Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-11 / 35. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET GYÖRFFY ISTVÁN AZNAP HALT MEG, AMIKOR ÖSSZEHÍVTA AZT A NÉHÁNY TANÍTVÁNYÁT ÉS FIATAL KÉPVISELŐT, AKITŐL REMÉLTE, HOGY SEGÍTSÉGÉRE LESZNEK A PARASZTSÁG TEHETSÉGES FIAI SZAMARA LÉTESÍTENDŐ KOLLÉGI­UM A „KITŰNŐEK ISKOLÁJA” MEG­SZERVEZÉSÉBEN. SOHA NEM GON­DOLTA, HOGY EZ A KOLLÉGIUM 1942. FEBRUAR 25-ÉN, AZ Ő NEVÉ­VEL MEGALAKUL MINT AZ ELSŐ TÖRVÉNY BIZTOSÍTOTTA ÖNKOR­MÁNYZATRA ÉPÜLŐ ÖNÁLLÓ NÉPI KOLLÉGIUM. L A Győrffy István 1884. feb­ruár 11-én született, most száz esztendeje, s negyven­öt éve halt meg, 1939. októ­ber 3-án. Sok olvasónknak talán semmit sem mond Győrffy István neve. Ortu- tay Gyula ezelőtt már har­minc éve sürgette a sajtó­ban művei kiadását. Nagy­kunsági krónikáját most új­ra közzéteszik. Bizonyára sikere lesz. De sikere volt annak is, amit kunokról, hajdúkról, palócokról, ma­tyókról, moldvai csángókról s a magyar tanyákról írt. De most nem erről van szó, nem az igazságtevő tudo­mányról, hanem arról a Győrffy Istvánról, akinek neve alatt fiatalok ezrei vonultak egyetemeinkre, az ellenállásba, a földosztás munkájára, aki és akik nél­kül elmúlt életünk nem így alakult volna. Győrffy Istvánnak sok kapcsolata volt Szabolcs­Szatmár megyével. Egész életében szoros barátságot tartott Kiss Lajossal, a mú­zeum tudós igazgatójával. Számos kutatást szervezett Szatmárban, a szabolcsi községekben, s tapasztalatai rendre visszatértek tudo­mányos munkáiban. Nem volt titka . Győrffy Istvánnak, csak egyszerűen a népben, a történelemben gondolkodott. Népi kollégi­umok? Már Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alapít­ványt tett negyven szegény­sorsú jobbágygyerek kol­légiumi ellátására Gyulafe- hérvárott. A debreceni kol­légiumban a környék pa­rasztivadékai nőttek orszá­gos hírű tudósokká, taná­rokká. Mi a teendőnk? A lentről jöttek támogatása. Tönkrement a mezőgazda­ságunk? A parlagi tyúk, a M a már el sem tudjuk képzelni, milyen le­hetett az utazás, mi­kor még vasút nem volt. Csak öreg emberektől hal­lunk egy-egy mesét a fors- pont meg a delizsánc korá­ból. Bizony nagy dologra szánta el magát ' száz év előtt egy utas, aki pl. bakonyi és szalontai sertés, a racka juh, a magyar mar­ha, a parlagi ló eltartották. Mi a teendő? Ezeket tovább nevelni, kitenyészteni, ne­mesíteni. Építkezés? Kós Károly nevét említi, akit ma építészetünk visszhan­goz újra. És keressük a rackajuh gyapjút a cser- gékhez, de nincsen. És disz- szertációt olvasunk a ma­gyar ridégmarha jövőjéről. Olvasmányos, amit Győrffy a szilaj pásztorokról írt, s vonzó amit a szűrhímzésről. Mégis gyakorlati útmutatá­saiból merítenék. S éppen most, amikor mezőgazdasá­gunk megújulása elsőrendű gondunk. A népi kollégi­umok is azért írták fel zászlajukra Győrffy István nevét, mert az ország jövő­jét hordozó dolgos nép böl­csességével, tapasztalataival élt. Erdélyből Pestre akart jönni. Végrendeletet tett, felpakkolt egy pár hétre való élelmet, aztán nekivá­gott a világnak. Vagy vál­tott lovakkal ment, több­nyire postakocsin, vagy a saját szekerén. Az előbbi mód gyorsabb volt, az utóbbi azonban olcsóbb. Ha a saját kocsiján ment az ember, akkor az útban vagy az út környékén levő atya­fiakhoz betért, ahol megpi­hent, ha ugyan pihenésnek lehetett nevezni a régi ma­gyar vendégeskedést. Ak­kor még több rokona volt az embernek, mint ma, mert szép-déd-ükapákról való rokonságot is tartották. De nem csak a rokonok kapu­ja volt nyitva a vendég előtt, hanem az idegeneké is. Nem mese az, hogy vol­tak olyan vendégszerető emberek, hogy a hidakat felszedték, hogy az utas kénytelen legyen megállani és beszállani. A beszállt vendéget meg azzal tartot­ták vissza, hogy a szekér tengelyét elfűrészelték. Ma már ilyesmik nem történnek, sőt valljuk meg, hogy a régi híres magyar vendégszeretet is kivesz lassanként. Dehát nem is erről akarunk most beszél­ni, hanem az utakról. A ré­gi utakról. ^ Láttál-e már kedves ol­vasóm, tavasszal, földfaka- dáskor alföldi dűlőutat, me­lyet a szekerek összevág­nak? Ilyenféle volt régen az országút! Ha esős időszak­ban indult el az utas, akkor a sár nyelte el, ha száraz időben ment, akkor a por. Ez utóbbi még talán tűr- hetőbb volt, de jaj volt an­nak, aki ősszel vagy tavasz- szal vágott neki. Az utak tele voltak gödrökkel, miket belepett a pocsolya. Ezek a: voltak a kottyanok vagy l£ kotymányok. Ha besűrűsö- v dött a gödrök pocsolyája, a akkor Kátyúnak nevezték a ezeket az állatkínzó helye- a két. Ha a szekér belezökkent v ezekbe a gödrökbe, akkor d nagy hűhóval noszogatták a n lovakat, s ha nem moccant k a szekér, az utasok leszál- lottak és az e célra maguk- ü kai hozott ásókkal kiásták s u hévérrel — amit szintén I magukkal hordtak — ki- C emelték a szekeret. Ha s aztán a lovak kirántották a a sárból, akkor lefaragták a a küllőkről a sarat és tovább- 1' mentek. Esetleg egy haji- P tásnyira ismét kátyúba ju- 'r- tottak. Legnagyobb veszede- ? lem a töltött utakon volt. Jj Régen ugyanis nagy vizek ° voltak mindenfelé s gátsze- 8 rű magas töltéseket csinál- v tak az ilyen rétségen ke- F resztül. Ezek voltak a leg- 0 gyalázatosabb utak. Kövez- s ve ugyanis nem voltak, el- s lenben tele voltak kátyúk- £ kai. Még az is volt egyik 1 veszedelmük, hogy keske­nyek lévén, két terhes sze- v kér nem tudott kitérni égy- c más elől. Mivel az út két- 1 oldaláról töltötték fel, mély j árkok maradtak fétfelől, s í ha valaki lefordult a töltés- ; ről, sokszor más szedte fel ■ az összetört utast. A rétes helyeken készült utak a rét tőzeges talajá­ból valának feltöltve; szá­raz időben az utasoktól ra- J kott és kellőképpen el nem j oltott füzektől kigyulladtak ; és megtörtént, hogy el is ég­tek. így égett el a Sárréten keresztül Nagyváradra ve­zető út egyik része is a múlt . század elején. Helyén egy árok maradt. A hidak rettenetes álla­potban voltak, úgyhogy száraz időben az utasok in­kább kikerülték. Vizes idő­ben pedig vagy lefektetett és összekötözött nádkévék­ből készült ú. n. bimi-hida- kon keltek át, vagy pedig vályúkon. Télen ugyanis a gulyakutak vályúi használa­ton kívül hevertek, s al­kalmi révészek, az ú. n. gor- zsások ezeket a vályúkat az átkelőhelyekhez vontat­ták. Itt mindegyik oldal ke­rekei alá egy-egy vályút tettek, a szekeret beemel­ték és áteveztek, illetőleg a gorzsások csáklyaszerű gor- zsáikkal átlökdösték a vá­lyúkat. Volt az alföldi magyar­ságnak egy különleges jár­műve, amely ma már, a megváltozott körülmények miatt, teljesen kiveszett, ez (Részlet Győrffy István: Ma* cínúi művéből) (Első kiadása: A falu. 1922. I! A régi utak (1922) A bécsi Museum Mo­derner Kunst anya­ga után másodízben jelentkezik olyan kiállítás a Műcsarnokban, amely a mai művészet új irányza­tát, az „Űj Vadakat” mu­tatja be. A bécsi múzeum festményeinek csak egy része képviselte a nyolc­vanas évek művészetét, az Essenből érkező kiállítás egésze a fiatal német kép­zőművészek anyagából áll, akik — olasz társaikkal együtt — elindították az új expresszív festészetet. A kiállítás február 26-ig látható. Képünk: Fetting: Vámpír c. grafikája. Közel egy esztendeje foglal­koztatja hazai zenei közvéle­ményünket a hír, amely egy új, nagy létszámú szimfonikus ze­nekar megalakulásáról terjedt el. A fiatal karmestertől, Fischer Ivántól eredő ötlet­nek igen sok támogatója, s legalább ugyanannyi ellenzője akadt. Vélemények és ellenvé­lemények sokasága hangzott el a zenei élet különböző fóruma­in, s természetesen a sajtóban is, hiszen a kétségtelenül jó szándékú kezdeményezés né­hol látszólag ütközött jó né­hány muzsikus gazdasági és erkölcsi érdekeltségével. Végül is tisztázódott, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar nem kíván a többi nagy múltú fővárosi zenekar konkurrens együttese lenni, sokkal inkább a zenei életet gazdagító, színe­sítő együttműködésről van szó. Vitathatatlan ugyanis, hogy a nemzetközi zenei élet­ben, különösen a hanglemez­forgalomban való versenyképes szereplés szükségessé teszi olyan színvonalon muzsikáló zenekar létezését, amely a legmagasabb igényeket is ki­elégíti. Ilyen elvárásoknak külföldön is a legtöbb eset­ben a meghatározott idősza­kokra, fesztiválokra, ünnepi hetekre összejövő zenekarok felelnek meg legjobban. Ilyen egyebek közt a marlborói vagy a Bath fesztivál zenekara, vagy a bayreuthi ünnepi játé­kok énekkara, illetve zenekara. „Tanulmányozhattam azokat a kísérleteket — mondotta Fi­scher Iván — amelyek a szá­zad folyamán friss vért vittek a koncertéletbe. Megtanultam, hogyan lehet kiváló zenészek­ből, akik addig különböző he­lyeken működtek, szinte pilla­natok alatt ragyogó zenekart kovácsolni, hogy egy fesztivál­ra összegyűlt rendkívül lelkes zenekar, hosszú próbaperiódus után, egyénibb, érdekesebb előadást nyújt, mint akárme­lyik állandó, régi együttes.” A Budapesti Fesztiválzene­kar ilyen alternatív együttes kíván lenni, amely elsősorban az immár évente rendszeresen visszatérő budapesti tavaszi fesztivál idején kapcsolódik be a zenei életbe. Évente három alkalommal tíz-tíz napos idő­szakra jön össze. Ezalatt kon­certeket ad, lemezfelvételeket készít, olyan mennyiségben, amennyi az igényes próbákkal együtt ebben az időszakban megvalósítható. így kerülhet majd sor egyebek közt olyan művek lemezen való rögzíté­sére a Hungarotonnál, amelyek egyébként talán nem készülné­nek el, amelyek speciális, az átlagosnál alaposabb felkészü­lést, rendkívül intenzív próba­sorozatot kívánnak ahhoz, hogy garantáltan magas szin­i,ű, a nemzetközi lemezpiacon versenyképes felvétel szület­hessen. (Figyelmet érdemel például, hogy az utóbbi évek­ben Kocsis Zoltánnal, Ránki Dezsővel nem készült olyan j zongoraverseny-felvétel, ame­lyik nagyzenekar közreműkö­dését igényelte volna.) Az együttesben más nagyze­nekarok muzsikusai mellett fő­iskolások, zenetanárok, kama­ramuzsikusok foglalnak he­lyet. Természetesen gondos egyeztetés, a különböző mun­kahelyek elvárásainak figye­lembe vétele előzi meg a fesz­tiválzenekari hangversenyek, hangfelvételek időpontjának kijelölését. A lehetőségek és célok összeegyeztetését talán ugyancsak Fischer Iván szavai fejezik ki legjobban: „Elkép­zeléseinket alkalmaztuk a ma­gyar realitásokhoz, de a cél az eredeti maradt: egy jó menta­litású, igényes, érdekes zeneka­ri műhely megteremtése.” A Budapesti Fesztiválzene­kar természetesen teljesítmé­nyével igazolja majd létjogo­sultságát. Érthető tehát, ha zenei berkekben megkülönböz­tetett figyelemmel tekintettek a zenekar december 26-i zene- | akadémiai bemutatkozó hang­versenye, illetve az 1984-es | tavaszi fesztiválra megjelenő lemezük elé. Sz. Gy. I KM r *—W V* v v EMLÉKEZETE Á Fesztivál­^^Hzenekarról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents