Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-11 / 35. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. február 11. ________Munkakör, presztízs, közérzet _______ Miért mennek el a népművelők? V isszaköszönő kérdés — miért mennek el a népművelők? — elsősorban a szakmabelieknek. A közművelődési intézmények főhivatású népművelői — számuk a megyében lassan megközelíti a háromszázat — nagyon is hétköznapi formában élik át sikereiket és kudarcaikat. Ennek aránya, erőssége változó és meghatározója a pályán- maradásnak, vagy az eltávolodásnak. Eddig a főhivatású népművelők zöme, úgy 60—70 százaléka a szakma minden gondja, baja ellenére a helyén maradt, nem keresett más munkakört magának. Az utóbbi két-három évben azonban ez az arány megfordult; egy megyei felmérés tanúsága szerint 50—60 százalékuk hagyja el a szakmát. Elsősorban a művelődési központokban, házakban dolgozó népművelők mozgása érdemel figyelmet, elemzést, míg a könyvtárakban dolgozó népművelők — könyvtárosok —• döntő többsége erősebben kötődik munkájához, csak kivételes esetben — házasság, gyes, elköltözés, betegség — válik meg hivatásától. Melyek a főbb okok? Akikkel erről beszélgettünk, gyakorló népművelők, vagy a művelődés irányítói munkaköreiben dolgozó tanácsi vezetők. Papik Péter, a megyei tanács művelődési 'osztályának személyzeti főelőadója elsőként a szakképzetlenséggel járó nehézségeket említette. Kimutatásaik szerint évente negyven népművelő hagyja el a megyében munkakörét, akiknek 80—85 százaléka nem rendelkezik a meghatározott időn belül megszerzendő szakképzettséggel. Véleménye szerint az elmenők egy jelentős hányada nem jószántából válik meg a pályától, hanem azért, mert nem felelt meg a főiskolai felvételi vizsgán, vagy felvették, de nem tanult kielégítően. Az elmenők egy része pedig előzőleg nem ismerte a népművelői munkát, • könnyebbnek, egyszerűbbnek gondolta. S miután kiderült, hogy a valóság egészen más követelményeket támaszt velük szemben, meghátráltak. Tóth János, a nyíregyházi megyei-városi művelődési központ igazgatóhelyettese rangsorolás nélkül említi többek között a hiányos anyagi és erkölcsi megbecsülést, az elnőiesedést, a művelődési házak nem ritkán mostoha tárgyi-technikai körülményeit, a viszonylag alacsony fizetést, amit a népművelő nem tud kiegészíteni — ha csak nem „félig pedagógus” —, és óraadói munkát vállal az iskolában. Ok a látványosság nélküli eredményesség is, amit nehéz mérni és honorálni. A népművelő, főként a községekben, olykor még mindig a falu mindenese, netán széktologató, vagy fűtő is, ha nem kap ilyen alkalmazottat, vagy nem futja a költségvetésből. Nem kötődik egy kollektívához, mint a pedagógusok egy községben. Köny- nyen magányossá válhat, különösen, ha nem erős oldala a kapcsolatteremtés. Rajzolódnak hát az okok, amelyek a szakma jellegéből is adódnak. A művelődési házakban dolgozó népművelőnek alig van szabad estéje, hétvégéje, amivel bizonyára számolt a pályáralépéskor, amit meg lehet szokni, de ettől még az az igénye megmarad, hogy ő is szeretné családjával tölteni az estéket, a hétvégeket. Különösen gond ez, ha a népművelő nő, még nagyobb a pályától való elszakadás veszélye, ha családos, gyermekei is vannak. A társadalmi beilleszkedéssel van a legtöbb gond — folytatta Kovács Tibor, a megyei tanács művelődési osztályának közművelődési csoportvezetője. Főként a pályakezdők vannak nehéz helyzetben, akiknek belátható időn belül bizonyítani kell, csak így fogadják el partnerként az adott községben. A helyi vezetésben is valójában ott kell lenniük, ismerni, tudni, részt venni minden fontos helyi kérdés kidolgozásában és megoldásában. Ennek az igénynek azonban az képes megfelelni, aki tartósan él egy településen, alaposan megismeri az emberek műveltségbei állapotát, és sok segítőtárssal, társadalmi vezetőséggel is körülveszi magát. Mi lakással vártuk a népművelőt, miután évekig hiába hirdettük meg a pályázatot — magyarázta Bereczki István, a Tyukodi Községi Tanács elnöke. Véleménye szerint nem a pénzen múlik a népművelő pályán- maradása, vagy egy helyben tartása, hanem azon inkább, hogy az értelmiségi szakmák között még nem eléggé elfogadott, elismert a népművelői munkakör. Talán mert sok a képesítés nélküli, érettségizett és minden előzetes művelődési ismeretek nélkül munkába álló fiatal. Sánta Miklós, a vásárosnaményi városi művelődési központ igazgatója — aki egyben a népművelők egyesülete megyei szervezetének elnöke — a magáramaradottság okait feszegette, a meg nem értést, a parttalanságot, a partnernélküliséget, ami hosszabb távon a legjobb népművelőnek is kedvét szegheti. A fiatal népművelő nagy ambícióval, ten- niakarással — és felkészülten — lép a pályára, de sokféle falba ütközik, konfliktusba kerül önmagával. Belső szakmai és emberi igényessége, s a valóságban elérhető eredmény — vagy eredménytelenség —, örökös feszültségeket okoz számára és távolítja a szakmától. A népművelők szakmai egyesülete természetesen jellegénél, funkciójánál fogva, önmagában nem tudja megfordítani az elvándorlási, pályaelhagyási folyamatot, melynek a beszélgetések szerint is igen sok ösz- szetevője van. De igyekszik erősíteni a népművelők önbizalmát, szakmai önbecsülését, felkészültségét. Sánta Miklós megjegyezte: rövidesen megyei felmérést készít a népművelők egyesületének megyei szervezete, a népművelők élet- és munkakörülményeiről. Különféle szakmai találkozókat, kirándulásokat, vitákat, baráti eszmecseréket is szerveznek az év során. Azt is el szeretnék érni, hogy e szakmai és kicsit érdekképviseleti egyesületüknek a jelenleginél több tagja legyen, hisz a 260—280 szabolcsi népművelő közül eddig ötvenen iratkoztak be, de csak 34-en vállalták az aktív részvételt az egyesület munkájában. S okan válaszolhatnak hát a kérdésre — miért mennek el a népművelők — a képzés, kiválasztás gondjairól még nem is szóltunk. Sokan tehetnek érte, hogy maradjanak és találjanak örömet, életre szóló küldetést a műveltség terjesztésében, a nép művelésében. Páll Géza TA N YA Soltész Albert (szén) LÁTOGATÓBAN No, megvan, amit kértetek. Ez nem tumoros jellegű! — Iszákos a beteg? — Nem? Akkor.. (... és innen már nem értettem, mivel orvosi szakkifejezések áradtak a telefon- kagylóba.) — Egy fiatal férfi fekszik a műtőasztalon — áll fel a telefon mellől dr. Dauda György, a megyei kórház kórbonc- noki és kórszövettani osztályának vezető főorvosa. — Mint az gyakorlat, a beteg gyomorból szövetmintát küldtek át hozzánk ezelőtt húsz perccel. Mi azt gyors eljárással megvizsgáltuk, és megállapítottuk, hogy semmi sem utal a rosszindulatú daganatra. így a szokásos módon folytathatják a műtétet. Eltávolítják a gyomor kis részét, de nem kell az egészet... — Tehát végsősoron itt dőlt el, hogy mi lesz a sorsa a műtőben fekvő férfinak. Mert ha rákos ... — Akkor sokkal nagyobb kockázatot jelentő, kiterjedtebb műtétet kellett volna végezni. Nap mint nap hozunk ilyen döntéseket. — Rendkívüli felelősség! — Ez vitathatatlan. Leleteinket mindig írásba adjuk, és a metszet, ami alapján véleményt mondtunk, változatlan állapotban megmarad nálunk. Hozzáférhető, konzultálható . . . Bármikor megállapítható, minek alapján jelentettük ki, hogy rosszindulatú a daganat, s esetleg annak alapján végeztek, mondjuk, amputációt. De ha már itt tartunk, tennék egy kis kitérőt. Tömören: hogy a szövettani vizsgálat után mi azt mondjuk, hogy rák — ez még nem jelenti a beteg halálos ítéletét! Szeretnénk, ha ezt mindenki tudná. Számos olyan eset is van ugyanis, hogy felfedjük ugyan a daganatot, az is kiderül, hogy rákos jellegű — mégsem reménytelen a helyzet, mert a vizsgálat időben, a betegség kezdeti szakaszában tárta fel a helyzetet. Tehát: van esély a gyógyulásra! Minél korábbi a felfedezés — annál több. Ezért tartjuk rendkívüli fontosságúnak, hogy rendszeres szűrővizsgalatokon vegyenek részt az emberek. Hogy csak egyet mondjak: a nők rákszűrése időnként pozitív eredményt produkál, mégis, ezeket a betegeket megfelelő kezeléssel meg lehet gyógyítani. Pedig mi a szövettani minta alapján igent mondtunk a nehéz kérdésre ... Sokkal több minden dőlhet hát el ebben a csöndes kórházi épületben, mint azt a kívülálló vélné. Itt nincsenek kórtermek, betegek, nincs látogatók nyüzsgése. Mégis: alig van olyan beteg, aki ne kerülne kapcsolatba velük. — Kivették a vakbelét? — szegezi nekem a kérdést dr. Szikora László, az osztály szakorvosa. — Mert ha igen. akkor nálunk (ha itt történt a műtét) megvan annak a szövettani lelete ... ötven évig őrizzük. Több százezerre rúg már a számuk, hiszen évente mintegy tízezer vizsgálatot végzünk, és ezer- ezerkétszáz boncolást. Boncolás. Riasztó maga a szó is, még inkább az, a boncterem rideg valósága. Aki itt az asztalra kerül — az már nem is „aki” ... — A holttest már egy tárgy, amely vizsgálódásra vár. A boncolás itt az előírások szerint kötelező, ennek ellenére igen sokan előítélettel viseltetnek iránta — folytatja a főorvos. — Nagyon lényeges momentuma az orvosi munkának: ez is a gyógyítás szolgálatában áll. Egyrészt megvizsgáljuk, hogy mi volt a közvetlen halálok, feltárjuk a kísérő betegségeket, melyek a klinikai vizsgálatok alatt rejtve maradtak. Emellett azonban gyakorlati következményei is lehetnek a vizsgálati eredményeknek. Például: egy idős betegnél fölfedezzük a boncolás során, hogy tébécés volt. Ez nem ritka az idős embereknél — a múlt maradványa. Nos, ha ez kiderül, akkor sürgősen intézkedni kell, hogy a kórtermi társai, a családja megfigyelés alá kerüljön, hiszen fennált a f ertőzés veszélye... Az élet szolgálatában — ha némileg patetikus akarnék lenni, ezzel jellemezhetném az itt folyó munkát. Mert, hogy mennyi mindent elárulhat egy körömfeketényi kis darabka testünk valamely részéből, arról magam is meggyőződhettem. A mikroszkóp alá tette a főorvos az üveglapot, mely a feldolgozott szövetet rejti. — Ez egy tüdőből származik. Nézze ... jobb oldalt jól látható az egészséges szövet, míg a bal oldali rész szinte egybefolyik, elszíneződött. Tébécé... Csoda ez! Belelátni abba a roppant kiterjedésű világba, mely mégis annyira apró.' Szemügyre venni ezt az iszonyú állapotot, amit egy fékevesztetten burjánzó sejt hoz létre a testben. A félelmetes rák... — Maradjunk ennél a szónál, bár tudományosan nem teljesen helytálló, nem minden rosszindulatú daganatot nevezünk ráknak. Lényege: egy sejtben olyan folyamat indul meg, amelynek során a sejt teljesen vagy nagyobbrészt elveszíti eddigi funkcióját, nem tölti be szerepét csak szaporodik gát nélkül. Fényképeket mutat. Egy férfi, akit alig lehet felismerni — testét csaknem ellepik a daganatok. Egy fotó a rákos bőrről, többféle nagyításban — jól látható a maga körül mindent elpusztító sejt növekedő tömege. — Ez egy amerikai - kiadvány — mondja Dauda György. — Restancia ... Ami folyóiratot, könyvet itt lát, azt nem a maga tiszteletére raktam ki. Mielőbb át kell néznem mindet. Nem könnyű a tempót győzni, ha lépést akarunk tartani a tudományos fejlődéssel. Márpedig anélkül... Ez olyan szakma, ahol bizonyos mértékig mindenhez érteni kell — folytatja Szikora doktor. — Mert nemcsak a mi szakterületünkön kell a lépést tartani, hanem jószerivel minden másban is. A kórboncnoki, a szövettani vizsgálatok az egész emberi testbe nyújtanak igen széles körű bepillantást. — Talán úgy is fogalmazhatnám — egészíti ki dr. Szász Tibor —, hogy ez a legkomolyabb diagnosztikai eszközök egyike ... A röntgenképen egy sötét folt, egy árnyék nagyon sok mindent jelezhet — itt kétséget kizáróan be lehet bizonyítani, hogy mi az ... S amit már említettünk: ettől függhet, hogy milyen műtét következik. Nem tévedhetünk. Van, aki elfintorodik annak hallattán, hogy egy kórboncnok orvossal ül szemközt. S ha mondjuk, dr. Pethes Zsuzsát látja, akkor még álmélkodik is esetleg, hogy „miért választ ilyen munkát egy csinos fiatal nő”. — Be kell vallanom, hogy ez számomra nem végleges döntés, hanem amolyan elő- gyakorlat. Tavaly végeztem az egyetemen, és fül-orr-gége szakorvos szeretnék lenni. Addig is, amíg az osztályon helyet kapok, vállaltam ezt a munkát — és nem bántam meg! Teljesen új nem volt, hiszen boncoltunk az egyetemen is ... Persze, kell pár hét, amíg megszokja az ember. Valahogy úgy van ez, hogy ma, fél év után is összeszorítom egy kicsit a számat, amikor a boncterembe lépek. De amint elkezdődik a munka, akkor már csak azt látom, hogy megvizsgálandó szervek, testrészek vannak előttem — minden rossz érzés elröppen. S ami a legfontosabb: kiváló előzetes ez a klinikai munkához, rendkívül széles körű ismereteket szerez az ember. — Én szívem szerint azt mondanám — vág közbe Szikora László —, hogy minden szakmában kellene legalább egy év patalógiai gyakorlat! És fordítva is igaz: nekünk is igen fontos, hogy ismerjük az egyes gyógyító orvosi szakterületek gyakorlatát. Már szó esett arról, hogy mennyi minden kideríthető egy-egy haláleset utáni vizsgálatkor. Néha meglepetésekkel is találkoznak az orvosok, máskor olyan információkat szereznek, amelyeket érdemesnek látnak közreadni. — Gyakoriak a publikációk osztályunkról, ez egyébként kötelességünk is. Csak tudja, egy kicsit elkeserítő, hogy mennyi mindennel adósak maradunk — nincs rá időnk, energiánk ... Jelenleg öt orvos dolgozik az osztályon. Az Egészségügyi Minisztérium által kiadott normák szerint tizenöt kellene ... Akkor, amikor nyolcán voltunk, már boldognak éreztük magunkat. Sok a teendőnk, nem tudunk hát mindent feldolgozni, amit szeretnénk. Ennek ellenére szép sikereket könyvelhet el osztályunk, szakmai berkekben! Napokon át forgattam magamban ennek a látogatásnak az emlékeit — nehezen tudtam megemészteni sok mindent. Fel-felbukkantak előttem a szövetminták a csillogó üveglap alatt, a lá- nyok-asszonyok sürgése-for- gása a laboratóriumban, az elektronmikroszkóp tiszteletparancsoló méretei, a vidám papagáj Szikora doktor szobájában, a főorvos csöndes megjegyzése, hogy nem szeretne valamiféle dicshimnuszt olvasni az osztályáról... Ráébredtem: korunk orvostudományában az olyan szakterületek, melyekkel a beteg ember közvetlenül nem találkozik, sokkal többet nyújtanak, mintsem azt sejtenénk. S hogy a halál nemcsak a véget jelenti. Kezdet is lehet... Tarnavölgyi György KM
