatók. Ketten a külügyi hivatalban tevékenykednek, egy pedig a londoni kémelhárítás főnöke. Volkov „ajánlatához” a legszigorúbban hozzáfűzte, hogy menedékkérelmét semmiképpen se továbbítsák Londonba rádión, mert az oroszok az angol code-ok egy jelentős részét megfejtették. A többi dokumentum nem volt jelentős: néhány nagykövetségi munkatárs felületes jellemzését tartalmazta. Volkov figyelmeztetése alapján a nagykövet a feljegyzéseket csak a lassúbb diplomáciai postával juttatta el Londonba. Ily módon az iratok több mint egy hét múlva kerültek az illetékesek kezébe tanulmányozásra. Gáti István
