Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-04 / 29. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. február 4. Tisztelt Széplaki Elvtárs! Leveleket hozott a minap a szerkesztőségbe Nagykállóból D-né. ön tudja kiről van szó, hiszen a levelek egy részét önnek címezte D-né, a többi pedig az ön által aláírt válasz. Mivel azonban most nyílt levelet írok, hadd vessem papírra, mi is történt a levélváltás előtt. A panaszos a Nagykállói ÁFÉSZ ABC-jében vásárolt egy munkatársával. Amikor fizetésre került a sor, kicsit meghökkent, mert soknak tűnt a végösszeg. (Ezt egyébként szóban hozták tudtára — blokkot nem kapott!) Tétovázva fizetett, aztán amikor hazavitte amit vett, öszeadta az árakat. Jóval kevesebb jött ki. Visszament, reklamált csöndben (tudván, hogy rendszerint a „pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el...”), remélte, hogy ha mást nem is tesznek, de legalább megtudja, miért számláztak ötven forinttal többet. Azt mondták he- ki: a délutáni zárásnál majd kiderül, van-e többlet, ö várta, hátha szólnak neki (hiszen . személyesen ismerik), de hiába. Napirendre tért a dolog fölött. Nem úgy azonban az ABC egyik alkalmazottja. Egy idő múltán a panaszos férjére támadt vásárláskor: hogy a felesége notórius panaszkodó, meg hogy... és néhány nagyon felelőtlen kijelentés következett, amit nyugodt lélekkel nevezhetünk sértésnek is! Nos, ez indította a megvádolt asszonyt arra, hogy önhöz, a szövetkezet elnökéhez forduljon. Nem elsősorban a régebbi ötven forintja miatt, hiszen jól tudja, hogy utólag az efféle dolgokban nem lehet igazságot tenni. Azt sérelmezte — és kérte kivizsgálni! .—, hogy miféle eljárás az, amikor egy panaszkodni merészelő vásárlót személyében sértenek meg, és még csak nem is szemtől szembe, hanem a háta mögött — sőt, mi több: a vevők füle hallatára! Olvastam a két levelet, amit önnek írt D-né. Az ön válaszait is. Ezekben az áll: megvizsgáltuk, figyelmeztettük (a hiányzó blokk miatt), elnézést kérünk, stb. Arról azonban egy árva szó sincs, hogy kivizsgálják-e a vádaskodó kereskedő dolgát. Vagy ez mellékes? Nem hiszem. Ogy vélem — és elsősorban azért írom e sorokat önnek címezve —, hogy itt már jóval többről van szó, mint egy panaszkodó vevő ügyének elintézéséről. Itt felbukkant egy olyan mentalitás, mely vélekedésem szerint (s bízvást mondhatom: sokan vélik így!) rendkívül kártékony. „A legjobb védekezés a támadás” — ez a mondás sok-sok helyen igaz, és eredményes az alkalmazása is. Nem hinném azonban, hogy igaz lehet a szolgáltatásban, a kereskedelemben — egyáltalán: olyan helyen, ahol valamiért valamit nyújtanak. Kötelesek nyújtani! Ahol az egyik fél: szolgáltat — a másik igénybe veszi ezt (megfelelő fizetség ellenében). A szolgáltatónak ugyanis nagyon komoly kötelezettségei vannak — munkájánál fogva. Nem azt akarom persze mondani, hogy meg kell mosnia a vevő lábát, ha belép a boltjába. De a korrektség,' a tisztelettudás, az udvariasság, — legalább annyira nélkülözhetetlen, mint az áru a polcon. (Vagy a blokk a pénztárnál...) Amikor egy kereskedő nem az elvárható módon reagál egy panaszra, mely háza táját éri, hanem ellentámadásba megy át — akkor ott valami nincs rendben. Nemcsak önmagát járatja le. Az egész üzletet. Sőt: az egész szövetkezet hitelébe gázol. Tehát az önébe is. Ilyenkor joggal csóválja a fejét az ember, ha úgy érzi egy válaszlevél olvastán: itt meg akarnak feledkezni a történtekről ... Lehet, hogy ön távolról sem tulajdonít ekkora fontosságot a dolognak, és most bosszankodik: minek ennek ekkora feneket keríteni, hogy még az újságba is bekerül? Nos, erre csak azt válaszolhatom: azért, mert nem ez az egyetlen példa arra, hogy sokan a mundér becsületét vélik megvédeni azzal, hogy bocsánatkérés helyett támadnak. Nem kipellengérezni szándékozom hát az áfészt — inkább segíteni. őszinte tisztelettel dr. Hadácsi Mária pszichológussal, a tanárképző mb. tanszékvezetőjével a munkalélektanról A A munkalélektan ismert magyar meste- ^ re, Klein Sándor írta epésen saját könyve elejére: „Munkapszichológia az, amivel a munkapszichológusok foglalkoznak.” Ez szellemes, de aligha tudjuk meg belőle, mi is voltaképpen a munkalélektan. — Való igaz, a megjegyzés kissé epés, és mindenképpen szellemes. Ahhoz viszont, hogy többet megtudjunk arról, mi is ez az alkalmazott tudomány, ahhoz először is helyezzük el a munkapszichológiát a lélektan rendszerében. Tudni kell, hogy a lélektani tudományok is differenciálódnak. Talán példának hadd említsem a kriminálpszicholó- giát és ágait, a közlekedéspszichológiát, a sportlélektant, a katonai vezetés pszichológiáját, az orvosi, a reklám lélektant, a kereskedelem pszichológiát. Kialakult — éppen a szükségletek miatt — a munkatudományok rendszere is, s ezen belül kapott igen előkelő helyet a munkalélektan. Ez utóbbiról még tudni kell, hogy a munkát, éppen komplex jellegéből adódóan sok oldalról közelíti meg. A munkapszichológus az emberre összpontosít, arra az emberre, aki alkot, dolgozik, mégpedig éppen abban a környezetben vizsgálva, ahol ez a tevékenység zajlik. A Elképzelhetünk tehát egy személyt, aki ^ fehér köpenyben sétál fel és alá egy üzemben, hivatalban, figyel, felír valamit, majd következtetéseket von le a látottakból? — Korántsem. Bár sokan úgy vélik, hogy a munkapszichológus ilyen fajta varázsló, aki mindenre gyógyírt talál. Kifürkész hangulatot, gondot, bajt, majd előhúzza a megoldást. Ez tévedés, a munkája ennél sokkal több, egészen más, és nem varázsszer a végeredmény. Van olyan meghatározás, amely szerint a munkapszichológus célja az ember és a közösség együttes védelme és segítése. Ezért a társadalmi érdek és a vizsgálati személyek érdekeinek optimális egyeztetésére törekszik. Egy kutató — elnézést a kicsit bonyolult fogalmazásért — egyenesen így összegez: a munkapszichológia célja az, hogy felkutassa és megrajzolja ipari korszakunk speciális, civilizatorikus életterében a munkahelyi szervezetek, a 20. századi technika világában élő ember pszichikumát, alkalmazkodását ahhoz a feladatrendszerhez, amelyet a civilizáció hoz létre, és amelyik munkafolyamatok formájában realizálódik. A Ha mindez kissé elvontan hangzik is, én ^ mégis úgy látom, hogy nagyon is gyakorlati dolgokról van szó. Ha lehetne, vegyük részletesebben is szemre: milyen feladatai vannak a munkalélektannak? — Ha most azt mondom, hogy egyes nyugati szerzők 170 féle feladatot sorolnak fel — a teljesség igénye nélkül —, akkor bizonyára meglepődik. Jobb tehát, ha ezeknél a kicsit túlzó összegzések helyett a mi gyakorlatunkból indulok ki — címszavakban. Vegyük első helyen az alkalmassági vizsgálatokat. Következzék a közreműködés az optimális betanítási eljárások kialakításában. Beszélhetünk a foglalkozási ártalmak megelőzésében játszott szerepről. Aztán jönnek a munkahelyi tárgyi tényezők terhelési hatásának vizsgálatai. Javaslatot tesz a munkapszichológus a munkatevékenység helyes tempójának, ritmusának kialakítására. Közreműködik a termelő berendezések és gyártmányok minősítésében. Modellkísérleteket tervez az automatizálási folyamat funkcióelosztásához. Kutatja a munkatársi kapcsolatok rendszerét, hatását. Keresi a munkaerő vándorlásának okait, felderíti az üzemi információáramlás működését esetleg annak zavarait, részt vállal a középvezetők továbbképzésében, javaslattételi szerepe van a minősítéseknél, tanácsokat ad a vezetés pszichológiai alapjait érintő kérdésekben. De ide sorolhatnám még a rendszerszervezéssel kapcsolatos teendőket, a műszaki pszichológia terén kínálkozó feladatokat. — Amint láthatja: szó sincs köpenyben sétáló varázslóról. Ezekhez a feladatokhoz szakszerű team-ek kellenek, szükséges a műszeres háttér a különböző vizsgálatokhoz. És ami a legfontosabb: olyan partnerekre is szükség van, akik igénylik munkájukat, megfogadják az észrevételeket. Azt hiszem, ma minden gazdasági vezetőnek érdeke, hogy elfogadja a figyelemirányítást, hiszen ez a három legfőbb területre mutat rá: a dolgozó emberre, mint egyénre, és mint a csoport tagjára, a dolgozók munka- környezetére és végül a termelési tevékenységre. A Az elmondottakból arra következtetek: ” a munkalélektan azért kap ma jelentő„I minap asszonyok beszélgetését hallgattam. Konzervgyári mü- szakcserérfil volt szé, $ hárman mindenképpen együtt akartak maradni, holott keltő számára a váltás kedvezőtlen volt Miért? Mert egy helyről Jártak be, az utazás, s a kialakult emberi kapcsolat többet jelentett, mint bizonyos kényelmetlenség a munkában.” séget, mert megnőtt az emberi tényező szerepe a termelésben, alkotásban? — Tagadhatatlan, manapság a technikai, technológiai fejlesztésre kevesebb anyagi erő áll rendelkezésre. Világos, hogy ilyenkor fokozottan kerül szóba: milyen tartalék rejlik a termelő emberben, mi készteti jobb teljesítményre. De nem szabad csak erre leegyszerűsíteni a dolgot, hiszen ebből azt következtethetnénk ki, hogy a munkalélektan ma valamiféle teljesítményserkentő pótszer, technikahelyettesítő. Induljunk ki abból: a gépesítés előtti termelés időszakában korántsem volt jelentősége a munkalélektannak. Fontosságát onnan indíthatjuk, amikor beindultak azok a masinák, amelyek állandó kézi beavatkozást kívántak, de jelentősége tetemesen megnőtt akkorra, amikorra az automatizálás került előtérbe. Tagadhatatlan: a kapitalizmus a század elején azért követelte meg az akkor még nem munkalélektannak nevezett, de annak előfutárának számító vizsgálatokat, hogy a termelés szolgálatába állítsa az eredményeket. Az angol Taylor például — akinek tevékenységével Lenin is foglalkozott — a kizsákmányolás körmönfont módszerét alakította ki. Fayol már az emberre is figyelt, majd Wundt, Scott és Münsterberg a munkalélektan sokoldalúbb rendszerét dolgozta ki. Vitathatatlan, hogy a munkapszichológia fejlődését a nagyipari fellendülés mozgatta. Magyarországon a felszabadulásig nyomát sem találjuk, azt követően pár évig próbálkoztak vele, de aztán ez is abbamaradt. Csak a hatvanas-hetvenes évek adták vissza polgárjogát, innen számíthatjuk virágkorát. Ha van is fáziskésés, annyi biztos, hogy helyes felismerés volt a munkalélektan fellendítése. Pártdokumentum, tudományos társaságok állásfoglalásai, KGST-javaslatok jelzik: a munkalélektan termelőerővé válását nem kíséri gyanakvás, sőt. A Ebből az következne, hogy ma már a v magyar iparban a legtöbb helyen ott dolgozik a pszichológus, szava van, tényező a szervezésben, hatása van a munkahelyekre. — Ez következne, de sajnos ettől még messze vagyunk. Jó, ha 50—80 olyan üzem van az országban, ahol ez valóság. Elsősorban a közlekedési ágazatban találkozunk munkapszichológusokkal, ez a veszélyes üzem jellegéből adódik. A megyében egykét ergonómiai laboratóriumot leszámítva, nyoma sincs a munkapszichológiának. Itt legfeljebb az történik, hogy a tanuló, aki pályát választ, találkozik az alkalmasságát vizsgálóval. Pedig lenne teendő bőven. Ha lehet, akkor pár hétköznapi esetet mondok, ami mind-mind a munkalélektan területét érinti. A minap asszonyok beszélgetését hallgattam. Konzervgyári műszakcser ér öl volt szó; s hárman mindenképpen együtt akartak maradni, holott kettő számára »a váltás kedvezőtlen volt. Miért? Mert egy helyről jártak be, s az utazás, a kialakult emberi kapcsolat többet jelentett, mint bizonyos kényelmetlenség a munkában. Más: tudok olyan fiatal szakmunkásról, aki csak azért marad kisebb fizetéssel munkahelyén, mert ragaszkodik egykori mestereihez. Egy szintén helyi példa: valamelyik üzemünkben elég sok baleset volt. Hivatkoztak pedig a vezetők: a műhely tele van védelemre szólító plakáttal. Kiderült, az ott dolgozók az évek óta kifüggesztett falragaszokat any- nyira megszokták, hogy már nem is látták, azt se tudták, miről szólnak. Tudom, ezek apróságok. De éppen ezért szóltam róluk, hogy jelezzem: a termelésre, a hangulatra, a magatartásra ható tényezők ezernyi sokasága alkotja azt az egészet, ami a dolgozó embert körülveszi, s végül is munkáját befolyásolja. Ä Említette, hogy a munkalélektan kiala- W kulása egyfajta termelésnövelő kényszer hatására gyorsult fel. A mi szocialista körülményeink között aligha lenne korrekt, ha mondjuk egy szocializált Taylor-rendszert alakítanánk ki. — A munkapszichológusoknak van egy szakmai, etikai kódexe. Ebben nyomatékkai hangsúlyt kap az a tétel, hogy a munkapszichológusnak oda kell figyelnie, ha a vállalati és egyéni érdek ütközéséről van szó. Kötelessége a munka könnyebbé, biztonságosabbá tételéhez a maximális segítséget nyújtani, mégpedig olyan szinten, amit szaktudományának mindenkori állása lehetővé tesz. Korántsem arról van tehát sző, hogy a termelési érdek háttérbe szorítja az ember, az egyén és a csoportérdeket. Nem mondhatjuk azt sem, hogy csak a termelés vagy csak a munka, vagy csak az ember. Csupán együtt szemlélhető mindez. Szükségszerű, hogy a Megfelelően kialakított emberi viszonylat, hangulat, termelési szervezettség, biztonság, tájékozottság és beleszólási lehetőség, a saját fontosság tudatának megléte előnyösen hat vissza a termelésre is. Arra a termelésre, aminek eredménye, hatékonysága éppen a termelő ember számára jelenti a hasznot, az előnyt. Már ez is döntő különbség lenne minden más, tőkés környezetben funkcionáló munkalélektantól. Náluk a termelő ember — sajnos ezt nem . kellően tudatosítja se a gazdaság se a politika — tulajdonos, első számú haszonélvező. A feltáró és befolyásoló munkalélektan tehát nem ellene, hanem éppen érdekében cselekszik. A Bizonyára feltették már magának is a kérdést: és hogyan mérhető a munkapszichológusok tevékenységének a haszna. Mert az aligha valószínű, hogy fo- rintosítható eredményessége. Különben is, ki tudja, hoffy mi az ő, és mi a műszaki, gazdasági irányítás sikere, része a fejlődésben? — Tökéletesen igaza van. A munkapszichológus szerepét a termelékenység — vagy anyagi haszon központú szemlélet eser tén komoly nehézségek árán sem lehet megfogalmazni. Egy sor olyan zavaró tényező is jelen van termelésben, értékesítésben, ami esetleg a legjobb szándékú javaslatot is ellenkezőjére változtatja. Befolyásolhatja a sikert vagy a kudarcot a piaci helyzet, a reklám — de nem is sorolom. De kérdés: vajon szabad-e ennyire leegyszerűsítve vizsgálni a hasznosságot? Munkájára mindenképpen-szükség van, mert a dolgozó ember szolgálatában áll. A termelékenység növelése is csupán eszköz a nemes célokért küzdő, boldog és megelégedett egyénekből álló társadalom megvalósításához. Az okos gazdasági vezető sosem kérdezheti ennyire vulgárisán a munkapszichológus hasznának mutatóit. A gyakorlatban működő vezető nagyon is jól tudja, hogy milyen meghatározó lehet például az, hogy egy brigádban kik vannak együtt. A kutatást vezető saját kínján is rájön előbb-utóbb, hogy nem mindegy: egy team-ban kik vannak együtt, milyen korúak, képzettek, hogyan oszlik meg a nemek aránya. Ha rájön. Márpedig példák sokasága bizonyítja: ilyen tényezőkön is gyakorta múlik siker. A munkacsoportokban kialakult az elégedettség, s máris bezárul, a legjobb értelemben a kör. JK A tanárképző főiskolán jó hírű és jól w működő pszichológiai tanszék működik. Vannak, akik a munkalélektanhoz is jól értenek. A hallgatók között is bizonyára akadnak, akiket érdekelne ez a tevékenység. Kereste-e a tanszéket valaki, segítségüket kérve? — Sajnos nem. Pedig való igaz, ha felkérnének, szívesen vennénk részt egy-együzem, intézmény munkalélektani felmérésében, nyújtanánk tőlünk telhető segítséget. Ehhez személyi és tárgyi feltételeink vannak. Az a véleményem, hogy itt Szabolcs-Szatmárban, ahol az ipari fejlődés viszonylag fiatal, ahol az életforma és életmód változása markánsan tetten érhető, ahol a technika megjelenése sok problémát vet fel, ahol a közösségek szerveződése és kialakulása nem gondtalan, sokat tudnánk segíteni. A pályaválasztástól a hatásvizsgálatig sok olyan terület van, ahol az elméleti tudomány és a gyakorlat találkozása hasznot hozhatnak. Tudunk ergonómiai tevékenységről a, gumigyárban, a mezőgazdasági főiskolán, de átfogó, a szó legteljesebb értelmében folyó munkalélektani tevékenységről nem. Ha úgy tetszik, tekintse válaszomat ajánlattételnek, mindazok számára, akik alkalmazott tudományunkban megérzik a jobb munkát segítő eszközt. Köszönöm az interjút. Bürget Lajos KM MHETVÉGM L INTERJÚ)
